2012. március 29., csütörtök
85. hét
Az történt, hogy sikerült az év
legrövidebb hétvégéjén elköltöznünk. Nem elég ugyanis, hogy a múlt
hétvége csak egy napos volt, de még az óraátállítás is pont akkorra
esett. Kicsit aggódtam, hogy szól majd a Kisasszony ehhez a költözés
dologhoz, de eddig úgy tűnik csont nélkül vette az akadályt. Abban ugyan
még mindig nem vagyok biztos, hogy nem csak egyszerűen úgy gondolja,
hogy nyaralunk és előbb-utóbb majd csak hazamegyünk. Maga a pakolászás
eleinte teljesen feldobta, így a dobozolás során ugyanis elérhetővé
váltak az eddig szinte csillagászati magasságokban lévő dolgok és
majdhogynem számonkérően nézett, hogy eddig ennyi kincset
elrejtettünk előle. Maga a dobozolás persze Bori mellett nem volt túl
hatékony, mert amíg mi két dolgot betettünk, ő hármat kivett. Az utolsó
ott töltött napunkon azonban fogott ő is egy dobozt és szépen belerakta a
még ottmaradt játékait, az abortátum babát és a macit és húzta maga
után, nehogy ott maradjon. Engesztelésképen egy este alatt meggyújtottuk
az összes maradék csillagszórót és mivel a fürdőszobában lámpa
sem maradt, nagyon romantikusan gyertyafénynél fürödhetett este
(aláfestésként pedig kérésére 241-szer elénekeltem, hogy
Égagyertyaég...), na és az sem utolsó szempont, hogy másnap kapott egy
saját gyerekszobát. Kicsit tartottam attól, hogy mit fog szólni az
egyedül alváshoz, de egyelőre úgy tűnik a szeparációs szorongás megint
engem érint inkább, mert míg nekem azért egy kicsit hiányzik, hogy
halljam, ahogy szuszog éjszaka, azokról az álmában előadott gurgulászó
kacagásokról és sóhajokról nem is beszélve, ő meg úgy tűnik, jobban
alszik, hogy nem mozgolódunk ott neki éjszakánként. Itt az új lakásban
azonban újra kitört rajta a pakolási vágy, mert természetesen neki
azonnal fel kell térképeznie, hogy melyik fiókba mi került. Na meg még
nem tökéletes a berendezkedés, és hát van-e annál izgalmasabb dolog mint
a kalapács, a tiplik és az elektromos csavarhúzó? De remélhetőleg
előbb-utóbb ez is lecseng, és minden véglegesen is megtalálja az új
helyét.
2012. március 22., csütörtök
84. hét
Meséltem már, hogy néha milyen meglepően
ragaszkodik Borka a szokásaihoz. Télen ha sétálni mentünk, mindig úgy
közöltem vele a jó hírt, hogy mondtam neki, hogy vegye fel a sapkáját, a
sálát és hozza a kis csizmáját. Most azonban megérkezett a meleg, Borka
mégis lebeszélhetetlenül ragaszkodik továbbra is csizmájához és 20
fokban is felháborodottan követeli vissza a téli sapkáját, ha véletlenül
le szeretném venni a fejéről. Azért remélem leszokik erről mire jön a
kánikula.
A hosszú hétvégén elvittük a Vadasparkba, de szerintem Pest megye összes kisgyerekes családja oda készült, ezért hamar feladtuk és beértük a parkolónál lévő háziállatokkal. Itt Bori hamar konfrontálódott egy lúddal, aki szemtelen módon kidugta a fejét a kerítés rácsai között és megkóstolta a kisasszony babakocsiját. Na hát Borka sem volt rest, amikor a felháborodott kiabálás nem győzte meg a libát, a lányom rém nőiesen fejbe rúgta a szerencsétlen állatot. A másik kedvenc egy hatalmas mangalica lett, teljesen elcsodálkozott Bori, mikor mondtuk neki, hogy ilyenből lesz a kolbász. A döbbenetet azonban hamar felváltotta a felháborodás, a disznó ugyanis felborította a pléh vályúját. Borkát nem lehetett onnan elvontatni, és úgy balhézott, hogy kénytelen voltam a nézelődő tömeget megbotránkoztatva a kerítésen benyúlva visszafordítani. Reméltük, hogy így talán megbékél Bori, erre a disznó fogta és beleállt a vályúba. Na ezt aztán végképp nem bírta elviselni a lányom rendszeretete, még hogy a tányérba állni! és olyan intenzitással próbálta rendre utasítani a minimum 3 mázsás mangalicát, hogy kénytelenek voltunk visszavonulót fújni. Szóval továbbra is zajlik az élet nálunk.
A hosszú hétvégén elvittük a Vadasparkba, de szerintem Pest megye összes kisgyerekes családja oda készült, ezért hamar feladtuk és beértük a parkolónál lévő háziállatokkal. Itt Bori hamar konfrontálódott egy lúddal, aki szemtelen módon kidugta a fejét a kerítés rácsai között és megkóstolta a kisasszony babakocsiját. Na hát Borka sem volt rest, amikor a felháborodott kiabálás nem győzte meg a libát, a lányom rém nőiesen fejbe rúgta a szerencsétlen állatot. A másik kedvenc egy hatalmas mangalica lett, teljesen elcsodálkozott Bori, mikor mondtuk neki, hogy ilyenből lesz a kolbász. A döbbenetet azonban hamar felváltotta a felháborodás, a disznó ugyanis felborította a pléh vályúját. Borkát nem lehetett onnan elvontatni, és úgy balhézott, hogy kénytelen voltam a nézelődő tömeget megbotránkoztatva a kerítésen benyúlva visszafordítani. Reméltük, hogy így talán megbékél Bori, erre a disznó fogta és beleállt a vályúba. Na ezt aztán végképp nem bírta elviselni a lányom rendszeretete, még hogy a tányérba állni! és olyan intenzitással próbálta rendre utasítani a minimum 3 mázsás mangalicát, hogy kénytelenek voltunk visszavonulót fújni. Szóval továbbra is zajlik az élet nálunk.
2012. március 15., csütörtök
83. hét
Borka újabban Bobonak hívja magát.
Megmondja, hogy az Bobo lapátja és a fényképét látva is vigyorogva
közli, hogy Bobo. A másik kedvenc új szava pedig az, hogy bibi, ráadásul
teljes átéléssel mondja, és mindig iszonyú kétségbeesett arcot vág
hozzá. Bibinek számít amúgy minden ami egy kicsit is eltér a
szokásostól. Bibi a folt a partedlin, a karcolás a pohárkája szélén, a
szösz a szőnyegen, de ha olyan arccal mutogat rám vacsora közben, mintha
minimum a világ vége jönne és közben bibi-t kiabál, akkor tükör nélkül
is tudom, hogy maszatos vagyok. A bé betűs szavak abszolút favoritnak
számítanak, már méterekkel előbb mutogat hogy bá-bá ha valaki szembejön,
és én meg csak drukkolok, hogy ha az illető nem bácsi, hanem néni,
akkor legalább ne ránk figyeljen. Minden másfél méter alatti gyerek
szerinte baba, amin néhány öntudatos hároméves vérig sértődik és
perceken keresztül bizonygatja, hogy ő bizony már nagyfiú. Az pedig már
csak ráadás, hogy nem mehet úgy el mellettünk busz, hogy Borka ne essen
ki a babakocsiból azt kiabálva, hogy bjusz! Persze mást is tanult a
héten. Azt olvastuk ugyanis, hogy egy ekkora gyereknek már le kell
tudnia csavarni egy kupakot. Nosza rajta, nehogy lemaradjon (egyelőre
még) egy szem lányunk, meg is mutattuk neki hogyan kell. Jól sikerült a
dolog, másnap ennek örömére a táskámba borított fél üveg Levolac
szirupot, ráadásul egy olyan flakonnal, amelyiket én mindig csak nagy
kínkeservesen tudok kinyitni. Aztán épp hogy sikerült megakadályozni,
hogy egyenletesen szétoszlasson két deci olíva olajat a konyhakövön. Nem
én tanácsoltam nem is olyan rég, hogy gondoljátok meg, mit is tanítotok
egy ekkora gyereknek???
2012. március 8., csütörtök
82. hét
Borka nem autista (vagyis remélem), de
vannak szokásai, amikhez foggal-körömmel ragaszkodik, főleg ha a reggeli
szeánszról van szó. Úgyhogy most erről lesz szó. Attól még mindig nem
kell félni, hogy hasára süt reggelenként a nap, általában hat és hét
között ébred, amikor is meghoz egy fontos döntést: hajlandó még egy
kicsit lustálkodással a drága idejéből pazarolni, vagy most, de azonnal
, fel akar kelni. A családi munkamegosztás jegyében ez nálunk úgy
alakult, hogy az előbbi opcióért én vagyok a felelős, a másik eset közös
ügyletük az apjával. Ez a felosztás már kőbe van vésve, ha mindketten
ott vagyunk, nekem már nem is engedi, hogy levegyem a hálózsákját, vagy
ha esetleg megpróbálom visszaaltatni, amikor ő fel szeretne kelni, akkor
egész egyszerűen megdobál a cumijaival. Ha összejön a lustálkodós
verzió, akkor az úgy történik, hogy a Kisasszony odaparancsol maga mellé
a szőnyegre, míg ő kényelmesen visszaheveredik az ágyába, esetleg még
bekéri a kezem kispárnának. Ha fel szeretne kelni, akkor magas tartásba
emeli a kis kezeit és mutogat az ajtóra, de mielőtt kivenné az apja, még
gyorsan felnyalábolja az elválaszthatatlan abortátum babát és a macit,
és mihamarabb portyára indul, hogy feltérképezze, milyen kincset
hagytunk elől este. Na ilyenkor nem szabad visszaaludni, ha nagyon nagy a
csend, és mivel én ebben nem vagyok túl jó, ilyenkor az apja megy
utána. Fogalmam sincs hogy ilyenkor mivel múlatják az időt, de
feltételezem nem túl lányos dolgokkal, mert a minap például arra
ébredtem, hogy Borka új szót tanult: GÓL! és teli torokból hatalmas
lelkesedéssel ordítja, az apja szerint úgy, mint egy dél-amerikai foci
kommentátor, de én ehhez nem tudok hozzászólni. Aztán elérkezik az
elválás szomorú pillanata, amikor is apa elmegy dolgozni, Borka meg
gondoskodik róla, hogy erről a házban mindenki értesüljön és a liftajtó
bezáródásáig hangosan pá-pázik és csak úgy dobálja a puszikat. Szóval
így mennek nálunk a reggelek.
2012. március 6., kedd
81.hét
Borka a héten megtanult fityiszt mutatni,
persze mondanom sem kell, hogy az apjától. Azt még szerencsére nem
tudja, mit jelent, sőt az ujjai is néha összegubancolódnak, de azért így
is nagyon vicces. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy az ember jobban
teszi, ha meggondolja mit is tanít meg a gyerekének. Nálunk az történt,
hogy Borit azzal lehet a leggyorsabban felvidítani, ha az ember
megmutatja neki a köldökét. Sőt egyszer amikor nem body, hanem kis trikó
volt rajta fél óráig örvendezett a sajátjának. A dolog kicsúszott a
kezeim közül, mert most már oda fajult a dolog, hogy reggel ha fölkelek
onnantól kezdve a várva várt pillanatig, az átöltözésig,
levakarhatatlan. Ilyenkor köldököm tanulmányozása után leleltározza az
összes anyajegyemet és azt a nagyon fontos szót is megtanulta, hogy
cici. Ráadásul ennek nézegetésére már nem csak reggelente tart igényt,
hanem a legváratlanabb időpontokban is eszébe jut és ilyenkor hangosan
követeli. A játszótéren az egyetlen esélyem, ha próbálok úgy tenni,
mintha nem hozzá tartozna ez a hangosan "cici-cici!"-t kiabáló kölök, de
mivel közben letépi rólam a kabátot elég reménytelen próbálkozás és
cicák sem mászkálnak mindig a közelben.
Aztán nem rég, amikor aznap már kb. századszorra énekeltem el a "Kis kacsa fürdik, fekete tóban..." kezdetű örökbecsűt, természetesen súlyos presszióra és nem önként (de dalolva), a sárgáról egy másik dalra, a "Sárgán virágzik a tök..." kezdetűre asszociáltam. Mondanom sem kell, hogy a csuklások miatt hatalmas sikert arattam, azóta már a kacsák láttán is hiába kezdem a korábbi verziót, rázza a fejét, hogy nem-nem, és mondja, hogy "ja-ja", ami számunkra egyezményes és egyértelmű jel, hogy a tököset szeretné. Bár igazándiból miután cici-t ordibálva megkerget, majd a nagy erőkifejtés következtében úgy alakul, ezért 50 méteres körzetben mindenkivel tudatja is, hogy "pu-pu", akkor már úgyis mindegy, simán eléneklem hangosan is, hogy "...nagyokat pi...sárgán virágzik a tök" akár a Millenáris kiskorúaktól hemzsegő kacsaetető helyén is.
Szóval, hallgassatok rám és tényleg alaposan fontoljátok meg mit tanítotok egy másfél évesnek!
Aztán nem rég, amikor aznap már kb. századszorra énekeltem el a "Kis kacsa fürdik, fekete tóban..." kezdetű örökbecsűt, természetesen súlyos presszióra és nem önként (de dalolva), a sárgáról egy másik dalra, a "Sárgán virágzik a tök..." kezdetűre asszociáltam. Mondanom sem kell, hogy a csuklások miatt hatalmas sikert arattam, azóta már a kacsák láttán is hiába kezdem a korábbi verziót, rázza a fejét, hogy nem-nem, és mondja, hogy "ja-ja", ami számunkra egyezményes és egyértelmű jel, hogy a tököset szeretné. Bár igazándiból miután cici-t ordibálva megkerget, majd a nagy erőkifejtés következtében úgy alakul, ezért 50 méteres körzetben mindenkivel tudatja is, hogy "pu-pu", akkor már úgyis mindegy, simán eléneklem hangosan is, hogy "...nagyokat pi...sárgán virágzik a tök" akár a Millenáris kiskorúaktól hemzsegő kacsaetető helyén is.
Szóval, hallgassatok rám és tényleg alaposan fontoljátok meg mit tanítotok egy másfél évesnek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)