2011. december 23., péntek
71.hét
Áldott karácsonyt mindannyitoknak!
2011. december 18., vasárnap
70.hét
A kis Picasso gyakorlatilag egy hét alatt megtanulta tökéletesen fogni a ceruzát és már nem csak egyenes vonalakat tud húzni. Míg eleinte meg lehetett győzni, hogy a ceruza csak a papíron fog és felesleges az üvegasztalara is rajzolnia, mostanra már kezd rájönni, hogy átvertük és újabban mindenen kipróbálja, hátha mégis tud a lábamra, a kanapéra vagy a terítőre rajzolni. Pedig addig sem volt könnyű vele, míg "csak" papírra alkotott, ugyanis ezt a fogalmat definíció szerint értelmezi, nem korlátozza magát a firka papírokra. Lepakolja a könyveket és kiegészíti a saját mondanivalójával (sok majdnem párhuzamos vonal egymás mellett - bizonyára komoly dolgok) vagy illusztrációt készít a szöveghez (meglehetősen absztrakt, az biztos), de a befizetendő csekktől kezdve az újságokig semmi sincs biztonságban. Az abortátum babát rehabilitáltuk és belátom nem túl kedves ez a név, de most már menthetetlenül rajta ragadt. Bár teljesen mindegy, hogy hívják, Borka imádja. Az egyetlen esélyem, hogy fél órát egyedül ellegyen, ha babázik. Ki-be pakolja a babakocsiból, betakarja-kitakarja, rárakja a pelenkát, fésülgeti a nem létező haját, és megitatja a poharából - de nem akárhogy, tócsában áll után a víz a babakocsija alatt. Aztán ha megunja, a lehető legtermészetesebb módon földhöz vágja, fejbe rúgja, odajön hozzám és nyújtja a kis pracliját, hogy fogjam meg, odahúz a szőnyeghez és mutogat a földre, hogy üljek le, de most azonnal, majd szépen befészkeli magát az ölembe és adogatja a könyveit. Szerencsére egyre ritkább, hogy követhetetlen sebességgel lapoz ide-oda, a böngészőket mostanában alaposan végigleltároza, minden kutyánál és macskánál ugat, ha kérdezem mi hol van, keresi és ha megleli, üdvözült mosollyal mutogatja, hogy "AAz"! Ja és akkor a legboldogabb, ha valami olyan dolog van a könyvben, amit itt a lakásban teljes valójában is meg tud mutatni. Ilyenkor képes akár föltápászkodni és odamenni a csizmájához, és öö-öözve mutatni, hogy arról van szó. Minden kajánál bököd a konyhára, és helyeselni kell, hogy bizony, igen, ott is van tojás, és igen, kint az égen repül a repülő és a madár. És ha véletlen meg is dicsérem, hogy milyen ügyes, akkor nagy eséllyel egész szerényen meg is tapsolja magát. Már egészen meglepő, hogy mennyi mindent megért, szerintem legalább kétszáz szót már biztonsággal felismer (na jó, azért a gomba helyett még mindig gyakran mutogatja a gombját, de ez megbocsájtható) és ezzel leginkább így, meséléskor szembesülök. A mesekönyveken és a cumis reklámkatalóguson kívül a szakácskönyveimet olvasgatja a legszívesebben, magán kívül van a gyönyörűségtől, ha talál bennük borsót, répát vagy akár egy fakanalat. Igen, ebből is látszik, hogy egy haspók, de ennek már sokkal látványosabb, felületes szemlélő számára is szembetűnő jelei vannak: a kis patentos pulóvere szétpattan a pocakján, ha kidugja, és a végére hagytam a legjobbat: ismét lett egy bájos kis hurka a combján!
2011. december 10., szombat
69.hét
- ööö-ööö-öööö - miközben a mutatóujjával a bordáimig bökve mutogat a mellemre
- nincs Borka, már nagylány vagy. Nincs, nem.
- nem, nem. - közben eszeveszett, fejcsóválás.
Ezt így elismételgettük perceken keresztül, majd lemondóan visszanyomta a cumit a szájába, egy kicsit dédelgettette magát, aztán szépen visszaaludt az ágyában. Majd gondolom rájött, hogy ezért a beszélgetésért kár felkelni, úgyhogy mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy fel sem riad... én meg után így majd' 16 hónap után, egy végigaludt éjszakát követően olyan frissen és üdén ébredek fél hatkor (amikor már lebeszélhetetlenül követeli az anyatejet), hogy magam is meglepődök. És hogy tovább ajnározzam, idén Bori segített a mézeskalács gyártásban. Olyannyira, hogy (némi apai segítséggel) ő őrölte a szegfűszeget és még a tésztát is nyújtotta és nyomogatta bele a formákat. Ez így szép és jó volt egészen addig, míg rajta nem kaptam, hogy dézsmálja az anyagot. De azért nem volt harag, mégiscsak Advent van.
2011. december 2., péntek
68.hét
A héten amúgy az volt a legaranyosabb, amikor a nagyszülőknél előkerültek az ősszel szedett makkok, Borka pedig egyből kihalászott közülük egy kövér kukacot és nagy lelkesen mutatta. Egészen addig, míg a hernyó nem vette zokon a zaklatást és nem kezdett el ficánkolni a kezében. Halálra rémült, visítva az apjához vágta és behátrált a sarokba. Szóval ezen a héten is érték trauma, de ez azért már kevésbé drámai. Viszont egyre egyértelműbb, hogy mégis csak az én lányom, rám ütött és utálja a hideget. Míg eddig reggel első dolga volt, hogy már az ágyunkba a cipőjével érkezzen, jelezvén, hogy ideje lenne már a játszóterezésnek, a felkelésről nem is beszélve. Mostanában, ha felvetem, hogy menjünk sétálni, határozottan azt mondja, hogy nem és látványosan játszani kezd valamivel. Nagyszülőknél sem balhézott hogy ki szeretne menni kertészkedni (= bogyót szedni), sőt amikor kivittük, megkergette a macskát, aztán dörömbölt az ajtón, hogy most már engedjék be.
Szóval így vagyunk mostanában.
2011. november 25., péntek
67.hét
2011. november 18., péntek
66.hét
2011. november 10., csütörtök
65.hét
Szóval ez van velünk, egy pár hétig még biztos örülni fogok minden nap, ha épp nem töri össze magát.
2011. november 3., csütörtök
64.hét
2011. október 28., péntek
63. hét
2011. október 22., szombat
62.hét
A héten Borka épp megint egy krémes tégellyel játszott, amit én nagyon utálok, mert folyton követeli, már ügyesen ki tudja nyitni és utálom, ha nyalogatja a krémet. Amikor most ismételten megkaparintotta, csak félig-meddig magamnak megjegyeztem, hogy ki kéne már dobni. Erre feltápászkodott az ölemből, odament a szemeteshez, mutogatott rá, hogy nyissam ki és amint ez megtörtént, fogta és kidobta a tégelyt. Leesett az állam. Ki tudja még mi minden megért már? Jobb lesz ha már figyelünk és nem előtte beszéljük meg, hogy hogyan csempésszük bele a sajtot vagy a tojást a főzelékébe!
2011. október 13., csütörtök
61.hét
Na jó, azért elárulom, hogy ez meglehetősen nagy torzítás, mert kb. ugyanennyi kisfiús jellemvonást is fel tudnék sorolni. Ugyanis az abszolút kedvenc továbbra is a kismotor, már berregni is tud hozzá. A sajátján kívül a játszótéren az összes többit ki kell próbálni, nem baj, hogy alig ér le róla a lába, vagy minden élesebb kanyarnál felborul, akkor is visszamászik huszadszorra is és vigyorogva, levakarhatatlanul cikázik, már a tengelyig érő kavicsban is. Ezért már előfordul, hogy nem is viszünk babakocsit a játszótérre. Lefelé menet így még gyorsabb is, mert én a kapucnijába kapaszkodva rohanok utána. Mondjuk felfelé már problémásabb a dolog, mert az a sebesség nem elég nagy ahhoz, hogy ne vegye észre a cigaretta csikkeket és minden egyéb szemetet, a csatornatetőket és a bogyókat. Így méterenként meg kell állni, de persze az is lehet, hogy egyszerűen fárasztó neki felfelé, csak rosszat tenne az önérzetének, ha észrevenném, hogy megáll lihegni és így tereli el a figyelmem. Ráadásul egy szem lányunk kedvenc mesekönyve egy vonatos, ahol a mozdonyra mutogatva mondja, hogy si-ssssi, ami felől semmi kétségem, hogy si-hu-hu akar lenni. Na meg az sem egy klasszikus kislányos dolog, hogy miután 20 percig tátott szájjal bámult két focizó kisfiút, már itthon is rugdossa a játékait, továbbá egy zabagép, aki ha teheti egész nap eszik és szinte sörhasat növesztett. Arról nem is beszélve, hogy pofozkodik, de csak velünk, a gyerekeket simogatja, nekem viszont minden öltöztetésnél lekever egy párat. Visszaütni mégsem akarok, ha pedig elmondom neki, hogy nem szabad, akkor úgy keni le a következőt, hogy közben vigyorog és rázza a fejét, hogy nem. Azért erről nem bánnám, ha leszokna, a többi fiús dolog maradhat, Bori így egyben cuki.
Végezetül pedig pár mozgóképes dokumentáció a fejrázós nemek sorozatáról (az elsőnél némi bakival):
2011. október 7., péntek
60.hét
Előre szólok, hogy most egész végig áradozni fogok Borkáról, ugyanis egyszerűen meg kell zabálni. Minden nap tud valami újat, csak kapkodjuk a fejünket. Egyértelmű, hogy egyre több mindent ért és felfog a világból. A koszos pelenkát együtt elvisszük a szemetesbe, ha megszerez valami ehetőt, hozza, hogy nyissam ki neki a dobozt vagy a zacskót, ha szeretne kimenni sétálni, odajön a cipőjével és mutogat az ajtóra. A héten megtanulta rázni a fejét, még mindig nem mondja, hogy nem, de egyértelmű a fejmozgás és ezt csak még hangsúlyosabbá teszi az öö-öö hozzátételével. Léptem-nyomon használja. Kijössz a kádból? Fejcsóválás és öö-öö. Kérsz banánt? Öö-öö. Ha mutogat és kér valamit, mintha hideg-meleget játszanánk, csóválja a fejét, és mondja, hogy öö-öö ha nem jó irányban keresek. Ennél már csak az viccesebb számára, ha együtt rázhatjuk a fejünket, ezért kimondottan élvezettel rosszalkodik és ha mondom neki, hogy nem szabad, ő is csóválja a fejét és fülig ér a szája. Sőt, mielőtt rosszalkodik, például ledobja a poharát, rám néz és mutatja, hogy nem, majd demonstrálja, hogy mit is nem szabadna. A játszótéren mindenkihez odamegy, mindennemű szégyenérzet nélkül, leplezetlen kíváncsisággal, tátott szájjal percekig bámulja a gyerekeket, már tud homokot lapátolni és gesztenyét szedni a kis vödrébe. Ha valaki tetszik neki, akkor ha odatotyog, köszönésképpen integet és megsimogatja a hasát, az igazán kivételezetteket meg is ölelgeti és odadugja a fejét. Este lefekvés előtt integet az apjának, mondja, hogy pa-pa-pá, hatalmas puszikat cuppant a levegőbe majd kézen fogva betotyog velem a szobába és behajtja maga mögött az ajtót. Hát lehet ettől nem elolvadni? Egy ügyes, okos, gyönyörű kis angyalkám van. Csöpögős vagyok. Tudom. Bocsánat. Mentségemre legyen mondva, szóltam!
2011. szeptember 30., péntek
59.hét
Szóval Sopronban jártunk, nagyokat kirándultunk, Borka már hol a saját lábán, hol a hátihordóban mutogatva trónolt. Történt aztán az egyik délután, hogy míg a szállodában a kulcsot kértem a recepción, levettem két másodpercre a szemem a nyuszimotorral cikázó Boriról. Mire visszanéztem eltűnt és bár már nagyon gyorsan megy a motorral, azért fénysebességgel még nem, úgyhogy hamar kiderült, beszállt a liftbe. (sikongat örömében ha liftet lát, de hát van-e annál izgalmasabb, mint egy hatalmas varázsdoboz, aminek becsukódik az ajtaja, majd pár másodperc után kinyílva mögötte egy másik világ tárul elénk? Ráadásul még gombokat is lehet benne nyomogatni). Persze nekem egyből a legrosszabb jutott az eszembe, hogy biztos beesett abba az 5 centis résbe és lezuhant a liftaknába, vagy az ajtónak támaszkodott, és ahogy az kinyílt becsípte az ujját, vagy egyszerűen összenyomta a csukódó két ajtószárny, de minimum teljes kétségbeesésében sír valahol egyedül. A rémület az arcomra is kiülhetett, mert a recepcióról azonnal központilag lehívták mind a négy liftet, tele csodálkozó vendégekkel, és Borka nélkül... Gyalog nekivágtam a lépcsőnek és igen hamar, már a másodikon megtaláltam a kisasszonyt, amint éppen vigyorogva kokettál egy két éves forma kis sráccal és amikor felkaptam nagy megkönnyebbülésemben, kifejezetten fel volt háborodva, amiért félbeszakítottam a diskurzust. Ennyit a szeparációs szorongásról, ami egyre inkább úgy tűnik, főképp engem súlyt. A traumát kiheverendő kiültünk a teraszra szilvát majszolni és épp csak visszatért a pulzusszámom az alapértékre, amikor is Borka megelégelve a piszmogást, kikapott a kezemből egy szilvát és pillanatok alatt eltüntette a szájában. Természetesen magostól. Semmi gond gondoltam, a gesztenyét, a kavicsot és minden egyéb kincset hajlandó visszaköpni, ha az ember elég erélyes, mondtam is neki határozottan, hogy 'kérem'. Először értetlenkedve nézett rám ('de hát ez egy szilva!'), majd egy huncut mosoly kíséretében úgy egyben gyorsan lenyelte az egészet. Persze ismét a legrosszabbra gondolva már láttam magam előtt kiterítve a sebészeten, amint épp vékonybél perforáció miatt műtik és neki lesz az oviban a legvagányabb hasfali hege. Aztán Márti megnyugtatott (még egyszer köszi!), hogy hiába jár pici gyerekhez pici bél, azért egy szilvamag még kifér rajta, figyeljük a kakiját. OK. Aztán kezdtük a gyakorlatiasabb oldaláról megközelíteni a kérdést. Nem tudom miért, de hiába néznek ki a gyerekek olyan kis cukin és gyámoltalanul a felnőtteknél nagyságrendekkel büdösebbet tudnak produkálni. Ráadásul a mi Borka lányunk kakija általában nagy, kerek és kb. annyira lehet lehet róla megállapítani, hogy van-e benne mag, mint egy szilvás-gombócról. A szállodai szobában eszköz híján felvetettem az apjának, hogy esetleg nem adná-e kölcsön erre a nemes célra a svájci bicskáját, de nem kellett megvárnom a választ, már a tekintetén láttam, hogy nem. Inkább nagyvonalúan felajánlotta, hogy a pelenkát kívülről áttapogatva, minden alkalommal vizsgálódik. Szerencsére már másnap este nagy örömömre (és neki még nagyobb megkönnyebbülésére) meg is lett az a jellegzetes alakú kemény mag! Megkérdezte, hogy akarom-e eltenni emlékbe, de nem kellett megvárnia a választ, látszott a tekintetemen, hogy azt azért nem.
Szerencsére azért volt időnk kiheverni az izgalmakat, szedtünk rengeteg makkot és szelídgesztenyét, Borka akkorákat kismotorozott, hogy kimelegedett tőle, elbűvölt egy busznyi nyugdíjast, ebédelt a páneurópai piknik helyszínén és megnézhette, milyen volt a vasfüggöny. A szállodai kínálatból a marhapörkölt ízlett neki a legjobban és reggel majd ki esett a székéből, hogy megkaparintsa a cupákot a főtt sonkámról, amit aztán jóízűen elmajszolt (van remény, hogy nem csak csokis golyókat fog reggelizni!). Kergetett kacsákat a Fertő-tó partján és megmászta az összes útba eső kilátót. Szóval jó dolga volt.
2011. szeptember 22., csütörtök
58.hét
Mindemellett a héten Borka gondolatai más körül forogtak, ezt bizonyítja az új szava is: motyo. És ha nem jöttetek volna rá azonnal, ez a kis motorja. És hétfő óta különösen nagy becsben van, ugyanis a játszótéren észrevett egy rózsaszín rollert. Nagy őő-őőő-őő-k kíséretében persze egyből odatotyogott, hosszas vizsgálódás után rá is ült. Aztán fokozatosan lehervadt a mosoly az arcáról, mert valahogy túl alacsonynak találta az ülést és iszonyúan kellett nyújtózkodni, hogy elérje a roller kormányát. A tisztesség kedvéért azért ment vele egy kicsit, majd nagy elégedetten átszállt a sajátjára, ami ugyan nem olyan csilli-villi rózsaszín, de legalább ergonomikus. Aztán ahogy figyelt minket, szöget ütött a fejébe, hogy mi sose ülünk fel a nyuszimotorra, hanem a kormányánál fogva visszük ide-oda. Borka meg semmi jóból nem szeretne kimaradni, úgyhogy ma egész nap ő is hasonlóképpen cincálta a kis motort, látszott rajta, hogy majd meg szakad, csetlik-botlik, de igen kitartó.
Szóval, ha kérdeznétek, így vagyunk mostanában.
2011. szeptember 16., péntek
57. hét
A héten még előtört plusz két fogacska is, így már 12-nél tartunk, no és a haja is nőtt, bár nem eléggé, ugyanis a minap az alábbi beszélgetés zajlott le a játszótéren egy 4 éves forma kislány és közöttem:
- Hogy hívják? - kérdezték Boriról, aki szokásához híven tátott szájjal bámészkodott
- Bori
- Bori??? - kapta a szája elé a kezét a kislány - én azt hittem fiú!
- De szoknya van rajta. - mentegetőztem
- na jó, jó, de nincs haja! - mondta és a helyzet komolyságát átérezve elszaladt, én meg csak álltam...
Na erre varrjatok gombot! Még az a szerencse, hogy Borka nem értette, én meg valahogy majdcsak kiheverem.
2011. szeptember 8., csütörtök
56.hét
2011. szeptember 2., péntek
55.hét
Aztán újabb átalakításokat kellett foganatosítani a lakásban. Az egy dolog, hogy minden törékeny tárgy egyre feljebb vándorol, de már a szőnyegeket is fel kellett szedni. A kisasszony ugyanis még mindig nem tud biztosan járni, négykézláb viszont nem olyan jó a kilátás, úgyhogy motorozik. Leszedhetetlenül, a nyuszimotorjával. Legszívesebben az etetőszékébe, a kádba, az ágyba és az ölembe is magával vinné és már sétálni is úgy megyünk. Persze a sebesség még hagy némi kívánnivalót maga után, de vissza fogom én még sírni ezt az állapotot, amikor a lejtőn száguld lefelé és én meg töprenghetek, hogy megáll-e a zebránál. És képzeljétek, írtó népszerű lett Borka (motorja) a játszótéren, majdnem annyira mint a kislány, akinek egy rózsaszín talicskája van. Tegnap egy kisfiú még a traktoros motorját is elcserélte volna a miénkre (persze Bori nem adta), ma meg az egyik kis srác odajött megkérdezni, hogy tényleg a nyuszi fülével kell-e kormányozni (és tényleg). Szóval már ilyen kis korban is így lehet lenyűgözni a pasikat.
2011. augusztus 25., csütörtök
54.hét
2011. augusztus 22., hétfő
53.hét
és ahogy ígértem egy mozgókép múlt hétről a kecskék (és kislányok) réméről. Adjatok rá hangot, ugyanis az a folyamatos visítás bizony Borkából jön, ahogy félelemérzet nélkül ront rá az összes kecskére, alig lehet a nagyobbaktól elvontatni... és ez kb. addig így ment, míg az összes el nem menekült:
2011. augusztus 12., péntek
Születésnapi különkiadás
A születésnapját megfelelően megültük, ugyan pezsgő nem folyt, de kapott saját tortát, olyat, amiből ő is ehet, zenélő gyertyával, és ajándékképpen elvittük az állatkertbe. Nem is reméltem, hogy ennyire fogja élvezni, képtelenség volt elaltatni, minden érdekelte, de főként azok az állatok, amelyek kb. az ő súlycsoportjába tartoztak és intenzíven mozogtak. A leszedhetetlenül feltapadt az akváriumok üveglapjára, fókaetetésnél együtt tapsolt a tömeggel, az állatsimogatóban a kisebb kecskéket a farkuknál fogva visszahúzta, mígnem az összes menekült előle és előrenyújtott kézzel őő-őő felkiáltásokkal jelezte, hova kíván menni. Az állatoknál jobban pedig csak a tájékoztató táblák és a gyerekek érdekelték. Szerintem jó napja volt.
Isten éltesse Borkát!
2011. augusztus 11., csütörtök
52.hét
2011. augusztus 4., csütörtök
51.hét
Borka egész álló nap csipog, úgy jár a kis szája, mint a kacsa hátsója. Csak sajnos egyelőre nem teljesen értjük, hogy mit mond. Néha azért van elképzelésünk. A kis haspók ugyanis határozottan cuppog, ha nem kapja meg azon nyomban a vacsoráját, ha eszem, kinézi a számból a falatot és hangosan kiabálja, hogy hő-hő és a kajára mutogat. A babakocsiban úgy utazik, mint egy szuper(wo)man: előrenyújtott ököllel halad. Talán annyi különbséggel, hogy neki nyújtva van a mutatóujja és mindent kommentál. A gyerekméretű bevásárlókocsit lekaparhatatlanul, fülig érő szájjal tologatja, a normál méretűbe ül, mindenkinek integet és úgy karattyol. Amúgy lehet, hogy azért reklamál, mert ennyire pocsék az idő és nem mehet ki elégszer dobálni a homokot az új homokozójából, tépkedni a százszorszépeket vagy fogdosni a kavicsokat. Amúgy szerintem is felháborító, még szerencse, hogy amikor hétvégén a Bakonyban nyaralt, nem ázott bőrig. Cserébe viszont vadlesre mászott, trónolt a hátunkon és fakérgeket hántott. Nincs rossz dolga, na.
2011. július 28., csütörtök
50.hét
2011. július 21., csütörtök
49.hét
2011. július 14., csütörtök
48.hét
A héten végre sikerült a tér és az idő tekintetében is összehozni a Borka, medence és kánikula hármasának együttállását, volt is nagy pancsolás. Az egészben a legérdekesebbnek a medencéből ki-be mászkálás tűnt, illetve az, ahogy a nagyanyja dobálja vissza neki a kihajigált játékokat. Azt mondja a szakirodalom, hogy ezt azért csinálják a gyerekek, mert így fedezik fel a gravitációt. Na persze. Ezt még egy pár napig el is tudtam képzelni, de kinézem a lányomból, hogy van annyira értelmes, hogy ezzel párhuzamosan még azt is meg tudta tanulni, hogy irtó mókás felnőtteket ugráltatni, és dobálni nekik a játékokat, a kevésbé finom falatokat az ebédből, a poharat, tányért és egyáltalán mindent, amit meg lehet emelni, nincs lekötözve vagy lebetonozva. De hát nem ezért vannak a nagyszülők???
2011. július 7., csütörtök
47. hét
2011. június 30., csütörtök
46.hét
Búcsúzóul:
2011. június 23., csütörtök
45.hét
2011. június 16., csütörtök
44. hét
2011. június 10., péntek
43.hét
Egyébként Borinak az eheti programra sem lehetett panasza. A hétvégén mint valami női maharadzsa utazott az apja hátán a Mátra lankáin, virágokat tépdeshetett és bogarakat dögönyözhetett, és egy kis nyilvános fürdéssel annyi elismerést söpörhetett be, mint egy jobb primadonna. És akkor még nem is beszéltünk a cseresznye szedésről és a szokásos itthoni szórakoztató időtöltéséről, a pakolásról.
2011. június 2., csütörtök
42.hét
2011. május 26., csütörtök
41.hét
2011. május 19., csütörtök
40.hét
De valaki magyarázza már meg nekem, hogy miért jó megrágni a cipőket????
2011. május 12., csütörtök
39.hét
2011. május 6., péntek
38. hét
- harapni. De nagyon. Már 8 foga van és nem fél használni. Megrágja a küszöböt, a falat, a fiókok szélét, az asztal lábát és bárkit, bárhol ahol csak éri, úgy, hogy belilul utána. Úgyhogy a Monty Python vérnyula után elneveztük Vércuncinak.
- irtó elszánt arcot vágni és nagyon kitartónak lenni. Ha elhatározza hogy valamit megkaparint, hiába építek a hatalmas barikádot, addig túrja, húzza-vonja, küzd, amíg meg nem oldja. Ráadásul a legújabb célja, hogy megkaparintsa valamelyikünk uvuláját illetve végre egyszer valakinek megfoghassa a szemét. Szegény már kezd frusztrált lenni, amiért minden szem becsukódik, mire odaér az ujja.
- egy méter magasságig mindent végig taperolni legyen az üvegajtó, szekrénysor, az álló emberek lába, vagy a faliszőnyeg. Hogy növelje a hatékonyságot, már nem ereszkedik vissza a helyzetváltoztatáshoz, hanem kapaszkodva végigtotyog a támaszték mentén.
- szinte minden reggel óramű pontossággal hatkor felkelni. Míg mi félálomban próbáljuk összeszedni magunkat, zárt ajtók mögött szabadon garázdálkodik a hálószobában és lehetőleg minden keményet kellő magasról a földhöz vág, hadd tudják meg a szomszédok is, hogy reggel van (már nem csak nem köszönnek, az ajtót is becsapják az orrunk előtt). Mindeközben rendszerint hangosan kommentálja a történéseket, ha csendben van, akkor visszaalszunk. Öreg hiba, ugyanis ilyenkor akár 2 perc alatt kipakol egy fiókot, és ha marad még ideje, minden kivasalt darabot szétcincál és alaposan megrágcsál, majd megtapos.
- felülni a kádban, hasizomból és ha nem lennénk résen, ki is mászni belőle, valamint óriási kacagások közepette nyitogatni a csapot.
- mindenféle papírt megenni. Ideje lenne utánanézni, van-e kecske a felmenők között, mert az anyatej után a cellulóz a második kedvenc.
- akár egy kis kockányi krumplit úgy szétmajszolni, hogy egy 3 négyzetméteres terület egyenletesen maszatos legyen.
- csupán egy pár hangsoros "szókincs" (abbaba-ba, lalalala-la, ja-ja-jajaja, annya-nya-nya-nya) birtokában is bármit kifejezni.
- úgy és annyira mosolyogni, hogy felhúzódjon és ráncolódjon az orra...
- és ezzel elérni, hogy nincs akkora rosszcsontság, amiért kicsit is haragudni lehetne rá.
2011. április 28., csütörtök
37.hét
Az első Húsvétja is jól telt, végiglátogattuk a nagyszülőket, az alkalmat megragadva infánsnőnek öltöztettük, ennek megfelelően körüldongták a hódolói, családi vacsorán trónolhatott középen, és végre hódolhatott kedvenc időtöltésének, a lépcsőmászásnak, , mindkét helyen kapott saját hintát, rettegésben tarthatta a macskát, fűszálakat és virágokat tépkedhetett és kis bogarakat dögönyözhetett a kis kukac ujjaival. Hát lehet-e ennél jobbat kívánni?