62.hét

Ha Borka meglátott egy kicsinyített, gyerekeknek való baba-babakocsit, akkor egyszerűen megszűnt körülötte a világ. Menthetetlenül lecsapott rá és üdvözült mosollyal tologatta. Egészen addig, míg nem érkeztünk el ahhoz a kritikus pillanathoz, hogy a babakocsit vissza kellett adni, vagy ott kellett hagyni az üzletben. Na ilyenkor garantáltan sírva fakadt. De nem akárhogy, hanem szívszaggatóan, vigasztalhatatlanul perceken keresztül zokogott. Mondanom sem kell, hogy a nagyszülőknek elég volt, hogy egyszer szemtanúja legyenek egy ilyen hisztinek, és Bori máris kapott egy saját babakocsit. Határtalanul boldog volt, órákon keresztül elválaszthatatlanok voltak, ide-oda tologatta, minden küszöbön átcincálta, és kiborult, ha bármit beleraktunk. Csak nem gondoljuk, hogy ő megosztja a babakocsiját egy plüssmacival? Aztán itthon pár nap alatt sikerült megértetni vele, hogy az direkt jó, ha babát is tesz bele, úgyhogy néha megtűri benne. Igen, ugyanis már van babája is (szintén a nagyszülőktől, de hát ez a nagyszülők dolga, nem igaz?), még korábban kapta. Kopasz az is, mint Borka, hogy ne érezze rosszul magát mellette és annyira élethűre igyekeztek csinálni, hogy úgy néz ki, mint egy ruhába öltöztetett abortátum. Szerintem rém ijesztő, de nem nekem kell tetszenie.

A héten Borka épp megint egy krémes tégellyel játszott, amit én nagyon utálok, mert folyton követeli, már ügyesen ki tudja nyitni és utálom, ha nyalogatja a krémet. Amikor most ismételten megkaparintotta, csak félig-meddig magamnak megjegyeztem, hogy ki kéne már dobni. Erre feltápászkodott az ölemből, odament a szemeteshez, mutogatott rá, hogy nyissam ki és amint ez megtörtént, fogta és kidobta a tégelyt. Leesett az állam. Ki tudja még mi minden megért már? Jobb lesz ha már figyelünk és nem előtte beszéljük meg, hogy hogyan csempésszük bele a sajtot vagy a tojást a főzelékébe!