2014. február 23., vasárnap

91.-184. hét


A héten tartották az oviban a farsangot. Borka minden héten más szeretett volna lenni, ezért nem kapkodtam el a jelmezkészítést. Végül sikerült a királynő/hercegnő/táncosnő vonalról eltéríteni, és végső döntés a cica lett, feltéve, ha lehet szoknyás cica (lássuk be, ha lehet csizmás kandúr, akkor lehet szoknyás cica is), szóval nekiálltam egy fehér polómból cicaruhát varrni, és mikor kiszabtam, Borka megszólalt:
- Anya! Én inkább mégis fekete cica szeretnék lenni!
Fehér lett és irtó cuki. A bajuszrajzolás volt a legnehezebb a dologban, nagy ellenállásba ütköztem, mert mint kiderült attól tartott, örökre úgy marad.
Az oviba érve aztán Borka lefagyott. Teljesen ledöbbent, hogy a többiek is beöltöztek, az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor meglátta a Piroskának öltözött óvó nénit (mondjuk a miniszoknyája szerintem is ijesztő volt). Még pityergett is egy kicsit hogy ne hagyjam ott és sok királylány/hercegnő/táncosnő és néhány szintén megszeppent tigris és bohóc között. Délutánra szerencsére nyoma sem maradt az aggodalomnak, a legnagyobb bánata az volt, hogy nem rakták ki a közösen sütött minimuffinokat. Pedig Bori szinte csak kék kapszlikat pakolt, hogy adhasson a fiúknak. Sőt elmondása szerint a többiből sem evett, mert csak a sajátját várta. Nem cica ez a lány, hanem nyuszi!

GySzR:
Emese mélységesen fel van háborodva, amiért kimaradt a farsangi buliból. Cserébe megkaparintotta koronás hajpántot, abban fürdik, abban alszik, felveszi a sapkájára is és viszonylag nagy gyakorisággal közli:
- Kijálynő vagyok.


2014. február 16., vasárnap

90.-183. hét



Már második hete küzdünk valami fránya náthával, ami egyszerűen kiirthatatlan. Ha valamelyikük egy kicsit jobban lesz, akkor tuti, hogy a másik visszafertőzi és mire épp a másik mászna ki a nyavalyából, ő fog visszaesni. Hiába van külön orrcsepp, külön orrszívó, külön fürdővíz, külön papirzsepis zseb, csak szemfényvesztés mindez egy légtérben egy cseppfertőzéssel terjedő kórsággal szemben.  Már felvonultattam a patikában kapható orrcseppek és köptetők teljes kínálatát, eredménytelenül, ezért úgy döntöttem, itt az ideje, hogy egy gyerekorvos is megnézze őket. A régi doktor bácsink nyugdíjba vonult, és egy fiatal doktor néni érkezett (Emese szerint tokktornéni). Borka egy csöppet sem osztotta a lelkesedésem, mert szerinte a doktor csak akkor jó, ha bácsi (hogy mindezt pont a saját lányomtól kapjam meg…), de végül pár matricával le lehetett kenyerezni. A játék orvosi táskánk jótékony hatásaként nagyon jól közreműködtek a vizsgálatnál, végre haszna is lett, hogy napi háromszor ledugják a gyomorszájamig a spatulát, mert mindkettő úgy tátotta a száját az á-nál, mint egy éhes madárfióka. Sajnos a csodaszert az illetékes doktor néni sem tudta felírni receptre, csak folytathatjuk az eddigieket. A mániákus egészséges étkezésre nevelésem oda vezetett, hogy Bori könyörög a jó kis szirupos édes gyógyszerekért, Emese meg csak hogy le ne maradjon követelődzik, hogy én is! Én is! Ha fordítva alakul a dolog és csak Emese kap ilyen finom gyógyító csemegét, akkor Bori toporzékolva hisztizik, amiért neki nem jár, Mesi meg nem hajlandó kinyitni a száját és vagy nagyon le kell kenyerezni, vagy nagyon be kell fenyíteni, de leginkább mindkettőt (legutóbb kénytelen voltam berakni a hálószobába és addig nem kiengedni, míg nem nyeli le a cuccot és még a tabunak számító kompenzációs túrórudit is csak nagy durcásan volt hajlandó elmajszolni.)

GySzR:
Emese szókincse is igen sokatmondó irányban fejlődött, már tudja mondani, hogy Nujofen, polyik az ojjom, néha megfogja a homlokom, és kijelenti, hogy lázas vagy, ha meg megetet kanállal, kedvesen hozzáteszi, hogy gyógyulj meg!
Remélem most már ők fognak!

2014. február 9., vasárnap

89.-182. hét


Jól átvertek a lányok ezzel az alvás dologgal! Borka ugyanúgy felkelt éjszakánként, csak most nem a cumiját kell megkeresnem, hanem egy 2x1x1 cm nagyságú fehér műanyag Hello Kitty figurát (amit amúgy Emese csak úgy szimplán Hello Cicának hív). Aztán az is kiderült, hogy Mesketémnek sem kimondottan a szoptatás hiányzik éjszakánként, hanem a törődés, úgyhogy ugyanúgy felébred, csak most a hátát kell simogatni, meg a kezét fogni. Konkrétan meg is mondja:
- Simogasd a hátamat Anya, jóóóó?
Mostanra már biztos észrevettétek, hogy Emese egyértelműen beszél. És nem is akárhogy! Nem szótagokat, a szavak elejét mondva, hanem - az én fülemnek legalábbis - tisztán, ragozva és teljes mondatokban. Iszonyú gyorsan fejlődik, napi 3-4 új kifejezést mond, én meg csak kapkodom a fejem, hogy ezek a monológok tényleg ebből a 84 centis kis emberpalántából jönnek-e? Múltkor például megkérdeztem tőle, hogy hallod? Mire közölte, hogy hallom, Anya! De akkor is leesett az állam, amikor tüsszentettem és kimondta az összes Magyarországon tanuló diák rettegett szavát: Egészségedre! És csak bámultam, amikor azt mondta, hogy
- Anya, gyeje, csüccs ide, mesélj!
Emese mostanra mesefüggő lett, a nagy kedvenc pedig a Bógyóca (egy csöppet sem hibáztatom, nekem is jó pár részbe beletelt, mire megjegyeztem melyik-melyik, így meg mennyivel egyszerűbb!). Illetve a másik kedvelt elfoglaltsága a matricaragasztás. Szereztem egy 333 lovas matricát tartalmazó albumot, amiből Emese perceken keresztül elmélyülten kaparássza a lovacskákat és ragasztgatja utána mindenhová, de tényleg mindenhová. Borkám pedig a rajzolásban szárnyal mostanában, amit egyre inkább lehet tényleg rajzolásnak nevezni firkálás helyett. Komplett csendéleteket készít virággal, nappal és szivárvánnyal. Ebből az első kettő még avatatlan szem számára is felismerhető, a szivárvány pedig állítólag menő motívum az oviscsoportban, és még az is jó benne, hogy nagyon sok féle színű ceruzát ki lehet hozzá próbálni. A másik kedvenc mostanában a színezés. Itt az ábrától függetlenül mindig felülreprezentált a rózsaszín és a lila, és percenként megkérdezi, hogy nem baj-e hogy kiment a vonalból. Dehogy baj! Így is repesek a boldogságtól, és meghatottan szemlélem, ahogy ilyenkor percekig békében ülnek, egy helyben, csendben, vita nélkül. Az én lányaim! Ritka és aranyat érő percek ezek.

GySzR:

Emese kétségkívül rém ügyes, hogy egyből ilyen szépen beszél, cserébe viszont sokkal kevésbé vicces. Azért persze neki is vannak egyedi megoldásai. Leginkább a p, b és f betűk kiejtésébe törik bele a bicskája (vagy a nyelve), így kedvence a bogácsa és imád pocizni, ilyenkor hangosan kiált is hogy gól! És sajnos mostanság megint gyakran mondja, hogy polyik az ojjom.

2014. február 2., vasárnap

88.-181. hét



Fantasztikus híreim vannak!

Emese életében először átaludta az éjszakát, vagyis aludt egyhuzamban kilenc órát én meg ebből hetet és olyan frissen és üdén ébredtem reggel hatkor, mint az elmúlt három és fél évben még soha. Nem volt könnyű menet a leszoktatás, az biztos. De mostanra Mesi olyan szépen kikerekedett, kis kerekfejű, tokás-hurkás baba lett, ezért szemrebbenés nélkül mondtam a hajnali háromkor kezdődő cici-cici majd kenyér am-am kérlelésre, hogy nem! Nem voltam népszerű, Meskét ilyenkor még karba sem lehet venni, mert olyan iszonyú erővel rúgkapál és homorít, hogy nem lehet megtartani. Aztán egy idő után mintha elvágnák, abbahagyja, hasra fordul és alszik tovább. Az volt a szerencsém, hogy így a második leszoktatásnál már az első éjjel sem tartott tovább egy percnél a hiszti, ami anyai szívemnek így is óráknak tűnik és ilyen hosszú kínzásokhoz nem vagyok elég szőrős szívű. Viszont úgy tűnik, számára is pihentetőbb ez az alvás, mert néha már ötkor felkel, utolsó reményem, hogy magam mellé fektetve, még szundikál egy kicsit. Ezt legtöbbször azzal hálálja meg, hogy az összes lámpát felkapcsolja és vallatófény mellett kényszerít, hogy meséljek, levetkőztessem a babáját, nézzem, hogy rakja ki a kirakót (még hajnali hatkor is elképesztő milyen ügyes) vagy fújjak neki lufit. És ha mindeközben el merek aludni, akkor rámászik a fejemre, mert pontosan tudja, hogy azt annyira utálom, hogy akkor inkább felülök.
         És most jön a még ennél is nagyobb szenzáció! Borka ugyanis szomorkodva szemlélte Emese alvása és nem alvása körüli mizériát és úgy tűnik szeretett volna rálicitálni a húgára. Kétségkívül: sikerült. Közölte, hogy ha veszünk neki egy olvasó lámpát (már régi vágya) akkor ő odaadja a cumit. Kiválasztotta a lámpát (természetesen rózsaszín) és kérte, hogy szereljük fel, mert ő most alszik utoljára cumival. „Persze, Borika!” - gondoltam, és „ha tényleg cumi nélkül alszol, felszereljük!” – mondtam. Erre Borka este a falnak fordult és 2 percen belül elaludt cumi nélkül és ezt teszi azóta is minden este, most már az új lámpája alatt. Teljesen le vagyok nyűgözve, és alig győzöm mondani neki, hogy milyen nagyon örülök ennek és hogy köszönöm neki. Ő meg azóta kérdezgeti, hogy akkor maradhatnak-e a pókok a sarokban és szép lesz-e a foga (mégis lett foganatja az intenzív kampánytevékenységemnek!). Ezennel minimum heti kettő éjszaka közepén, sötétben tapogatva cumi keresős kelést is sikerült kiiktatni és boldogságom határtalan! Ha lehet a határtalanságot tovább fokozni, az csak akkor lesz még határtalanabb, ha Emesét sikerül végre áttelepíteni a gyerekszobába és még hálószobánk is lesz. Grrrr, bele se merek gondolni!

GySzR:

Borka annyira óvatos duhajnak tűnik Emese mellett. Egy megfontolt kis hölgy, míg Emese egy vakmerő kis csajszi. Mi sem igazolja jobban, mint hogy, amint meglátta a havat lázasan (sajnos szó szerint…) fel-alá rohangált, hogy
- óóóóó, óóóó! szeretném szánkó, Emese síel!
Úgy legyen!