139.-232. hét

Fantasztikus hírem van! Azt hiszem, kimondhatom, hogy Emese szobatiszta! Vagyis visszavonhatatlanul elindult az oda vezető úton. Már egy pár hete reménykeltő jeleket figyeltem meg, de eddig nem mertem elkiabálni a dolgot. Főleg mert, a legreménykeltőbb előrelépés az volt, hogy eljött az a pillanat, amikor egyszerűen képtelenséggé vált a kisasszony pelenkába csomagolása. És hát a tények is igazolták, hogy ettől még nem lesz tiszta a szoba, sőt! A dolog onnan indult, hogy Emese viszonylag nagy gyakorisággal jelentette ki, hogy „én már nagylány vagyok!”. Mire én viszonylag gyakran felhívtam a figyelmét arra az ellentmondásra, hogy márpedig a nagylányok nem hordanak pelenkát és ez egyértelműen szöget ütött a fejében. Majd egy idő után úgy döntött, hogy akkor ő sem fog. Igen ám, de eleinte nem szólt, ha pisilnie kellett, csak Borin edződött és már gyakorlott szemem észrevette, ha így állt a dolog, illetve bizonyos időközönként próbáltam ráimádkozni a WC-re. Eleinte ugyanis a WC-re ülés tekintetében is hatalmas ellenállásban ütköztem. Hogy gondoltam én, hogy a drága idejét ilyen csacskaságokra fogja pazarolni? Aztán mikor mindenféle mesével sikerült rávenni, hogy a megcsupaszított gömbölyű popsiját a vadonatúj WC szűkítőjére helyezze és belekezdtem a mesélésbe, majd örvendeztem a produktumnak arra nem tudtam rávenni, hogy befejezze a trónolást és ismét valami élvezetesebb dolgot csináljuk. Szóval nem volt könnyű menet, elhihetitek. De mostanra ott tartunk, hogy csak esténként birkózunk és éjjelre még kap pelenkát illetve a három réteg ruha és az overáll alá is teszek a biztonság kedvéért. A maradék időben azonban Emese Hello Cicás bugyikban tengeti napjait és egyre kisebb mértékben tér el a szennyes mennyisége a szokásostól és mintha a szőnyegek is kezdenének fellélegezni (rólam nem is beszélve).

GySzR:

- Emese, pisilni kell?

- Neeem!

- Emese, a nyuszinak kell pisilnie?

- Igeeeen!

Majd elmegyünk, Emese ráül a WC-re, ölébe a nyuszi is, majd mindketten pisilnek, mindenkinek kitöröljük a megfelelő testtáját, majd együtt lehúzzák a WC-t. És mivel a nyuszi nem moshat kezet Emese sem hajlandó… de azt hiszem, ezzel már megbirkózom.

138.-231. hét

Ha már múlt héten úgy áradoztam, akkor most árnyalni fogom a képet és egy kicsit panaszkodom is Mesketéről. A kisasszony ugyanis este úgy fél nyolc tájában éles kis eszével felméri, hogy az éjszaka feltartóztathatatlanul közeledik. Sötét van, túl vagyunk a délután fénypontján, a vacsorán és ezek a gonosz felnőttek valamiért megint próbálják becserkészni, levetkőztetni és kádbarakni, majd ágybadugni. Márpedig Emese ezt nagyon nem szereti. És ezt nem fél tudtunkra adni. Konkrétan ha valaki kilenc óra tájában bekukkantana a gyerekszobába, azt látná, hogy Emese páros lábbal ugrál az ágyában és visítások kíséretében ordítja, hogy „Nem akarok aludni!”. Vagy néha a változatosság kedvéért azt, hogy „Azt akarom, hogy reggel legyen! Most azonnal!” vagy csak annyit mond, hogy „Csúnya aludás!”. És igazándiból nem az időponton múlik a dolog, mert ha korábban kezdjük, akkor még nagyobb az ellenállás, mert még nem fáradt, ha pedig később, akkor szintén, mert túlfárad és még makacsabb és hisztisebb lesz. Igazándiból nem tudom miből ered ez a hatalmas ellenszenv az alvás iránt, főleg mert jómagam olyan szívesen aludnék többet.

Az elalvási rituálé úgy néz ki nálunk, hogy háromnegyed kilenc táján lekapcsoljuk a villanyt, majd néhányszor újra, mert kezdődik a „éhes vagyok”, „szomjas vagyok”, „pisilnem kell” (érdekes, hogy ezt Mesi is mindig megérzi és ilyenkor bezzeg tud szólni!) „nem jól áll a takaróm” (ez tetszőleges ismétlésszámmal), „hadd nézzem meg a csillagokat! Jaj már megint borús az ég!”, „hol van az az alvósállatom, amit nem láttam két hete, de most kizárt, hogy elaludjak nélküle”, „Anya! Ölelj meg” (tökéletes amnéziával arra nézve, hogy két perce már megtettem). Mire lefut ez a műsör Borka kidől és elalszik és ilyenkor kezdődik Emese különszáma. Legszemléletesebben úgy tudom leírni, hogy olyan, mint egy kejfeljancsi, annyival fűszerezve a dolgot, hogy nem csak lefektetni nem lehet, hanem végtelen számú alakommal és fáradhatatlanul képes kimászni az ágyból. De még akkor is még ötször utoljára, amikor leérkezve képtelen talpon maradni a fáradtságtól. Aztán nagy nehezen eljut odaáig, hogy akkor talán mégis jobb lenne valami puha felületen lenni, de ne reménykedjetek, fekvésről még szó sincs! Ilyenkor jön a fészkelődős stádium, amikor egy rókakölyköt megszégyenítő módon ide-oda ficánkolva, tekeregve, rúgkapálva, pörgölődve, forgolódva, kitakarózva, betakarózva, fejjel ide, fejjel oda próbálja elkerülni, hogy öt másodpercig egy helyben maradjon, nehogy véletlenül leterítse az álom. Majd megkezdődik a végjáték, amikor már csak nyafogni van ereje, és kezdődik a kérlelés még egy mese, még egy kis hátsimogatás, még egy kis vizecske… és a legsúlyosabb: „feküdj ide mellém”. És ekkor hirtelen, akár a mondat közepén elalszik a végkimerülésben. Mindezt úgy nagyjából este fél tíz-tíz felé, úgy hogy reggel nyolc körül ébred és nem alszik délután. Szerintetek van esély, hogy kinövi?

GySzR:

Borka az elmúlt hónapokban hivatalos volt egy pár zsúrba, ahol mindig annyira jól érezte magát, hogy rögzült a szó a kis fejében és már ha szőlőzsír kerül a kezébe, akkor is kizsúrozza a száját.

Megmosolyogtatja a szívem, főleg mert kezd kinőni ezekből a betűcserékből és előbb-utóbb gyönyörűen tisztán beszélő nagylány lesz. (Na jó, azért a komeló még tartja magát.)

137.-230. hét

Mi újság az új évben a lányokkal? Borka kezd visszarázódni az oviba, Emese meg eleinte egy kicsit hiányolta nővérét, de most már fürdik a figyelemben. És most előre szólok, hogy csöpögős áradozás lesz arról, hogy milyen cuki a kisebbik lányom. Csak óvatosan! Szóval Emese egy kis hízelgős tündér. A legváratlanabb pillanatokban odajön és megsimogat, vagy puszit ad és naponta legalább kétszer elmondja, hogy én vagyok a legjobb, a legkedvesebb és hogy szép a hajam (és akkor azokat az alkalmakat nem számítom, amikor mindezt rosszalkodás után teszi, hanem csak a spontán kinyilatkoztatásokat). Ha valami okos eszébe jut vagy egy kérdésre válaszol akkor koncentrációja jeleként felemeli a kis duci mutatóujját és a szemöldökét és úgy teszi. Imádja a meséket és a verseket is szívesen hallgatja. Ha rossz az idő szinte ki sem lehet robbantani otthonról, csak hozza-hozza a mesekönyveket. A fennmaradó időben viszont irtó helyesen játszik. Fogja a pónikat, nyuszikat, Duplo figurákat, ide-oda sétáltatja őket és közben be nem áll a szája. Még a szokásosnál is cincogóbb hangon beszél a nevükben, kész párbeszédeket folytat és ilyenkor megszűnik számára a külvilág. Ha pedig a plüssállataival játszik, nagylelkűen odahozza és átadja nekem a fekvős nyusziját, hogy kedvemre ölelgethessem. Imádja a pocakját, kedvence a leves, feltéve, ha az tényleg az a szó klasszikus értelmében, a hideg gyümölcslevesre ugyanis röviden és tömören csak annyit mondott, hogy „fúj! ez nem leves.” Ha viszont megfelelő mennyiségű répát és húst tartalmazó leves van a láthatáron, akkor reggelire, tízóraira és uzsonnára is azt kér. A másik kedvence az alma, de nem veti meg az édességet és a kiflicsücsköt sem. Ennek megfelelően van egy hurka a combján és csupán három kilóval könnyebb Borinál. Emese tulajdonképpen 13 kilónyi öröm, bárcsak szeretne jobban aludni… de erről majd jövő héten.

GySzR:

Ismét kitört itthon az ujjközkosz-láz! Most Mesi a felbujtó, a legváratlanabb pillanatokban képes lecsupálni magáról a zoknit és a kis hurka ujjait végiglapozgatva keresi a szöszöket és üdvrivalgással örvendezik, ha talál egyet. Aztán pedig ember legyen a talpán, aki képes visszaimádkozni rá a zoknit! A legjobb taktika, ha felhívom rá a figyelmét, hogy új ujjközkoszok csak a zokni alatt tudnak képződni. Aztán 5 perccel később, újra eszébe jut és megkérdezi:

- Anya! Felnőttek már az ujjközkoszaim?