2012. szeptember 30., vasárnap

18.-111. hét

Emesét a héten egyetlen egy dolog érdekelte: hogy megragadjon mindent ami a látóterébe kerül és jó alaposan begyömöszölje a szájába. Mindezt több kevesebb sikerrel meg is valósította, de az én kis nyugis babám szabályos dührohamokat is képes produkálni, ha valami épp nem fér be a kis szájába. Átvette ő is Bori jó szokását a hajnali keléssel kapcsolatban és ilyenkor jobb híján beköltöztetem közénk a nagy ágyba és így próbálok még egy kis alvásidőt szerezni. Ezt általában hatalmas röhögcséléssel és elégedett gőgicséléssel nyugtázza, majd elégedetten belekezd az ujjai leltározásába, én meg félálomban süppedek. Emese ilyenkor gátlástalanul kihasználja kiszolgáltatott helyzetemet és pillanatok alatt betömi a szájába valamelyik ujjam a sajátjai helyett és vigyorogva rágicsálja. De olyan erővel, hogy teljesen érthető, hogy miért nem a sajátjával teszi mindezt.
      Borka meg hatalmasat fejlődött abban, hogy el tud vonatkoztatni. Csak úgy szárnyal a fantáziája és játékból úgy tesz, mint  aki összesöpri a leveleket, liftnek használja a ruhásszekrényt vagy akár egy vizespalackkal is képes telefonálni. Ez utóbbit teszi a leggyakrabban, akármit a füléhez nyom és a lakásban fel alá járkálva komplett telefonbeszélgetéseket képes lefolytatni, köszön, megkérdezi a képzeletbeli beszédpartnerét, hogy hogy van, aztán mesél a játszótérről, sőt még néha hallgat is majd közli, hogy jó, vagy hümmög. Néha azonban megelégeli ezeket a fantom párbeszédeket, odahozza hozzám a telefont és ellentmondást nem tűrő hangon közli, hogy épp kit hívjak fel. Aztán van amikor tényleg összejön egy jó kis dialógus, de az is előfordul, hogy teljesen kizökkenti, hogy belekotyog a vonal túlvégén lévő és zavarba jön a kérdésektől. Az viszont biztos, ha a feltárcsázott szerencsés ki tud belőle csikarni néhány mondatot, akkor garantáltan jól jár, mert telefonon keresztül még a szemtől-szemben hallhatónál is cukibb a hangja.
      Végezetül pedig muszáj szót ejtenem Emese frizurájáról, ami
egyre inkább hasonlít arra, ami Robert de Nironak volt a Taxisofőrben. A tetején egyre sűrűbb és hosszabb, a hordozóból továbbra is kilóg (így már csak a sapka védheti meg attól, hogy rajtamaradjon a kis Süni becenév). Eközben viszont az oldalakon a fokozott igénybevételtől kezd hasonlítani Borka korábbi plüssfejére. Hátul, a tarkóján középen pedig keletkezett egy kopasz csík, ez azonban kedvező széljárás esetén nem látszik, mert rálóg a felette lévő haj. A frizurájánál már csak a szempillái gyönyörűbbek, annyira hosszúak, hogy bármikor szíves örömest cserélnék vele.

GySzR:
Bori még mindig cumival alszik el, és mostanában elkezdtük pedzegetni, hogy sem Apának, sem Anyának nem kell cumi az alváshoz. Felajánlottam neki, hogy elmegyünk egy játékboltba és bármit választhat a cumijai helyett.
-         Jó. Boji választ új cumit!

2012. szeptember 23., vasárnap

17.-110. hét

A héten elleptek minket az orrszívók. Családunk három nőnemű tagját letarolta a nátha. Legjobban a kis Emeséért aggódtam, aki három napig sírt az éhségtől, mégis minden szoptatás alatt két korty után visítva taszított el magától, mint később rájöttem a torokfájás miatt. Aztán jött a takony is és most már úgy állunk, mint anno a szemcseppel, már csak az orrszívó látványától vagy a porszívó hangjától keservesen sír. De annyira szívszaggatóan, hogy ha én takony lennék már csak ettől kiugranék a pisze kis orrából. A porszívós szívás amúgy nála nem jött be, mert annyira puha az orra, hogy a vákuum még a takony előtt összecuppantja a cimpáit. Helyette egy szájjal szívósat használunk, amit meg az én vitálkapacitásom nem bír. Amúgy számomra továbbra is elképzelhetetlen, hogy ilyen kis helyekről hogy tud annyi cucc kijönni! Mindemellett Borkával sem könnyű a helyzet, mert már nagyon öntudatára ébredt és ő inkább fújni szeretne. Amiben tényleg ügyes, csak ami kijön az orrán, azt egyenletesen elkeni a pofiján, hacsak nem mi tartjuk a zsebkendőt, ami szintén egy neuralgikus pont, hiszen Boji egyedül!!! Szóval mégis csak jobb az orrszi-porszi és az anyai kreativitás a nagyszerű ajánlatokkal, miszerint ő szerelheti össze, ő nyomhatja meg a porszívón a gombot, vagy kiszívhatja az enyémet is. És igazándiból itt jöttem rá, hogy ha a gyerekek kinőnek az orrszi-porsziból én fogom használni e remek találmányt, mert sokkal gyorsabb, hatékonyabb, környezetkímélőbb, mint a zsebkendő és még az orrom sem sebesedik ki tőle (lehet, hogy piaci rést találtam???). Amúgy ez a harc az orrváladékkal még mind elhanyagolható a háború mellett, amit a nyűgösséggel vívtam (a sajátomat is beleértve). Emese 24 órás bérletet váltott a karon ülésre, Borka meg képes egész álló nap nyafogni. De tényleg. És amikor már nem bírtam tovább és kivittem a játszótérre (mentségemre legyen mondva arra, ahová a betegségek szempontjából edzett ovisok járnak), olyan hisztit levágott amiért más is képes ott játszani, ahol épp ő szeretne, hogy fél óra után már a nála két fejjel magasabb kisfiúk is átadták neki a terepet. Én eleinte próbáltam elsimítani a konfliktusokat, aztán inkább csak távolról figyeltem és igyekeztem úgy tenni, mintha nem hozzám tartozna.
De nyugtassatok meg, egyszer ugye meg fognak gyógyulni???


Az eheti gyerekszáj rovat (GySzR):
Emese haja ismét vágásra szorult és ahogy kijöttem a fürdőszobából kezemben az ollóval, Borka megjegyezte:
- Anya levágta Emse baba haját. Emse baba kopasz.

2012. szeptember 16., vasárnap

16.-109. hét

Valahol azt olvastam, hogy a kisbabák azért cukik (vagy azért látjuk őket cukinak), mert evolúciósan így biztosított, hogy szüleik pátyolgassák és óvják őket, így garantálva a túlélést. Emese lehet, hogy másodszülöttként veszélyeztetve érzi magát, de mindenesetre nagyon belehúzott. Ha valaki csak felé néz, már attól fülig ér a szája, úgy vigyorog, de még a saját tükörképére is lefegyverző mosolyokat küld. Egy kis has csikizésért vagy nyakba pusziért pedig képes hangosan kacagni. De ha még ez sem lenne elég, minden szemkontaktust hosszas gügyögéssel jutalmaz. A monológ záróakkordjaként azt mondogatja, hogy hőőő-hőőő és ha ez még mindig nem győzte meg a szemlélőt arról, hogy őt felvegye, akkor viszont csalódottságában legörbül a szája és sírva fakad. És itt újra bejön az evolúció, mert hát ugye ha egy baba az anyja karján lóg az biztosítja leginkább hogy nem esik bántódása. És ha működne a természetes szelekció és a szavannán laknánk, akkor Emesét már rég megették volna egy éjjel a gepárdok, mert ő esténként kifejezetten egyedül és nyugiban a saját ágyában szeret aludni. És ugyan Emesénket a valóságban nem fenyegetik az éhes oroszlánok, azt viszont megfigyeltem, hogy Borkától kifejezetten fél és jelenlétében sokkal nehezebben tűri azt, ha kipaterolom a biztonságot nyújtó karjaim közül. Azt azért hozzá kell tennem, hogy Borival való viszonyában sokat javult a helyzet. Taktikát váltottam és Borkának mesekönyvet ígértem, ha egy napig nem bántja a húgát. Így elsőre nem tűnik egy kifejezetten költséghatékony nevelési módszernek, de majdnem egy hét eltelt az első ajándékig, és azóta ahányszor abból mesélek elmondja, hogy ezt azért kapta, mert csak simogatta Emesét. Ráadásul úgy tűnik, Borinak a negatív figyelem is figyelem és még azt se bántja, ha veszekszünk vele, csak figyeljünk teljesen rá, úgyhogy kifogtunk szegényen és már nem csapunk akkora hajcihőt ha odacsap. És így már annyira nem is éri meg, bár ahhoz még mindig elég gyakran teszteli a reakciómat, hogy egy másodpercre se merjem egyedül hagyni őket. De hogy jót is mondjak, Borka a leglelkesebb, ha Emese éppen a napi hason fekvős idejét tölti és "hajrá Emse baba!" kántálással rázza az orra előtt a csörgőt. Ha előkerül valami finomság gyakran kéri, hogy Emese is kapjon belőle (bár csendben hozzáteszem, hogy azért annyira nem keseredik el, ha Emese nem kap és lelkesen hozzá is teszi, hogy mert kicsi is nincs még foga). Ha pedig a kishúg bekerül a járókába, nővére azon nyomban bemászik mellé és követeli, hogy fényképezzem le őket. Szóval azért látszik már a fény az alagút végén, hogy Borka egyszer megbarátkozik a helyzettel, legrosszabb esetben pedig Emese stramm csaj lesz és előbb-utóbb visszaüt, ha már egy súlycsoportba kerülnek.



Gyerekszáj rovat (különszedve, hogy könnyen átugorható legyen):

Borka imádja az autókat és minden vágya, hogy ő kormányozhasson. Ebből kifolyólag, ha nyitott autót talál azonnal a vezető ülésen terem (ha kell a csomagtartón keresztül bemászva) és irtó boldogan tekeri a kormányt és kapcsolgat mindent, amit csak elér és visít, ha hátratoloncoljuk az ülésébe. Mindig mondjuk neki, hogy nem vezethet, amíg nem ér le a lába a pedálig. Minap a kormányba kapaszkodva lógott, hátát az ülésnek támasztva és elégedetten közölte velem:
- Boji lába leér, Boji kormányoz!

2012. szeptember 9., vasárnap

15.-108. hét

Mindkét lányunk folyamatosan kommentálja, hogy mit csinál, azzal a különbséggel, hogy Borkánál már értjük is mit mond, míg Emese csak irtó édesen gagyarászik, sikongat és gügyög. De nem csak úgy bele a vak világba, hanem néha tényleg lerí az arcáról, hogy most közölne szeretne valamit. Ilyenkor néha felkérem Borkát tolmácsnak, mégiscsak ő áll hozzá legközelebb korban és a megkérdezem mit mondott Emese. Erre a nővére még az intonációt is tökéletesen utánozva közli, hogy öööööö. Ha pedig tovább firtatom a dolgot, az esetek nagy részében oda lyukadunk ki, hogy szerinte Emese éhes. Bori egyébként tökéletes kommentátorként részletesen elmagyarázza, hogy épp mit hova pakol és hova tesz, én meg sutyiban kihallgatom ilyenkor, mert imádom a kis csajszis hangját. Persze vannak kedvenc szavai és szófordulatai is. Az egyik ilyen a másik. Még azt sem látta, hogy milyen az egyik, már a másikért reklamál. Az alap, hogy amit adni szeretnék neki, azt csak másodiknak veszem elő, de még ez sem elég, van, hogy csak hatodszorra sikerül felvenni a megfelelő cipőt, úgy hogy összesen csak 3 lábbelije van. A másik gyakori szava a most. Nem az a halogatós típus, ha csak arról van szó, hogy mit csinálunk holnap, vagy hol tesz le minket nemsokára a villamos, Borka egyből türelmetlenül mondja, hogy most!!! A harmadik leggyakoribb szava a még! Ez vonatkozhat a dögönyözésre és mondókázásra és természetesen ehető dolgokra is, a mi kis telhetetlen Haspókunknak ugyanis soha semmi nem elég és ha hegyben áll a tányérján az ennivaló, akkor is kér még, biztos ami biztos alapon. Életrevaló egy gyermek. Az pedig külön figyelemre méltó, hogy ily előszeretettel használja ezeket az m betűs szavakat, főleg annak fényében, hogy amúgy ezt a három kedvencet leszámítva nem is tudja az m betűt kezdőbetűként kimondani és a Mami is Bami (amivel még mindig jobban járt, mint a déd-nagynénje, akinek Nenő helyett Jenőt kiabál a játszótéren.)
No és persze nekem is vannak kedvenceim! Például a jokki, a csipár, beliláp és a szevüeg. Kitaláltátok mit jelentenek?

Zokni, cipzár, mezítláb és szemüveg.

Nem tudok ellenállni a kísértésnek és gyerekszáj rovatot indítok. Mentségemre legyen mondva külön szedve, így mindenki gondosan elkerülheti. (És hogy akkor minek? Mert remélem én még húsz év múlva is jókat fogok tudni mosolyogni rajta és valahogy rögzíteni kell erre a röpke kis időre.)

Bori rendszeresen leltározza az anyajegyeimet, úgy hívja őket, hogy pötty. Múltkor egyik ilyen alkalommal kifejtette:
-         Ez pötty! Ez is pötty! Boji szereti pötty. Anya vesz Bojinak pötty(öt).
-         Borikám, olyat nem lehet venni. - mondtam nevetve
-         Később. – válaszolta kompromisszum készen.

2012. szeptember 2., vasárnap

14.-107. hét

Borka mostanában tisztára olyan, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Egy tündéri kislány, aki gyöngyöt fűz, gyurmázik, órákig ül az ölembe és mesél, garázst épít duplóból... egészen addig, amíg Emese az igazak álmát alussza. Aztán ha másodszülöttünk felébred és Borka meglátja a karomon, közli, hogy NEM! Emese baba visszaalszik. És ha mégsem, előtör belőle a másik énje, aki ugrál az üvegasztalon, mindent ledob a teraszról, ami csak kifér a rácson, bemászik a járókába, kitépi a húga haját és még sorolhatnám. Mindegy mi, csak rosszalkodás legyen. Azt hiszem rájött, hogy ezzel tudja a leghatékonyabban felhívni magára a figyelmet. Ha pedig Emese megéhezik és elkezdem szoptatni, akkor csak tovább fokozódik a helyzet. Én mindig úgy képzeltem el, hogy ilyenkor majd Borka szépen ül mellettem a fenekén és mesélek neki vagy kirakózunk... hát igen, most már én is látom, hogy ez nagy naivitásra vall. Eleinte Bori az ilyen alkalmakat arra használta, hogy a hátamon ugrált, vagy azt játszotta, hogy anya kócos! és a végére tényleg még az átlagosnál jobban is az lettem. Azt hittem ennél nem is lehet rosszabb, de mostanra már sokkal rafináltabb. Rájött ugyanis, hogy ezek azok az alkalmak, amikor háromszor is meggondolom, hogy utána szaladok-e, ezért ilyenkor felcsillan a szeme, megáll és alaposan körbenéz, hogy mit is lehet rosszalkodni, vagy újabban másodpercek alatt eltűnik a látóteremből.
Na jó hogy ne fessem le a valóságosnál sötétebbre a helyzetet, azért vannak jobb pillanataink is. Mostanában Bori kedvenc játéka: a bújócska. Ez úgy zajlik, hogy ő elbújik a ruhásszekrényébe (csak és kizárólag oda), mi meg elkezdjük keresni, úgy hogy közben Emese a vállamon tövig rágja az öklét izgalmában:
- Hová lett a Borka? Sehol se látom! Lehet, hogy itt van a kádban? - ilyenkor, ha nagyon érdekeset mondok, akkor Bori is előszalad és megnézi - Vagy bebújt az ágy alá? Itt van az asztal alatt?
- neeem!!!! - válaszolja Borka nagy lelkesen a rejtekhelyéről
- Akkor hol lehet a Bori?
- iiiittt!! - és már elő is ugrik a legnagyobb meglepetésemre.
Néha mi bújunk el, de ez kevésbé sikeres, mert ha nem a fürdőszoba ajtó mögé megyek, akkor annyira csalódott lesz, hogy nem is keres tovább.