87.-180. hét

Íme a folytatás:

• Borka elmondása szerint nem szereti a tornát, ami az oviban van, ennek ellenére egyik kedvenc játéka a tornázás. Ilyenkor persze legszívesebben Emesét instruálja, aki csillogó szemekkel lesi minden szavát. Hol fel-alá rohangálnak - visítozva természetesen -, hol produkálják magukat. Ennek hozadéka, hogy Mesi már majdnem tud bukfencezni és kedvence az óriás és a törpe járás (képzeljetek egy 80 centis törpét, aki összemegy 40 centisre! Hát nem zabálnivaló?) és már sarkon is tud menni. Ilyenkor irtó büszkék magukra és Emese ki nem hagyná az alkalmat, hogy ne zsebeljen be némi elismerést, ezért minimum egy „ügyes vagy” dicséretig kiabálja, hogy:- Nézd! Nézd Anya! Nézd!

•   Emese felébredt az éjszaka közepén. Megkérdeztem tőle, mit szeretne:- Moto! 
  -   Motort?? A nyuszimotort? 
  -   Nem! 
  -   A sárga katicás motorodat? 
  -   Nem! Pijos! 
  -   A Borka piros motorját??? 
  -   Igen! 
  Aztán elégedetten visszafeküdt és elaludt. Hiába, vannak halaszthatatlan közlendői is.

•  Borka továbbra sem szeret együtt énekelni. Vagy hallgatja, vagy igényt tart arra, hogy figyeljek rá, ne kotyogjak bele az előadásába. Ezt eleinte úgy érte el, hogy közölte velem, hogy egyedül!, én meg elhallgattam, de aztán sikerült meggyőzni, hogy az éneklésben pont az a jó, hogy együtt is lehet csinálni. Büszke vagyok a lányom kompromisszumkészségére, ami abban nyilatkozott meg, hogy mostanában inkább azt kéri:-         Anya, te lassan én hangosan! 
  (Igen, jól gondoljátok, nekem halkan kell dalolnom.)

•  Egyik esete Apa mesélt a lányoknak én meg a konyhában voltam, amikor azt látom, hogy a csajok lábujjhegyen jönnek kifelé és Boka Emesét csitítgatja:-         Ssss! Gyere Emese, Apát már sikerült elaltatnunk! 
  És tényleg, Apa a mesekönyvön aludt, a lányok pedig szépen betakarták, lekapcsolták a lámpát és épp csak cumit nem dugtak a szájába.

GySzR:

Egy ideig nem vettem narancsot, mert igen nagy népszerűségnek örvend nálunk a mandarin. Emese mamarinnak hívja és imádja. Egyik nap mégis hoztam narancsot és mikor Meske meglátta, először elkerekedtek, majd felcsillantak a szemei, és határtalan boldogsággal tartotta érte a tenyerét:

- Na (=nagy) mamarin!

86.-179. hét

Egy kis vegyes salátával szolgálhatok a lányokról:

•  Emesénél sajátos egyvelege jelentkezett az autózásnak és a babázásnak. Van otthon egy játék autónk, ami határozottan nem tűzoltóautó, de az általam ismert járművek közül még mindig a tűzoltóra hasonlít a legjobban, ezért kineveztük annak. Meske nagy kedvence, de mégsem szeretne lemaradni Borka babakocsi tologatásáról ezért mostanában legszívesebben ezt teszi a babakocsiba, majd büszkén sétáltatja.  

•  Borka mostanában folyton azt magyarázza Emesének, hogy ő fiú. Ez még nem is lenne akkor a katasztrófa, de képtelen vagyok meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha mondom neki, hogy ő egy kislány, akkor csak mosolyogva rázza a fejét és mondja, hogy- fiú! 
  Szerintetek járható út, hogy nem vonok le messzemenő következtetés abból, hogy inkább Borkának hisz, mint nekem???

• Ismét kedvenc játék a bújócska. Borka odakiált Emesének, hogy számoljon tízig, majd elszalad. A legjobb az az egészben, hogy Meske tényleg elkezd számolni, négyig simán megy is neki, majd elkezd gagyarászni, és nem tudom, hogy csinálja, de tényleg még hat halandzsa számot mond, majd elkezd futni. Ha megtalálja Borkát, mindketten hatalmasat visítanak és utána Mesi bújik, természetesen pont oda, ahová Bori előtte. Néha én is elbújok, akkor együtt keresnek és míg Bori a megszokott helyeket ellenőrzi egy csomószor előfordult már, hogy Emese talált meg először. Vannak viszont remek rejtekhelyeim is, ahol még sosem találtak meg, de ki tudná megállni, hogy ne jöjjön elő vigyorogva, ha ilyeneket hall:- Emese, Anya sehol sincs, itt maradtunk egyedül... Nincs anyukánk... Emese, tudod mit? kezdj el sírni, akkor Anya biztos előjön. – és ha mégsem, akkor ő kezd bele zokogva – Anya gyeje!!!

• Emese továbbra is lefektethetetlen esténként. Illetve van egy kivétel, ami erősíti a szabályt: ha ugyanis észleli, hogy közeleg a vég, és előbb-utóbb villanyoltás lesz, nekifutásból beleveti magát Bori ágyába, befekszik a sarokba és befúrja a fejét a plüssállatok közé. Szerintem még mindig azt hiszi, ha ő nem lát minket, mi sem látjuk őt. Már gondoltam arra is, hogy hagyom, hátha alszanak együtt, de Bori határozottan elzárkózik ettől. Sőt! Mivel ő sem arról hírhedt, hogy könnyen ágyba lehet dugni, szegényt azzal szoktuk motiválni, hogy siessen, mert Meske befekszik az ágyába. Na ilyenkor ő is iszkol.

Folytatás következik!

85.-178. hét

Épp indulni készültünk, a gyerekek csak a szokásos hangzavarral nyüzsögtek a lépcsőházban (Emese visított, hogy moto is – nehogy motor nélkül maradjon, Bori meg épp valami olyan fajsúlyú dolgon balhézott, hogy nem adtam abban a pillanatban a kezébe a kesztyűjét, amikor ő rágondolt, pedig majd megfagy a keze a 20 fokos folyosón.) Egy idő óta már kiszűri a fülem a bizonyos frekvencia feletti vinnyogást, így tisztán hallottam, ahogy a felettünk lakó 5 év körüli kisfiú megjegyzi:

- Papa, ezek tényleg bőgőmasinák!

Teljesen letaglózott, hogy az én két okos, ügyes, gyönyörű lányaimról bárki is ilyet gondolhat. Aztán a kezdeti sokk után próbáltam objektíven figyelni a két szemem fényét, és szomorúan kellett beismernem, hogy tényleg van némi igazságmagja a kijelentésnek… Bori konkrétan abban a pillanatban kezd el nyafogni, ahogy felébred, és kb. addig folytatja, amíg el nem alszik, de ha éjjel felsír, mert fázik és átmegyek betakarni, akkor még hajnali háromkor is van lélekjelenléte balhézni amiatt, hogy a takarójának melyik oldala kerül felülre (az állatkásnak kell fent, a kockásnak lent lennie). Nem azt mondja, hogy szomjas vagyok, kérek inni, hanem egy vérnyomást emelő hangmagasságon elkezd nyafogni, hogy hoool a vizeeem. Néha állítom, nem is emlékszik, hogy miért kezdett el vinnyogni, de ha valami hasfájását sikerül is orvosolni, akkor 5 másodpercen belül kitalál valami újat, még engem is meglepő kreativitással. Nem azt a rózsaszín tányért kéri, a fiókban lévő 18 pár zoknijából éppen egyik sem felel meg kényes ízlésének, az uzsonnára kapott alma túl nagy/túl kicsi/túl piros/nem elég piros/ vagy csak egyszerűen: alma, Emese otthagyja/Emese nem hagyja békén, segítsek neki felvenni a harisnyáját, de közben hozzá nem merjek érni, mert ő egyedül, és a legnagyobb sláger mostanában: én leszek az első! – és ha Emese előbb ül be a kádba, akkor magán kívül rohangál pucéran a lakásban, zokogva üvöltve, hogy ELŐSZÖR!, de az utcán is csak ő mehet elől, és égzendülés földindulás ha nem ő kap először enni… és még leírni is fárasztó, az én három évesem életét megkeserítő szörnyűségek végtelen listájának kiragadott példáit. Nem azt mondom, hogy teljesíthetetlen a kívánságainak többsége, de kérdés, hogy tényleg kell-e teljesíteni? Nem gondolom, hogy hosszútávon üdvözítő, hogyha az egész család úgy ugrál, ahogy Borka kisasszony fütyül, és remegve próbálunk a kedvére tenni, nehogy kitörjön a hiszti. A türelmem akkor fogyott el végérvényesen, amikor hazafelé egy 50 méteres szakaszt 10 perc alatt sem tudtunk megtenni, mert Bori toporzékolva hisztizett, hogy neki ne legyen árnyéka (miközben a bevásárolt cuccokkal teli babakocsit és az abban megülni nem hajlandó hulla fáradt Emesét cincáltam, fülemen a kismotort lógott, miközben Meske eleinte csak azt hajtogatta, hogy aza, aza (=haza), majd artikulálatlanul ordított). Az meg csak tovább nehezíti a dolgom, hogy Emesének is kezd kinyílni a csipája és nem tudom, hogy a nővérét utánozza, vagy csak spontán, de valamelyik este szóvátette, hogy nem a cicás pizsamáját adom rá. Szegényt méltánytalanul hirtelen leállítottam. De egyszer azon is rajtakaptam, hogy utánozza Borka hisztijét és minden ok nélkül, ugyan halkabban, de ugyanúgy intonálva nyafizik. Ezért aztán itthon több fonton zajló kiterjedt hadjáratott kezdtem a nyafogás ellen, egyelőre csak rövidtávú sikerekkel. Minden fegyvernemet bevetettem, a legutolsó, végső elkeseredésemben használt, az amikor kissé emelt hangon mondom (na jó, ne szépítsük: égnek állt hajjal ordítom), hogy

- Borka, hagyd már abba!

Már alig várom, hogy a lépcsőházba lépve meghalljam, amikor a felső kisfiú megjegyzi:

- Papa, ez a nő tényleg egy hisztérika!

GySzR:

Borkát szembesítettem a szomszéd kritikájával, azóta, ha szóbakerülnek, megkérdezi:

- Ők mondják, hogy bőgőmasiniszta vagyok?

84.-177. hét

Az új évet a nagyszülőknél köszöntöttük. A nagy szilveszteri bulira vettünk a lányoknak fejdíszeket, Borkának koronát, Emesének cica fület. Borka korona iránti lelkesedése vetekszik a karácsonyi csinos ruha imádattal, annyi különbséggel, hogy ezt még fürdéshez sem hajlandó levenni. A bulit Emese élvezte a legjobban, aki úgy tizenegyre ki is aludta magát, majd hajnali háromig mulatozott, úgy kellett betuszkolni az ágyba, amikor már majd mindenki ledőlt a fotelról. Valószínűleg hétköznap éjszakánként is hasonlóan jól érezné magát, ha felkapcsolnánk a villanyt, amikor felébred. Mert bizony felébred. És akkor még be sem vallottam, hogy az ünnepek alatt visszaszoktunk az éjszakai szoptatásra. Kész, elbuktam, gyenge vagyok, de képtelen voltam megsiratni a másodszülöttemet egy karácsonyfa szomszédságában, főleg ha még hányt is néha.

         Igazándiból azt hiszem, én örülök a legjobban, hogy végre Borka belenőtt a társasozós korszakba. Szerencsére a Jézuska is bőkezűen bánt az ilyen típusú játékokkal, így nagy lelkesedéssel vágtunk bele a dologba. Az azonban hamar kiderült, hogy Borka nem játszani, hanem nyerni szeret. Legtöbbször tényleg mázlista és a szerencsén alapuló játékokban igen nagy eséllyel nyer és nincs konfliktus, ha azonban mégis én merek nyerni, amit vessetek meg, de elvi okokból sem vagyok hajlandó direkt elkerülni, kitör a balhé. A probléma valószínűleg nem egyedi, mert már olyan társasjátékokat is forgalmaznak, amiben mindenki nyer! Kapott Borka is egy ilyen típusú hollós játékot, játszunk is vele eleget. De mostanra beláttam, hogy az olyan játék, amiben mindenki nyer, az tényleg annyira unalmas, mint amilyennek hangzik, ráadásul állítom, cinkelt a kocka, mert nálunk a holló még annyira sem járt a közelében a győzelemnek, hogy egy kicsit is izgulhassunk. De Borkát nem kell félteni, mi ezt is tudjuk, úgy játszani, hogy legyen nyertes és vesztes. Számomra nem teljesen egyértelműek és következetesek a szabályok, de a lényeg, hogy aki az utolsót veszi le valamilyen gyümölcsből, az Bori pillanatnyi lelkiállapotának függvényében nyer vagy veszít. Ez még a hagyományos játékoknál is izgalmasabb, mert így fogalmam sincs, hogy mikor és miért fog kitörni a balhé!

GySzR:

Emese lázasan tanulja a szavakat. Ha valaminek nem tudja a nevét, megkérdezi

- MÍ! – így felkiáltó jellel és hosszú i-vel.

És ezt addig ismételgeti, amíg nem figyelünk rá és ki nem elégítjük határtalan kíváncsiságát. És mindenkit biztosíthatok afelől, hogy nem lehet nem figyelni amikor egy vékony hangocska azt ordítja térdmagasságból, hogy

- mimimimimimimimi!