2010. december 30., csütörtök

19.-20. hét - Karácsony

Ezen a héten volt egy éve, hogy megtudtuk, bővül a családunk. Biztos ti is ismeritek azt az ambivalens érzést, amikor egyszerre tűnik úgy, hogy "mintha csak tegnap lett volna", és "te jó ég, mennyi minden történt azóta". Csak hogy egy kicsit szentimentális legyek, hihetetlen, hogy abból az ultrahang képen nehezen beazonosítható kis cseresznyemagból (aminek a szárárról nehezen lehetett meggyőzni leendő gyermekünk apját, hogy az nem azt jelenti, hogy fiú, hanem, hogy van köldökzsinórja), lett egy hat kilós néha vigyorgó, néha visító gyerek.
Tavaly könnyű dolgunk volt a szülők karácsonyi ajándékát illetően, beraktuk a felvételt egy borítékba és a többi ajándék már úgyse érdekelt senkit a nagy hír után. Ahogy a képek is tanúskodnak róla, a kisasszonyt (ismét) bevontuk a karácsonyi előkészületekbe, de alapjában véve a nagyszülőknél és dédszülőknél eleve ő volt a legnagyobb karácsonyi attrakció. Borka meg csak úgy lubickolt a figyelemben, ha már annyi ember lófrált körülötte kikövetelte, hogy folyamatosan dajkálják és szórakoztassák. Már előre rettegek mi lesz velünk januárban, ha jönnek a magányos, unalmas hétköznapok. Az ünnepek alatt rengeteg új arcot látott, kapott egy ládányi játékot, egy egész stafírungra elegendő ruhaneműt, szánkózott, órákig bámulta a gyertyákat és a csillagszóróval is ezt tette volna, ha valaki úgy gyújtogatta volna neki, mint a láncdohányosok a cigit. További kedvence volt a zörgős csomagolópapír és a masni, és teljesen lázba hozták a pezsgővel teli csillogó poharak. A Borbála-ág pedig ugyan nem borult virágba, de karácsonyra kihajtott! Ezt nem tudom igazán jól értelmezni, viszont kétségkívül jól néz ki.

Jó dolog ha az ember le tudja nyűgözni a lányát. Borkát három dologgal lehet: ha kibontom majd összekötöm a hajam, ha nézegetheti a fürdőszoba polcot és ha eszünk. Nem tudom, hogy rájött-e már arra, hogy amit megeszem az olyan, mint neki az anyatej, vagy egyszerűen csak azon csodálkozik, hogy én úgy rágcsálom a dolgokat, hogy azok végérvényesen el is tűnnek a számban. Mindenesetre tátott szájjal bámulja. Viszont az is jó dolog, hogy ő is teljesen lenyűgöz engem, ugyanis ezen a héten rohamosan fejlődött. Most már nem elégszik meg azzal, hogy nézi a dolgokat, mindent igyekszik megfogni és megkóstolni. Belekapaszkodik az orrunkba, belemarkol az arcunkba, ha teheti megrángatja nagyapja szakállát, letépi a terítőt és minden lesöpör amit elér. Ráadásul úgy tűnik hamarosan véget ér a "leteszem és ottmarad" időszak. Ha lefektetjük aludni és bemegyünk megnézni, minden alkalommal meglepetés, hogy éppen milyen szöget zár be az ágy tengelyével. Van amikor sikerül egy egész kört is tennie, de előfordul, hogy megakad, amikor épp keresztben fekszik. Általában nem zavartatja magát, képes az ágy rácsai közé beakasztott, feltett lábbal is aludni. Ezenkívül vidáman és minden erőlködés nélkül az oldalára gördül és néha véletlenül hasra is fordul. Ráadásul nem csak fejlődik, hanem rohamosan nő is, már hurkásodik a karja is, olyan ducik a kis ujjai, hogy ha egymás mellé rakja őket, az utolsó percek nem érnek össze. Amikor ismét abban a kék lavórban fürdettük, amiben újszülöttként, nem is akartuk elhinni, hogy az ugyanaz a lavór. Egyszerűen kinőtte. Pedig nem is locsoljuk...

2010. december 16., csütörtök

18.hét

A hét nagy híre, hogy kontrollon jártunk az ortopédián, ahol szó szerint azt mondák, hogy "ez a gyerek tök jó". A végső kengyeltől megszabadító diagnózishoz azonban kellett készíttetnünk egy röntgen felvétel. Minden empátiás készségemet elő kellett vennem ahhoz, hogy együtt érezzek az ott várakozó 10 másik anyukával, és tudatosítsam magamban, hogy azért nem veszik előre az én egyedül egészséges 4 hónapos csecsemőmet a többi krahácsoló, mellkasröntgenre váró, tüdőgyulladás gyanús gyerek elé, mert már ők is nagyon szeretnének hazamenni. Amikor két kisfiú már 20 perce azt játszotta, hogy karamboloznak a műanyag dömperükkel és az én enyhén mimóza lelkű lányom minden egyes ütközésnél összerezzent, pláne elég nehéz volt magamban tartanom az anyatigrist, de végül sikerült. Ettől majdnem olyan hősnek éreztem magam, mint Borkát, akinél csak akkor tört el a mécses, amikor a felvételhez összezárt nyújtott lábbakkal kellett feküdnie és szegénynek összenyomódtak a hurkái. De végül mondhatom, hogy megérte, mert minden rendben van és azóta szabadon ficánkolhat. Vicces, hogy azt, hogy simán ki tudja nyújtani a lábait, majdnem ugyanolyan nehezen szokta meg, mint a kengyelt. De hogy továbbra is legyen kihívás, most meg felvettük a harcot a koszmóval! Úgy néz ki itt is nyerésre állunk.

Azt olvastam, hogy ennyi idős gyerekek már megismerik a saját nevüket. Szegény lányunk azonban biztos nem, mert elég bonyolult a nevezéktana: Borbálaként anyakönyvezték, legtöbbször Boriként vagy Borkaként emlegetjük, de anyai dédnagyanyja Borinkának hívja, apai nagyanyja Borcsikának, nagyapja Borikának, nagynénje Borcsinak, anyai nagyapja Kicsi Csillagnak vagy Borbálának, nagyanyja Döminek, mi meg Cuncinak, mert olyan.... kis cunci. Azért majd vigyázunk nehogy rajta ragadjon.

2010. december 9., csütörtök

17. hét

Nem tudom, milyen csaj lesz a lányomból. Két dolog van, ami biztosan kiborítja: az öltözködés és a konyhai robotgép hangja. Ráadásul hiába hurkásodik már a karja is a kis tokásnak, mostanában következetesen szabotálja a baba-mama tornát, és egész héten a tornaterem előtti teraszon alszik a legmélyebben. Úgyhogy kénytelen vagyok kölcsön-gyerekkel, a csoportban lévő ikerpár egyik tagjával tornázni. Ennek ellenére, továbbra is fenntartom azt az állításomat, hogy Borka nem kövér, hanem egyszerűen egy formás-hurkás kisbaba.
Ezen a héten volt Bori névnapja, a Mikulásról nem is beszélve. Sorra jöttek a hódolók és elárasztották ajándékokkal, mondanom sem kell, hogy Borkát legjobban a zörgős csomagolópapírok hozták lázba, illetve teljesen eksztázisba jött a tortától. Hiába, apja lánya. A képek csalókák, én smucig, poroszos szigort alkalmazó anyuka megakadályoztam, hogy megkóstolja, de azért megengedtük neki, hogy megfogja. Mégiscsak ő volt az ünnepelt. Tudtátok, hogy Szent Borbála (http://www.katolikus.hu/szentek/1204-235.html) nem csak a bányászok, hanem a tűzérek, a harangöntők és a jó halál védőszentje is. Jó, mi? De hogy valami biztató is legyen, neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket, illetve a védőszentjükként tisztelik a hegymászók is! És képzeljétek, kapott Borbála-ágat is. Ez egy Borbála napján lemetszett cseresznye ág, amely állítólag karácsonyra virágba borul. Remélem, mert másnap már inkább egy robusztusabb virgácsra asszociáltam, ha megláttam. Ráadásul, a népszokás szerint ha tényleg kivirágzik, akkor férjhez megy a hajadon. Mi jelenleg nem erre, hanem a másik jelentésére hajtunk: kivirágzik szívünkben a szeretet. Reméljük.

2010. december 6., hétfő

2010. december 2., csütörtök

16. hét

Borka ezen a héten bármit a szájába töm, amit csak sikerül megkaparintania. Csak a nagyon nagy és a hatósugarán kívül eső dolgok vannak biztonságban, de hogy ezek se bízzák el magukat, igyekszik őket nyálával bevonni. Kedvencei a kezek, bárkiét szívesen elrágcsálja, de jobb híján a sajátjával is beéri. Komolyan kész szerencse, hogy még nincsenek fogai, mert kimondottan félnék tőle.

Ráadásul ezen a héten sok „Először” is volt. Hiszen most látott életében először havat. Azt hiszem, a dolog egyelőre minket jobban lázba hozott, mint őt. Ugyanis vagy nagyon jól leplezte izgatottságát és azért nézelődött lakonikus nyugalommal, vagy egyszerűen nem vett észre semmit és nem értette mire ment ki az a nagy hűHÓ. Remélem, ez azért majd változik, ha már igen előrelátóan a júliusi 30 fokban, hatalmas hassal cincáltam a babaszánkóját (hmmm igen, ez azt hiszem jellemzi az értékrendünket, hogy a gyereknek még születése előtt szereztünk túrázós háti hordozót és szánkót (természetesen mindkettő kihagyhatatlan lehetőség volt!), míg pl. vízhőmérő és bébi-őr nélkül fog felnőni – hiába, sanyarú gyerekkora lesz).

Továbbá Borka ezen a héten életében először átaludta az éjszakát! Na azért ezt ne úgy tessék elképzelni, hogy 10-től aludt 8-ig (az én korábbi felfogásomban ez ezt jelentette volna), hanem 11-től 5-ig. Ha épp aznap este nem fél egykor feküdtünk volna le, még akár ki is aludtuk volna magunkat (az én korábbi felfogásomban nem az az intervallum jelentette volna ezt…). Sajnos ezt a remek cselekedetet még nem ismételte meg és nagy bánatomra még nem vált szokásává, de most már legalább tudjuk, hogy képes rá!

Ráadásul ezen a héten először oldalra fordult és hason fekve is vigyorgott. Hiába ha így fejlődik, nem figyelünk oda, aztán egyszer csak visszabeszél!

Meglepetésként itt egy kis videó is, gondoljatok rá este, amikor mossátok a nyakatokat! :-)