4.-97.-hét

Emese határozottan gömbölyödik, a combján már öt hurka van, de ami engem végképp elképeszt, hogy a karján is van négy! Az alkarja és a felkarja közepén is húzódik egy-egy helyes kis redő, ha pedig a Jancsi és Juliskában lennénk, már érdemesebb lenne az ujja helyett valami csirkecsontot kidugnia.

A nagy hőségre való tekintettel, Borkáról lekerült a pelenka és Hello Kitty-s rózsaszín bugyikban rohangál fel-alá a kertben. Az apja tett egyszer egy olyan meggondolatlan ígéretet, hogy csokit kap, ha produkál a bilibe. Így aztán Borka minden esemény után ráül a bilire, jó esetben három egész másodpercig ott is marad, aztán közli, hogy akkor kéri a csokiját (= azt mondja, hogy cso-cso). És ha már itt tartunk, míg Borinak csecsemőként az volt a specialitása, hogy a lapockájáig össze tudta kakálni magát, a húga más fronton igyekszik a csúcsra törni: ő a bokájáig juttatja le az anyagot.

Borkának azt hiszem mostanra esett le, hogy miről szól ez a testvér dolog és annyira még sincs ínyére. Próbál mindenkit maga köré gyűjteni, leginkább azzal szeretne játszani, aki pont Emesét dajkálja és úgy összességében egy hisztis kis zsarnok lett belőle. A húgáról meg ő sem tudja, hogyan vélekedjen, mert még mindig töretlen lelkesedéssel nézegeti, igyekszik gondoskodni róla, hogy neki is adjunk enni, a maciját is felajánlja és erősködik, hogy Emese is hintázhasson, de azért a simogatások közé már becsempészik egy-egy lábgyömöszölést, de ha úgy jön ki a lépés, képes nekifutásból is ráütni. Azért remélem, hamarosan kiheveri trónfosztás traumáját és kinövi ezt a hiszti pipiséget.

3.-96.-hét

Ezen a héten mindhárman anyai-nagyanyai-dédnagyanyai kényeztetés (kinek mi) alatt állunk, ráadásul ezen felül Borkát elhalmozzák a látogatók ajándékokkal. Az apja és nagyapja gyermekkori álma is megvalósult, amikor utóbbitól kapott egy elemes Duplo vonatot, ami körbe-körbe megy, zakatol és glugyog, amikor tankolják. Ezzel párhuzamosan a nagy-nagynénjétől Csipkerózsikás Duplot kapott és mivel azóta már alaposan összekeveredtek az elemek, bizony megesik, hogy az állomás épültnek rózsaszín az ablaka és lila tornyai vannak, a mozdonyvezető rózsaszín szoknyát visel és maximum a kalauz szerepkörét töltheti be, mert a vonatot természetesen a Csipkerózsika vezeti.
Emese a héten bebizonyította, hogy neki is van hangja és tud mást is csinálni, mint aludni és enni. A családban Borkának van a legjobb hallása, és a bébiőrt megelőzve szól, ha húga akár csak nyekken egyet. Aztán ellentmondást nem tűrő hangon kiosztja, ki hova üljön, melyik vállára vegye Emesét, vagy éppen mikor kapjon tejet. Ez mondjuk hajnali 4-kor annyira nem előnyös, főleg, ha egyik sem hajlandó utána visszaaludni.
Az újszülötteket onnan lehet megismerni, hogy mindig textilpelenka van alattuk, ez aztán ahogy nőnek egy idő után fokozatosan elkopik alóluk. Nem szerettem volna, hogy olyanok legyünk, mint az egyszeri család a viccben, ahol az első gyereknél a pelenkát mossák, szárítják, vasalják, a másodiknál mossák, szárítják, a harmadiknál pedig szárítják, úgyhogy én Emese alá is próbálom egy elsőszülöttet megillető gondossággal pakolni az élire vasalt patyolat tiszta pelenkákat, de valahogy mindig lemászik róluk. Sőt már kétszer is sikerült addig mocorognia, hogy maga alá gyűrte a kis kezeit és véletlenül hasról oldalra fordult.

2.-95.hét

Igazándiból egyikünk sem káromkodós típus, de bevallom őszintén, hogy egy-egy „basszus” azért bizonyos helyzetekben kicsúszik a szánkon. Eddig nem is igazán tűnt fel, egészen addig, amíg valamelyik nap arra lettünk figyelmesek, hogy Borka leejtette a ceruzáját, majd teljesen artikuláltan mondja, hogy basz! Nagy beleéléssel és nem egyszer, hanem körülbelül egy percen keresztül folyamatosan ismételgetve. Minden önuralmunkat összeszedve nem röhögtünk, nem is szidtuk meg, próbáltunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Én meg ezentúl inkább azt mondom, hogy „a kutyafáját!”, ami Borkának irtóra tetszik, és mondja is, hogy „ku-ku!”. Borzasztó büszke is voltam magamra, hogy milyen jól megoldottam a problémát, mire az apja felvilágosított, hogy ez így csöbörből-vödörbe, mert nem sokan vannak, akiknek a káromkodási szituációban elhangzó „ku-ku”-ról a kutyafáját fog eszébe jutni. És egyébként is minek strapálom magam, káromkodások terén az értelmesebb ovisok már az első ott töltött hét után leköröznek egy konszolidáltabb kocsist. De azért tényleg milyen dolog már, hogy ezt persze egyből megtanulta, azt, meg hogy anya, szia vagy igen, pedig még mindig nem hajlandó kimondani!

Az ilyen apróbb intermezzókat leszámítva megy minden, mint a karikacsapás. Emese nagyon jó fej, 10 naposan már négy és fél órát aludt éjjel egyhuzamban, ami annak fényében, hogy nővére minderre 10 hónaposan volt először (és véletlenül) hajlandó, én igazán elégedett vagyok. Emese elégedettségéhez viszont a leglényegesebb, hogy tele legyen a pocakja, ha igazán rákészül a dologra, hason fekve percekig tartja a fejét és keres, és annyira kapálózik, hogy halad és nekimegy az ágyrácsnak. Azt hiszem ez a 20-30 centinyi kúszás a kéthetesek mezőnyében igen jó teljesítmény, az apja büszke is rá. Borka meg utolsó apás hetét töltötte, volt itt minden mi szem szájnak ingere, állatkert, Margitsziget, hajókázás… ez utóbbiért Bori már napok óta rágja az apja fülét: „Boji, A, Du-Du, ha!!” (ez a mondat a Bori-magyar szótár nyers fordítása szerint: Bori, Apa, Duna, Hajó), és közben mutogatva bólogat. Hát van olyan lányos apa, aki ennek ellent tud mondani? 

1.-94. hét

Hazajöttünk Emesével és azóta Borkának reggelente az első szava és elalvás előtt este az utolsó, hogy BABA! Egy órával korábban kel és rohan a kiságyhoz, már itt tartja a fellépőjét is és jön nézni a babát, akinek a neve szerinte E. E, amúgy meglepően jól viseli ezt a kényszerű népszerűséget, amikor a legszebb álmában 10 centire a fülétől ordítja nővére, hogy BABA! akkor sem rebben még a szeme sem. Azokkal a jóindulattal simogatásnak nevezhető akciókkal járó szeretetrohamokat is inkább én tűröm nehezebben, látszólag neki meg se kottyan. Egyelőre féltékenységnek nyoma sincs, persze hozzátartozik a dologhoz, hogy még itthon van Apa és jönnek a látogatók is sorra, úgyhogy csak úgy fürdik a sok figyelemben. Egy kicsit talán akkor volt problémás a helyzet, amikor kiderült, hogy most Emese kapja a cicit, ő meg nem, de aztán gyorsan előkerült a mélyhűtőből egy kis fagyi, amit viszont Bori már ehet és Emese nem, és akkor helyreállt a béke. A Duplo autó pedig, amit E hozott neki ajándékba külön becsben van tartva, nem keveri be egyetlen kockáját sem a többi közé, hanem minden alkalommal szépen visszapakolja őket a dobozába.
Emese pedig egy kis angyal, rengeteget alszik, ami Borka után számomra irtó meglepő. Félve meg is kérdeztem a gyerekorvost, hogy biztos normális-e ez így, aki megnyugtatott, hogy ne aggódjak nem lesz ez mindig így, addig pedig csak örüljek, úgyhogy most így teszek. Míg Bori újszülöttként egy kis UFO-ra emlékeztetett az Apja szerint, a kis kopasz csúcsos fejével és hatalmas sötét szemeivel, Emese olyan, mint egy Kisvakond. Ha épp nem csukott szemmel alszik, akkor a pihe-puha kis szőrös fejét hunyorogva emelgeti és szuszogva örülten keresi, miből lehetne egy kis tejet fakasztani. Ha pedig tele van a pocakja, kiül az elégedettség az arcára és egy kis simogatásért cserébe még akaratlanul el is mosolyodik. Alig lehet hallani a hangját, de ha mégis, akkor Borka egyből intézkedik és az egész háztömb számára hallhatóan felkiált: "Baba, baba sí-sí!" Aztán határozottan rám mutat: "A, A cici, tej!". Ezek után kénytelen vagyok engedelmeskedni és úgy tűnik, egyelőre működik a dolog.