122.-215. hét

A lányaimat nagyon érdeklik a betűk, konkrétan ölre mennek, hogy sétáink során Bori vagy Emese betűből jön több szembe. Lássuk be, hogy az ingatlanpiaci válság egyértelműen Emesének kedvez a sok Eladó táblával, és a közeli rendőrség és vendéglő sem örvend túl nagy népszerűségnek Borkánál. Szerencsére a rendszámoknál nem mutatkoznak meg a magyar nyelv jellegzetességei, úgyhogy ott van esélye Borinak is. A minap pedig a kedvükbe szerettem volna járni és betűtésztát kaptak a levesbe. Amatőr húzás volt, belátom, ugyanis onnantól kezdve egyiket sem érdekelte semmi más, csak hogy milyen betű kerül a kanalukra és ide-oda cserélgették a kanalakat és a tésztadarabokat (én meg utána a terítőt). Igen, ugyanis gondoltam egyet és kipateroltam Emesénket az etetőszékből. Felkupacoltunk egy csomó párnát és teljes értékű tagként beültettük negyediknek az asztalhoz. Mesi rém büszke magára, az viszont hamar kiderült, hogy Borival csak egymás hatókörén kívül lehet őket elhelyezni, úgyhogy egymással szemben trónolnak a két asztalfőn. A helyzet mondanom sem kell, hogy nem lett sokkal könnyebb, sőt! Emese megilletődöttsége ugyanis pár nap alatt elpárolgott, rájött, hogy erről a székről bármikor le tud csusszanni és kereket tud oldanai és azóta tényleg abból áll a vacsora, hogy folyamatosan felváltva perelek velük, hogy ne rohangáljanak, hanem tegyék már vissza azt a gyönyörű gömbölyű feneküket a székre és egyenek. Igen, jól gondoljátok, hogy a harmincadik alkalommal már nem vagyok ennyire finomkodó, de az igazi revansot az esti altatásnál veszem. Ilyenkor ugyanis megkeményítem a szívem, és hiába adják elő igazán meggyőzően, hogy épp az éhhalál szélén állnak, nem kapnak már enni. Aztán előbb-utóbb a kopogó szemek is lezárulnak én meg reménykedem benne, hogy a másnapi vacsoránál sikeresen tudom őket erre az érzésre emlékeztetni és végre átlátják az ok-okozati kapcsolatot, de egyelőre ez a felismerés még várat magára. 

GySzR:

Borka ovis angolra is jár idéntől. Nagyon kedveli Eszti nénit (van vagy 25 éves) és így az angolt is. Mesélte, hogy a „Mackó, mackó ugorjál” dalt tanulták angolul, amiben benne van, hogy Teddy Bear és a végén mondani kell, hogy brumm-brumm.

- És hogy van a többi része? – kérdeztem Borkát.

- A többi? Az mind csak halandzsa!

121.-214. hét

Előre leszögezem, hogy imádom a lányaimat, de szerintem előbb-utóbb minden kisgyerekes anyuka eljut oda, hogy legalábbis gondolatban, összegyűjti, hogy mi nem fog hiányozni ha a lurkók megnőnek. Íme az én listám:

- jó lesz majd, ha úgy lezajlik egy családi étkezés, hogy nem borul ki senkinek a vize, mindenki elsőre elégedett az evőeszköze/pohara/tányérja/szalvétája színével és mintájával. Nem fog hiányozni, ha majd senki nem szeretne széknek használni és ebéd közben az ölemben ülni, talán kibírom, ha nem esznek le és nem kell valakinek mindig pont az a falat, amit készülök bekapni. És biztosan nem fogom csak úgy hobbiból percenként mondogatni, hogy „ülj vissza a helyedre és egyél!!!!”

- már várom, hogy egyszer úgy ülhessek itthon a wc-n, hogy nem szegeződik rám legalább egy érdeklődő szempár, bár azt a kiszolgálást lehet, hogy kicsit hiányolni fogom, hogy valaki mindig tép nekem papírt

- talán akkor sem leszek csalódott, ha stabilan végigaludhatok minden éjszakát és lehet, hogy fel sem tűnik majd, hogy kicsit sem kell éjszakánként csöpp hátakat simogatnom

- nem fog hiányozni a már korábban bemutatott túlélő felszerelés és sportot fogok űzni abból, hogy minél kisebb retiküllel induljak útnak

- nem fog hiányozni sem Anna, sem Peti, sem Gergő, sem az egész pereputtyuk

- a pelenkák még akkor sem hiányoznának, ha rózsaillatúak lennének, de higgyétek el, nem azok. És tuti ki fogom bírni, hogy nem kell beléjük gyömöszölnöm egy sajtkukacot. És ennél jobban már csak a félig szobatiszta porontyok tömege nem fog hiányozni és a pisitócsák és a pisis ruhák. Igen, ha valami, ez az utóbbi kettő biztosan nem.

- az elmúlt több mint négy évben (pontosan 214 hétben) minden este legalább kétszer elénekelem a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű egyébként csodaszép népdalt. Ez szerény számításaim szerint is közel 3000 alkalom. Igen, azt hiszem, gond nélkül képes leszek majd pár évig rá sem gondolni.

Aztán meg ki tudja, lehet, hogy 15 év múlva elmorzsolok pár könnycseppet miközben a fenti sorokat olvasom a kandalló előtt a füles fotelemben és arra fogok gondolni, hogy dehogynem, nagyon is hiányzik!

GySzR:

A vértesszőlősi kiruccanásainknál nagy esemény a Turul-madár megpillantása. A hétvégén nem lehetett Emesének nemet mondani és élőben is megnéztük a Túró-madarat.

120.-213. hét

Borka idén művészi tornára kezdett járni. Ebben minden benne van, ami a balettből tetszett neki – a fodros rózsaszín tornadressz és a balerinacipő – csak érdekesebb dolgokat is csinálnak. Még soha semmilyen nélkülem művelt önálló programjáért nem lelkesedett ennyire, remélem, sokáig kitart ez az öröme, irtó cuki közben. Azóta karkörözéseket csinál futás közben, pörög-forog a tükör előtt, nekem is megtanította a z-ülést és minden vágya egy tütü. Emese megrökönyödve figyeli nővérét. A balett (a megtévesztés kedvéért így nevezzük) felé menet fociedzésen futkározó kisfiúk mellett visz az utunk. Meskete őszintén érdeklődve kérdezte, hogy miért nem focira jár Bori??? A válasz igen egyszerű: nem szeretne. Emese viszont határozottan igen! Tényleg kíváncsi vagyok mi lesz pár év múlva. Valóban ennyire különböznek, vagy ez csak a dackorszakból ered? Szegénynek elég nagy szívás lesz, ha továbbra is zöld marad a kedvenc színe és csupa rózsaszín és lila cuccot örököl (mikor kiderült, hogy ő is lány, engedtem Borka kérésének és gátlástalanul csak ilyen egyértelműen csajos cuccokat vásároltam). Emesém amúgy köszöni, jól van, élvezi a Borka mentes délelőttöket és a teljes figyelmet, ezáltal egy csöppet sem igyekszik, amikor a nővérért indulunk az oviba. Mostanában kedvenc elfoglaltsága a zsírkréta pucolás, melynek lényege, hogy apró darabokban letépkedi a papírt a zsírkrétákról, majd szanaszét hagyja a lakásban. Őt is képtelenség zokniban tartani, csak ő nem az ujjközkosz keresgélés miatt csupálja le magáról, mint régen Borka, hanem csak úgy hobbiból, az élvezet kedvéért. Továbbra is egy kis haspók, minden esetben, ha evés kerül szóba egy mesében, azonnal megéhezik, egy kis szalámival bármikor le lehet venni a lábáról. A homokból mindig tortákat készít és ki nem hagyná, hogy elénekelje az „ég a gyertya, ég”-et, majd elvárja, hogy elfújjam a gyertyákat. Egy szóval jól megvagyunk.

GySzR:

Meskete újabban imád pózolni. Ilyenkor felszólít:

- Anya, fényképezz le! – és után a képet is meg kell mutatni neki.

119.-212. hét

A biztos jele annak, hogy itt az ősz, hogy Emeskének elkezdett folyni az orra, Borka pedig megkezdte az ovit. Finoman szólva mondhatjuk úgy, hogy nem volt lelkes, és ezen egy csöppet sem segített, hogy elment a kedvenc dadus néni és az egyik óvó néni is kicserélődött. Ennek egyenes következménye, hogy a viszonylag balesetmentes hónapokat követően egyből az első nap utáni éjszakán ágyat kellett húzni, aztán már nappal is ruhát cserél, de eddig szerencsére ezeket a dadus néni kapja. Meskete viszont továbbra is vágyakozik az ovi után, már kifejtette, hogy azt szeretné, hogy mentőautó legyen a jele. Borka felvilágosította, hogy olyan nincs csak sima autó, de Emese ebbe is beleegyezett. Ehhez azért még lesz pár szava a leendő csoporttársak fiús anyukáinak, de majd meglátjuk.

         A héten meglepetést okoztak a lányok, amikor még a legnagyobb veszekedés közepette is azonnal össze tudtak fogni egy közös ellenséggel szemben, még akkor is, ha az történetesen én voltam. A csendespihenő után (részben helyett) verekedésig fajuló vita robbant ki közöttük egy játékbabakocsin (csendben hozzáteszem, hogy 3, azaz három darab játékbabakocsink van otthon).  Mondtam nekik, hogy plusz fél óra csendespihenőt kapnak, tövig lehúzott redőnnyel, ha nem tudnak két percen belül megegyezni. A vita persze tovább folytatódott, csak a visítás hangereje és frekvenciája növekedett, ezért elkezdtem lehúzni a redőnyt. Mindketten rekord gyorsasággal spricceltek ki a szobából, és még rohanás közben hallottam, ahogy megegyeznek:

- Emese te ülsz a babakocsiban én meg tolom, jó?

- Jó!

Ennyi. Vigyorogva tologatták egymást vagy tíz percen keresztül én meg visszahúztam a redőnyt és beletörődtem, hogy esélyem sincs a hosszabb csendespihenőre, és közben abban bizakodom, hogy ez a nagy összefogás még sokáig így marad és nem csak velem szemben.

GySzR:

Borkának szent meggyőződése, hogy át szeretnénk verni. Egyszerűen nem hiszi el, hogy ő már középsős, pedig már Emese is mondja neki:

- De Boji, te már nagy középsős vagy!

- De értsétek meg, hogy nem! Ugyanaz a csoport, mint eddig, ugyanoda járok, nem mentem máshová, minden ugyanaz! Ez a kiscsoport! Nem értitek! Kis-cso-port!