187.-281. hét

Ragyogó szemekkel kísérve idén is eljött a karácsony. Sok karácsonyi mesét hallgattak a lányok mostanában, ami után Borka bizalmasan közölte velem, hogy bárki bármit mond, ő bizony sokkal jobban szeret ajándékot kapni, mint adni. Ennek ellenére idén először mi is kaptunk gyönyörű rajzokat a lányoktól, de a nagyobb örömet tényleg a Jézuska hozta ajándék okozta. Borka készlete egy jégvarázsos legóval gyarapodott, és újabb Elza babával is bővült kis családunk. Természetesen ez is éneklős, de az igazi zajkeltő mégis Emese lett a sok frissen szerzett hangszerével. Kapott egy xilofont, amihez én, a hírhedten botfülű a karácsonyt megelőző napokban éjjelente szolmizálva kottákat gyártottam. Kapott még egy digi-pingvint is, ami visszaénekel, ha játszik neki a xilofonon. Teljes a katarzis! És ha még ez sem lenne elég egy kis szintetizátort is hozott a Jézuska, amit persze zongorának hívunk. Szuper, mert előre rögzített dallamok is vannak benne, így nulla energiabefektetés mellett is képes órákon keresztül harsogni. Emeske meg persze imádja.

         Idén a karácsonyfa is igen nagy népszerűségnek örvendett, Mesi ugyanis mindent (de szó szerint mindent) felaggatott rá, amihez csak tartozott madzag. Így Vízkeresztig egy méter magasságig extra díszítést kapott, nyakláncokkal, akasztós plüssállatokkal és maradék szalagokkal. Annyira kreatívak, hogy jövőre jobban bevonom őket az angyalkodásba, már alig várom!

GySzR:

Emese kapott egy olyan babát, amelyik beszél, ha megnyomják a hasát. Csodás mondatai vannak, mint például „én vagyok a legjobb barátod”, „nézd milyen nagyra nőttem!”, „puszilj meg!”. Amikor ezt az utóbbit Emese meghallotta, teljesen kikelt magából:

- Dehogy puszillak!

186.-279. hét

Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a Bori nap, a Mikulás és az adventi naptár apróságai után szinte ajándékmérgezést kapnak a lányok karácsonyra és már fel sem villanyozza őket az újabb meglepetés (na jó, ez így nem teljesen igaz, de azért jelentősen csitul az izgatottság). Ezért idén azt találtam ki, hogy az adventi kalendárium zsákocskáiba mindennapra egy színezőt és egy mesét nyomtatok. A dolog egészen jól indult, Borka minden este beragasztotta a mesét egy füzetbe és még rajzolt is hozzá, hogy a végére igazi mesekönyv legyen (azért bevallom a hónap közepére kicsit megcsapott a lelkesedés, de még így is a várton felül teljesítettünk). Mostanra azonban a színezők kiváltotta öröm fordított arányban csökkent a kinyitott zsákok sorszámával, ezért úgy próbáltam fokozni az izgalmakat, hogy ők rendelhették, hogy milyen legyen a kép. Ezt akkor adtam fel, amikor olyan Elzát kértek, aki mézeskalácsot süt a Mikulással, de úgy, hogy Olaf is jelen van. Ugyan jó barátságban vagyok a keresőkkel és profi színező nyomtató vagyok, de itt, bevallom férfiasan, kudarcot vallottam és csalódást okoztam. Ezért aztán a zsák nyitogatást este helyett reggelre időzítettem, szégyenszemre beálltam a sorba és vásároltam néhány kisebb méretű édességet. Mondanom sem kell, hogy hirtelen ismét nagyon népszerű lettem…

         Azért persze egyéb módon is készülünk a karácsonyra. Jártunk adventi vásárban, megnéztük a hatalmas karácsonyfát a Kossuth téren és kiábrándítottuk Emesét, hogy otthonra nem tudunk ilyen nagyot venni, voltunk korcsolyázni, már megsütöttünk és elfogyasztottunk több kilónyi mézeskalácsot, és kb. három karácsonyfára elegendő papírdíszt alkottunk.

GySzR:

Az emlősök és a madarak közötti különbségekről beszélgettünk, amikor feltettem a lányoknak a kérdést, hogy melyik az az emlős, amelyiknek van szárnya. Bori nem sokat gondolkodott azonnal rávágta, hogy:

- Az angyal!

185.-278. hét

A gyerekek (na jó, az én) legnagyobb örömére Apa kirakta a karácsonyi izzósort a terasz korlátjára. Mivel minden évben konfliktushelyzetet teremtett, hogy melyikünk legyen az a gáláns önként vállalkozó, aki kimegy lefekvés előtt pizsamában a farkasordító hidegbe lekapcsolni a lámpákat, tavaly hozott a Jézuska egy távirányítós kapcsolót. Azóta a felkapcsolás minden nap Emese feladata. Ilyenkor fontosságának teljes tudatában beszalad a gyerekszobába és kihozza a villogós csillag végű elemes varázspálcáját, felelősségteljesen bekapcsolja és elmondja a varázsigét: Csiribi-csiribá, kislámpák kapcsolódjatok FEL! És lásd a technika csodáját, az izzósor kigyullad! Mesinek ez eleinte annyira tetszett, hogy még vagy tízszer fel-le kapcsolgatta. Így egy hét elteltével, a feladat súlya alatt megroggyanva, és az ünneplésbe kissé elfáradva, már csak egyszer felkapcsolja, majd visszasiet az ennél sokkal fontosabb játszanivalóihoz. De azért látom, hogy a szíve mélyén még mindig nagyon boldog, amiért ő tényleg tud varázsolni!

GySzR:

Határozottan beindult az adventi időszak az óvodában is. Emese csoportjában elővettek két plüss mackót és aki szépen pakol ebéd előtt és rendesen alszik a csendespihenő alatt, egy éjszakára hazaviheti a macit. Emese, aki itthon egy babát nem tesz vissza a polcra, az oviban annyira szépen pakolt, hogy második alkalommal megkapta az áhított macit és büszkén hozta haza. Borka is érezte a dolog súlyát és azonnal vállonveregette hugicáját:

- Emese, ez nagyon jó! Máris megkaptad a macit? Többet nem kell szépen pakolnod!

És mennyire igaza van! Honnan van ennyi esze? Meskete viszont mégis továbbra is kepeszt, hogy újra megkapja a macit és minden délután felháborodva meséli, hogy hiába viselkedett nagyon rendesen, mégsem ő kapta. Sebaj, még pár év ovi és ő is ilyen dörzsölt lesz!