A hétvégén
lakásfelújításba kezdtünk. Egyrészt a lányok kinőtték az ágyaikat. Bori egészen
egyértelműen végigéri a sajátját, Emese pedig eleve hátrányból indul, mert fél
köbméternyi plüssállat tobzódik a lábának fenntartott helyen. Az ágyrács inkább
kihívást jelent neki, mint akadályt a ki- és bemászás tekintetében és talán
csak annyiban segítség, hogy altatásnál pár másodperc előnyhöz jutok, amikor el
kell kapni a grabancát szökés közben. Másrészt pedig az indokolja a
lakásfelújítást, vagy legalábbis a festést, hogy az eredetileg fehér falaink
úgy egy méter magasságig finoman szólva is legfeljebb csak emlékeztetnek az eredet
árnyalatukra. Harmadrészt pedig telítődött a gyerekszoba: több kincs, baba, kis
ez, kis az és legfőképp kacat már nem fér el. Elérkezett a selejtezés ideje. Ez
ügyben hatalmas hibát követtem el, amikor egy anyanapi program keretében
terveztem el a dobozolást. A lányok persze semmit
nem tartottak feleslegesnek és felváltva tették le a nagyesküt, hogy
létfontosságú és nélkülözhetetlen minden olyan vacak is, amire hónapok óta rá
sem néztek. Sőt így, hogy felszínre kerültek, még annyira meg is örültek ezeknek
a kacatoknak is, hogy míg én két dolgot betettem a dobozokba, ők hármat vettek
ki. Azért így is sikerült sutyiban eltüntetnem jó pár doboznyi motyót, szóval
még van remény, hogy beférnek az új helyükre. És hogy milyen lesz az új hely? A
csajok szemében az elsődleges szempont az volt, hogy legyen benne csúszda,
úgyhogy hetek óta intenzív tárgyalásban állok egy asztalossal. Emesével egy
egész napot töltöttünk az Ikeaban és barkácsáruházakban (még szerencse, hogy a
költözés óta tudom, hogy a Baumax a nyerő, mert ott autós bevásárlókocsi is
van). A gyerekszoba falának színében nem volt teljes az egyetértés, ugyanis
Borka határozattan rózsaszínt szeretett volna (és mivel szerintem minden lányos
anyukának is van egy második rózsaszín korszaka a gyermeke 3-4 éves kora
körül), én is könnyen beadtam a derekam. Mesi ingadozott, de végül megegyeztünk
abban, hogy a fal nem lehet egyszerre rózsaszín és zöld is és az ágyánál lehet
zöld a falvédője. Így tehát öt percig fontolgattam a választékot nézve, hogy
fakó eperhab, mandulavirág vagy rózsaszín köd fantázianevű festéket vegyünk.
Végül a scampi tapasnál majdnem elcsábultam, de maradtunk az unalmas
babarózsánál. Az egész vásárlásban Emese azt élvezte a legjobban, hogy a sok
cucc miatt előre szorult és mellettem ült az anyósülésen, a lábával váltogatta
a CD-n a számokat, hogy megtalálja a nem létező kedvencét.
GySzR:
Több napnyi
előkészület, festés és takarítás után eljött a nagy pillanat, amikor hazajöttek
Mamiéktól a lányok és megnézték a még félkész, de már rózsaszín falú
lányszobájukat. Borkának ragyogott a szeme és egyértelműen tetszett neki. Emese
viszont totál kiborult:
- Nekem nem tetszik a rózsaszín.
Csak azzal
lehetett nagy nehezen megbékíteni, hogy ennek legalább eperillata van (igen,
illatosított gyerekfestéket vettem. Nyugi, eddig én sem tudtam, hogy ilyen is
létezik). Másnap reggel azonban újra mélységesen felháborodott:
- Anya! Ez még mindig rózsaszín!
Szegény, vajon miben reménykedett? Hogy az egész csak egy rossz álom volt, vagy hogy éjjel átfestették a manók?