Eleinte egy idilli kis soproni hosszú
hétvégéről szerettem volna mesélni, de aztán kevésbé idilli, de annál
izgalmasabb dolgok történtek és nehogy váratlanul megbotránkoztassam a
Nagyérdeműt, előre szólok, hogy bizony kakiról is szó lesz.
Szóval Sopronban jártunk, nagyokat kirándultunk, Borka már hol a saját
lábán, hol a hátihordóban mutogatva trónolt. Történt aztán az egyik
délután, hogy míg a szállodában a kulcsot kértem a recepción, levettem
két másodpercre a szemem a nyuszimotorral cikázó Boriról. Mire
visszanéztem eltűnt és bár már nagyon gyorsan megy a motorral, azért
fénysebességgel még nem, úgyhogy hamar kiderült, beszállt a liftbe.
(sikongat örömében ha liftet lát, de hát van-e annál izgalmasabb, mint
egy hatalmas varázsdoboz, aminek becsukódik az ajtaja, majd pár
másodperc után kinyílva mögötte egy másik világ tárul elénk? Ráadásul
még gombokat is lehet benne nyomogatni). Persze nekem egyből a
legrosszabb jutott az eszembe, hogy biztos beesett abba az 5 centis
résbe és lezuhant a liftaknába, vagy az ajtónak támaszkodott, és ahogy
az kinyílt becsípte az ujját, vagy egyszerűen összenyomta a csukódó két
ajtószárny, de minimum teljes kétségbeesésében sír valahol egyedül. A
rémület az arcomra is kiülhetett, mert a recepcióról azonnal központilag
lehívták mind a négy liftet, tele csodálkozó vendégekkel, és Borka
nélkül... Gyalog nekivágtam a lépcsőnek és igen hamar, már a másodikon
megtaláltam a kisasszonyt, amint éppen vigyorogva kokettál egy két éves
forma kis sráccal és amikor felkaptam nagy megkönnyebbülésemben,
kifejezetten fel volt háborodva, amiért félbeszakítottam a diskurzust.
Ennyit a szeparációs szorongásról, ami egyre inkább úgy tűnik, főképp
engem súlyt. A traumát kiheverendő kiültünk a teraszra szilvát majszolni
és épp csak visszatért a pulzusszámom az alapértékre, amikor is Borka
megelégelve a piszmogást, kikapott a kezemből egy szilvát és pillanatok
alatt eltüntette a szájában. Természetesen magostól. Semmi gond
gondoltam, a gesztenyét, a kavicsot és minden egyéb kincset hajlandó
visszaköpni, ha az ember elég erélyes, mondtam is neki határozottan,
hogy 'kérem'. Először értetlenkedve nézett rám ('de hát ez egy
szilva!'), majd egy huncut mosoly kíséretében úgy egyben gyorsan
lenyelte az egészet. Persze ismét a legrosszabbra gondolva már láttam
magam előtt kiterítve a sebészeten, amint épp vékonybél perforáció miatt
műtik és neki lesz az oviban a legvagányabb hasfali hege. Aztán Márti
megnyugtatott (még egyszer köszi!), hogy hiába jár pici gyerekhez pici
bél, azért egy szilvamag még kifér rajta, figyeljük a kakiját. OK. Aztán
kezdtük a gyakorlatiasabb oldaláról megközelíteni a kérdést. Nem
tudom miért, de hiába néznek ki a gyerekek olyan kis cukin és
gyámoltalanul a felnőtteknél nagyságrendekkel büdösebbet tudnak
produkálni. Ráadásul a mi Borka
lányunk kakija általában nagy, kerek és kb. annyira lehet lehet róla
megállapítani, hogy van-e benne mag, mint egy szilvás-gombócról. A
szállodai szobában eszköz híján felvetettem az apjának, hogy esetleg nem
adná-e kölcsön erre
a nemes célra a svájci bicskáját, de nem kellett megvárnom a választ,
már a tekintetén láttam, hogy nem. Inkább nagyvonalúan felajánlotta,
hogy a pelenkát kívülről áttapogatva, minden alkalommal vizsgálódik.
Szerencsére már másnap este nagy örömömre (és neki még nagyobb
megkönnyebbülésére) meg is lett az a jellegzetes alakú kemény mag!
Megkérdezte, hogy akarom-e eltenni emlékbe, de nem kellett megvárnia a
választ, látszott a tekintetemen, hogy azt azért nem.
Szerencsére azért volt időnk kiheverni az izgalmakat, szedtünk rengeteg
makkot és szelídgesztenyét, Borka akkorákat kismotorozott, hogy
kimelegedett tőle, elbűvölt egy busznyi nyugdíjast, ebédelt a páneurópai
piknik helyszínén és megnézhette, milyen volt a vasfüggöny. A szállodai
kínálatból a marhapörkölt ízlett neki a legjobban és reggel majd ki
esett a székéből, hogy megkaparintsa a cupákot a főtt sonkámról, amit
aztán jóízűen elmajszolt (van remény, hogy nem csak csokis golyókat fog
reggelizni!). Kergetett kacsákat a Fertő-tó partján és megmászta az
összes útba eső kilátót. Szóval jó dolga volt.
2011. szeptember 30., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése