A hét csúcspontja határozottan
Balázséknál töltött vendégségek lettek. A lányok teljesen odavoltak a fél éves
Katáért, az eddigi életüket név nélkül tengető babákat egyből erre a névre keresztelték.
Sőt ismét előkerült a kistestvér kérdés. Borka vállalta, hogy a leendő jövevény
aludhat vele az ő ágyában és még azt is megígérte, hogy ha kell, megszoptatja
éjszaka. Kata igazi stramm második gyerek, aki vigyorogva tűrte Borka kitüntető
figyelmét, sőt egy hangja sem volt, amikor Bori emelgette. De Balázs is
indulhat a nap hőse címért, mert irtó jól viselte, hogy a két betolakodó
nőszemély kipakolja és széttúrja az összes játékát (na jó, a kisvonat és a dzsip
szent dolog, ez kétségtelen, na meg nem is lányoknak való). Sőt, azt is hagyta,
hogy Borka megvizsgálja, rendesen bevette a „gyógyszerét”, és még azt is tűrte
volna, ha nem lépek közbe, hogy Bori a homlokán keresse a patellareflexét. Igazán
helyesek voltak együtt, még a végén kiderül, hogy óvodaérettek lettek?
GySzR:
Valahol
bulit tartottak a közelben és behallatszott hozzánk is a zene. Emese ezt így
kommentálta:
- Mink is ’alljuk, hogy muzsikálnak a
mulatságban!
Így jár az,
aki mondókákon neveli a gyermekét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése