46.hét

ddig a baba-mama tornán attól tartottam mindig, hogy véletlen összetapossák egy szem lányom a "nagyok". Most fordult a kocka. Borka mint egy... (most mindenki készítse elő a fantáziáját!) szóval mint egy kecses tank száguldozik körbe-körbe, akin csak lehet átmászik, mindenkire vigyorog, és természetesen mindenkinek a kezéből kicsupálja a játékot. Illetve mindenkiéből aki hagyja, az ikrekkel ugyanis emberére talált, zsenge koruk ellenére, komoly tapasztalattal bírnak ezen a téren. De a két, fél évnél fiatalabb kisfiú, akik még mint két hátára fordított teknősbéka fekszenek és kapálóznak, esélytelenek vele szembe. Most már ott tartunk, hogy ha Bori arra jár, sírnak utána a fiúk. Mi lesz itt 20 év múlva? Persze azért vannak kivételek, ha ugyanis átjön hozzánk vendégségbe a szomszéd Gergő, aki napra pontosan egy idős Borkával, de már egyedül totyog, akkor a lányom leül, eltátja a száját és körülbelül 10 percig úgy is marad. Aztán amikor feleszmél, hogy ez a betolakodó az ő játékaival játszik és az ő anyukája mosolyog rá, akkor kissé félénken, de azért határozottan a nyomába ered és igyekszik mindent visszaszerezni. Olyan játékot is, amire már hónapok óta rá sem nézett. Megkaparintja és tüntetőleg megrágcsálja, és ha ismét Gergőhöz kerül az eddig érdemtelenül mellőzött kincs, rám néz és félreérthetetlenül azt lehet leolvasni az arcáról, hogy "Anya, te látod ezt? Csinálj már valamit! Ha nem, sikítok!". És aztán tényleg. Ennél már csak akkor sértődöttebb, ha ki is nevetjük. De azért sutyiban, mindig nagyon drukkolok neki! És természetesen kellőképpen kárpótolva van, hiszen egykeként az idő nagy részében körülötte forog a világ. Még akkor is, ha az új hobbijáról készült alábbi felvétel nem is teljesen ezt bizonyítja:


Búcsúzóul:

45.hét

Az egyik legjobb dolog abban, hogy ha az embernek gyereke van, hogy figyelheti, ahogy fejlődik, napról napra ügyesebb és okosabb. Mostanában rácsodálkoztam, hogy ez a fejlődés nem csak abból áll, hogy elkezd mosolyogni, kúszni-mászni, megtanul pacsit adni, vagy megismerni minket, hanem az ízlése is alakul, változik. Én meg néha csak kapkodom a fejem, hogy ami eddig a kedvenc volt (Éviék-féle tüskés bili-zöld hal), azt most magas ívben hajítja a háta mögé és másnak (Éviék-féle sárga kacsa) örül annyira, hogy még az orrát is ráncolja (azért egy kicsit megnyugodtam). Pár hónapja még úgy kellett egy-egy falat zöldséget belé trükközni és az almát szerette, most meg úgy nyitja a kis száját a cukkinire, hogy egy eminensebb fecskefióka is megirigyelné. Vagy például míg eddig a játszótéren már kifejezetten rosszul érzetem magam, mikor az ötödik gyereknek magyarázza feltűnően hangosan az anyukája, hogy "de látod, hogy most nem tudsz hintázni, mert még mindig foglalt", én meg csak löktem és próbáltam hangosabban énekelni a hinta-palinta kezdetű örökzöldet, mert mindig úgy elkeseredett, ha csak a legkisebb szándékát is látta annak, hogy készülök kivenni. Most meg ha beteszem a hintába, nem szól semmit, nem is hisztizik, csak két perc után apatikusan néz maga elé, és látszik, hogy a kedvemért még egy kicsit elviseli, de azért időpocsékolásnak tartja, ha már egyszer lehet a kavicsokkal is játszani. Igen, az új kedvenc ugyanis a kavics, amit ugyan a gonosz szülei miatt csak sutyiban lehet megkóstolni, de lehet dobálni, pakolni, szorongatni. A fürdés mostantól nem csupán úri hóbort nálunk, hanem eszköz arra, hogy felszínre hozzuk az eredeti bőrszínét. Minden igyekezetünk ellenére még kb. fél kiló kavics itthon is előkerül vetkőztetésnél, egy 10-15 darab még kipotyog a pelenkából és múltkor a teljesen meztelen gyereket megrázva is koppant egy a kövön. De a legjobb változás mostanában, hogy Borka bújós lett, leginkább ébredés után, de bármikor ha leülök hozzá a földre, felcsillan a szeme, a kis pracliját a földhöz csapva gyorsan odacsattog hozzám, a térdembe kapaszkodva föláll és a mellkasomra hajtja a kis kókuszdió fejét. Én meg komolyan mondom, már csak ezért is megéri gyereket szülni...

44. hét

Eddig Borka öltözködési stílusát a praktikum jellemezte: kényelmes legyen, ne lógjon ki a gyerek dereka és könnyű legyen a pelenka csere. Aztán mióta az utóbbi szempontról már ruhától függetlenül lemondtam ás a kánikulában külön jól jön a szellőző derék, fokozatosan előtört belőlem a lányos anyuka és belevetettük magunkat a baba-divatvilágba. Hamar visszapattantunk. A fejfedőket továbbra sem tűri meg 5 percnél tovább a fején. Egyelőre még nem jöttünk rá, hogy mit tarthatna az új zsebeiben, mert ami annyira pici, hogy belefér, azt nem kapja meg. A csini kis nyári ruhák meg tényleg gyönyörűek és ha egy helyben ülne Bori akkor mindenki elolvadna a látványtól, de ez én lányom, valahogy nem ez a típus. Próbáljatok meg egy térd alatt érő bő szoknyában négykézláb mászni! Eleinte gondoltam praktikus, mert legalább lassabban megy és könnyebben utolérem, de úgy egy óra után dührohamot kapott tőle és megsajnáltam. Visszaöltöztettem praktikusba és várom, hogy megtanuljon járni. Ez amúgy már egyre esélyesebb, bár egyelőre feltétele, hogy rendelkezzen egy mérsékelten mobilis, de mobil támasztékkal. Ez lehet egy szék vagy a babakocsi, de nem lehet a kezünk - lehet, hogy pár hétnyi, napi több óráig tartó görnyedős sétáltatás után visszasírom ezt az állapotot. Majd kiderül, de egyelőre más új kunsztokkal nyűgöz le minket. Integet! De nagyon kis udvariasan, nem vág senki "szavába" megvárja míg befejezzük a pá-pá-zást és ő csak utána kezd kalimpálni a kis praclijával. Ja és két szituációt ismerünk, amikor nem hajlandó rá: ha valaki búcsúzik és az ajtó felé tart, illetve ha meglátja a fényképezőgépet. Úgyhogy kénytelenek vagytok mozgókép nélkül is elhinni nekem.

43.hét

Azért is jó, ha az embernek gyereke van, mert kezdi megérteni a szüleit. Hogy miért aggódnak amikor felmászik valahova, ha egyszer úgysem esik le... én meg már akkor figyelek, ha Borka álló helyzetben annyira belemerül valaminek a tanulmányozásába, hogy elfelejt kapaszkodni. Hogy miért traktálnak folyton otthon, hogy egyek még, közben én is akkor vagyok a legelégedettebb, ha Bori sokat eszik, sőt a jó hírrel még az apját is felhívom telefonon. Mostanában szerencsére kezdem kiismerni az ízlését. Ha valami piros, vagy van benne zeller, akkor finom és kész, ha pluszban nem valami trutyi, hanem lehet kézbe fogni és harapni, az külön jó pont. És most már arra is rájöttem, hogy az ember legszívesebben a gyerekének vásárol, még a könyvesboltban is, ami esetemben, már tényleg ütős bizonyíték.
Egyébként Borinak az eheti programra sem lehetett panasza. A hétvégén mint valami női maharadzsa utazott az apja hátán a Mátra lankáin, virágokat tépdeshetett és bogarakat dögönyözhetett, és egy kis nyilvános fürdéssel annyi elismerést söpörhetett be, mint egy jobb primadonna. És akkor még nem is beszéltünk a cseresznye szedésről és a szokásos itthoni szórakoztató időtöltéséről, a pakolásról.

42.hét

Sok fordulópontot megéltünk. Borka most már úgy szedi a kis lábait négykézláb, hogy kihívás utolérni, és egyértelműen ő pakol gyorsabban szét, mint én össze. Ráadásul eddig, ha nagy ívben dobálta kifelé a kombinéimat a fiókból, közben elégedetten mondogatta, hogy "ta-ta-TA, sőt néha sikongatott is örömében. Mostanában viszont fa arccal odamegy, feltépi a fiókot, kötelességtudóan kihajigálja a cuccokat 1 perc alatt, - semmi élvezet teli rágcsálás, vagy dünnyögés -, majd sarkon fordul és úgy megy tovább, mint aki végre letudott valami kényszerű feladatot. Aztán gondoltam, nehogy már szegénynek úgy kelljen felnőnie, hogy gyerekkorában nem volt ideje játszani, mert egész álló nap fiókokat kellett pakolnia, úgyhogy elkezdetem barikádokat építeni és egész kreatív fiókzárakat alkalmazni. A héten az is bebizonyosodni látszik, hogy nekem több az alvásigényem, mint neki, kitartóan és konzekvensen negyed hatkor kel. Az apja néha arra ébred, hogy áll az ágyában, és néz - nekem általában egy kicsit erősebb inger szükséges, hogy felébredjek, de ne féljetek, Bori, ezt is gond nélkül megoldja. Továbbá a héten azt is megtudtuk, hogy az új kedvence a cseresznye. A magot még nem köpködi, magozva és hámozva kapja. Ilyen sanyarú gyerekkora van.