Pont megállapítottam
magamban, hogy milyen rég voltak betegek a kölkök, mikor is Borka egyik este
telehányta az ágyát. Aztán a harmadik ágyhúzásnál meguntam a dolgot és
kiköltöztettem a földre (szeretek szőnyeget pucolni), majd felavattuk a bilit.
Nem igazán így képzeltük, de hát egy biliavatásnál ne legyen finnyás az ember,
nem igaz? Aztán a nyavalya, mint a tank végigment az egész családon, Mamistól,
Papistól, mindenestül, de én legeslegjobban Emesét sajnáltam. Egyetlen
vigaszom, hogy nem fog rá emlékezni. És hogy jó híreket is mondjak, végre
valahára kinőtt Meske felső két foga, méghozzá gyakorlatilag egymást követő két
napon. Lehet, hogy csak az idő szépítette meg az emlékeket, de Bori talán nem
szenvedett ennyit. Na meg mi sem, mert úgy érzem, hogy a kritikus éjszakákon fél
óránál nem aludtam többet egyhuzamban. Na de a fogát látva még így karikás
szemmel is megsajnáltam szegényt, mert hatalmasak és szélesek. Nem tudom
melyikünk felmenői között bújik meg nyúl vagy víziló… bár az apja szerint
inkább örüljek, hogy nem egy cápa és legalább csak egy sornyi foga nő (nekem
gyanús ez a magyarázkodás, nektek?). Végül is tényleg már csak 16 van hátra. Az
viszont tetézi a bajt, hogy kifejezetten keményre edzette a ínyét a sok
rágcsálás. Ennek legkézenfekvőbb bizonyítéka az, hogy egyszer megkaparintotta
Bori diákcsemegéjét, és mire kikotortam a szájából a földimogyorót, teljesen
apróra rágta az akkor meglévő két nyeszlet fogacskájával. (Igen, tudom, hogy a
mogyoró nem a legideálisabb táplálék egy hét hónaposnak, de talán enyhítő
körülmény, az élelmes és előrelátó nagyobb gyermekem léte, aki a játékok közé
dugta, ki tudja mikor lesz rá szüksége alapon. Tudom nem mentség. Már januárban
bebuktam az idei Szuperanyu címet). Egyébként láthatólag Meske nem túl
elégedett ezzel a hirtelen szaporulattal a szájában, ugyanis azóta iszonyú
sokat recsegteti a fogait. De nem csak úgy simán csikorgatja, hanem tényleg
recsegteti, kiráz tőle a hideg. És ha ezeket a kollektív szenvedések árán
kinövesztett fogait letöri, én finoman szólva csalódott leszek…
És hogy Borkáról is szó
essék. Már egész kicsi kora óta hordom Ringatóra, meg mondókázok vele. Mondjuk
úgy, hogy eddig eltűrte, mint valami hóbortomat, ha már egyszer ilyen anya
jutott neki, néha pedig még mosolygott egy kicsit, de csak az én kedvemért,
alapjában véve időpocsékolásnak tartotta az egészet. Na de most végre rákapott
az ízére, valószínűleg egyszerűen most jutott el addig, hogy megértse a
szövegeket. Azóta a legváratlanabb szituációkban jön elő teljesen oda nem
passzoló szókapcsolatokkal én meg mint valami fejtörőnél gondolkodhatom rajta,
hogy ez melyik mondóka közepén lehet. És képzeljétek, előfordul, hogy
végighallgat egy rövidebb mesét. Fel fog nőni ez a lány, figyeljétek meg!
GySzR:
Apának fürdéskor:
- Nem akarok többet köpni.
- Mit nem szeretnél többet
köpni, Bori?
- Hányást!