2011. október 28., péntek

63. hét

Emlékeztek, amikor régen még azon problémáztam, hogy Borka nem hajlandó enni? Hát ez szerencsére megoldódott, ugyanis legszívesebben egész álló nap enne. A zöldségesnél kiugrik a babakocsiból ha ott és azonnal nem kap egy kis előleget a banánból, egy csirke alsócomb simán lecsúszik desszert helyett, a napi 5 étkezés között pedig úgy majszolgatja az almát, mintha épp az éhhalál fenyegetné. Ha a mese könyvben kaja látható, akkor feltápászkodik az ölemből és odatotyog a konyha pulthoz vagy a hűtő elé és mutogat, hogy ha már így szóba került, akkor kér is. Egyetlen szituáció van, amikor már igent is mond és nem csak nemet: Borka kérsz szőlőt? De nem ám csak a fejével jelez! Egész testéből bologat, térdből rugózva! Ha mi eszünk, akkor pedig végképp elszabadul a pokol. Akár a nadrágomat is letépné annyira próbál felkapaszkodni, esélytelen, hogy az ember nyugodtan egyen a társaságában. A végén még zugevő leszek, vagy emlékeztek arra a részre a Jóbarátokból, hogy Joey doesn't share food? (http://www.youtube.com/watch?v=iMI7ZoHYXYY&NR=1) Esküszöm, ha ciki, ha nem, kezdek együttérezni vele, mert Borkának természetesen mindig épp és pont az a falat kell, ami a szám felé közelít, és hiába kapja ugyan azt, neki az kell ami az én tányéromban van. Sőt, néha meg se nézi mit teszek elé, azon nyomban elkezd ööööő-zve mutogatni, hogy ő azt a mindegy mit, de a valami mást kér. Múltkor akkora hiszti levágott annak láttán, hogy az apja hagymát eszik, hogy végül adtunk neki. Beleharapott, ugyan fintorogva, de kétszer is egymás után. De egy negyed doboz tőkehal májat is megevett (magában) a komplett reggelije után, ha már egyszer én is azt eszem, ki nem maradjon a jóból. Egyedül a sajtot nem hajlandó még az orrom elől sem megenni, rejtély számomra ez az ellenszenv. De hogy valami  igazán jót is mondjak egy szem lányomról, már nem csak rombolni, hanem építeni is szeret! Már alig várom, hogy legózzon!

2011. október 22., szombat

62.hét

Ha Borka meglátott egy kicsinyített, gyerekeknek való baba-babakocsit, akkor egyszerűen megszűnt körülötte a világ. Menthetetlenül lecsapott rá és üdvözült mosollyal tologatta. Egészen addig, míg nem érkeztünk el ahhoz a kritikus pillanathoz, hogy a babakocsit vissza kellett adni, vagy ott kellett hagyni az üzletben. Na ilyenkor garantáltan sírva fakadt. De nem akárhogy, hanem szívszaggatóan, vigasztalhatatlanul perceken keresztül zokogott. Mondanom sem kell, hogy a nagyszülőknek elég volt, hogy egyszer szemtanúja legyenek egy ilyen hisztinek, és Bori máris kapott egy saját babakocsit. Határtalanul boldog volt, órákon keresztül elválaszthatatlanok voltak, ide-oda tologatta, minden küszöbön átcincálta, és kiborult, ha bármit beleraktunk. Csak nem gondoljuk, hogy ő megosztja a babakocsiját egy plüssmacival? Aztán itthon pár nap alatt sikerült megértetni vele, hogy az direkt jó, ha babát is tesz bele, úgyhogy néha megtűri benne. Igen, ugyanis már van babája is (szintén a nagyszülőktől, de hát ez a nagyszülők dolga, nem igaz?), még korábban kapta. Kopasz az is, mint Borka, hogy ne érezze rosszul magát mellette és annyira élethűre igyekeztek csinálni, hogy úgy néz ki, mint egy ruhába öltöztetett abortátum. Szerintem rém ijesztő, de nem nekem kell tetszenie.

A héten Borka épp megint egy krémes tégellyel játszott, amit én nagyon utálok, mert folyton követeli, már ügyesen ki tudja nyitni és utálom, ha nyalogatja a krémet. Amikor most ismételten megkaparintotta, csak félig-meddig magamnak megjegyeztem, hogy ki kéne már dobni. Erre feltápászkodott az ölemből, odament a szemeteshez, mutogatott rá, hogy nyissam ki és amint ez megtörtént, fogta és kidobta a tégelyt. Leesett az állam. Ki tudja még mi minden megért már? Jobb lesz ha már figyelünk és nem előtte beszéljük meg, hogy hogyan csempésszük bele a sajtot vagy a tojást a főzelékébe!

2011. október 13., csütörtök

61.hét

Borka kezd egyre csajosabb lenni. Rajong a flakonokért, alig lehet elrángatni a fürdőszobából, minden krémet, sampont, tubust alaposan megvizsgál és megrág. Az sem zavarja, hogy pocsék íze van, maximum fintorog egy kicsit, de a múltkor, amikor nem voltam elégé résen, órákig kölni illatú volt a lehelete. Ráadásul imádja magát nézegetni a tükörben, főleg ha megkaparint valami sálat és a nyakába tekeri, sőt ha elégedett a látvánnyal, még puszit is ad magának. Már megismeri magát a fényképeken is és hanghatásokkal kísérve, mindenen átmászva mutogat a képernyőre, ennél már csak az hozza jobban lázba, ha videón látja viszont magát. És amitől elalélok (régi álmom teljesült), hogy igazi kis bújós kislány lett. Ha leülök a földre, akkor szerez egy mesekönyvet, megáll nekem háttal és egészen addig tolat, amíg bele nem huppan az ölembe, hátranéz, és ellenőrzi, hogy tényleg én vagyok-e, egy kicsit helyezkedik, aztán követhetetlen tempóban lapozgat ide-oda, össze-vissza mutogat és elvárja, hogy mindent megnevezzek. És ezt látszólag nem csak én élvezem, mert ilyenkor képes akár perceken keresztül egy helyben maradni.
Na jó, azért elárulom, hogy ez meglehetősen nagy torzítás, mert kb. ugyanennyi kisfiús jellemvonást is fel tudnék sorolni. Ugyanis az abszolút kedvenc továbbra is a kismotor, már berregni is tud hozzá. A sajátján kívül a játszótéren az összes többit ki kell próbálni, nem baj, hogy alig ér le róla a lába, vagy minden élesebb kanyarnál felborul, akkor is visszamászik huszadszorra is és vigyorogva, levakarhatatlanul cikázik, már a tengelyig érő kavicsban is. Ezért már előfordul, hogy nem is viszünk babakocsit a játszótérre. Lefelé menet így még gyorsabb is, mert én a kapucnijába kapaszkodva rohanok utána. Mondjuk felfelé már problémásabb a dolog, mert az a sebesség nem elég nagy ahhoz, hogy ne vegye észre a cigaretta csikkeket és minden egyéb szemetet, a csatornatetőket és a bogyókat. Így méterenként meg kell állni, de persze az is lehet, hogy egyszerűen fárasztó neki felfelé, csak rosszat tenne az önérzetének, ha észrevenném, hogy megáll lihegni és így tereli el a figyelmem. Ráadásul egy szem lányunk kedvenc mesekönyve egy vonatos, ahol a mozdonyra mutogatva mondja, hogy si-ssssi, ami felől semmi kétségem, hogy si-hu-hu akar lenni. Na meg az sem egy klasszikus kislányos dolog, hogy miután 20 percig tátott szájjal bámult két focizó kisfiút, már itthon is rugdossa a játékait, továbbá egy zabagép, aki ha teheti egész nap eszik és szinte sörhasat növesztett. Arról nem is beszélve, hogy pofozkodik, de csak velünk, a gyerekeket simogatja, nekem viszont minden öltöztetésnél lekever egy párat. Visszaütni mégsem akarok, ha pedig elmondom neki, hogy nem szabad, akkor úgy keni le a következőt, hogy közben vigyorog és rázza a fejét, hogy nem. Azért erről nem bánnám, ha leszokna, a többi fiús dolog maradhat, Bori így egyben cuki.


Végezetül pedig pár mozgóképes dokumentáció a fejrázós nemek sorozatáról (az elsőnél némi bakival):
 
 

2011. október 7., péntek

60.hét


Előre szólok, hogy most egész végig áradozni fogok Borkáról, ugyanis egyszerűen meg kell zabálni. Minden nap tud valami újat, csak kapkodjuk a fejünket. Egyértelmű, hogy egyre több mindent ért és felfog a világból. A koszos pelenkát együtt elvisszük a szemetesbe, ha megszerez valami ehetőt, hozza, hogy nyissam ki neki a dobozt vagy a zacskót, ha szeretne kimenni sétálni, odajön a cipőjével és mutogat az ajtóra. A héten megtanulta rázni a fejét, még mindig nem mondja, hogy nem, de egyértelmű a fejmozgás és ezt csak még hangsúlyosabbá teszi az öö-öö hozzátételével. Léptem-nyomon használja. Kijössz a kádból? Fejcsóválás és öö-öö. Kérsz banánt? Öö-öö. Ha mutogat és kér valamit, mintha hideg-meleget játszanánk, csóválja a fejét, és mondja, hogy öö-öö ha nem jó irányban keresek. Ennél már csak az viccesebb számára, ha együtt rázhatjuk a fejünket, ezért kimondottan élvezettel rosszalkodik és ha mondom neki, hogy nem szabad, ő is csóválja a fejét és fülig ér a szája. Sőt, mielőtt rosszalkodik, például ledobja a poharát, rám néz és mutatja, hogy nem, majd demonstrálja, hogy mit is nem szabadna. A játszótéren mindenkihez odamegy, mindennemű szégyenérzet nélkül, leplezetlen kíváncsisággal, tátott szájjal percekig bámulja a gyerekeket, már tud homokot lapátolni és gesztenyét szedni a kis vödrébe. Ha valaki tetszik neki, akkor ha odatotyog, köszönésképpen integet és megsimogatja a hasát, az igazán kivételezetteket meg is ölelgeti és odadugja a fejét.  Este lefekvés előtt integet az apjának, mondja, hogy pa-pa-pá, hatalmas puszikat cuppant a levegőbe majd kézen fogva betotyog velem a szobába és behajtja maga mögött az ajtót. Hát lehet ettől nem elolvadni? Egy ügyes, okos, gyönyörű kis angyalkám van. Csöpögős vagyok. Tudom. Bocsánat. Mentségemre legyen mondva, szóltam!