60.hét

Előre szólok, hogy most egész végig áradozni fogok Borkáról, ugyanis egyszerűen meg kell zabálni. Minden nap tud valami újat, csak kapkodjuk a fejünket. Egyértelmű, hogy egyre több mindent ért és felfog a világból. A koszos pelenkát együtt elvisszük a szemetesbe, ha megszerez valami ehetőt, hozza, hogy nyissam ki neki a dobozt vagy a zacskót, ha szeretne kimenni sétálni, odajön a cipőjével és mutogat az ajtóra. A héten megtanulta rázni a fejét, még mindig nem mondja, hogy nem, de egyértelmű a fejmozgás és ezt csak még hangsúlyosabbá teszi az öö-öö hozzátételével. Léptem-nyomon használja. Kijössz a kádból? Fejcsóválás és öö-öö. Kérsz banánt? Öö-öö. Ha mutogat és kér valamit, mintha hideg-meleget játszanánk, csóválja a fejét, és mondja, hogy öö-öö ha nem jó irányban keresek. Ennél már csak az viccesebb számára, ha együtt rázhatjuk a fejünket, ezért kimondottan élvezettel rosszalkodik és ha mondom neki, hogy nem szabad, ő is csóválja a fejét és fülig ér a szája. Sőt, mielőtt rosszalkodik, például ledobja a poharát, rám néz és mutatja, hogy nem, majd demonstrálja, hogy mit is nem szabadna. A játszótéren mindenkihez odamegy, mindennemű szégyenérzet nélkül, leplezetlen kíváncsisággal, tátott szájjal percekig bámulja a gyerekeket, már tud homokot lapátolni és gesztenyét szedni a kis vödrébe. Ha valaki tetszik neki, akkor ha odatotyog, köszönésképpen integet és megsimogatja a hasát, az igazán kivételezetteket meg is ölelgeti és odadugja a fejét.  Este lefekvés előtt integet az apjának, mondja, hogy pa-pa-pá, hatalmas puszikat cuppant a levegőbe majd kézen fogva betotyog velem a szobába és behajtja maga mögött az ajtót. Hát lehet ettől nem elolvadni? Egy ügyes, okos, gyönyörű kis angyalkám van. Csöpögős vagyok. Tudom. Bocsánat. Mentségemre legyen mondva, szóltam!