9.-102. hét

Mondtam már, hogy Bori egy irigy kutya? Egy zsír egyszerű csörgővel is képes fél óráig játszani, ha az Emeséé, és ha emlékeztetem erre, akkor kijelenti, hogy kö-kö, ami annyit tesz, hogy ő csak kölcsön vette. De ha csak megmutatom Emesének valamelyik könyvét, már hisztériás rohamot kap, hogy az Bojié! A járókát direkt azért raktuk össze, hogy az majd egy kis biztonságos sziget legyen másodszülöttünknek. Finoman szólva nem jött be, ugyanis Bori fél nap alatt megtanult belemászni, és míg egy évvel korábban öt percig nem bírt meglenni benne, most alig lehet kivakarni onnan, és legszívesebben Emese akasztott állataival játszik. (Ha emlékeztek, Borinak legyei voltak, amit lecseréltünk olyan zenélő forgóra, amire nyuszikat akasztottak a nyakuknál fogva.) Borka már képes felmászni Emese pelenkázójára, mert természetesen őt is ott kell pelenkázni és meg van sértődve, hogy már kinőtte a hordozót. Ha Emese elérhető magasságba kerül, akkor szinte levakarhatatlan róla a nővére. Jobb esetben puszilgatja vagy két centire a fejétől teljes hangerővel közli, hogy Szia Baba, itt a Boji!. De a nagy lelkesedés csak a látszat… hirtelen felindulásból még mindig rásóz néha egy-egy simogatás után, de egyébként kifinomultabb módszerekhez folyamodik, és inkább jó alaposan megszorongatja a húga kézreesőbb testrészeit. Emese pedig egy igazán stramm kis csajszi és legtöbbször nyikkanás nélkül tűri nővére szeretetrohamait vagy az annak álcázott piszkálódását. És már olyannyira edzett, hogy a két hónapos oltásnál is épp csak közölte, hogy ez a mértékű törődés azért már sok a jóból.

8.-101.-hét

Nekem két olyan kis vidám kölköm van, hogy ezen már csak én is örvendezni tudok! Borkát már ismeritek, de Emese is egy kis vigyori, főleg reggelente... és komolyan, még hajnali ötkor is jó kedvre tud deríteni azzal a cuki kis mosolyával, ami esetemben tényleg nagy teljesítmény. Alvás után akárki fölé hajol és gügyög neki egy kicsit, tuti megjutalmazza egy vigyorral. De még más szempontból is mintagyerek. Borinál már újszülött kora óta problematikus téma az alvás, úgyhogy kétségbeesésemben már oda-vissza ismerem a "szakirodalmat". Mindig felment a vérnyomásom azoktól a jótanácsoktól, hogy csak egyszerűen tegyem le a gyereket az ágyába, hagyjam nyugton és majd elalszik. Hát, persze! gondoltam, és szent meggyőződésem volt, hogy ilyen gyerek egyszerűen csak a "szakértők" szerint létezik, vagy legalábbis olyan ritka, mint az olyan szülő, aki tényleg minden fürdés előtt beolajozza a csecsemő hajlatait (mi egyszer próbáltuk, de annyira csúszott az egész gyerek, hogy alig bírtuk utána a víz felett tartani). És erre tessék! Itt van a második lányom, akit ugyanabból a génállományból sikerült úgy kikeverni, hogy beteszem az ágyba és rohanok tovább és mire visszanézek már alszik... vagy legföljebb egyre laposabban pislogva nézegeti azt a híres rácsvédőjét vagy a plafont (már párszor sutyiban meglestem, hogy alszik el, mert alig hittem el, hogy tényleg magától ment és nem lopódzik-e be mindig valami manó a szobába elringatni).
Ha ez a természetes evolúció és a prototípus után ennyivel könnyebben kezelhető az egyes verzió, akkor lehet, hogy az ötödik már tisztába is tenné magát?

7.-100.-hét

Borka azt hiszem már tud beszélni, csak egyelőre még titkolja, de néha megfeledkezik erről és akkor egészen meglepő szavak is kicsúsznak a száján. A beszédet egyébként arra használja, hogy még pontosabban tudjon minket dirigálni és néha kissé kellemetlen helyzetbe hozni. A héten például lagziban voltunk, ahol egy kicsit később tálalták a vacsorát, mint ahogy Borka etetési ideje van, így fél órán keresztül hajtogatta, hogy ham-ham, hoz! Aztán meg kiabálta, hogy hóóóóóóóz! Csak egy hajszálon múlt, hogy a kanalával nem verte az asztalt. Aztán amikor valamelyik reggelre mazsolás kalácsot sütöttem neki, és elé tettem, beletúrt, majd az egész környéket felverő hangerővel közölte, hogy HÚS!! és mutogatott a hűtőre. Szóval így tegyen az ember a kedvére. A kedvence amúgy továbbra is a kulbász, így ú-val, és ha a kedvembe akar járni, akkor eszik hozzá sonkát, vajat, vagy Camembert sajtot. Nem, még nem meséltem a védődőnek. Szerencsére ő most amúgy is Emesével van elfoglalva, akinek ugyan egyre több hurka van a combján, azonban a mérleg szerint nem hízik elég gyorsan, pedig legtöbbször tényleg olyan, mint egy kis szivattyú. Borkával továbbra sem felhőtlen a viszonya, főleg mert már őt is igyekszik dirigálni: Baba, fekszik, alszik!!, Emese pedig igazán minta gyerek, de azért ennek nem engedelmeskedik mindig. Viszont igyekszik Borinál is bevágódni, és villogtatja rá is azt az gyönyörű fogatlan mosolyát. Ennek igazán kevesen tudnak ellenállni, de Bori azért mindig megpróbálja. De lesz ez még így sem...

6.-99. hét

Kezdjük a nagy hírrel! Borka vasárnap életében először belepisilt a bilibe. Előtte napokig alkudozott, hogy ki mindenki fog táncolni annak örömére, ha sikerül (Anya, Apa, Mami, Papi, Baba, Bobó-baba, Dédi a telefonon keresztül...) és aztán így is lett. Az Apja szerint épp hogy csak az MTI-t nem értesítettük. A dolog úgy esett, hogy leültette a székre magával szemben a babáját (Bobót), majd hosszas fészkelődés után ő is elhelyezkedett és aztán annyira meglepődött a csobogáson, és megilletődött a nagy ujjongáson, hogy azonnal felpattant. Már beígértük, hogy szilárd produktum esetén bukfencet is hányunk (ezt alól a Dédi felmentést kap) és várjuk a hatást. Borka egyébként igazán jól tűri a kánikulát, a kis felfújható medencéjéből hordja a vizet a lavórba és onnan vissza, hol erre alkalmas (vödör), hol erre tökéletesen alkalmatlan (szita) felszerelésekkel. A pancsolás ízére eddig még nem igazán kapott rá, valószínűleg túlságosan hasonlít a fürdésre, amit viszont annyira nem szívlel. Emese viszont láthatólag sajnálja, hogy nem született egy kicsit északabbra, nem igazán szereti a meleget, konkrétan sírva fakad, ha a hőmérő higanyszála 28 fok fölé kúszik. Ebből kifolyólag a kánikulát egy lefüggönyözött szobában pihegve vészeli át és ha tudna, akkor hálálkodna, hogy nem egy panel ház tizedik emeletére született. Nővérével ellentétben ő élvezi a hűsítő fürdőket és a végén azt is mondja hogy Hööö. Ez ugyanis a legújabb tudománya, hogy a síráson és a cuppogáson kívül egyéb hangokat is ki tud adni. Aki pedig azt meri állítani, hogy azért könnyű még a kisbabákkal, mert őket leteszi az ember és ott maradnak, annak üzenem, hogy egy frászt! Emese éjnek évadján képes lemászni a franciaágy közepéről és mellette végre értelmet nyert a rácsvédő is mint olyan. Mivel Borka és az ágyrács között nem alakult ki kölcsönhatás (maximum abba kapaszkodott, mikor kezdett felállni, de itt a rácsvédő csak érdemtelen szerephez jutott) én eddig csak szobadísznek tartottam, Emesénél viszont funkciója is van, tőle tényleg érdemes védeni a rácsot. Most már ott tartunk, hogy mindig megfordítjuk, ha az ágy végéhez ér, így egész nap fel-alá sétálgathat. Mindemellett már sokadjára tett olyat, hogy este nyolctól hajnali háromig aludt egyhuzamban és én ezért cserébe nagyon sok mindent hajlandó vagyok megbocsájtani.

5.-98.-hét

Kérem vissza a régi Borikámat, mert a mostani egy hisztis zsarnok, aki azonnal vinnyog, ha valami nem úgy történik, ahogy ő elképzeli és folyton nyafog!

Borkánál azt hiszem a hét elején volt a mélypont, azóta már talán javult a helyzet. Mostanra kezd visszatalálni a régi önmagához és már csak minden második alkalommal csap rá Emesére, aki viszont minden bizonnyal stramm gyerek lesz, bírja a gyűrődést, néha mondjuk sikít egyet, de csak úgy a miheztartás végett. Persze Borka hisztije sem mindig alaptalan. A legújabb mániája, hogy minden fajta zoknit és cipőt, amit teheti lecsupál magáról. A minap épp a kis puhatalpú cipőjét próbálta lecibálni a lábáról, és folyamatosan mondogatta, hogy jossz, jossz, mi meg csak hajtogattuk, hogy nem rossz az Borikám, ne vedd le. Aztán az esti fürdés előtt vettük észre, hogy benne volt egy kis dobókocka…
Bori egyébként egész jól halad a beszédtanulásban. Emesét megtisztelte azzal, hogy neki mondta először, hogy szia!, és azóta is ha teheti, lelkesen üdvözli, hogy Szia Baba!. Azt egyelőre következetesen tagadja, hogy másodszülöttünket Emesének hívják, ő szerinte Baba és kész. Már teljesen tisztán mondja, hogy Apa és van Pa és Dé is, én meg vagyok Aja. Az m betűt továbbra is csak a nem szóban tudja kiejteni, így Mami is Aja lett, illetve néha Jaja. (Borikám, ha ezt valaha is olvasod, akkor ezennel üzenem neked, hogy emiatt jössz egy pár engesztelő puszival a Maminak, aki már születésed előtt lestoppolta ezt a nevet magának, mondván, hogy azt majd milyen korán ki tudod mondani.) Aztán Bori már azt is mondja nekem, hogy Gyeje Aja!, ami ebben az esetben épp elegendő ahhoz, hogy zsarnokság ide, diktátorság oda, anyai szívem nem tud ellen állni.

Emese babán pedig kitört a hasfájósság, ami ráadásul leggyakrabban hajnaltájban manifesztálódik, és hát amilyen kicsi olyan nagy hangja tud lenni, így a kánikula ellenére ha belelendül az ordításba, a hűvös hajnalokon is csapódnak a környéken az ablakok. Amúgy pedig az az érzésem, hogy összebeszéltek Borkával, mert most már ő sem hajlandó az éjszakákat alvással tölteni. Már csak abban reménykedhetem, hogy egyszer csak felnőnek (és hogy fogom sajnálni…)!