183.-276. hét

Még nem is meséltem, hogy a lányok szeptember óta rendszeresen járnak úszni. Huszonéves bácsiknak titulált srácok hátáról ugrálnak a gyerekmedencében és köszönnek pacsival minden alkalom előtt és után. Közben persze tanulnak siklani is, illetve azt, hogyan kell a víz alá bukni. Emese ez ügyben egy kicsit nehezebben tört meg, de mostanra már mindketten gond nélkül felhozzák a karikákat a medence aljáról. Ennek az a gyakorlatba is átültethető haszna, hogy eddig a hajmosás mumusnak számított, mostanra azonban már mindketten gond nélkül és önként mossák egymás haját fürdetéskor.

         Idén újdonságként Bori sakkozni is jár. Amúgy is imád társasozni és ezt is kifejezetten szereti. Számomra már az is nagy szó, hogy ismeri az összes bábút (és mindig kijavít, hogy nem paraszt, hanem gyalog és nem fekete és fehér, hanem sötét és világos), de az aztán végképp meglepő, hogy simán megver nyuszisakkban. Itt az ideje, hogy vénségemre végre én is megtanuljak rendesen sakkozni!

GySzR:

- Anya, tudod mi lesz, ha nagy leszek? – kérdezi tőlem Emese csillogó szemekkel

- ???

- Színpadra fogok lépni.

182.-275. hét

Az oviban mindenféle tesztnek és vizsgálatnak vetették alá Borkát, hogy 11 hónappal a potenciális sulikezdés előtt megállapítsák, hogy iskolaérett-e vagy sem. Az anyai ösztönöm és a józan ész azt diktálták, hogy nem. Idegen helyzetben még annyira kis nyuszi, és remélhetőleg jót tenne az önbizalmának, ha nem ő lenne a legkisebb az osztályban. Na meg egyébként is hová siettessem? Mivel az óvoda minden évben igyekszik minél több gyermeket áttessékelni a következő közintézménybe, titkon reméltem, hogy nem brillírozik majd annyira a felméréseken, hogy sokat kelljen lobbizni a maradásáért. De erről szó sem volt. Szerencsére kiderült, hogy a lányom egyáltalán nem iskolaérett, ugyanis nem érti még a nullával való összeadást, az 50 és a 60 közötti váltást és nem tudja lemásolni az 5 mm-es kis w-t. Ezek közül egyiken sem lepődtem meg, csak azon, hogy ezeket szerint csak az a gyermek iskolaérett, aki már előre tudja a tananyagot. Még kész szerencse, hogy így lett még plusz egy évünk megtanulni! Az összes felmérést végző közül a logopédus lopta be magát legjobban a szívembe, aki félresöpörte az összes tesztet és bevallotta, hogy ugyan Borinak meglepően tiszta és gyönyörű a beszéde, de ő mégis úgy látja, hogy még nem kéne iskolába mennie. De így most mit írjon a papírjára? No, ez is megoldódott, aggodalomra semmi ok.

GySzR:

Igen, Bori mostanra tényleg gyönyörűen beszél, és az idei komeló szezonban már a pomeló szót is ki tudja ejteni, sőt ha megpjobálja, akkor úgy mondja, hogy megpróbál. Nincs több mumus, így már csak egy szívet melengető maradványtünetet jutott nekem: minden fektetésnél kapok éjszaki puszit.

181.-274. hét

Emese legnagyobb megkönnyebbülésemre egyre jobban szereti az ovit. Az ovónénik elmondása szerint repked egész nap, mint a pillangó, amikor pedig hazajön, lelkesen beszámol: képzeld el Anya, a mi ovinkban… és csak mesél a csoportjáról, amin persze Borka azonnal felkapja a vizet, hogy az az ő ovija is és megkezdődik a licit, hogy ki tud többet mesélni. Én meg nevető harmadikként hallgatom és próbálom összebékíteni őket, és diplomáciai úton elérni, hogy ha lehet, mégse egyszerre mondják. Már tudom, hogy a leghuncutabb kisfiú reggel puszival várta Mesit, Emese pedig egy másik nagyfiú szülinapján önként jelentkezett és egyedül énekelt. Igen, ő, aki pár hete meg sem szólalt! Én, aki alapjában véve a homogén csoport híve vagyok, kezdek meginogni. Emese eddig, ha rajzolt legtöbbször nagyon aprólékosan húzogatott kis vonalkupacokat, és ismételte ezeket minden logika nélkül különböző színekkel. Majd egyik szombat délelőtt gondolt egyet és lerajzolta Borit. De nem is akárhogy! Göndör hajjal, hatalmas szemekkel, szájjal és 4 végtaggal. Nem mondom, hogy egyértelműen felismerhető, de az, hogy emberábrázolásról van szó, egészen nyilvánvaló. Aztán miután megmutatta, hogy ő ilyet is tud, visszatért a jól megszokott vonalkáihoz. Sebaj, türelmes vagyok, a mestermű meg azóta is a faliújságom díszíti Borka alkotásai mellett.

GySzR:

Boriéknál hagyományos ovis program, hogy meglátogatnak egy madarász bácsit. Általában utaznak egy órát oda, egyet vissza, ott vannak másfél órát, amiből fél elmegy az uzsonnával, és a maradék időben madarat néznek. A mostani alkalommal hármat is láttak, volt szén cinke és kék cinke is. Borit megkérdeztük, hogy mi volt a különbség közöttük?

- Hát az, hogy az egyik szén a másik meg kék cinke volt.

Mi sem egyszerűbb.