34.-127. hét

Az én kis Meském elromlott. Állítom kevesebbet alszik, mint a híresen alvásfóbiás nővére. Már attól visítva sír, ha beviszem a kiságyához és mindent megtesz azért, hogy nehogy véletlenül is elaludjon. Ha ágyrácsot lát, kis zombivá válik, és semmi, de tényleg semmi más nem érdekli, csak az hogy a segítségével felkapaszkodhasson. A pelenkázás pedig kész rémálom, az öltöztetésről már nem is beszélve... Most minden túlzás nélkül mondhatom, hogy egyszerűen nem lehet hanyatt fektetni. Tudom, adjak neki valamit játszani. Persze, akkor pláne hasra fordul, mert úgy kényelmesebb rágcsálni! És akkor is ha közben a két lábán fekszem! Ilyenkor olyan érzésem van, hogy vagy nekem van az ideálisnál kevesebb kezem, vagy neki a vártnál több végtagja (mivel az utóbbin nem változtatnék, inkább az első módosuljon, annak legalább máshol is hasznát venném). Mint a kiskutya jön utánunk mindenhová és ha lábat lát, akkor felkapaszkodik rajta és mélységesen felháborodik, ha a végtagunkat az ő támasztásán kívül másra is használni kívánjuk. Az evés még mindig nem az erőssége, de most már ott tartunk, hogy aminek legalább 50% alma, azt megeszi (a cukkinifőzeléknek is). A másik kedvence a papír. Újságok, szalvéták, zsebkendők rettegjetek! Apró cafatokra tépve és gombóccá csócsálva fogjátok végezni! Mindezt pedig azzal kompenzálja, hogy cuki. De tényleg. Nagyon-nagyon. El sem tudom mondani mennyire.

Borka meg mostanság 'Piroska és a farkas' lázban ég, napi 4-5x elmesélteti. Látszólag azt a motívumot tudja a legnehezebben bevenni a gyomra, hogy akkor a farkas nem jön vissza többé, soha többé (főleg miután megkérdezte, hol a Dédi férje, és van-e lába annak a ki meghal és amikor nagyon beteg volt a Dédnagypapa, akkor szerencsére ő is meggyógyult-e hamar?) Visszatérve a mesére, az a legaranyosabb, amikor nem hagyja, hogy elmenjünk olyan fontos részletek mellett, hogy hol van Piroska apukája, milyen színű a babakocsija, bugyit vagy alsónadrágot hord és hova teszi a kosárkáját mielőtt bekapja a farkas. Szegénykém próbál kitérni ez elől a horror elől, amit ez a legközönségesebb mese jelent, a beszélő, embervő, majd vízbefúló vérfarkassal és a még szadistább vadászbácsival ... na de a magyar népmesék se jobbak, és közben meg mégis itt tanulja meg mi a halál, hogy nem minden és mindenki az aminek látszik, mi a gondoskodás, a bosszú és ki tudja még mi mindent. Így meg aztán egyre hosszabbra nyúlnak az esti sötétben fekvős beszélgetéseink, csak úgy záporoznak a kérdések, én meg csak ámulok, hogy mennyi információ fér bele abba két és fél éves kis buksijába.

GySzR:

Borka lányom irtó logikusan gondolkodik. Azt mondja:- tiem!
Mert almád - almám, játékod - játékom, poharad - poharam, neked - nekem, tied- ? Na ugye!Csak azt nem tudom, mióta törheti azt az okos kis fejét, hogy mi lehet az az enye, ami csak nekem van!