113.-206. hét

A héten zajlott a Margitszigeten a vízilabda EB és a lányok igazi szurkolók lettek, a helyszínen is nézték a meccseket. Nem mondom, hogy teljes mértékben követték az eseményeket, bárki dobott gólt ők együtt örültek a tömeggel és legfőképp a kabalaállat békával. Borka azért néha megkérdezte, hogy az a csapat nyer-e, akinek mi drukkolunk, de csak azért mert nagyon szerette volna látni, hogy a végén hogyan dobják be az edzőt a medencébe.

Azt hiszem Emese megbocsájtott nekem, erre én galád a hétvégén megint magukra hagytam a lányokat. A változatosság kedvéért most Meskete dőlt ágynak. Még Mamit is meglepte, amikor éjszaka közepén felsírt és szóba került a Nurofen, közölte, hogy nem lázas. Bár most legalább könnyebben ki tudtam engesztelni az ajándékba hozott zöld lovácskás csattal (ki gondolta volna, hogy ilyet is gyártanak!) De egy kicsit nekem is hiányoztak a csajok! Ahelyett, hogy végre végigaludhattam volna egy éjszakát, arra riadtam fel éjjel, hogy hogyan fogom itt Borkát kivinni pisilni!

 

GySzR:

A gyerekszobából visítás zaja szűrődik ki, majd egyre hangosabban dübörögnek az apró gyerektalpak.

- Anyaaaa! Emese már megint bántott! – majd mire szóhoz jutnék, sarkon fordul és visszatrappol a gyerekszobába – Meg is mondtalak Anyának! – hallom a távolból.

- Jó! Én is megmondalak! – ismét hangosodik a gyerektalp dübörgés – Anyaaaa! Már megint bántottam a Borit! – majd sarkon fordul és ő is visszatrappol – Én is megmondtalak Anyának! – és ezzel lerendezték anélkül, hogy egy szót is szóltam volna.

112.-215. hét

A délutáni altatás továbbra is a nap legneuralgikusabb pontja. Vagyis számomra biztosan. A napokban a végén elfogyott a türelmem, kijöttem és rájuk csuktam az ajtót. Tíz perc múlva arra mentem be, hogy Borka bemászott Mesi ágyába és majdnem tisztába tette. A használt pelenkáját levette, kitörölte a fenekét és mivel a tiszta pelenkát Emeske neki sem hagyta feladni, épp egy bugyit próbált felrángatni rá és közben fennhangon magyarázta neki, hogy akkor viszont a bilibe kell pisilnie. Lehet, hogy egyszerűen Borira kéne bízni a szobatisztaságra nevelést? Amúgy a dolog jelenleg úgy áll, hogy Emesét látszólag egy cseppet sem zavarja a pelenka, azt a 10 másodpercet leszámítva, amíg feladom rá. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi a bili és hogy hogyan kell használni a WC-szűkítőt, viszont ezt a tudását csak arra használja, hogy lenyűgözze a szívének kedves egyéneket. Ha sokat beszélünk a témáról, vagy vaj van a füle mögött, és kedvemre szeretne tenni, vagy éppen aludni kellene, akkor belepisil. Teli vigyorral végignézi, ahogy Borkával eljárjuk a kiérdemelt pingvintáncot és rém büszke magára. De ezen felül nem érdekli a dolog, sose szól, ha pisilnie kell, eszébe se jut, hogy ilyen csacskaságok miatt megszakítsa a fontos elfoglaltságát és teljesen hidegen hagyja, ha netán bepisil.

         A lányok továbbra is Mamiéknál töltik napjaikat hintázással, homokozással, pancsolással, fagyizással, röviden szólva kényeztetéssel. Annyira belejöttek (Mamiék is, nem csak ők), hogy 4 év után először magukra hagytuk őket 3 napra. Kétségtelen, hogy ennél jobb helyen nem is lehettek volna, mégis mire hazaértünk, Borka belázasodott, de úgy, hogy másnapra már semmi baja sem volt… tiszta pszichoszomatika. Emese pedig úgy fogadott, hogy rám sem nézett, csak állt leszegett fejjel, biggyesztve. Amikor megkérdeztem tőle, hogy haragszik-e rám, csak nagyokat bólogatott, aztán nagy kegyesen megengedte, hogy megpusziljam. Reméltem, hogy egy nap alatt sikerült kiengesztelnem, de tévedés. Másnap ugyanazt a biggyesztős bólogatást kaptam a kérdésemre, csak még azt is hozzátette, hogy

IGEN!

GySzR:

Meskete nem tudom honnan szedte, de ha nagyon elégedett magával, például befejezte az evés, vagy jó nagy tornyot épített, magasba emeli a kezét és vigyorogva elkiáltja magát:

- Tadadam! Hihi! – így garantáltan átragad a jókedve!

111.-214. hét

A héten ténylegesen megkezdték maratoni nyaralásukat a lányok, méghozzá Mamiéknál. Igazán jó dolguk van, alaposan el lettek kényeztetve. Szerencsére idén még az időjárás is egész kegyes hozzájuk, ezért tudtak kint játszani. Ami jó hír, hogy igazán helyesen játszanak mostanában együtt, összeértek a lányok. Így retrospektív módon is irtó hálás vagyok a nagymamámnak, amiért annyit tollasozott, kártyázott, társasozott és együtt volt velem a szentendrei kertben, nagyon jó kis nyarak voltak (Köszi Nagyi!!!). Mégis be kell látni, hogy egy testvér sokkal mulatságosabb. Azt ugyanis még egy szupernagyitól sem lehet elvárni, (na meg nem is lenne méltó hozzá), hogy perceken keresztül gurgulázva kacagjon azon, hogy ha felváltva mondják tele szájjal ebéd közben, hogy boooooó!  Egy hasonló korú testvérrel viszont ez szinte mindennapos esemény. Azt is csak egy tesóval tud vicces lenni, ha százszor lecsúsznak háttal egymás ölében a csúszdán, de úgy tényleg. Egy testvérrel összefogva sokkal könnyebb megkurtítani a gyűlölt csendespihenőt, és bújócskázni is sokkal jobb így. Persze egy testvérrel baromira össze is lehet veszni egy amúgy teljesen érdektelen homokozó lapáton, állandó harcot kell vívni a figyelemért (ebben Meskének az a taktikája, hogy cuki, Borkának meg az, hogy nyafog, így itt még szükség lenne egy stratégiaváltást eszközölni). Ezeket a hátulütőket egykeként biztos nem érzem át eléggé, de úgy látom, hogy még ezzel együtt is megéri egy testvér.

És hogy ezen felül mivel töltik az idejüket a lányok? Pancsolással! Ha hiszitek, ha nem, az én kis vízfóbiás Borkám igazi kiskacsa lett. Párszor megismételtük a kiruccanást az Aquaworldbe és Bori igazán rákapott a csúszdázás izére. A babacsúszdákon kívüli alkalmatosságokon még azért biztos, ami biztos alapon igényli, hogy párna gyanánt én is alatta üljek, na meg az érkezés is sokkal kellemesebb, ha közben a magasban tartom és nem merül el annyira. Ennek az lett az eredménye, hogy Emesével 7, Borkával 38 kört csúsztam a családi csúszdán (tényleg számoltam!), a végére kék folt lett a sok csobbanástól a vádlimon és azt hiszem egy időre kicsúszdáztam magam (ezt is megéltem, hiába, öregszem). Azt hiszem Emese is hasonlóan érez, ő igazán izgult ezek a csúszások közben, két kör után minden tiltakozása ellenére hosszabb szünetet kellett tartani, mert olyan izgatott volt, hogy remegett, mint egy nyárfalevél. Mostanában egyébként is rájár a rúd, egy galád szúnyog pont az orrán csípte meg és úgy megdagadt, hogy olyan féloldalas és görbe lett a kis orra, hogy úgy néz ki, mint egy törött orrcsontú bokszoló.


GySzR: 
 

A minap majdnem leesett az állam! Láttam Borkán, hogy nagyon szemez egy pocsolyával, ezért direkt kértem is, hogy ne ugorjon bele. Hátrafordulok és mit hallok???

- Emese! Ugorj bele a pocsolyába, jó???

 

110.-203. hét

A héten ismét Mesié volt a főszerep, hiszen most volt Emese nap. Nem kis erőfeszítés árán és nem kevés utánajárást követően sikerült beszerezni egy zöld lovacskát, méghozzá alvósállatnak is alkalmas plüss verzióban. Számomra teljesen érthető módon és valószínűleg a keresletnek megfelelően pónilóból lilát, rózsaszínt esetleg sárgát gyártanak, ezért éreztem igazán kincsnek a szerzeményt. Ami igazándiból egy unikornis arany szarvval és hupipiros sörénnyel, és a zöldsége is határeset, cserébe viszont rém ronda, de Emese boldogsága így is határtalan és egyből rájött, hogy ez A Zöld Lovacska. A másik ajándéka egy új hinta lett, ugyanis a játszótéren kirobbanthatatlan a hintából. Ez azonban egyre kevésbé tűnik jó ötletnek, mert míg a parkban Emese idegen gyerekekkel folytatja a visításig fajuló vitáit a hintáért, így ezt itthon Borival teszi. Ráadásul már van annyira okos, hogy tökéletesen tudja, hogy ezt ő kapta és persze minden alkalommal szóvá is teszi. Míg én valami folytonos cserélésen alapuló rendszert próbálok érvénybe helyezni, a helyzet egyre jobban elmérgesedik és Borkának már egyetlen születésnapi kívánsága van: valami olyan játék, amivel csak ő játszhat. Ennek egyetlen előnye, hogy feltehetőleg könnyebb lesz beszerezni, mint a zöld lovacskát…

         A napjaink nagyrészt a játszóterek és a fagyizók környékén telnek. Kedvenc a Margitsziget a zenélő szökőkúttal, már kívülről fújják a programot és persze esti altatódalnak is a kedvenc a „Legyetek jók, ha tudtok” (úgyse tudnak). A fagyiválasztás pedig egyértelműen szín alapján történik, az íz teljesen mellékes szempont. Emese a rózsaszínre hajt, míg Borka kedvence a lila, még akkor is, ha az történetesen ibolya ízűnek mondott és leginkább gyerekkoromban használt illatos toll szagára emlékeztető aroma van benne, de abból legalább sok. Az egyetlen szerencse, hogy kis gombócot is lehet venni belőle, hisz ez a mennyiség is épp elegendő arra, hogy tokától bokáig maszatosak legyenek, így is megunják mire a végére érnének és egyébként is, úgyis mindkettőnek az én a kifejezetten csúnya színű csoki vagy pisztáciazöld fagyimra fáj a foga és kb. húszszor kérnek meg, hogy megkóstolhassák. Az egészben mégis mindig az a slusszpoén, amikor Emese ismételten nem bír ellenállni a kísértésnek, és a már kellően folyékony halmazállapotú nyalánkság alól leharapja a tölcsér legizgalmasabb részét: a csücskét. De mégis kihagyhatatlan a napirendünkből ez a program, mert számukra ez a nap fénypontja.

GySzR:

Meske felsírt éjjel, nem volt szomjas, nem fázott, nekem meg eltartott pár percig mire félálomban megértettem, hogy azt zokogja:

- Oool a zőőd lovacskám???