170.-263. hét

Ez volt az utolsó hetünk az ovi előtt és igazán igyekeztünk még minden programot belesűríteni. Jártunk a reptéren, Dédinél Szentendrén, fodrásznál és Holnemvolt parkban, látogatóban Balázsnál… szóval igazán élménydúsra sikeredett már ez a nyár. És imádom a lányokat és jó, hogy velük lehettem, de bevallom őszintén azért annyira nem bánom, hogy kezdődik az ovi. Jó lesz majd végigenni úgy egy ebédet, hogy nem kell közben háromszor felállni, nem borul ki semmi és nem veszik össze senki pont azon a falaton, ami az én tányéromban van. Kicsit fellélegzem majd, ha elhagyhatja úgy mondat a számat, hogy nem kérdezi meg senki, hogy miért?, és ha úgy haladhatok az utcán, hogy nem cipelek senkit és félnapi hidegélelmet, vizet és váltásruhát sem, valamint nem kell két izgő-mozgó gyermeket szemmel tartanom, hogy épp melyik ugrik le az útról. És még tudjátok mit várok? Hogy ne kelljen könyörögnöm senkinek, hogy menjen már el pisilni. Szóval jó lesz majd egy kicsit bemenni pihenni a munkahelyemre.

         Van még valaki rajtam kívül, aki várja az ovit. Emese. Izgatott és kíváncsi. A héten tartottak egy ismerkedős délutánt, ahová elmentünk. Mesit teljesen lenyűgözte, hogy mennyi autó van ott és az érkezésünk után 5 perccel összeveszett egy kisfiúval egy játék benzinkúton, de tetszett neki a kis konyha is és ismét lenyűgözte a kisvécé. Másnap kifejezetten felháborodott, hogy még jövő hét keddig várni kell az oviig. Sanyarú sora van.

GySzR:

Emese imádja a cicákat. Megindító, ahogy sürög-forog körülöttük és kedveskedve, óvatosan simogatja őket. Egyik esete vacsoránál arról beszélgettünk, hogy milyen népek milyen más állatokat esznek meg, vagy nem esznek meg és említettem, hogy Kínában megeszik a macskákat. Az én állatbarát Emesém szeme felvillant:

- Akkor menjünk oda!

169.-262. hét

A balatoni nyaralást meghosszabbítottuk pár nappal és meglátogattuk Juditot. Egy kis pancsolásnyi időt leszámítva az idő sajnos nem volt túl kegyes, de ez nem akadályozta meg abban a lányokat, hogy rengeteg fagyit egyenek, sikongatva dodzsemezzenek, etessék a kacsákat és úgy egyáltalán jól érezzék magukat.

Aztán ismét visszatértünk Vértesszőlősre, ahol a lányok nagy bánatára nem tartottak olyan tűzijátékot, mint itthon, cserébe viszont ott jobban lehet biciklizni, kutyát, macskát, nyulat dögönyözni, van homokozó és a Nagyi sokkal jobban főz, mint én. Jó dolguk van, ne aggódjatok.

GySzR:

Készültünk az alsóbogáti kastélyba. A lányok teljesen felvillanyozódtak a kastély szó hallatán.

- És Anya, lesz ott hercegnő is? – kérdezte Bori.

168.-261. hét

Borkát is kellőképpen megünnepeltük. Az ovis zsúrját a nyári szünetre való tekintettel szeptemberre halasztottuk, de családilag felköszöntöttük. Borka idén rengeteg Legot kapott ajándékba. Első alkalommal csak tátott szájjal bámulta, ahogy Keresztanyjáék játszanak vele és összerakják neki, aztán amint kitették a lábukat szétbontotta az egészet. Hosszasan újra felépítettük a fagyizót (mi mást is kapott volna…) és a világítótornyot pontosan úgy, ahogy az a használati utasításban lerajzolták. Majd még abban a percben, ahogy elkészült, Bori újra elemeire szedte, minden papírt félretett, majd nagy örömmel nekiállt, hogy végre olyat építhessen, amilyet ő szeretne.

         Aztán már szinte hagyományosan ismét Balatoni nyaralást is kapott (legalább ennyi előnye legyen, ha már nyáron született, mi meg Emesével örömmel potyázunk). Ötévesünk a csúszda üzemidejéből egy percet sem szeretett volna elvesztegetni, rengeteget csúszott, az ölemben, előttem ülve kukacként, majd korábban elindulva fogócskázva, végül annyira felbátorodott, hogy egyedül is (bár addigra már mindegy volt, idén is szitaszerűen lyukacsosra kopott a fürdőruhám feneke). A lányok pancsoltak a medencében és rengeteget homokoztak, a Balatonba viszont csak a felfújható gumikrokodilon, Fridolinon ülve voltak hajlandók bemenni. Hiába, hiányzik nekik, hogy leérjen a lábuk. De sebaj, így is nagyon jól érezték magukat.

GySzR:

Azt hiszem kicsit elkanászodtak a lányok a nagy kényeztetős hónapok alatt, vagy elfáradtak a sok élményben és ez mostanra tetőzött. Rég nyafogtak, követelőztek és veszekedtek ennyit. A vége az lett, hogy sikerült videóra rögzítenem, amint meggondolatlanul mindketten azt mondják:

- Soha többet nem fogok hisztizni!

Úgy legyen! Bár némileg lelohasztotta a lelkesedésem, hogy annyiszor kellett emlékeztetnem őket erre az ígéretükre, hogy már aznap szinte rongyosra hallgattattam velük a felvételt.