48.hét

A betegség záró akkordjaként péntekre Borka olyan volt, mint a jobb fajta túró rudi - piros pöttyös. Azóta viszont köszöni szépen jól van, ismét régi önmaga, egész nap tevékenykedik. Legszívesebben órákig figyelném, hogy már mennyi mindent tud csinálni azzal a tíz kis kukac ujjával, mindent alaposan megvizsgál, megpiszkál és szétszed. Az utcán minden szembejövő boldog-boldogtalannak integet, és levakarhatatlan a babakocsijáról ha tolhatja. Ennek örömére még egy pár cipővel is megleptük, szerintem egyszerűen gyönyörűek, de Borka nem osztozik a lelkesedésemben. Illetve nincs türelme megvárni, hogy feladjam rá és egyébként is vagy a nagylábujját szeretné rágcsálni a'la nature vagy a cipőt láb nélkül. Remélhetőleg előbb utóbb dűlőre jutunk. Na és persze továbbra is imád pakolni. Újabban már nem csak kirámol mindent, hanem kezdi felfedezni a befelé pakolás szépségeit is. De nehogy azt gondoljátok, hogy rendet rak maga után! Az egész úgy kezdődött, hogy valamelyik nap feltűnően nehéz volt a retikülöm és amikor beletúrtam kivillant az évek óta nem látott reflexkalapácsom, amiről azóta sem sikerült kiderítenem, hogy honnan szedte elő.
A héten végre sikerült a tér és az idő tekintetében is összehozni a Borka, medence és kánikula hármasának együttállását, volt is nagy pancsolás. Az egészben a legérdekesebbnek a medencéből ki-be mászkálás tűnt, illetve az, ahogy a nagyanyja dobálja vissza neki a kihajigált játékokat. Azt mondja a szakirodalom, hogy ezt azért csinálják a gyerekek, mert így fedezik fel a gravitációt. Na persze. Ezt még egy pár napig el is tudtam képzelni, de kinézem a lányomból, hogy van annyira értelmes, hogy ezzel párhuzamosan még azt is meg tudta tanulni, hogy irtó mókás felnőtteket ugráltatni, és dobálni nekik a játékokat, a kevésbé finom falatokat az ebédből, a poharat, tányért és egyáltalán mindent, amit meg lehet emelni, nincs lekötözve vagy lebetonozva. De hát nem ezért vannak a nagyszülők???