66.hét

Borka hatalmasat fejlődött az állathangok utánzása terén. Néha tud hápogni, az oroszlán láttán azt mondja ÁÁááá! és iá-zik a csacsinak (hiába, azért vannak fontos dolgok az életben!). De a legjobban a vau-vau megy, ami inkább au-au-AU!!, de ez a kis kiejtésbeli hiba igazán nem hozza zavarba. Az utcán minden kutyának lelkesen visszaugat, sőt kiszúrja őket már az utca végén és a babakocsiból kiesve mutogat, mire mondani kell neki, hogy igen, ott egy kutyus, mire ő hangosan ugatni kezd egészen addig, míg a kutya elhalad mellettünk, amikor is egy hangos pá-pá-pá-val udvariasan elköszön tőle. A legjobb mégis az, amikor itthon azt játssza, hogy ő egy kiskutya, négykézláb rohangál fel-alá, ugat és mindenáron meg akarja harapni a nagylábujjam. Szerintetek honnan a túróból tudja, hogy a kutyák harapnak? De amúgy más téren is hihetetlen milyen gyorsan tanul. Komolyan, egyszer látta, hogy bekenem a számat szőlőzsírral, és azóta ha megkaparintja, kinyitja és kirúzsozza magát (na jó, kitekerni még nem tudja belőle az anyagot, de a problémát úgy orvosolja, hogy beledugja a kis ujját, úgyhogy a Labellok is a legfölső polcra költöztek). Persze érthető is a nagy igyekezet a szépségápolás terén, ugyanis nem is meséltem még nektek, de Borkának hódolója akadt a szomszéd kisfiú, a 4 éves Bendegúz személyében, aki minden nap hazafelé jövet az oviból szed Borinak leveleket, bekopog és átadja. Bár most egy kicsit csökkent a lelkesedés, mert múltkor lebuktunk. Átjöttek ugyanis játszani és Bendegúz érdeklődve kérdezte, hogy van a levélgyűjteményünk??? Hiszen ő már olyan sokat hozott... én meg persze egyből Borkára fogtam, ami így utólag lehet, hogy nem volt túl jó ötlet, mert mégis csak az ő udvarlója, de még azért remélem van időm, hogy belejöjjek a helyzetbe.