222.-316. hét

Hét hétnyi nyaralás után a lányok ismét elkezdték az ovit. Háááát, finoman szólva nem lelkesedtek. A kezdeti sokkot enyhítendő a hét minden napján már alvás után leléphettek az meg külön hab a tortán, hogy mindezt úgy sikerült megoldani, hogy minden nap más ment értük. A hét legnagyobb szenzációja mégis az, hogy lett egy kisállatunk. Az eső után hazafelé menet Borival a járdán mászó éticsigákat mentettük és segítettük át a járdáról a füves szakaszra (hogy mérgelődhetett egyik másik, hogy végre sikerült eltávolodnia egy méterrel a kiindulási pontjától mi meg egy szempillantás alatt visszatettük). Ekkor találkoztunk a csigánkkal, aki zsenge korának köszönhetően igen bájos adottságokkal (érts méretekkel) rendelkezett ahhoz, hogy hazavigyük Emesének megmutatni. Azt nem tudom, hogy szintén a korából adódó tapasztalatlanságának köszönhető, vagy egyszerűen ennyire szerencsések vagyunk, hogy egyből egy ilyen jófej és bátor csigával hozott minket össze a sors, de csigánk a „csiga biga gyere ki” kezdetű örökbecsű végtelenre hosszított verziójára kidugta a fejét és nem rettentette el az sem, hogy a lányok simogatják, és előmászott. Ezen a ponton végképp eldőlt, hogy ideiglenesen otthonunkba fogadjuk. Kapott egy sikkes befőttesüveget egy kis vizet, leveleket és a lányok csodálatát. Emese irtó boldog, hogy végre nekünk is van kisállatunk. Minden este előkeresik, kiveszik, énekelnek neki és megsétáltatják. Csigánk minden alkalommal előbújik és fajtáját megszégyenítő sebességgel végig hasít a lányok tenyerén. Sajnos lehet, hogy halálfélelme van és épp menekül, de lehet, hogy felülértékelem a csigák agybéli kapacitását. Mindenesetre ezt a napi öt percet leszámítva igazán gondatlan élete van minálunk. Én meg irtó elégedett vagyok egy olyan kisállattal, amelyik nem hangos, nem hullajtja a szőrét, nincs szaga, egyedül lehet hagyni, kis helyen is elfér és nincsenek túl nagy igényei. Sőt, garantált, hogy még a lakásban sem rohangál fel-alá!

GySzR:
Emesét épp egy durcás pillanatában zuhanyoztam. Amikor beállítom a vizet, mindig fröcskölök egy kicsit a lábára, hogy megmondhassa, hogy jó-e a hőfok. Mivel olyan jól sikerült a beállítás, hogy nem mondhatta rá sem azt, hogy túl forró, sem azt, hogy túl hideg, nagy duzzogva csak ennyit mondott:
- Túl közepes!

221.-315. hét

A nyaralás utolsó etapjaként Krétán töltöttünk egy hetet Mamiékkal megerősítve. Az első napokban garantálta az időjárás, hogy ne égjünk le egyből és a hatalmas hullámok is adottak voltak. Emese nagyon bátor volt, egészen addig, amíg a vízszint térd alatt maradt. Borka eleinte kicsit megszeppent, de amint egy kicsit megszelídültek a hullámok már ki sem lehetett szedni a vízből. Valóban könnyebb sós vízben úszni, mint édesben, mégis frászt kaptam, amikor minden úszógumi és karúszó nélkül vetette magát a habokba és játszott lemerülőset. A medencékben is elemükben voltak, ismét megnyaraltattuk a felfújható ikerkrokodilokat (a viták elkerülése végett Fridolin 1.-t és Fridolin 2.-t). A lányok figyelemben is kellően sokat fürödhettek, Bori eleve Mamiékkal is aludt és napközben is több felnőtt juthatott a lányokra. Emese az ellátással is elégedett volt, végigette a rákokat, halakat és húshalmokat és biológiai csoda, hogy még a sütiknek is jutott hely. Borka kellő mennyiségű fagylalthoz jutott és rózsaszín sütikből is kellően nagy volt a választék és még sültkrumplit is adtak, így tőle se hallottunk panaszt. A hét végére az orosz és német gyerekdalokra is ropták a minidiszkóban és holmi balettelőadás kedvéért tátott szájjal és csöppet sem lecsukódó szemekkel bírták a gyűrődést akár este 10-ig is. Készült homokvár, kergetőztek a hullámokkal, rengeteg kagylót és csigát gyűjtöttek, utaztunk ugyanolyan márkájú gumikerekű kisvonaton, mint amilyen Margitszigeten is közlekedik, esténkén saját gekkót csodálhattak a teraszon, rengeteget pancsoltak, homokváraztak és még sorolhatnám. Csodálkozik ezek után bárki is, hogy eszük ágában sem volt hazajönni?

GySzR:

Bori egyszer, amikor mint egy boldogan ázott ürge, csatakosan úgy, hogy még az orrából is folyt a tengervíz és már a 80.-adik hullámon ugrott visongva keresztül megkérdezte, hogy most álmodik-e? Emese pedig úgy adott hangot a feltétlen örömének, hogy megkérdezte, mikor fogunk újra repülni. Értetlenkedtem, hogy miért kérdi, szeretne már hazarepülni?

- Nem, újra elfelé szeretnék repülni!

220.-314. hét

A közös nyaralásunk első hetén sátraztunk a Fertő tónál. Leginkább azért, hogy táguljon a lányok komfortzónája és hogy rájöjjenek milyen jópofa dolog.

Ime az egy hét alatt levont tapasztalataink:

- Emese még a hálózsákból is ki tud úgy mászni, hogy az sehol se borítsa be, de ameddig rajta van, addig sem akadályozza meg abban, hogy álmában akár rajtam átmászva mindenkit kitúrjon a helyéről

- Egy sima hétköznapi éjszakai bepisilésnél és hajnali ágyhúzásnál van sokkal rosszabb: egy élményteli nap utáni sátras, hálózsákos bepisilés, főleg, ha közben több száz éves hidegrekord dől meg így augusztus elején

- Hiába beszéltünk a lányokkal arról és várták már rég óta, hogy piknikezzünk a kockás takarón a sátor előtt, amint előkerültek a nászajándékba kapott összecsukható kempingszékink, mindketten azonnal beletelepedtek, mi meg ültünk a pléden. Ja, és ha bárki is azt gondolná, hogy ültek a székben, akkor mondom, hogy nem. Feküdtek.

- Tulajdonképpen a gyerekek fetrengését leszámítva nem is volt szükség kempingszékekre. Otthon még úgy terveztük, hogy miután a lányok elalszanak ebben ücsörögve nézzük a csillagokat és sörözünk (még sörtartó is van a széken). De aztán a csajok annyira felpörögtek a sátorban alvástól, hogy én hamarabb elaludtam esténként (de így legalább nem vettem észre, hogy nem látszanak a csillagok és hogy 10 fokban nincs is kedvem sört inni)

- A lányokkal még a Fertő tóig sem érdemes eljönni, mert a legnagyobb élményt a szomszéd lakókocsiban lakó kutya és a soproni tűztoronyban lévő vonalkód leolvasó jelentette

- Egy kisgyermekes család körül mindig keletkezik üres hely egy kempingben.

Mindeközben igen eseménydúsra sikerült az egy hét. Jártunk falunapon lovaskocsival és korlátlan ugrálóvárral, gyalogos és kenus madárlesen (ahol viszonylag kevés madárral találkoztunk), fertő tavi strandokon, gólya nézőben, háziállatos látogatóközpontban, a fertődi kastélyban (ahol felháborító módon egyetlen egy hercegnővel sem találkoztunk), kőfejtőben, rendszeres határellenőrzéseken ahol embercsempésznek néztek minket, szakadó esőben a soproni pláza mozijában és a nyaralás megkoronázásaként az utolsó napon, Borka hatodik szülinapján, egy hatalmas vidámparkban.

GySzR:

A lányok irtóra élvezték a vidámparkot és mindenre felültek, amire csak lehetett (amennyit a sok sorban állás miatt az idő engedett). A legjobban az óriáscsúszdák tetszettek neki, de az is egész biztos, hogy nálunk sokkal jobban bírták a pörgős, rázós, ugrálós dolgokat. Borka négy kört ment a hullámvasúton, és Emese is halálmegvető bátorsággal lejött rajta. Igaz, hogy végig becsukta a szemét és izgalmában nem csak szorította, de meg is harapta a kezem, végtelenül büszke volt magára. Annyira örült, hogy még azt is bátorkodtam megkérdezni tőle, van-e kedve még egy körre. És mit válaszolt az én kis diplomatám:

- Hát, nagyon jó volt, de inkább majd legközelebb jó, Anya?

Bori 6 éves - Szülinapi különszám

Szülinapi különszámokat nem tudom nem szentimentálisan kezdeni. Hihetetlen, hogy a mi kis Borkánk 6 éves lett. És hogy mivé lett ezalatt a hat év alatt az én kis fogatlan, magatehetetlen, kopasz elsőszülöttem? Egy gyönyörű, nyúlánk kislánnyá, akinek már némi csattos támogatással lehet egy hátsó copfot készíteni a hullámos hajzuhatagából, és nem elég, hogy már négyszer járt nála a fogtündér, de már az új fogai is kinőttek.

         Bori egy szuper kis hat éves, aki imád alkotni és kézműveskedni. Mellette bújnom kell a kreatív honlapokat és biztos, hogy bármilyen rendezvényen és alkalmon, ahol készíteni lehet valamit, ott Borka aktív lesz. Ráadásul ügyesek is a kis kezei, kész hajkreációkat fon a babáinak és már simán tud masnit kötni és csak gyűlnek és gyűlnek az egyéb maradandó alkotások is. Borka egy igazi gyűjtögető alkat, aki legszívesebben minden alkotását és minden rajzát, valamint minden ajándékba kapott vagy talált szerzeményét megőrizné. Ezeket ráadásul képes számon tartani, így Dunát lehetne rekeszteni nálunk az emlékbe eltett címkékből, fecnikből, blokkokból, papírokból, szórólapokból, csomagolópapír kivágásokból és az én szememben a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgokból. Külön kategóriát jelentenek a talált mütyűrök is, Borka ugyanis kitűnő megfigyelő, mindig talál valami kincset (hiába mondjuk neki, hogy húszezreseket keressen, az még nem jött össze). Bori egyébként is mindent észrevesz, kiszúr és utána nem átalkodik rá is kérdezni. Jelenlétében kizárt, hogy hosszasan elmerengjek valamin anélkül, hogy ne kérdezné meg, hogy épp mit nézek, mit látok, mindeközben mire gondolok, mindezt miért teszem és milyen következtetésre jutottam. Borikám rendületlenül rákérdez a legutolsó mondatfoszlányra vagy elmormolt félmondatra, mindent észrevesz, mindent meghall és mindenről tudni akar. Hihetetlenül érdeklődő és rengeteget kérdez. Kérdez, ha valamire kíváncsi, ha valamit ugyan pontosan tud, de szeretné újra hallani, ha szorong, ha unatkozik, ha szeretné, hogy figyeljek rá, vagy ha csak egyszerűen szóba elegyedne.

Borikám még mindig oda van a fagyiért és a tésztáért, imád társasozni meg kártyázni, és ha az ember nincs résen nagy svindlis. Pénztáros szeretne lenni, ha majd nagy lesz (szerintem azt hiszi, hogy az övék lesz a pénz, amit begyűjtenek…) és nagyon szeret vásárolni. Továbbra is elképesztő kitartással és elszántsággal tud küzdeni, ha szeretne valamit, márpedig Borkában hihetetlen akarat és vágy van a többre és a jobbra. Remélem, még jó sokszor megadatik neki!

A lényeget legjobban Emese szavaival tudom összefoglalni: A kis Borink hat éves lett éljen soká még!