35.-128. hét

Pont megállapítottam magamban, hogy milyen rég voltak betegek a kölkök, mikor is Borka egyik este telehányta az ágyát. Aztán a harmadik ágyhúzásnál meguntam a dolgot és kiköltöztettem a földre (szeretek szőnyeget pucolni), majd felavattuk a bilit. Nem igazán így képzeltük, de hát egy biliavatásnál ne legyen finnyás az ember, nem igaz? Aztán a nyavalya, mint a tank végigment az egész családon, Mamistól, Papistól, mindenestül, de én legeslegjobban Emesét sajnáltam. Egyetlen vigaszom, hogy nem fog rá emlékezni. És hogy jó híreket is mondjak, végre valahára kinőtt Meske felső két foga, méghozzá gyakorlatilag egymást követő két napon. Lehet, hogy csak az idő szépítette meg az emlékeket, de Bori talán nem szenvedett ennyit. Na meg mi sem, mert úgy érzem, hogy a kritikus éjszakákon fél óránál nem aludtam többet egyhuzamban. Na de a fogát látva még így karikás szemmel is megsajnáltam szegényt, mert hatalmasak és szélesek. Nem tudom melyikünk felmenői között bújik meg nyúl vagy víziló… bár az apja szerint inkább örüljek, hogy nem egy cápa és legalább csak egy sornyi foga nő (nekem gyanús ez a magyarázkodás, nektek?). Végül is tényleg már csak 16 van hátra. Az viszont tetézi a bajt, hogy kifejezetten keményre edzette a ínyét a sok rágcsálás. Ennek legkézenfekvőbb bizonyítéka az, hogy egyszer megkaparintotta Bori diákcsemegéjét, és mire kikotortam a szájából a földimogyorót, teljesen apróra rágta az akkor meglévő két nyeszlet fogacskájával. (Igen, tudom, hogy a mogyoró nem a legideálisabb táplálék egy hét hónaposnak, de talán enyhítő körülmény, az élelmes és előrelátó nagyobb gyermekem léte, aki a játékok közé dugta, ki tudja mikor lesz rá szüksége alapon. Tudom nem mentség. Már januárban bebuktam az idei Szuperanyu címet). Egyébként láthatólag Meske nem túl elégedett ezzel a hirtelen szaporulattal a szájában, ugyanis azóta iszonyú sokat recsegteti a fogait. De nem csak úgy simán csikorgatja, hanem tényleg recsegteti, kiráz tőle a hideg. És ha ezeket a kollektív szenvedések árán kinövesztett fogait letöri, én finoman szólva csalódott leszek…

És hogy Borkáról is szó essék. Már egész kicsi kora óta hordom Ringatóra, meg mondókázok vele. Mondjuk úgy, hogy eddig eltűrte, mint valami hóbortomat, ha már egyszer ilyen anya jutott neki, néha pedig még mosolygott egy kicsit, de csak az én kedvemért, alapjában véve időpocsékolásnak tartotta az egészet. Na de most végre rákapott az ízére, valószínűleg egyszerűen most jutott el addig, hogy megértse a szövegeket. Azóta a legváratlanabb szituációkban jön elő teljesen oda nem passzoló szókapcsolatokkal én meg mint valami fejtörőnél gondolkodhatom rajta, hogy ez melyik mondóka közepén lehet. És képzeljétek, előfordul, hogy végighallgat egy rövidebb mesét. Fel fog nőni ez a lány, figyeljétek meg!

GySzR:

Apának fürdéskor:

- Nem akarok többet köpni.

- Mit nem szeretnél többet köpni, Bori?

- Hányást!