2011. december 23., péntek

71.hét

Nem tudom meséltem-e már, de Borka lányunk egyre inkább kezd öntudatára ébredni. Mindent szeretne egyedül csinálni, egyre ritkábban hagyja, hogy etessük, ő egyedül keni össze magát a köldökétől a feje búbjáig, de múltkor azt is kikérte magának, hogy az apja mosdassa és ő akarta a kis mosdókesztyűjével végigkenni magát. Néha meg dührohamot kap, ha valamit nem tud úgy megcsinálni, ahogy ő eltervezi és ennél már csak azon borul ki jobban, ha segíteni próbálunk neki. Nehéz egy 16 hónapos élete, gondolhatjátok. A karácsonyi készülődés viszont nagyon bejött neki. Gyakorlatilag amíg fent van, valahol égnie kell egy gyertyának, azonnal észreveszi, ha sutyiban elfújtam és kitartóan áll előtte és mutogat, hogy a-a-a, amíg elő nem veszem a gyufát. De enni biztos nem eszik, amíg nem gyújtjuk meg a gyertyát az adventi koszorún. Aztán ha már ég, akkor elkezd billegve táncolni és megadja a hangot: ééééé. És ez azt jelenti, hogy el kell énekelni az "ég a gyertya, ég..." kezdetű remekművet, aznap akár 134.-szer is és akkor teljes a boldogság. Na és hát a hóesés! Teljesen eksztázisba jött, fel alá cikázott a lakásban és minden ablaknál külön meg kellett állni és megnézni, hogy ott is esik a hó. Aztán séta közben már nem volt ennyire töretlen a lelkesedés, felháborítónak találta ugyanis, hogy rá mernek esni a hópihék és ráadásul mi meg nem teszünk semmit, csak tétlenül nézzük, hogy ilyen méltánytalanságok történjenek vele. Ja és lebuktunk, rájött, hogy a ceruza fog a falon. Így már nem csak a törékeny tárgyak költöznek mindig egyre magasabbra és magasabbra polcra, hanem a koszcsík is szép lassan kúszik egyre feljebb a falon. De azért panaszra nincs okunk.

Áldott karácsonyt mindannyitoknak!  

2011. december 18., vasárnap

70.hét

Borkát mostanában 3 dolog tartja igazán lázban: a rajzolás, a babája és az olvasás.

A kis Picasso gyakorlatilag egy hét alatt megtanulta tökéletesen fogni a ceruzát és már nem csak egyenes vonalakat tud húzni. Míg eleinte meg lehetett győzni, hogy a ceruza csak a papíron fog és felesleges az üvegasztalara is rajzolnia, mostanra már kezd rájönni, hogy átvertük és újabban mindenen kipróbálja, hátha mégis tud a lábamra, a kanapéra vagy a terítőre rajzolni. Pedig addig sem volt könnyű vele, míg "csak" papírra alkotott, ugyanis ezt a fogalmat definíció szerint értelmezi, nem korlátozza magát a firka papírokra. Lepakolja a könyveket és kiegészíti a saját mondanivalójával (sok majdnem párhuzamos vonal egymás mellett - bizonyára komoly dolgok) vagy illusztrációt készít a szöveghez (meglehetősen absztrakt, az biztos), de a befizetendő csekktől kezdve az újságokig semmi sincs biztonságban. Az abortátum babát rehabilitáltuk és belátom nem túl kedves ez a név, de most már menthetetlenül rajta ragadt. Bár teljesen mindegy, hogy hívják, Borka imádja. Az egyetlen esélyem, hogy fél órát egyedül ellegyen, ha babázik. Ki-be pakolja a babakocsiból, betakarja-kitakarja, rárakja a pelenkát, fésülgeti a nem létező haját, és megitatja a poharából - de nem akárhogy, tócsában áll után a víz a babakocsija alatt. Aztán ha megunja, a lehető legtermészetesebb módon földhöz vágja, fejbe rúgja, odajön hozzám és nyújtja a kis pracliját, hogy fogjam meg, odahúz a szőnyeghez és mutogat a földre, hogy üljek le, de most azonnal, majd szépen befészkeli magát az ölembe és adogatja a könyveit. Szerencsére egyre ritkább, hogy követhetetlen sebességgel lapoz ide-oda, a böngészőket mostanában alaposan végigleltároza, minden kutyánál és macskánál ugat, ha kérdezem mi hol van, keresi és ha megleli, üdvözült mosollyal mutogatja, hogy "AAz"! Ja és akkor a legboldogabb, ha valami olyan dolog van a könyvben, amit itt a lakásban teljes valójában is meg tud mutatni. Ilyenkor képes akár föltápászkodni és odamenni a csizmájához, és öö-öözve mutatni, hogy arról van
szó. Minden kajánál bököd a konyhára, és helyeselni kell, hogy bizony, igen, ott is van tojás, és igen, kint az égen repül a repülő és a madár. És ha véletlen meg is dicsérem, hogy milyen ügyes, akkor nagy eséllyel egész szerényen meg is tapsolja magát. Már egészen meglepő, hogy mennyi mindent megért, szerintem legalább kétszáz szót már biztonsággal felismer (na jó, azért a gomba helyett még mindig gyakran mutogatja a gombját, de ez megbocsájtható) és ezzel leginkább így, meséléskor szembesülök. A mesekönyveken és a cumis reklámkatalóguson kívül a szakácskönyveimet olvasgatja a legszívesebben, magán kívül van a gyönyörűségtől, ha talál bennük borsót, répát vagy akár egy fakanalat. Igen, ebből is látszik, hogy egy haspók, de ennek már sokkal látványosabb, felületes szemlélő számára is szembetűnő jelei vannak: a kis patentos pulóvere szétpattan a pocakján, ha kidugja, és a végére hagytam a legjobbat: ismét lett egy bájos kis hurka a combján! 

2011. december 10., szombat

69.hét

Ezen a héten méltóképpen megültük Borka névnapját, kapott sok mesekönyvet (lehet, hogy én jobban örültem, mert már nagyon untam a régieket), meg annyi kesztyűt, amennyi egy 50 kezű százlábúnak is majdnem elég lenne, vonatokat (mondja is lelkesen, ha megpillantja őket, hogy siii-si-ssssii, hiába, tudják a nagyszülők mitől döglik a légy), és Borbála-ágat. És persze a Mikulás is jött, mert hát Bori jó volt, és ellátta pár hónapra elegendő mazsolával és aszalt barackkal - ugyanis, ha valaki igazán le akarja venni a lábáról, ezt ad neki (szóval a télapó  is tudja). Na és Mikulás ünnepségeken is voltunk, ahol ugyan a télapónál sokkal érdekesebb volt a hintaló és a palacsinta, sőt egy másik alkalmon még pónihintón is lovagolt, és álmomban sem gondoltam volna, hogy az adventi mesejátékot tátott szájjal fogja végignézni az apja nyakában ülve, pedig így történt. És ha már az álmoknál és Borka jóságánál tartunk, hadd dicsekedjek el vele, hogy egy hónapos folyamat eredményeképpen, fokozatosan és szinte észrevétlenül Bori végérvényesen leszokott az éjszakai szopizásról. Volt egy pár hét, amíg még felsírt éjszakánként, és ki kellett venni a kiságyból, aztán mivel nem kapott azonnal anyatej forrást a szájába, elég hamar felébredt és lejátszódott párszor az alábbi párbeszéd:
- ööö-ööö-öööö - miközben a mutatóujjával a bordáimig bökve mutogat a mellemre
- nincs Borka, már nagylány vagy. Nincs, nem.
- nem, nem. - közben eszeveszett, fejcsóválás.
Ezt így elismételgettük perceken keresztül, majd lemondóan visszanyomta a cumit a szájába, egy kicsit dédelgettette magát, aztán szépen visszaaludt az ágyában. Majd gondolom rájött, hogy ezért a beszélgetésért kár felkelni, úgyhogy mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy fel sem riad... én meg után így majd' 16 hónap után,
egy végigaludt éjszakát követően olyan frissen és üdén ébredek fél hatkor (amikor már lebeszélhetetlenül követeli az anyatejet), hogy magam is meglepődök. És hogy tovább ajnározzam, idén Bori segített a mézeskalács gyártásban. Olyannyira, hogy (némi apai segítséggel) ő őrölte a szegfűszeget és még a tésztát is nyújtotta és nyomogatta bele a formákat. Ez így szép és jó volt egészen addig, míg rajta nem kaptam, hogy dézsmálja az anyagot. De azért nem volt harag, mégiscsak Advent van.

2011. december 2., péntek

68.hét

Biztos emlékeztek még, hogy ha Borka megkaparint egy rongyot, akkor tuti elkezd takarítani, de ha ki merem hagyni a mókából és én úgy állok neki, hogy ő nem kap egyet, hát az skandalum! Ez a pedánssága tovább fokozódott. A pohárnak fix helye van az asztalkáján, semmi trehányság! Ha maszatos a keze, addig balhézik, míg meg nem törlöm, de tegnap este addig nem volt hajlandó folytatni a vacsorát, míg le nem töröltük az asztaláról a lecsöppent kefirt. Ha valami szöszt talál a szőnyegen, nincs maradása, akkor és azonnal fel kell állni és ki kell dobni. A szemetes iránti vonzalma meg ott is megmutatkozik, hogy kifejezetten vérig sértődik, ha nem ő dobhatja ki a koszos pelenkát (közben persze sutyiban megrágcsálva a szélét...). A kis söprű pedig vágyai netovábbja. Már csak azt nem értem, miért nem rak rendet maga után???

A héten amúgy az volt a legaranyosabb, amikor a nagyszülőknél előkerültek az ősszel szedett makkok, Borka pedig egyből kihalászott közülük egy kövér kukacot és nagy lelkesen mutatta. Egészen addig, míg a hernyó nem vette zokon a zaklatást és nem kezdett el ficánkolni a kezében. Halálra rémült, visítva az apjához vágta és behátrált a sarokba. Szóval ezen a héten is érték trauma, de ez azért már kevésbé drámai. Viszont egyre egyértelműbb, hogy mégis csak az én lányom, rám ütött és utálja a hideget. Míg eddig reggel első dolga volt, hogy már az ágyunkba a cipőjével érkezzen, jelezvén, hogy ideje lenne
már a játszóterezésnek, a felkelésről nem is beszélve. Mostanában, ha felvetem, hogy menjünk sétálni, határozottan azt mondja, hogy nem és látványosan játszani kezd valamivel. Nagyszülőknél sem balhézott hogy ki szeretne menni kertészkedni (= bogyót szedni), sőt amikor kivittük, megkergette a macskát, aztán dörömbölt az ajtón, hogy most már engedjék be.

Szóval így vagyunk mostanában.