152.-245. hét

Bori kitalálta, hogy ezentúl a lépcsőn fog közlekedni, én meg arra jutottam, hogy ha az egész napi óvoda és két órányi játszóterezés után még nem elég fáradt ahhoz, hogy lifttel jöjjön, akkor ne fogja vissza magát. Eleinte még minden emeleten megálltunk a lifttel, hogy lássuk hogy jön és megvárjuk. Aztán már csak a másodikon, és most már ott tartunk, hogy előbb ér fel a negyedikre, mint a lift.

Borka mostanában rengeteget alkot. Imád rajzolni, legtöbbször házat, embereket, virágokat és különféle állatokat ábrázol. Kedvencem a szájas és szemes, mosolygó katicabogár, de a gólyáit is imádom. Aztán pedig mindent kivág és összeragaszt. A lányom igazi nő, nem csak képes egyszerre több dologra figyelni, hanem kifejezetten igényli is ezt. Ezért úgy jó csak az esti mesélés, ha közben rajzolhat, vagy hordhatatlan frizurákat kreálhat a babáinak, akik velem ellentétben ezt nagyon jól tűrik. Emese meg igazi kis kéjenc. Igazán nem tudom hogy csinálja, de egyáltalán nem csikis. Viszont gyakran követeli, hogy csikizzük. A hosszúszőrű plüss sünijével kell simogatni a pucér hasát és ő meg csak fekszik és élvezkedik, míg nekem már a látványtól is összerándulnak a hasizmaim. Az esti altatás pedig arról szól, hogy órákig kell csikizni a talpát, megfelelő ritmusban és természetesen egyszerre mindkettőt. De szegény Emesémre nehéz idők járnak, mert úgy döntöttem, véget vetek ezeknek az éjszakába nyúló, néha másfél órás altatási szeánszoknak. Kemény meccs lesz, az biztos!

GySzR:

Emese összeszorított lábbal táncikált a játszótéren.

- Emese pisilned kell?

- Neeeeem!

Már nézni és rossz volt és még váltásruha sem volt nálunk, ezért kiebrudaltam egy bokor mögé, ahol egy sárga pitypang árválkodott, miközben ő továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem kell pisilnie.

- Meglocsolod a virágot? – felcsillant a szeme!

- De nincs nálam locsoló…

Sikerült rávilágítanom, hogy más típusú locsolásra gondoltam és hipp-hopp meg is ejtette a dolgot. Majd mikor indultunk vissza a játszótérrel azért durcás fejjel megjegyezte:

- Akkor sem kellett pisilnem!      

151.-244. hét

Borka végképp feladta a balett-karrierjét. Igazándiból értetlenül állok a jelenség előtt. Otthon még mindig lelkesen piruettezik és okítja Emesét a holló járásra (ami ollózás, csak a hollózásnak sokkal több értelme van), de mire lett fodros szoknyás balett dressze, balett cipője, balettos lábszármelegítője, balettos kardigánja és balettos harisnyája, valamint táncolós táskája a rengeteg cók-mók tárolására, és mindez természetesen rózsaszínben, kitalálta, hogy ő mégsem szeretne balettozni. Hurrá! Magyarázatként megkaptam, hogy egyszer kiabálni mert a balett tanárnő (aki amúgy annyira mézes másos, hogy nekem amiatt borsózik tőle a hátam), valamint nehezek a nyújtások. Lett volna egy balett bemutató előadás is májusban, ami nem az ő műfaja, lévén, hogy nincs oda a szereplésért, és lehet, hogy ez is eltántorította, de mindezek ismeretében sem értem igazán a történteket… de annak nincs sok értelme hogy betuszkoljam a balett órára a sírva tiltakozó Borit. Végül is már úgyis jó az idő, valahol megértem, hogy szívesebben rohangál a játszótéren.

Cserébe viszont kitört a póni láz és egyre többet megyünk lovagolni. Most már tornázik is a lovon, körbe mennek a karámban és közben karkörzéseket csinál, meg háttal ül a nyeregben, vagy olyan idétlenül féloldalasan, mint régen a dámák, sőt feláll és már ügetett is egy kicsit, amit rém mulatságosnak talált. De tartom magam, nem veszek neki semmi lovaglós cuccot, sem új pónikat és kobak helyett is a biciklis sisakját hordja, bár szerencsére itt nincs is olyan nyomás, mint amilyet a tütüs kislányok jelentettek a baletton.

         Emese a legnagyobb nyertese Borka váltásának, ugyanis ő is imádja a lovaglást, igaz ő csak egy kört megy a mezőn. Cserébe viszont otthon is ő a lovas és lelkesen csücsül Borka hátán, aki visongva viszi körbe-körbe a lakásban. A legújabb hóbortja pedig, hogy amint álló helyzetnél lejjebb adom, azonnal a hátamra mászik, sőt ha teheti feláll a hátamon és szétteszi oldalra a karjait, mint ahogy Borka szokott a nyeregben egyensúlyozni. Úgyhogy mostanában úgy olvasok mesélt, hogy közben a hátamat apró talpak masszírozzák.

GySzR:

Borka imádja a ragtapaszokat, minden apró kis bibiből igyekszik szó szerint véres drámát csiholni némi mintás ragtapaszért cserébe. Emese az ellenkezője. A minap szokása szerint ollóval vagdosott és egy kicsit elvágta az ujját. Nem tartotta ezt olyan fajsúlyú eseménynek, hogy megossza velem, így csak arra lettem figyelmes, hogy már mindkét keze véres. Kissé aggódva kérdeztem tőle, hogy mi történt, mire egyszerűen megrántotta a vállát és csak annyit mondott:

- Piros a vérem, látod?

150.-243. hét

A lányokat elvittem a Vadasparkba. A legnagyobb örömet az jelentette számukra, hogy otthon felejtettem a vizespalackokat, ezért a büfében vettem nekik limonádét, amit közösen egy-egy szívószállal ittak meg. Ki gondolta volna? Ezért ugyan kár volt elmenni Budakesziig, de lényeg, hogy az öröm így is meglett. Na jó, azért az állatokat is megnéztük, ha már ott jártunk. Igazán szerencsés időszak a tavasz a látogatásra, mert rengeteg kis állat születette az elmúlt hónapokban. Láttunk kis vaddisznót, zergét, nyuszit, mangalica disznót. (Bár amikor felhívtam a figyelmüket rá, hogy mennyire ízlett nekik az előző napi malacsült, kicsit más szemmel néztek rájuk). A medve nem hozta lázba őket, de a farkastól nagyon féltek. Lehet, hogy mégse kéne a Piroska és a farkast mesélnem? Alig tudtam őket meggyőzni, hogy nem kell félni, nem tudnak kijönni a kerítésen. Emese így is csak karba véve lehetett elvontatni a farkasok helye előtt. Furcsa is volt ez a kis nyusziskodása, mert egyébként igazi kis bohóc mostanában. Ha meglátja a fényképezőgépet, elkezd táncikálni, bohóckodik és kinyújtja a nyelvét. Eddig sem volt könnyű lencsevégre kapni, de most aztán végképp feladja a leckét. És akkor arról még nem is meséltem, hogy mit művel ha meglátja a tükörképét!

GySzR:

Azért minden elismerésem a gyerekeknek, akik képesek kibogozni azt a dolgot, hogy akkor most hogy is néz ki és milyen egy medve, mert medve a Micimackó, meg a Misa bácsi a Szutyejevnél, meg van egy pár plüssmacijuk is, kétlábon járó ruhás kivitelben is, és körülbelül minden mesében máshogy néznek ki a medvék. Van, hogy véres fenevadak és néha meg macik, akik óvodába járnak, vagy éppen félnek a vihartól és egy egér vigasztalja meg őket. És akkor nem is beszéltünk még a többi állatról, a valóságos, de képzeletbeli emberi tulajdonságokkal felszerelt, beszélő meselényekről. Emese nem az a típus, aki ködben hagyja az ilyeneket és egyik eset faggatózni kezdett:

- Anya! A Piroska igazából is van? Ez igazából is megtörténik?

Megnyugtattam, hogy nem nyelik le egyben a farkasok a gyerekeket, főleg nem miután egy nagymama is van a hasukban.

- De anya! És oroszlánok tényleg vannak?