2012. december 30., vasárnap

31.-124. hét



Borka megtudta mi a karácsony és szerintem tetszett neki. A karácsonyfáért egészen oda volt, mikor megkérdeztük mi van rajta, mondta, hogy kicsi lámpák, csokik és gömbök. A lelkesedés egészen addig tartott, amíg végig nem látogattuk az összes nagyszülőt, akik persze jóval nagyobb fákat állítottak, így amikor hazaértünk Bori kijelentette, hogy a mienk kicsi. Nagyot!  Meskét viszont a szoba bármely pontjára tesszük le öt percen belül a fánál terem és irtó elszántan ráncigálja, amit csak elér rajta. Ha pedig megakadályozzuk, hogy üveggömböt gyömöszöljön a szájába, vérig sértődik. Egy szaloncukor papírral órákig képes eljátszani, amikor pedig a belevalóval együtt kapta meg és csak sikerült csokit juttatnia a szájába, vagy öt percig cuppogott teljes elégedettségben. Mivel Borka most már jó egy hónapja egyáltalán nem alszik délutánonként, az ajándékok a pásztorjáték alatt kerültek a fa alá. (mellékesen megjegyzem, hogy itt Bori párnacsatába keveredett egy kislánnyal, Meske pedig igazándiból azt kapta ajándékba, hogy ezalatt itthon büntetlenül megrághatta Bori legféltettebb játékait is). Igazi rácsodálkozástól csillogó gyermekszemek mellett hallgattuk a Mennyből az angyalt, de Borka már ezalatt kiszúrta, hogy a legnagyobb dobozból kilóg egy kormány. Mondanom sem kell ugyanis, hogy megvettük neki az autót. Piros, alig futott, megkímélt állapotú, nem dohányzó hölgy tulajdonostól… na jó, azért egy kicsit kisebb, mint apáé, de irtó boldog volt vele. A másik ajándék egy diavetítő lett volna, filmekkel, amit még Eszteréktől kaptunk nászajándékba, de négyszer túrtunk fel mindent és nem lett meg, így még egy Duplós repülőt kapott (csupa kislányos ajándék, nem? Azért szerencsére a rokonságtól kapott hegynyi ajándék között akadnak igazi csajos cuccok). Nagyon boldog volt. Az pedig külön hab a tortán, Bori mindenkinek nagyon önzetlenül és irtó élvezettel segített kibontani az ajándékát, és amikor mindennel végzett, megkérdezte, hogy mi van még?  Persze Meske is kapott játékokat, de őt leginkább a műanyag ajándékkötőző masnival tehettük boldoggá.

Már korábban is említettem, hogy Emese a legaranyosabb baba korban van, de hozzáteszem a legizgalmasabban is. Hihetetlen nézni, ahogy napról napra egyre ügyesebb és ügyesebb, mindig produkál valami újat. Nem tudom, hogy a karácsony tette-e, de mindenesetre a héten aztán tényleg belehúzott. 26.-án felült, 27.-én elindult négykézláb, 28.-án életében először felállt, 29.-én először vette a szájába a nagylábujját, 30.-án meg azon kaptuk, hogy két ujjal csippent. Igazi ámokfutás! Azóta egy dolog érdekli: olyan kapaszkodó elérése, amin függőleges helyzetbe tudja húzni magát, és ilyenkor azt mondja, hö!, hogy nézzük már meg milyen ügyes és dicsérjük meg. Közben pedig egyszerűen lerí az arcáról az elégedettség.

GySzR:

Ha esetleg ti is feltennétek Borkának a gyerekeknek ilyen tájban leggyakrabban feltett kérdést, hogy mit kapott karácsonyra?, akkor azt fogja válaszolni, hogy
- ajándékot!

2012. december 23., vasárnap

30.-123. hét



Mostanság hogy Emese baba olyan lett, mint a gázok: kitölti a rendelkezésére álló teret, vagyis komoly helyváltoztatásra is képes, megkezdődött a háború a játékokért és újra kiújultak a testvéri villongások. Szerencsére vannak üdítő kivételek, képzeljétek, mostanában rendre azon kapom a gyerekeket, hogy együtt duplóznak. Borka épít, Emese meg vele szemben fekszik és egyenletesen bevonja nyálával az érdekesebb darabokat. Ilyenkor szent a béke. Sőt anno én építgettem a tornyokat Borinak, amiket olyan lelkesen borogatott le, most viszont ő rakosgatja Emesének. Meske továbbra is ellenállhatatlanul cuki. Az ideje nagy részét oldalfekvésben tölti, olyan testtartással, mint egy római patrícius, de egyre többet gyakorolja a négykézláb állást és gyakran kinyomja magát lábujjhegyre. Ha valakinek vagy valaminek nagyon örül, akkor felhúzza kis fitos orrát és hangosan szuszog. Nem túl fotogén, de irtó aranyos. Persze lehet, hogy azt ünnepli, hogy végre kivételesen kap levegőt az orrán. Eközben Borka ismét taknyos, és ő is zabálnivaló, mert amikor igazán mérgesen és hatékonyan fújja az orrát akkor magastartásba emeli a kezeit.
         A napjaink amúgy a karácsonyi készülődéssel telnek. Borka élvezettel nézegeti a témába vágó mesekönyveket, de úgy látom egy kicsit kezd összezavarodni… a mézeskalács, az adventi koszorú, -naptár és -vásár, az angyalkák, akik karácsonyfát hoznak, és mindenhonnan lógnak még hagyján, de a Jézuska, aki ajándékot hoz, születésnapja van, a templomban lakik és a betlehemekben ő a kisbaba, már megülte a gyomrát. Ráadásul néhány mesekönyvben még karácsonykor is megjelenik a Mikulás, ami pláne megzavarta. Az meg végképp hab a tortán, hogy az adventi vásárban összefutottunk egy Mikulással, akinek nagy fehér szakálla volt, csak éppen női hangja. Bori teljesen lemerevedett. Aztán amikor este meséltem neki, hogy már csak kettőt kell aludni, és itt a karácsony, akkor megkérdezte, hogy Anya a karácsony micsoda? Szerencsére már nincs sok hátra és megtudja!

GYSzR:

Ismét két gyöngyszem a gasztronómia területéről, a kocsonya és a tejbegríz Borka-módra:
-         pocsonya és tejgebíz

2012. december 16., vasárnap

29.-122. hét

Sokan mondják, hogy a második gyerekkel nem duplázódik a teendők mennyisége, hanem hatványozódik. Ezzel nem értek egyet, ugyanis szerintem csak simán kétszer annyit kell pelenkázni, etetni, altatni, öltöztetni, mosni stb. stb.. Ráadásul Borka már most előszeretettel magyarázza, hogy Nem szabad Ese baba!, szóval még a nevelés se sokkal nehezebb, sőt! Cserébe viszont a velük való öröm tényleg nem csak egyszerűen duplázódik, hanem többszöröződik, mert azon túl, hogy aranyos az egyik meg a másik is külön-külön, ketten együtt még annál is helyesebbek. Mostanában két kedvenc játékuk van, Borka elnevezése szerint az ugrálunk és a szaladunk. Az előbbinél sok hetes erőfeszítésünk gyümölcseként Bori végre megtanult páros lábbal ugrálni és azóta előszeretettel, kb.  napi 2 órát, gyakorolja az ágyunkon (mit ne mondjak, baromira megérte a tanítgatás!). Ha ezt Meske meglátja felveszi a ritmust és a nővérével teljes harmóniában rugdos a lábával. Mindkettő akkor a legboldogabb, amikor Emesét is függőleges helyzetben az ágy fölött tartom és ritmusra emelgetem úgy ahogy elrúgja magát. Teljes eufória, mindkettőnek fülig ér a szája, és őszintén felháborodnak, ha a bicepszem húsz perc után elfárad. A szaladgálás még ennél is jobb. Ilyenkor Borka föl alá rohangál, közben úgy tesz mintha kormányozna, néha még el is bújik, mi meg vágtatunk Emesével utána, néha lemaradva, hirtelen előbukkanva. Eközben Emese szuszog, vigyorog és irtóra koncentrál, hogy nehogy egy másodpercre is szem elől tévessze a nővérét, aki viszont kipirulva liheg és vihog, ha pedig meglátják egymást, akkor mindketten visongva nevetnek. Ezt nekem kismama torna! De elhihetitek, annyira cukik, hogy megéri! Azt viszont elképzelni sem merem, hogy micsoda viháncolás lesz itt egy év múlva!

GySzR:

Újabb három gyöngyszem: a karalábé, a fogkefe és a töpörtyű:

- karabálé, fokfeke és pötyörtyű

2012. december 9., vasárnap

28.-121. hét



Örömmel jelentem, hogy Emese most már tényleg és végérvényesen, fogat növesztett. Ráadásul egyszerre kettőt - képzelhetitek mennyit aludtunk mostanában. Viszont mégis megtanulta az anatómiát, ugyanis az két alsó egyes jött ki, ami Attila szerint azért is jó, mert már tud sört nyitni. És hogy tovább dicsérjem, Emese most már stabilan tud kúszni. Persze kell hozzá motiváció: Borka épp használatban lévő játéka, a számítógép és a telefonom tökéletesen megfelelnek erre célra. Ráadásul Borka irtó kegyetlen tud lenni vele. A szeme sarkából figyeli, hogy épp Meske mit nézett ki magának és mi felé indul el. Úgy tesz, mintha nem érdekelné és békésen játszik tovább, majd az utolsó pillanatban egy szempillantás alatt elrántja a húga elől a nagy nehezen elért áhított tárgyat. Emese viszonylag edzett és ettől még nem jön zavarba, újabb látni(rágni)való után néz és nagy nyögdécselések közepette útnak indul. Igen ám, csakhogy Borka ismételten résen van és szívtelenül elrántja az orra elől a játékot épp a legeslegutolsó pillanatban. Szóval Meske igazán gyorsan tanul kúszni, de azért úgy az ötödik ilyen alakalom után még őt is ki lehet hozni a béketűréséből.
         Borkának kellőképpen megültük a névnapját, csak úgy fojt a gyerekpezsgő, gombát ettünk gombával és tortával, és megérkezett az újabb ajándékdömping. Ráadásul megjött az igazi Mikulás is, akiért még a kis csizmáját is kipucolta Bori. Reggel, amikor kimentünk a cipőkhöz felmérni a terepet és meglátta az ajándékokat, az első kérdése persze az volt, hogy mit kapott Ese baba? Amúgy Borka ajándék mennyiségét megnézve a Mikulásnak nem túl jók az értesülései a viselkedésével kapcsolatban, bár meg kell jegyezni, mióta szóbakerült ez a téma, minden rosszalkodás után fennhangon kijelenti, hogy jól viselkedem!  Szerintetek nagy disznóság lenne januártól Húsvétig a nyuszival fegyelmezni? Mindenesetre így a Mikulás ürügyén annyi édességet evett 3 nap alatt, mint eddig egész életében. De még ezzel sem ért véget a sok ajándék, mert Borinak varrtam egy igazi kis zsákocskás adventi naptárt. Belátom amatőr dolog volt. Azóta vége a hajnali, ágya mellett fekvős szunyókálásaimnak, mert azonnal ki akar jönni. Az elsőben hajcsat volt, azóta is reklamál, hogy a többiben miért nem az van, ráadásul napközben többször is hisztizik, amiért csak egyet szabad kibontani… jövőre jobban megfontolom ezt a dolgot!
        

GySzR:

Meséltem már, hogy Borkának beletört a bicskája az elváló idekötőkbe és a felszólító módra. De azt is be kell látni, hogy nem elég logikus a nyelvünk és igenis van, amiben tulajdonképpen igaza van, amikor ilyeneket mond:
- leöltözik!
- visszatéped!
- kidugod a porszívót!
(a konnektorból)

2012. december 2., vasárnap

27.-120. hét



Hihetetlen, hogy repül az idő, de Meske fél éves lett! Ennek örömére nekikezdtünk a hozzátáplálásának a héten. Hát nem mondanám, hogy rákapott az ízére, de legalább irtó jókat szórakozom a grimaszokon, amiket közben vág. Három-négy nap után ott tartottunk, hogy öt kanálnyi kinyomkodott léből kb. 3-at egyenletesen eloszt a ruháján, az etetőszéken és a partedlijén, a maradék kettő célt ér és a szájába kerül, ahonnan ügyesen egyet még a nyaki redői közé csorgat. Így egy etetés alatt annyi szennyes edényt és mosandót termel, mint Bori. Borka folyamatosan figyelemmel kíséri próbálkozásainkat, az első alkalommal a húga védelmére kelt és kioktatott, hogy miért nem finomat adok neki. Kénytelen voltam megkóstoltatni vele, így hamar meggyőztem, hogy nem a kínálattal van baj. A vége viszont az lett a nagy kóstolgatásnál, hogy Bori Meske első falatja után már a maradékért kuncsorog, sőt mostantól már csak reszelve hajlandó megenni az almát. De úgy, hogy míg hámozom az almát elégedetten elrágcsálja velem a héját felesben. Ő sem tudja igazán eldönteni, hogy olyan szeretne lenni, mint a felnőttek, vagy inkább baba, bár egyre inkább az az érzésem, hogy okosabb annál, hogy ilyen döntést hozzon, mindkettőből kiválasztja az előnyös dolgokat.
         A Miulás úgy tűnik nálunk egész hetes ünneplés sorozat lesz, már most vasárnap elkezdtük. A céges ünnepségen Borka nem tudta kivárni, hogy odaérjünk a Mikuláshoz és egy krampusztól is elfogadta az ajándékot. Úgy tűnik, számára mellékes a körítés, az egészben az ajándék a lényeg. Itt egy adventi kalendáriumot kapott, de szegénynek nem mutattuk meg, hogy csoki rejtőzik az ablakok mögött, ezért úgy kezeli, mint egy különleges mesekönyvet. Aztán a Mechwart ligeti Mikulást is megnéztük. Itt Borka leszedhetetlen volt a pónifogatról, a Mikulással meg a többi gyerekkel ellentétben nem volt hajlandó társalogni, egyszerűen kikapta a kezéből a csomagot és elszaladt.
        

GySzR:
Bori már egész szépen ragoz és már nem csak egyes szám harmadik személyben beszél magáról, hanem mondja, hogy én. Az elváló igekötőkkel viszont nem igazán tud megküzdeni, tulajdonképpen nem hajlandó tudomásul venni ezt a nyelvtani fordulatot:
- Bobo baba nem felöltözik!

2012. november 25., vasárnap

26.-119. hét



Szeretném helyesbíteni a múlt heti bejelentésemet. Emese ugyanis átvert minket és amit fognak néztünk az csak valami kis rece az ínyén. Továbbra is a szájába gyömöszöl mindent, amit csak tehet és olyan erővel rágja, hogy még a rágókát is sajnálom. Viszont így, hogy ennyit nézegetjük Meske száját, Borka se akar kimaradni a buliból és végre hajlandó volt kinyitni a sajátját, így végre kiderült, hogy kinövesztette mind a 20 fogát.
Az én kis Meském azt hiszem a legcukibb baba-korszakba került. Folyamatosan fülig ér a szája, lehet dögönyözni, amit visongva örömködve meghálál és kezd három dimenziós gyerekké válni. Olyan aranyos, hogy nem lehet nem imádni, és még rosszalkodni sem tud. Ideális kor. És hogy tovább fokozzam az ajnározását, játszik a játékaival. Bori után álmomban sem gondoltam, hogy nekem lehet ilyen gyerekem. Akár húsz percen keresztül képes egy címkével elbíbelődni, boldogan rágcsálja a rágókáit és ha valaki felé néz, csak vigyorog. Bori is kezd megbékélni a helyzettel, leginkább csak akkor csap rá, ha sír. Lehet, hogy úgy gondolja, így lenevelheti a húgát erről az idegesítő szokásáról, én meg erről a nevelésről próbálom lenevelni. Borka amúgy igen narcisztikus oldalát mutatja mostanában. A kedvenc elfoglaltsága, hogy a gyerekkori képeit nézegeti, és ha egész kiskori képhez jutunk, széttárja a karját és értetlenkedve mondja, hogy Boji kopasz! És amikor nagyon kiskori képet mutattam neki, akkor meg sírva fakadt, hogy az nem Boji, mert túl kopasz. És ha már a képnézegetésnél tartunk, Emese lányom szerelmes. Az egyik babaruha katalógusból a kedvence egy kisfiú, aki szerelem volt első látásra. Teljesen eksztázisba jött a látványától, és azóta is percekig tudja nézegetni. Sajnos azonban már nem gyönyörködhet benne tovább, mert egyszerűen megette az imádott oldalt.

GySzR

Most hogy Emese már szívesen alszik a hordozó helyett a babakocsiban, és tömeg sincs a játszótéren én is szoktam Borka mellett hintázni, hátha sikerül megtanítani hajtani a hintát. Egyik alkalommal jó magasra mentem és Bori aggódó hangon rám szólt:
- Anya! Óvatosan!

2012. november 18., vasárnap

25.-118. hét

Elsőként felvázolnék nektek egy életképet: egy borús novemberi hétköznap leültünk ebédelni, amikor is Borka azért nyafogott, mert nem akar enni, Meske meg azért mert enni akart, ezért az ölembe vettem. Nagyjából tíz másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy a kis kukac ujjaival megragadja a levesestányéromat és ha már ilyen ügyesen megkaparintotta, le is rántsa az egészet. A forró levesből jutott a terítőre, a ruhájára, a nadrágomra és a zoknimra, az székpárnára, az asztal lábára, a szőnyegre, majd a tál földet érve miszlikre tört és a maradék leves szétfröccsenve eloszlott a padlón és a járókán. Borka a látványtól iszonyatosan elkezdett sírni és közben azt kiabálta, hogy Anya kanala!, amit már csak azért sem értettem, mert az egész környéken a kanál úszta meg egyedül épp bőrrel a történéseket. A nagy zajtól és a gyors vetkőztetéstől persze Emesénél is eltört a mécses, és ahogy álltam ott a két üvöltő gyerekkel az ebédem romjain, arra gondoltam, hogy ha ez egy normális állás lenne, akkor én most azonnal kivennék három nap szabadságot, ez a röpke 27 hónapos, szünnap nélküli, folyamatos munkaviszony után. De mivel nem az, nekiálltam a kármentesítésnek. Amíg nadrág és zokni nélkül töröltem a padlót, Borka vigyorogva odajött, hogy most megcsikizem Anya talpát, és kuncogva úgy is tett. Ekkor arra jutottam, hogy mégse olyan rossz munka ez, és már épp helyreállt a lelki békém, amikor is Bori elcsúszott a vizes kövön és fejjel előre nekivágódott az asztal lábának, nőtt egy hatalmas púp a fején és ismételten zokogásba tört ki. Ettől, a történtek után még mindig kissé labilis lelkiállapotú Emese is sírni kezdett, és akkor arra gondoltam, hogy mi lenne, ha szülnék még??? Mondjuk hármasikreket!
Másodsorban pedig íme a nagy hír: Meske fogat növesztett!  A nővéréhez hasonlóan ő sem ismeri a tankönyvet és a bal alsó kettesét dugta ki először, de amilyen vehemensen rág, nem fog az a fogacska sokáig árválkodni. Borka számára pedig a hét eseménye Balázs látogatása volt, előtte napokig készült rá és kb. utána is ugyanennyi ideig emlegette. Volt itt nagy kézenfogva sétálás, csak úgy cuppantak a puszik és Borka igazán gálánsan viselkedett, sokkal több játékot adott oda a vendégének, mint Emse babának.

GYSzR:
Két gyöngyszem: a számítógép és az turmixol:
- számíkopé, turmiszkol

2012. november 11., vasárnap

24.-117. hét



A minap a menetrendszerű tisztábatétel utáni 20. percben mindkét lányom lapockáig összecsinálta magát. Amikor Borka volt a soron az új pelenkáért morogtam neki egy kicsit, hogy most már igazán elég nagylány ahhoz, hogy legalább kipróbálja anélkül. De én azt se bánom, ha egyből a wc-re ül, mint mi, ha ilyen ellenszenvvel viseltetik a bili iránt. Ezzel látszólag sikerült bogarat ültetnem a fülébe, mert felcsillant a szeme összeszedte a reggelijét, egy újságot, fogta a szörméjét és becincálta a kis székét a legkisebb helyiségbe. A szék segítségével felmászott a szigorúan lehajtott tetejű wc ülőkére és vagy 20 percen keresztül ott trónolt. Igen nehezen sikerült csak meggyőzni, hogy ez azért nem teljesen ugyanaz, mint amit mi szoktunk ott csinálni.
Meskével pedig egyre nehezebb mostanság, mert már nem alszik olyan sokat (sőt!), cserébe viszont még nem igazán nem tudja lekötni magát. Igazi kis karonülőhöz méltón felkéredzkedik a kezembe, és fel-alá kell sétálgatni vele. De az már nem működik, hogy az ember tesz-vesz miközben ott lóg a vállán, ugyanis ha izgi dologhoz érünk, akkor gondolkodás nélkül rávetődik. Ember legyen a talpán, aki ilyenkor elkapja. A legveszélyesebb ilyen szempontból az apja tájfutó bójája, a fikuszom vagy Borka függönye. De azért nem teljesen kilátástalan a helyzet, mert már igen jó eredményekkel próbálgatja a négykézlábra állást, néha már kutyázni is tud. Bár azért addig nem táplálhatok túl vérmes reményeket, amíg olyan kicsi a lába, hogy csak két sorban férnek el az ujjai!  

GySzR:

Borka már vészesen sajátjának érzi a gyerekszobát, ezért próbáljuk tudatosítani vele, hogy az a gyerekszoba, Emeséé is. Borka meg váltig állítja, hogy Emese ágya teljesen jó helyen van a mi hálószobánkban. Kérdeztük tőle, mi lesz, ha E’se baba kinövi a rácsos ágyat?
- Ese baba elköltözik!

2012. november 4., vasárnap

23.-116. hét


Alaphelyzetben azt gondolná az ember, hogy a beteg gyerek elesett és egész nap alszik. Kivéve az enyémek. Ők ébren szeretnek szenvedni, bedugult orral ugyanis egyik sem tud elaludni. Bori hetek óta nem aludt délután és mint valami jobb film, ugyanúgy teljes estét betöltő program az altatása. Emese pedig gyakorlatilag csak függőleges helyzetben képes elaludni és egy szumó birkózót megszégyenítő hangerővel horkol. Csórikám már több mint két hete náthás, már csak az orrszívó látványától is sírva fakad, de annyira szívszaggatóan, hogy még a nem kimondottan empatikus Borka is ránkcsukja az ajtót és tüntetőleg távozik, ha orrszívásra kerül a sor. Az apja pedig kijelentette, hogy csak akkor hajlandó ő is szívni, ha közben befogom Emese szemét, hogy nehogy megutálja. Szegény embert az ág is húzza alapon oltásra is elvittem, ahol mondtam a háziorvosnak, hogy most már tényleg annyit szenvedett szerencsétlen csináljon már vele valamit. Erre csak annyit mondott, hogy mit aggódok, volt már olyan betege is, aki háromnegyed évig volt taknyos. Nem tudom, hogy ezt reklámnak szánta, vagy vigasztalni próbált, de egyik sem jött be. Aztán a hosszú hétvégén elmentünk a Börzsönybe, ahol nem tudom, hogy a jó levegő, vagy a kibővült személyzettel történő dajkálás tett jót, de mindenesetre végre valahára meggyógyult. A Börzsöny amúgy gyönyörű volt sárguló levelekkel és hatalmas avarral, kisvonatozással, nagyszülőkkel, gyerekricsajjal és egy olyan szállással, ahol finoman szólva túlzó volt a dekoráció, így Borka megtanulta azt a szavunkat, hogy giccs és napokig be se csukta a száját. Egy kicsit csorbította a hétvége báját, hogy Bori a köhögés mellett még jól be is lázasodott, ezért hamarabb hazajöttünk.
Korábban említettem, hogy néha szeretném beszíjazni őket az autósülésbe, hogy végre egyik se törje össze magát. Na ezt szeretném módosítani egy olyan autósülésre, amelyik steril és állandóan 23 fokos. 


GySzR:

- Borka mit szeretnél karácsonyra?
- autót
- milyen autót?
- pirosat - mégiscsak nőből van!
- mekkorát?
- mint apának!

2012. október 28., vasárnap

22.-115. hét

Nem tudom, hogy nektek feltűnt-e már, de minden híres szakács azzal kezdi a könyvének a bevezetőjét, hogy már egészen kiskorában folyton a konyhában bámészkodott. Nem tudom, hogy ez minden gyerekre igaz és feleslegesen kérkednek ezzel a szakácsok, vagy ez az egyértelmű jele annak, hogy Boriból is nagy szakács lesz, mindenesetre, amint beteszem a lábam a konyhába, azonnal megjelenik. Eleinte csak térdmagasságban téblábolt, most viszont azonnal közli, hogy Boji fölcsücsül! és tényleg. Kényelmesen elhelyezkedik a konyhapulton és mindent megkóstol, megvizsgál, megkever, válogatja a fűszereket... kuktáskodik. Így segédletével pedig minden épp kétszer annyi idő alatt készül el, mint egyébként, cserébe viszont a végeredmény tálalásakor szerényen megjegyzi, hogy Boji főzte és elegánsan bezsebeli az elismeréseket.
Emese óriásit fejlődött a héten mozgás tekintetében. Egyszerűen nem tud egy helyben maradni. Ha leteszem magunk mellé játszani egy leterített pokrócra mire újra odanézek, már tuti nincs rajta. Addig pörög-forog, rúgkapál és nyújtózkodik, hogy állandó mozgásban van. Az irányítás egyelőre még nincs a kezében és saját maga is meglepődik néha, hogy hová keveredett, de a legnagyobb dührohamot akkor kapja, ha sikerül tökéletesen rámásznia az épp kiszemelt és megrágcsálandó játékra, ami így nem hogy elérhetetlen lesz, de a hasa alatt még a látóteréből is kikerül. Egy biztos, még fenekén a tojáshéj, de már van akarata és nagyon tud küzdeni. És hogy ezügyben se maradjon le a nővérétől, Meske is kapott egy fát. Nem is akármilyet, holland óriás naspolyát birsalma alanyon. Bár a fa egyelőre igen nagyzoló kifejezés, inkább hasonlít egy botra, de Emese is még csak egy kis emberpalánta. Kíváncsi vagyok mi lesz belőlük - a fából és a tulajából egyaránt.

GYSzR:
Borka mostanság egy új kérdéssel ostromol éjt nap alá téve:
- Eeeez mi?
A válaszomra adott reakcióját pedig erősen befolyásolja az éppen a lelkében tomboló dackorszak. Minap talált egy övet.
- Eeeez mi?
- Öv.
- Nem öv.

2012. október 21., vasárnap

21.-114. hét



A héten nagy dolog történt: elengedtük Borkát egy éjszakára egyedül a nagyszülőkkel Galyatetőre és mi csak később csatlakoztunk. Ami csak azért nagy ügy, mert még sosem aludtam külön tőle csak úgy hobbiból, mindenfajta kényszerítő körülmény nélkül. Persze mondanom sem kell, hogy egy cseppet sem hiányoztam neki, Mami és Papi agyon kényeztette… Az egész úgy kezdődött, hogy végre megnézhette, hol dolgozik Papi – ez megfelel fél óra tömény ajnározásnak. Így feltöltődve pedig útba ejtették az egyik legnagyobb játékboltot, mindehhez tegyük hozzá, hogy Borkának igazán nehezen tudnak nemet mondani. A kettő kombinációjából Bobó babának is kistestvére született Fifi baba személyében, és ahogy az újszülötteknél lenni szokott, babakocsiból is vettek egyből egy másodikat, valamint egy szerényebb fröccsöntő üzem egyheti műanyag termését, természetesen játék formájában.
A szálloda kertjében állt egy hatalmas trambulin, Borka szinte kiszedhetetlen volt, de legalább végre megtanult szépen páros lábbal ugrálni. Lehet, hogy otthonra is kéne egy ilyen ugrálóasztal, akkor tudnám, hogy egy helyben van, mozog, csak néha kéne bedobni az ennivalót a háló felett és nyernék egy pár órányi nyugit. A szállónak talán ennél is nagyobb attrakciója a parkban lévő vadas park volt, buflonnal és birkákkal. Ha Borin múlna, hamar vágósúlyba kerülnének a jószágok, mert a kerítés körzetéből az összes mozdítható zöld növényi részt a szájukba adagolta, és visongott örömében. Medencében is fürdött, és ugyan továbbra sem az a kimondott kiskacsa típus, de most látszólag élvezte a pancsolást, teát főzött az újonnan zsákmányolt teáskészletével. A komfortérzetét még a svédasztalos etetés is fokozta, hiszen végre húst ehetett hússal és savanyú uborkát tejbegrízzel. Az idő egyszerűen csodás volt, Borka még idén utoljára egy szál pelenkában napozott a teraszon. Ezt kihasználva még kirándulni is tudtunk, aminek Bori szemében az volt a célja, hogy takarmányt gyűjthessünk a buflonoknak. Emese továbbra is hősiesen háborúzik a takonnyal, ebbe kicsit besegített talán a jó levegő. Amúgy igazán jól viselkedett, nézelődött, sokat aludt. Kiérdemelte, hogy máskor is jöhet velünk.

GySzR:

Borka mint egy kis juhászkutya próbálja egész álló nap összeterelni a családot és folyamatosan azt kérdezgeti, hogy:
- Mami hó van? Papi hó van? Apa hó van?
Ez utóbbit egy átlagos hétköznapon, megszámoltam, pont harminckétszer kérdezte meg.

2012. október 14., vasárnap

20.-113. hét

Emeséből Meske lett. Az Emire valahogy nem állt rá a szám, a Mesiből pedig a Mesi-Mesi-Meskete révén hamar Meskete lett, ami aztán a Meskére redukálódott. Azért persze ennyire nem egyszerű a helyzet, mert ahogy Borka Cunci, ő úgy lett Pupák, rövidebben pedig Pupi, bár ezek csereszavatos megnevezések. Ami viszont véresen komoly, és Bori kíméletlenül számon tartja, hogy míg Borka a kincsem, Emese a szívem csücske (az esetleges harmadszülöttnek pedig fenntartottam a szemem fénye titulust).
Szóval, Meske. Egyre nehezebb vele az élet, szerintem összebeszéltek Borival és egyre kevesebbet hajlandó drága idejéből alvással tölteni, azonban még húsz másodpercnél tovább nem igazán tudja szórakoztatni magát. Erősít, egyre többet kapálódzik, és ha valami izgi a látóterébe kerül, akkor iszonyúan koncentrál és szép lassan megfogja a kis kezeivel. Így életében először revansot vett Borkán és alaposan megtépte a haját. Bori amúgy mostanában nagyon jó fej a húgával, szívesen segít a szórakoztatásában, rázza neki a csörgőt és belegyömöszöli a játékokat a szájába. Meske pedig irtó boldog tőle. Ha már itt tartunk azt azért hálátlan dolognak tartom, hogy míg én bármikor felkelek hozzá éjszakánként, cipelem és rázogatom egész álló nap a fenekét és még ki is törlöm ha kell, arról nem is szólva, hogy a kaját is én biztosítom, mégis minimum egy has vagy comb puszilgatást kell produkálnom egy kis kacajért. Aztán itt van Borka, aki ha olyan kedve van megtépi a haját, ha rajta múlna kiszakítaná a lábfejét és rátámaszkodna a hasára, önkényesen kölcsönveszi a kedvenc játékait és hosszas nevelésem eredményeként cserébe felajánl egy másik játékot, ami leggyakrabban egy plüss salátalevelet (van üzleti érzéke)... és mégis elég ha öt centiről Emese fülébe ordítja, hogy Szia Ese baba! vagy csak egyszerűen ránéz és Meske máris hangosan röhög, fülig ér a szája és még sikongatni is képes Bori kedvéért. Hát van itt igazság?
Meske szórakoztatásán kívül mostanában Borka másik kedvenc elfoglaltsága az utazósdi.
Berakja a játékkormányát a kanapé és a dohányzóasztal közé és bepakol a csomagtartóba: a babákat, az összecsukott babakocsikat és felsorolni is képtelenség mennyi kacat-kincset (persze volt kitől tanulnia, mert mi is ezt csináljuk nagyban majd' minden hétvégén). Aztán mi Emesével beülünk a hátsó ülést jelentő kanapéra és indulunk! Borka kormányoz, sebességet vált, egy szívószállal tankol én pedig az indítómotor hangja és az index vagyok. Mesésen nyugis, ülőhelyzetben eltölthető percek ezek, így mindig nagyon csalódott vagyok, ha megérkezünk képzeletbeli úticélunkhoz, márt csak azért is, mert a sofőrünk könyörtelenül kiszállít minket a kényelmes hátsó ülésből.

GySzR:
Borka mások számára is egyre érthetőbb módon karattyol, már ritkábban szükségeltetik a tolmácsolásom. Ahogy tanulgatja a magyar nyelvet, látom, hogy milyen örült nehéz is ez. Az elváló igetkötők és ragozás, leginkább a felszólító mód, igencsak kemény diónak tűnnek. Ha valamire megkér, akkor egyszerűen kijelentő módot használ, ha kedves szeretne lenni, (vagy szúrósan nézek), a végire biggyeszt egy légyszi!-t. Csak hogy szemléletes legyek: a minap kiöntötte a tejét az abroszra, mire közölte:
- Kibojult. Nem baj, anya kimossa. Újat csinálsz! - és kezembe nyomta a poharát.

2012. október 7., vasárnap

19.-112. hét

Emese a hét elején leugrott a pelenkázóról. Körülbelül két másodperc alatt, hanyatt fekvő helyzetből a lába irányába. Így felnőtt ember nem tud haladni, nemhogy egy átlagos négy hónapos, de neki sikerült. Nehezen rekonstruálható hogy történt, de a szájára érkezett, ami elég hamar bedagadt és úgy nézett ki szegényke, mint egy szomorú kiskacsa. Amitől garantáltan kiráz a hideg, amikor egy csecsemőnek babaillat helyett vérszaga van. Mivel pont fél órán belül oltásra várt minket a háziorvos, gyorsan elvittem oda, aki megnézte és megnyugtatott, hogy nagy baja nem lett, és egyébként is minden gyerek leesik egyszer valahonnan. Mivel ettől még nem nyugodtam meg, felváltva licitáltak egymásra a védőnővel, hogy melyikük gyereke esett nagyobbat (a háziorvos nyert 2 méterrel), majd megerősítettek abban, hogy azért biztos ami biztos, jobb ha elviszem egy koponyaröntgenre. Így ismét megjelentünk a János Traumán, ahol nagyon meleg fogadtatásban részesültünk és egyből nekem szegezték a kérdést, hogy minek hoztam ide a gyereket. Kerek-perec megmondtam, hogy koponya röntgenre, amiért megkaptam, hogy nem elég, hogy már eleve felelőtlen szülők vagyunk a történtek miatt, de még ráadásul sugárveszélynek is ki akarom tenni azt a szerencsétlen csecsemőt. Majd közölte, hogy ha már itt vagyunk (és némi felelősség átszállt az ő vállára is), fel kell vennie 48 órás megfigyelésre (éljen a defenzív medicina!). Az éjszaka azzal telt, hogy újra és újra próbáltam Emesét visszaaltatni, de fél ötkor, az új szobatárs megérkezésekor feladtam. A kisfiú 3 napja esett le a lépcsőn, azóta a szomszéd, üvegablakkal leválasztott kórteremben már eltöltötte a 48 órát, de most hányt, ezért gyorsan visszahozták. A vak is látta rajta, hogy benyalt valami jó kis vírust, de ha nem lett volna egyértelmű a dolog, elég volt ránézni a korábbi szobatársára, aki hajnali kettő óta folyamatosan sírt, mert vagy hányt, vagy a pelenkáját cseréltek, vagy épp infundálták. Amúgy a felvevő orvos is átlátta a helyzetet, de biztos, ami biztos alapon befektette újabb 24 órára (ismételten éljen a defenzív medicina). Itt azért felsejlett előttem a sötét jövő, hogy a nátha és a koponya trauma után már csak egy fosós-hányós nyavalya hiányzik nekünk, úgyhogy amikor megérkezett a neurológus, felvetettem neki, hogy mi lenne, ha mi inkább szépen hazamennénk. Közölte, hogy ezt erősen nem ajánlja, de egyébként is mi bajom van nekem, ez egy nagyon jó hely. Mikor vázoltam, hogy nem szeretnénk több betegséggel távozni, mint amennyivel jöttünk, azt találta mondani, hogy ez egy sebészet, itt majdhogynem minden steril. Itt csak azért nem nevettem az arcába, mert alapjában véve udvarias vagyok, de amikor az újonnan jött anyuka elmesélte, hogy az osztályos orvos azzal vigasztalta, hogy biztos csak egy kis vírus miatt hány a fia, mert innen három hete szinte mindenki ezzel a fertőzéssel megy haza, adogatják egymásnak a gyerekek és ők is közelről ismerik a kórt, mert már végigment az egész orvoskaron és a nővérgárdán. Na ez volt az a pillanat amikor udvariasság ide, udvariasság oda, előtört belőlem az anyatigris, melynek folyományaként 15 percen belül egy másik folyosón egy egyágyas, fürdőszobás baba-mama szobában találtuk magunkat, amiből azért volt épp mind üres, mert ahogy mondta, mily szerencse, épp nem kell senkit elkülöníteni. Itt már egész kellemes módon átvészeltük a második 24 órát, Emesére ennyit egyhuzamban még sose tudtam figyelni, teljesen kivirult a végire. Hazaérkezésünk napján aztán Borkával lementünk az udvarra, ahol megcsúszott és arccal ráesett a csúszda élire és keletkezett egy helyes kis lila folt a pofiján. Annyira azért nem volt komoly hogy őt is sugárveszélynek kelljen kitenni, de felmerült bennem, hogy most azonnal bekötöm mindkettőt egy pár évre az autósülésbe, hogy végre biztonságban legyenek. És ha azóta épp egy kicsit kiengedne a gyomorgörcsöm, akkor Bori biztos emlékeztet a történtekre, mert fűnek-fának elmeséli, hogy Emse baba leesett és kórházban volt, így már az egész környék tudja, hogy nem való nekünk a gyerek, hanem inkább kutyát kéne tartanunk, arra talán még mi is tudnánk vigyázni.

Eheti GySzR (GyerekSzáj Rovat): 

Borka teljesen oda van az alattunk lakú indiai család egy éves kisfiáért, Rudrah-ért. Amint meghallja a hangját rohan ki a teraszra és kiabál neki és az anyukájának, de olyan hangerővel, hogy belezeng az egész háztömb:
- Szia Rudrah-baba! Szia Anyukája Rudrah babának!

2012. szeptember 30., vasárnap

18.-111. hét

Emesét a héten egyetlen egy dolog érdekelte: hogy megragadjon mindent ami a látóterébe kerül és jó alaposan begyömöszölje a szájába. Mindezt több kevesebb sikerrel meg is valósította, de az én kis nyugis babám szabályos dührohamokat is képes produkálni, ha valami épp nem fér be a kis szájába. Átvette ő is Bori jó szokását a hajnali keléssel kapcsolatban és ilyenkor jobb híján beköltöztetem közénk a nagy ágyba és így próbálok még egy kis alvásidőt szerezni. Ezt általában hatalmas röhögcséléssel és elégedett gőgicséléssel nyugtázza, majd elégedetten belekezd az ujjai leltározásába, én meg félálomban süppedek. Emese ilyenkor gátlástalanul kihasználja kiszolgáltatott helyzetemet és pillanatok alatt betömi a szájába valamelyik ujjam a sajátjai helyett és vigyorogva rágicsálja. De olyan erővel, hogy teljesen érthető, hogy miért nem a sajátjával teszi mindezt.
      Borka meg hatalmasat fejlődött abban, hogy el tud vonatkoztatni. Csak úgy szárnyal a fantáziája és játékból úgy tesz, mint  aki összesöpri a leveleket, liftnek használja a ruhásszekrényt vagy akár egy vizespalackkal is képes telefonálni. Ez utóbbit teszi a leggyakrabban, akármit a füléhez nyom és a lakásban fel alá járkálva komplett telefonbeszélgetéseket képes lefolytatni, köszön, megkérdezi a képzeletbeli beszédpartnerét, hogy hogy van, aztán mesél a játszótérről, sőt még néha hallgat is majd közli, hogy jó, vagy hümmög. Néha azonban megelégeli ezeket a fantom párbeszédeket, odahozza hozzám a telefont és ellentmondást nem tűrő hangon közli, hogy épp kit hívjak fel. Aztán van amikor tényleg összejön egy jó kis dialógus, de az is előfordul, hogy teljesen kizökkenti, hogy belekotyog a vonal túlvégén lévő és zavarba jön a kérdésektől. Az viszont biztos, ha a feltárcsázott szerencsés ki tud belőle csikarni néhány mondatot, akkor garantáltan jól jár, mert telefonon keresztül még a szemtől-szemben hallhatónál is cukibb a hangja.
      Végezetül pedig muszáj szót ejtenem Emese frizurájáról, ami
egyre inkább hasonlít arra, ami Robert de Nironak volt a Taxisofőrben. A tetején egyre sűrűbb és hosszabb, a hordozóból továbbra is kilóg (így már csak a sapka védheti meg attól, hogy rajtamaradjon a kis Süni becenév). Eközben viszont az oldalakon a fokozott igénybevételtől kezd hasonlítani Borka korábbi plüssfejére. Hátul, a tarkóján középen pedig keletkezett egy kopasz csík, ez azonban kedvező széljárás esetén nem látszik, mert rálóg a felette lévő haj. A frizurájánál már csak a szempillái gyönyörűbbek, annyira hosszúak, hogy bármikor szíves örömest cserélnék vele.

GySzR:
Bori még mindig cumival alszik el, és mostanában elkezdtük pedzegetni, hogy sem Apának, sem Anyának nem kell cumi az alváshoz. Felajánlottam neki, hogy elmegyünk egy játékboltba és bármit választhat a cumijai helyett.
-         Jó. Boji választ új cumit!

2012. szeptember 23., vasárnap

17.-110. hét

A héten elleptek minket az orrszívók. Családunk három nőnemű tagját letarolta a nátha. Legjobban a kis Emeséért aggódtam, aki három napig sírt az éhségtől, mégis minden szoptatás alatt két korty után visítva taszított el magától, mint később rájöttem a torokfájás miatt. Aztán jött a takony is és most már úgy állunk, mint anno a szemcseppel, már csak az orrszívó látványától vagy a porszívó hangjától keservesen sír. De annyira szívszaggatóan, hogy ha én takony lennék már csak ettől kiugranék a pisze kis orrából. A porszívós szívás amúgy nála nem jött be, mert annyira puha az orra, hogy a vákuum még a takony előtt összecuppantja a cimpáit. Helyette egy szájjal szívósat használunk, amit meg az én vitálkapacitásom nem bír. Amúgy számomra továbbra is elképzelhetetlen, hogy ilyen kis helyekről hogy tud annyi cucc kijönni! Mindemellett Borkával sem könnyű a helyzet, mert már nagyon öntudatára ébredt és ő inkább fújni szeretne. Amiben tényleg ügyes, csak ami kijön az orrán, azt egyenletesen elkeni a pofiján, hacsak nem mi tartjuk a zsebkendőt, ami szintén egy neuralgikus pont, hiszen Boji egyedül!!! Szóval mégis csak jobb az orrszi-porszi és az anyai kreativitás a nagyszerű ajánlatokkal, miszerint ő szerelheti össze, ő nyomhatja meg a porszívón a gombot, vagy kiszívhatja az enyémet is. És igazándiból itt jöttem rá, hogy ha a gyerekek kinőnek az orrszi-porsziból én fogom használni e remek találmányt, mert sokkal gyorsabb, hatékonyabb, környezetkímélőbb, mint a zsebkendő és még az orrom sem sebesedik ki tőle (lehet, hogy piaci rést találtam???). Amúgy ez a harc az orrváladékkal még mind elhanyagolható a háború mellett, amit a nyűgösséggel vívtam (a sajátomat is beleértve). Emese 24 órás bérletet váltott a karon ülésre, Borka meg képes egész álló nap nyafogni. De tényleg. És amikor már nem bírtam tovább és kivittem a játszótérre (mentségemre legyen mondva arra, ahová a betegségek szempontjából edzett ovisok járnak), olyan hisztit levágott amiért más is képes ott játszani, ahol épp ő szeretne, hogy fél óra után már a nála két fejjel magasabb kisfiúk is átadták neki a terepet. Én eleinte próbáltam elsimítani a konfliktusokat, aztán inkább csak távolról figyeltem és igyekeztem úgy tenni, mintha nem hozzám tartozna.
De nyugtassatok meg, egyszer ugye meg fognak gyógyulni???


Az eheti gyerekszáj rovat (GySzR):
Emese haja ismét vágásra szorult és ahogy kijöttem a fürdőszobából kezemben az ollóval, Borka megjegyezte:
- Anya levágta Emse baba haját. Emse baba kopasz.

2012. szeptember 16., vasárnap

16.-109. hét

Valahol azt olvastam, hogy a kisbabák azért cukik (vagy azért látjuk őket cukinak), mert evolúciósan így biztosított, hogy szüleik pátyolgassák és óvják őket, így garantálva a túlélést. Emese lehet, hogy másodszülöttként veszélyeztetve érzi magát, de mindenesetre nagyon belehúzott. Ha valaki csak felé néz, már attól fülig ér a szája, úgy vigyorog, de még a saját tükörképére is lefegyverző mosolyokat küld. Egy kis has csikizésért vagy nyakba pusziért pedig képes hangosan kacagni. De ha még ez sem lenne elég, minden szemkontaktust hosszas gügyögéssel jutalmaz. A monológ záróakkordjaként azt mondogatja, hogy hőőő-hőőő és ha ez még mindig nem győzte meg a szemlélőt arról, hogy őt felvegye, akkor viszont csalódottságában legörbül a szája és sírva fakad. És itt újra bejön az evolúció, mert hát ugye ha egy baba az anyja karján lóg az biztosítja leginkább hogy nem esik bántódása. És ha működne a természetes szelekció és a szavannán laknánk, akkor Emesét már rég megették volna egy éjjel a gepárdok, mert ő esténként kifejezetten egyedül és nyugiban a saját ágyában szeret aludni. És ugyan Emesénket a valóságban nem fenyegetik az éhes oroszlánok, azt viszont megfigyeltem, hogy Borkától kifejezetten fél és jelenlétében sokkal nehezebben tűri azt, ha kipaterolom a biztonságot nyújtó karjaim közül. Azt azért hozzá kell tennem, hogy Borival való viszonyában sokat javult a helyzet. Taktikát váltottam és Borkának mesekönyvet ígértem, ha egy napig nem bántja a húgát. Így elsőre nem tűnik egy kifejezetten költséghatékony nevelési módszernek, de majdnem egy hét eltelt az első ajándékig, és azóta ahányszor abból mesélek elmondja, hogy ezt azért kapta, mert csak simogatta Emesét. Ráadásul úgy tűnik, Borinak a negatív figyelem is figyelem és még azt se bántja, ha veszekszünk vele, csak figyeljünk teljesen rá, úgyhogy kifogtunk szegényen és már nem csapunk akkora hajcihőt ha odacsap. És így már annyira nem is éri meg, bár ahhoz még mindig elég gyakran teszteli a reakciómat, hogy egy másodpercre se merjem egyedül hagyni őket. De hogy jót is mondjak, Borka a leglelkesebb, ha Emese éppen a napi hason fekvős idejét tölti és "hajrá Emse baba!" kántálással rázza az orra előtt a csörgőt. Ha előkerül valami finomság gyakran kéri, hogy Emese is kapjon belőle (bár csendben hozzáteszem, hogy azért annyira nem keseredik el, ha Emese nem kap és lelkesen hozzá is teszi, hogy mert kicsi is nincs még foga). Ha pedig a kishúg bekerül a járókába, nővére azon nyomban bemászik mellé és követeli, hogy fényképezzem le őket. Szóval azért látszik már a fény az alagút végén, hogy Borka egyszer megbarátkozik a helyzettel, legrosszabb esetben pedig Emese stramm csaj lesz és előbb-utóbb visszaüt, ha már egy súlycsoportba kerülnek.



Gyerekszáj rovat (különszedve, hogy könnyen átugorható legyen):

Borka imádja az autókat és minden vágya, hogy ő kormányozhasson. Ebből kifolyólag, ha nyitott autót talál azonnal a vezető ülésen terem (ha kell a csomagtartón keresztül bemászva) és irtó boldogan tekeri a kormányt és kapcsolgat mindent, amit csak elér és visít, ha hátratoloncoljuk az ülésébe. Mindig mondjuk neki, hogy nem vezethet, amíg nem ér le a lába a pedálig. Minap a kormányba kapaszkodva lógott, hátát az ülésnek támasztva és elégedetten közölte velem:
- Boji lába leér, Boji kormányoz!

2012. szeptember 9., vasárnap

15.-108. hét

Mindkét lányunk folyamatosan kommentálja, hogy mit csinál, azzal a különbséggel, hogy Borkánál már értjük is mit mond, míg Emese csak irtó édesen gagyarászik, sikongat és gügyög. De nem csak úgy bele a vak világba, hanem néha tényleg lerí az arcáról, hogy most közölne szeretne valamit. Ilyenkor néha felkérem Borkát tolmácsnak, mégiscsak ő áll hozzá legközelebb korban és a megkérdezem mit mondott Emese. Erre a nővére még az intonációt is tökéletesen utánozva közli, hogy öööööö. Ha pedig tovább firtatom a dolgot, az esetek nagy részében oda lyukadunk ki, hogy szerinte Emese éhes. Bori egyébként tökéletes kommentátorként részletesen elmagyarázza, hogy épp mit hova pakol és hova tesz, én meg sutyiban kihallgatom ilyenkor, mert imádom a kis csajszis hangját. Persze vannak kedvenc szavai és szófordulatai is. Az egyik ilyen a másik. Még azt sem látta, hogy milyen az egyik, már a másikért reklamál. Az alap, hogy amit adni szeretnék neki, azt csak másodiknak veszem elő, de még ez sem elég, van, hogy csak hatodszorra sikerül felvenni a megfelelő cipőt, úgy hogy összesen csak 3 lábbelije van. A másik gyakori szava a most. Nem az a halogatós típus, ha csak arról van szó, hogy mit csinálunk holnap, vagy hol tesz le minket nemsokára a villamos, Borka egyből türelmetlenül mondja, hogy most!!! A harmadik leggyakoribb szava a még! Ez vonatkozhat a dögönyözésre és mondókázásra és természetesen ehető dolgokra is, a mi kis telhetetlen Haspókunknak ugyanis soha semmi nem elég és ha hegyben áll a tányérján az ennivaló, akkor is kér még, biztos ami biztos alapon. Életrevaló egy gyermek. Az pedig külön figyelemre méltó, hogy ily előszeretettel használja ezeket az m betűs szavakat, főleg annak fényében, hogy amúgy ezt a három kedvencet leszámítva nem is tudja az m betűt kezdőbetűként kimondani és a Mami is Bami (amivel még mindig jobban járt, mint a déd-nagynénje, akinek Nenő helyett Jenőt kiabál a játszótéren.)
No és persze nekem is vannak kedvenceim! Például a jokki, a csipár, beliláp és a szevüeg. Kitaláltátok mit jelentenek?

Zokni, cipzár, mezítláb és szemüveg.

Nem tudok ellenállni a kísértésnek és gyerekszáj rovatot indítok. Mentségemre legyen mondva külön szedve, így mindenki gondosan elkerülheti. (És hogy akkor minek? Mert remélem én még húsz év múlva is jókat fogok tudni mosolyogni rajta és valahogy rögzíteni kell erre a röpke kis időre.)

Bori rendszeresen leltározza az anyajegyeimet, úgy hívja őket, hogy pötty. Múltkor egyik ilyen alkalommal kifejtette:
-         Ez pötty! Ez is pötty! Boji szereti pötty. Anya vesz Bojinak pötty(öt).
-         Borikám, olyat nem lehet venni. - mondtam nevetve
-         Később. – válaszolta kompromisszum készen.

2012. szeptember 2., vasárnap

14.-107. hét

Borka mostanában tisztára olyan, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Egy tündéri kislány, aki gyöngyöt fűz, gyurmázik, órákig ül az ölembe és mesél, garázst épít duplóból... egészen addig, amíg Emese az igazak álmát alussza. Aztán ha másodszülöttünk felébred és Borka meglátja a karomon, közli, hogy NEM! Emese baba visszaalszik. És ha mégsem, előtör belőle a másik énje, aki ugrál az üvegasztalon, mindent ledob a teraszról, ami csak kifér a rácson, bemászik a járókába, kitépi a húga haját és még sorolhatnám. Mindegy mi, csak rosszalkodás legyen. Azt hiszem rájött, hogy ezzel tudja a leghatékonyabban felhívni magára a figyelmet. Ha pedig Emese megéhezik és elkezdem szoptatni, akkor csak tovább fokozódik a helyzet. Én mindig úgy képzeltem el, hogy ilyenkor majd Borka szépen ül mellettem a fenekén és mesélek neki vagy kirakózunk... hát igen, most már én is látom, hogy ez nagy naivitásra vall. Eleinte Bori az ilyen alkalmakat arra használta, hogy a hátamon ugrált, vagy azt játszotta, hogy anya kócos! és a végére tényleg még az átlagosnál jobban is az lettem. Azt hittem ennél nem is lehet rosszabb, de mostanra már sokkal rafináltabb. Rájött ugyanis, hogy ezek azok az alkalmak, amikor háromszor is meggondolom, hogy utána szaladok-e, ezért ilyenkor felcsillan a szeme, megáll és alaposan körbenéz, hogy mit is lehet rosszalkodni, vagy újabban másodpercek alatt eltűnik a látóteremből.
Na jó hogy ne fessem le a valóságosnál sötétebbre a helyzetet, azért vannak jobb pillanataink is. Mostanában Bori kedvenc játéka: a bújócska. Ez úgy zajlik, hogy ő elbújik a ruhásszekrényébe (csak és kizárólag oda), mi meg elkezdjük keresni, úgy hogy közben Emese a vállamon tövig rágja az öklét izgalmában:
- Hová lett a Borka? Sehol se látom! Lehet, hogy itt van a kádban? - ilyenkor, ha nagyon érdekeset mondok, akkor Bori is előszalad és megnézi - Vagy bebújt az ágy alá? Itt van az asztal alatt?
- neeem!!!! - válaszolja Borka nagy lelkesen a rejtekhelyéről
- Akkor hol lehet a Bori?
- iiiittt!! - és már elő is ugrik a legnagyobb meglepetésemre.
Néha mi bújunk el, de ez kevésbé sikeres, mert ha nem a fürdőszoba ajtó mögé megyek, akkor annyira csalódott lesz, hogy nem is keres tovább.

2012. augusztus 26., vasárnap

13.-106. hét

A 13. hét nem jön be a gyerekeimnek. Borka ekkor kapta meg a kengyelt, szegény kis Emesém pedig szemészeten járt, könnycsatorna tágításon, átmosáson és egyéb kínzásokon. Ő szívszaggatóan, torka szakadtából zokogott bent, én meg csendben pityeregtem kint. De úgy néz ki túl élte, bár a könnye továbbra sem vezetődik le az orrába. Azt hittem majd haragudni fog rám, hogy ilyen helyre vittem, de amikor meglátott a pirosra gyömöszölt szemeivel, akkor rámmosolygott, amit egyértelmű jelnek veszek, hogy megbocsájtott. Eközben Borka itthon szórakoztatta a Dédijét, és mivel a vártnál később értünk haza, már aggódtam, hogyan boldogulnak az ebédeléssel és a délutáni alvással. Mint utólag kiderült alaptalan volt az aggodalmam, mire hazajöttem aludtak. Bori ugyanis tökéletesen elvezényelte dédnagyanyját, felemeltette magát és bekapcsolta neki a mikrósütőt, megmutatta hogyan kell leengedni a redőnyt és hol tartjuk a cumikat valamint csalafinta módon kibekkelte a peluscserét, ugyanis a pelenkák lelőhelyét nem árulta el, cserébe megmutatta, hogy neki van bilije, amire aztán nem volt hajlandó ráülni. De ez részletkérdés, a dédnagyanyja így is le volt nyűgözve, csak úgy hízott a mája a büszkeségtől és már el is tervezte, hogy majd Bori fogja megtanítani internetezni (úgy legyen!).
A másik nagy hír, hogy a héten megtörtént nálunk az első babahajvágás. Na nem, nem Borkáé... Emese frufruját kellett megnyírni, mert már belelógott a szemébe. Hát nem mondom, hogy túl jól sikerült, se nem egyenes, se nem ideális hosszúságú, de a kisasszony nem volt túl kooperatív, frászt kaptam, hogy kiszúrom a szemét, de minimum megnyírom a szempilláját is, ráadásul Borka kiborult a látványtól és alig lehetett meggyőzni hogy ez nem fáj. Szép kilátások a jövőre nézve, jobb ha gyakorolunk...

Végezetül elárulom, hogy Emesének a héten az egyetlen célkitűzése hogy begyömöszölje a szájába az öklét, de nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem tövig. Mindez úgy a legkényelmesebb számára, ha a karomban teszi mindezt, mert akkor a vállam segít neki a kezét a szájánál tartani. Ennél már csak az teszi boldogabbá, ha szórakoztatom is közben és fel-alá mászkálok (igen, tudom, de ha már az elsőt elkényeztettem, igazságtalannak érezném a ridegtartást a másodiknál). Emese ezalatt pedig (hálából) irgalmatlan mennyiségű nyálat termel, ami eleinte szolidan végigfolyik a karomon, majd a földre csepeg és ha a járkálásnál egy meghatározott nyomvonalat követek, akkor pár perc után tökéletesen rekonstruálható az útvonal a padlón lévő nyálcsík alapján, ami egy szerényebb csiga is bármikor megirigyelne.

2012. augusztus 19., vasárnap

12.-105. hét

Kis családunk a héten a Balatonon nyaralt, bár a tó közelségét nem sikerült a klasszikus értelemben kihasználni. Borka ugyanis beledugta a lábujját a stégről és közölte, hogy hideg, amivel tökéletesen egyetértettem. Ezután csak vödörrel hordta a vizet a homokozóba, illetve a felfújható medencéjét csónakosítva és abban szárazon ülve volt csak hajlandó eltávolodni a parttól, azt viszont rémesen élvezte. Hosszasan győzködtük, hogy legalább a gyerekmedencében, vagy az élményfürdőben merítkezzen meg. Ezeket az alkalmakat Borka különös lelkesedéssel fogadta, mert halacskás úszópelenkát kapott és felvehette az új, (eleinte még) hófehér fürdőköpenyét. Ebben aztán úgy sétált fel-alá a parton, mint egy nyugdíjas bokszoló (tippelhettek kitől származik a hasonlat), és annyira meg volt elégedve vele, hogy utána homokozni is abban akart. Aztán a harmadik napra sikerült elérni, hogy megmerítse hab testét és a végére eljutottunk ahhoz a gyerekkoromból is ismert klasszikus szituációhoz, amikor is a gyermek lila szájjal, fog vacogtatva kérleli az őt kiparancsoló szülőt, hogy mééég eeegy kiiicsit. A legjobban persze a pezsgőfürdőt élvezte, ahol közölte, hogy bugyog, ezzel ismét meglepve engem, hogy vajon mikor tanulta ezt a szót, milyen kontextusban és hogyan emlékezhetett rá. A szárazon töltött időben nagyrészt homokozott, legtöbbször valamilyen idegen ajkú gyermek társaságában. Itt ismét lenyűgözött, ugyanis teljesen adekvátan bólogatott a német kisfiúnak, kérésre még a lapátot is odaadta. Aztán egyik délelőtt órákon keresztül tökéletes összhangban játszottak egy orosz kisfiúval, aki folyamatosan beszélt hozza, mi sem értettük mit, Bori meg teljes áhítattal csüngött minden szaván és lelkesen bólogatott. Azért egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy amikor rongyosra beszélem a számat és ő ugyanilyen kitartóan helyesel, vajon akkor is ennyit ért csak belőle? További kimeríthetetlen örömforrást jelentett számára a svédasztalos félpanzió, ahol reggelire kulbászt ehetett tejbegrízzel, vacsorára pedig tortát husival és dinnyével. Hiába, tud élni. Mindez általában úgy zajlott, hogy az étterembe érkezve kijelentette, hogy Borj kap piros etetőszék, majd miután beleült feltette a kezét és közölte, hogy Boji választ süti, mire valamelyikünk a kellő magasságban tartva elvitte egy körre a sütispulthoz. Amikor pedig végzett, fennhangon kijelentette, hogy pincér bácsi elvisz tányé. Aztán annyira jól teltek a napjai, hogy a nyaralás végére egy igazi jó gyerekhez mérten alig maradt épp bőrfelület a lábszárán és olyat tett az etetőszékben, amilyet korábban soha:

 

És hogy mit csinált mindeközben Emese? Nem tudom, hogy a jó levegő tette, vagy a kánikula utáni viszonylag enyhébb időjárás, vagy egyszerűen jót tesz neki, ha nagy körülötte a zsivaj, de mindenesetre gyakorlatilag átaludta az egész nyaralást. Sebaj, majd jövőre!

2012. augusztus 12., vasárnap

Borka két éves - szülinapi különszám

Bármennyire is közhely, mégis, csak úgy repül az idő, hiszen Borka lányunk máris két éves! Az elmúlt egy év sem telt el nyom nélkül. Bori ezalatt nőtt két ruhaméretet, felszedett két és fél kilót és növesztett vagy öt centinyi hajat és hét új fogat. A legnagyobb változások azonban belül történtek. Borka az elmúlt egy évben megtanult stabilan járni, futni, toporzékolni, Duplózni és babázni valamint kialakult benne a késztetés, hogy mindenre felmásszon, és tényleg fel is mászik. Már tud szívószállal inni, koccintani, minden köhögés után megveregeti a saját hátát (hogy hogyan fogom átszoktatni arra, hogy inkább a szája elé tegye a kezét, azt nem tudom), határozott ízlése lett és minden alkalommal komoly marketing tevékenységet kell folytatnom, hogy azt vegye fel, amit én szeretnék, de ha nem sikerül simán le tud vetkőzni, valamint szerencsés esetben felveszi egyedül a nadrágját. Rögeszmésen közölni szeretné a gondolatait és már úgy karattyol, hogy addig ismételgeti a mondókáját míg meg nem értem és le nem fordítom borkáról, magyarra. Megtanulta, hogy azzal bármikor megnevettet, ha a legváratlanabb helyzetben egy huncut ábrázat kíséretében azt mondja, hogy kukucs, és már tud feleselni, vitatkozni és némi cumi reményében azt füllenteni, hogy ő nagyon álmos. Eleinte három napig röhögött a saját vezetéknevén, de mostanra rendesen be tud mutatkozni és még azt is elmondja hogy két éves. Kedvenc szava a csipa és a fika és meg azt szeretem a legjobban, amikor próbálja kimondani, hogy küklopsz. Már egy csöppet sem babás, határozottan kislány benyomást kelt és hát van-e annál egyértelműbb jele annak, hogy a dackorszakba lépett, hogy már csak ha szólítom, hogy Bori, akkor is azonnal rávágja, hogy NEM!  

A jeles napot természetesen kellőképpen megünnepeltük, igazi babazsúr volt az összes női rokonával, tortával és rengeteg ajándékkal. Végre lett saját duplós kukásautója és az apjával még gyerekkonyhát is csináltunk neki (nem tudom eldönteni minek örült jobban), kapott hozzá sütős és főzős edénykészletet is, amiből a sodrófát következetesen azóta is borsdarálóként használja. A tortán saját maga fújta el a gyertyákat, majd elszaladt a villájáért és nekikezdett... ezek után érthető, hogy vérig volt sértve, amikor elkezdtük felszeletelni az ő tortáját. De ezt a kis intermezzót leszámítva egy szülinaposhoz méltó módon ragyogott egész nap.

Hajrá Borka, csak így tovább! Isten éltessen sokáig!

11.-104. hét

A hét nagy részét az apai nagyszülőknél töltöttük. Emesének egyetlen célja az volt, hogy valahogy átvészelje a kánikulát és irtóra élvezte a létet a hálós járókában, amely teljesen Borka-mentes övezetnek bizonyult. Begyűjtött jó pár "hú mennyi haja van" dicséretet és mindenkit elbűvölt a mosolyával és azzal, hogy még a saját tükörképére is képes vigyorogni. Bori (az apjával egyetemben) az olimpia lázában égett, amint bekapcsolták a tévét vad hajrázásba kezdett, függetlenül attól, hogy épp ki játszott. És közvetíthettek akár úszást, akár birkózást, ha örültünk Bori biztos rázendített, hogy góóól! góóóól! Borkát horgászni is elvitte a Japapa (=Nagypapa), bár a várttal ellentétben, Borit a pecázásnál sokkal inkább lázba hozta az autó, amivel mentek és alig lehetett elvontatni a vezetőülésről. És persze volt homokozás, csúszdázás, fagyizás, kényeztetés, cica dögönyözés minden mennyiségben. Mindezek mellett mostanában Borka kedvenc elfoglaltsága a babázás, ő és Bobó baba szinte elválaszthatatlanok. Minden lefekvésnél szinte szertartásszerűen elkéri Bobó-baba összes tartozékát, úgymint cumi, sapka, ruha, (mert természetesen ilyenkor már pizsamában van B.-baba is), cumisüveg, takaró (ami eredetileg Apa gyerekkori zsebkendője volt), babahordozó. Aztán mikor elalszik próbálom B.-babát feltűnés nélkül az ágy végébe csempészni, ugyanis ha Bori véletlenül ráfekszik akkor B.-baba hangos cuppogásba vagy nevetésbe vagy baba-baba felkiáltásba vagy vad oázásba kezd és mindehhez még a feje is pirosan világít (ez ügyben még nem sikerült átlátnom a tervező koncepcióját, lehet, hogy arcüreg gyulladása van, de az biztos, hogy mikor Bori először meglátta sírva fakadt). Ezen kívül van B.-babának bilije is, de még ő sem szobatiszta, mert Bori folyamatosan lopkodja neki Emese pelenkáit és popsitörlőit, ráadásul arról is gondoskodik, hogy B.-baba tudjon mit pisilni, ugyanis rendszeresen megszoptatja. De ez mind eltörpül amellett, hogy B.-babának babakocsija is van, ami egyértelműen a legtöbbet használt és legszentebb játéka Borkának. Egész álló nap tologatja fel-alá a lakásban és mindent belepakol, ami csak kicsi szívének fontos, a kedvenc mesekönyveitől kezdve a legértékesebb építőelemeken át, a plüss zöldségekig tényleg bármit. Az ülőrészen ül egymás hegyén hátán minden aminek szeme és füle van, a babáktól kezdve a macin át, a duplós állatkákig, a szárrészre pedig felaggat mindent aminek csak füle van, legyen az kosár, szatyor vagy táska, így növelve a tárolókapacitást. És ha véletlenül túl sok mindent vesz ki előlről, akkor az egész felborul, ami számára egy újabb felháborító manifesztációja a gravitációnak. Ha valami kis tárgy hiányzik otthonról, kocsikulcs, villamosjegy, kiskanál, vagy bármi, ami alaphelyzetben 120cm alatt helyezkedik el a lakásban, azt a legcélravezetőbb Borka babakocsijában keresni. De ha épp nem hiányzik semmi akkor is érdemes heti egyszer sutyiban átselejteznem, az almacsutkák és szilvamagok, kavicsok és blokkok között mindig találok valami rég óta keresett apróságot, arról nem is beszélve, hogy így nyerek egy nyugis fél órát - ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy Borka teljes elmélyültségben ismételten összegyűjtse kincseit és megtöltse a babakocsit.  

2012. augusztus 5., vasárnap

10.-103. hét

Ha mondanom kellene egy napot, amikor Borka beszélni kezdett, akkor az 2012. augusztus 2. lenne. És a fordulópontnak azt veszem, hogy kimondta, hogy törülköző. Így egyben és mindennemű rövidítés nélkül. Szerintem, ha valaki ki tudja mondani, hogy törülköző, az tud beszélni. Gyakorlatilag továbbra is folyamatosan karattyol, csak most már egyre többet értek belőle, már mondatokat is fel lehet ismerni, néha ragoz és szinte már mindent végig kimond, és így még a korábbinál is pimaszabb. Ha rosszalkodik, akkor vagy kijelenti, hogy vicces és tényleg jót röhög rajta, vagy századszorra is ígéretet tesz, hogy nem többet, amit szerintem ő maga sem hisz el, de mégis méltányolom. Ha pedig indulnánk haza a játszótérről, vagy kéne menni lefeküdni és szólok neki, akkor pedig felemeli a mutatóujját és kérlelően azt mondja, hogy picit. Vaj szívemről árulkodik, hogy ez sokkal hatékonyabb, mint amikor azt mondta, hogy nem. Na és tudjátok mi a válasz arra, hogy „Borka szólj, ha segítsek!”? Szóóól!
Emesének továbbra is felderül az arca, ha fölé hajolok és határozottan megriad, amikor meghallja, hogy „Szia Baba, itt a Boji!”. A legújabb kunsztja pedig, hogy határozottan készség szinten forog most már hasról hátra. Ráadásul már nem csak úgy véletlen, szerencsés karpozíció esetén, hanem a klasszikus popsit az égbe emelő és oldalra billentő technikával. Aztán ha sikerrel jár, akkor hosszasan vigyorog örömében.

2012. július 29., vasárnap

9.-102. hét


Mondtam már, hogy Bori egy irigy kutya? Egy zsír egyszerű csörgővel is képes fél óráig játszani, ha az Emeséé, és ha emlékeztetem erre, akkor kijelenti, hogy kö-kö, ami annyit tesz, hogy ő csak kölcsön vette. De ha csak megmutatom Emesének valamelyik könyvét, már hisztériás rohamot kap, hogy az Bojié! A járókát direkt azért raktuk össze, hogy az majd egy kis biztonságos sziget legyen másodszülöttünknek. Finoman szólva nem jött be, ugyanis Bori fél nap alatt megtanult belemászni, és míg egy évvel korábban öt percig nem bírt meglenni benne, most alig lehet kivakarni onnan, és legszívesebben Emese akasztott állataival játszik. (Ha emlékeztek, Borinak legyei voltak, amit lecseréltünk olyan zenélő forgóra, amire nyuszikat akasztottak a nyakuknál fogva.) Borka már képes felmászni Emese pelenkázójára, mert természetesen őt is ott kell pelenkázni és meg van sértődve, hogy már kinőtte a hordozót. Ha Emese elérhető magasságba kerül, akkor szinte levakarhatatlan róla a nővére. Jobb esetben puszilgatja vagy két centire a fejétől teljes hangerővel közli, hogy Szia Baba, itt a Boji!. De a nagy lelkesedés csak a látszat… hirtelen felindulásból még mindig rásóz néha egy-egy simogatás után, de egyébként kifinomultabb módszerekhez folyamodik, és inkább jó alaposan megszorongatja a húga kézreesőbb testrészeit. Emese pedig egy igazán stramm kis csajszi és legtöbbször nyikkanás nélkül tűri nővére szeretetrohamait vagy az annak álcázott piszkálódását. És már olyannyira edzett, hogy a két hónapos oltásnál is épp csak közölte, hogy ez a mértékű törődés azért már sok a jóból.

2012. július 22., vasárnap

8.-101.-hét

Nekem két olyan kis vidám kölköm van, hogy ezen már csak én is örvendezni tudok! Borkát már ismeritek, de Emese is egy kis vigyori, főleg reggelente... és komolyan, még hajnali ötkor is jó kedvre tud deríteni azzal a cuki kis mosolyával, ami esetemben tényleg nagy teljesítmény. Alvás után akárki fölé hajol és gügyög neki egy kicsit, tuti megjutalmazza egy vigyorral. De még más szempontból is mintagyerek. Borinál már újszülött kora óta problematikus téma az alvás, úgyhogy kétségbeesésemben már oda-vissza ismerem a "szakirodalmat". Mindig felment a vérnyomásom azoktól a jótanácsoktól, hogy csak egyszerűen tegyem le a gyereket az ágyába, hagyjam nyugton és majd elalszik. Hát, persze! gondoltam, és szent meggyőződésem volt, hogy ilyen gyerek egyszerűen csak a "szakértők" szerint létezik, vagy legalábbis olyan ritka, mint az olyan szülő, aki tényleg minden fürdés előtt beolajozza a csecsemő hajlatait (mi egyszer próbáltuk, de annyira csúszott az egész gyerek, hogy alig bírtuk utána a víz felett tartani). És erre tessék! Itt van a második lányom, akit ugyanabból a génállományból sikerült úgy kikeverni, hogy beteszem az ágyba és rohanok tovább és mire visszanézek már alszik... vagy legföljebb egyre laposabban pislogva nézegeti azt a híres rácsvédőjét vagy a plafont (már párszor sutyiban meglestem, hogy alszik el, mert alig hittem el, hogy tényleg magától ment és nem lopódzik-e be mindig valami manó a szobába elringatni).
Ha ez a természetes evolúció és a prototípus után ennyivel könnyebben kezelhető az egyes verzió, akkor lehet, hogy az ötödik már tisztába is tenné magát?

2012. július 15., vasárnap

7.-100.-hét

Borka azt hiszem már tud beszélni, csak egyelőre még titkolja, de néha megfeledkezik erről és akkor egészen meglepő szavak is kicsúsznak a száján. A beszédet egyébként arra használja, hogy még pontosabban tudjon minket dirigálni és néha kissé kellemetlen helyzetbe hozni. A héten például lagziban voltunk, ahol egy kicsit később tálalták a vacsorát, mint ahogy Borka etetési ideje van, így fél órán keresztül hajtogatta, hogy ham-ham, hoz! Aztán meg kiabálta, hogy hóóóóóóóz! Csak egy hajszálon múlt, hogy a kanalával nem verte az asztalt. Aztán amikor valamelyik reggelre mazsolás kalácsot sütöttem neki, és elé tettem, beletúrt, majd az egész környéket felverő hangerővel közölte, hogy HÚS!! és mutogatott a hűtőre. Szóval így tegyen az ember a kedvére. A kedvence amúgy továbbra is a kulbász, így ú-val, és ha a kedvembe akar járni, akkor eszik hozzá sonkát, vajat, vagy Camembert sajtot. Nem, még nem meséltem a védődőnek. Szerencsére ő most amúgy is Emesével van elfoglalva, akinek ugyan egyre több hurka van a combján, azonban a mérleg szerint nem hízik elég gyorsan, pedig legtöbbször tényleg olyan, mint egy kis szivattyú. Borkával továbbra sem felhőtlen a viszonya, főleg mert már őt is igyekszik dirigálni: Baba, fekszik, alszik!!, Emese pedig igazán minta gyerek, de azért ennek nem engedelmeskedik mindig. Viszont igyekszik Borinál is bevágódni, és villogtatja rá is azt az gyönyörű fogatlan mosolyát. Ennek igazán kevesen tudnak ellenállni, de Bori azért mindig megpróbálja. De lesz ez még így sem...

2012. július 8., vasárnap

6.-99. hét

Kezdjük a nagy hírrel! Borka vasárnap életében először belepisilt a bilibe. Előtte napokig alkudozott, hogy ki mindenki fog táncolni annak örömére, ha sikerül (Anya, Apa, Mami, Papi, Baba, Bobó-baba, Dédi a telefonon keresztül...) és aztán így is lett. Az Apja szerint épp hogy csak az MTI-t nem értesítettük. A dolog úgy esett, hogy leültette a székre magával szemben a babáját (Bobót), majd hosszas fészkelődés után ő is elhelyezkedett és aztán annyira meglepődött a csobogáson, és megilletődött a nagy ujjongáson, hogy azonnal felpattant. Már beígértük, hogy szilárd produktum esetén bukfencet is hányunk (ezt alól a Dédi felmentést kap) és várjuk a hatást. Borka egyébként igazán jól tűri a kánikulát, a kis felfújható medencéjéből hordja a vizet a lavórba és onnan vissza, hol erre alkalmas (vödör), hol erre tökéletesen alkalmatlan (szita) felszerelésekkel. A pancsolás ízére eddig még nem igazán kapott rá, valószínűleg túlságosan hasonlít a fürdésre, amit viszont annyira nem szívlel. Emese viszont láthatólag sajnálja, hogy nem született egy kicsit északabbra, nem igazán szereti a meleget, konkrétan sírva fakad, ha a hőmérő higanyszála 28 fok fölé kúszik. Ebből kifolyólag a kánikulát egy lefüggönyözött szobában pihegve vészeli át és ha tudna, akkor hálálkodna, hogy nem egy panel ház tizedik emeletére született. Nővérével ellentétben ő élvezi a hűsítő fürdőket és a végén azt is mondja hogy Hööö. Ez ugyanis a legújabb tudománya, hogy a síráson és a cuppogáson kívül egyéb hangokat is ki tud adni. Aki pedig azt meri állítani, hogy azért könnyű még a kisbabákkal, mert őket leteszi az ember és ott maradnak, annak üzenem, hogy egy frászt! Emese éjnek évadján képes lemászni a franciaágy közepéről és mellette végre értelmet nyert a rácsvédő is mint olyan. Mivel Borka és az ágyrács között nem alakult ki kölcsönhatás (maximum abba kapaszkodott, mikor kezdett felállni, de itt a rácsvédő csak érdemtelen szerephez jutott) én eddig csak szobadísznek tartottam, Emesénél viszont funkciója is van, tőle tényleg érdemes védeni a rácsot. Most már ott tartunk, hogy mindig megfordítjuk, ha az ágy végéhez ér, így egész nap fel-alá sétálgathat. Mindemellett már sokadjára tett olyat, hogy este nyolctól hajnali háromig aludt egyhuzamban és én ezért cserébe nagyon sok mindent hajlandó vagyok megbocsájtani.

2012. július 1., vasárnap

5.-98.-hét

Kérem vissza a régi Borikámat, mert a mostani egy hisztis zsarnok, aki azonnal vinnyog, ha valami nem úgy történik, ahogy ő elképzeli és folyton nyafog!


Borkánál azt hiszem a hét elején volt a mélypont, azóta már talán javult a helyzet. Mostanra kezd visszatalálni a régi önmagához és már csak minden második alkalommal csap rá Emesére, aki viszont minden bizonnyal stramm gyerek lesz, bírja a gyűrődést, néha mondjuk sikít egyet, de csak úgy a miheztartás végett. Persze Borka hisztije sem mindig alaptalan. A legújabb mániája, hogy minden fajta zoknit és cipőt, amit teheti lecsupál magáról. A minap épp a kis puhatalpú cipőjét próbálta lecibálni a lábáról, és folyamatosan mondogatta, hogy jossz, jossz, mi meg csak hajtogattuk, hogy nem rossz az Borikám, ne vedd le. Aztán az esti fürdés előtt vettük észre, hogy benne volt egy kis dobókocka…
Bori egyébként egész jól halad a beszédtanulásban. Emesét megtisztelte azzal, hogy neki mondta először, hogy szia!, és azóta is ha teheti, lelkesen üdvözli, hogy Szia Baba!. Azt egyelőre következetesen tagadja, hogy másodszülöttünket Emesének hívják, ő szerinte Baba és kész. Már teljesen tisztán mondja, hogy Apa és van Pa és Dé is, én meg vagyok Aja. Az m betűt továbbra is csak a nem szóban tudja kiejteni, így Mami is Aja lett, illetve néha Jaja. (Borikám, ha ezt valaha is olvasod, akkor ezennel üzenem neked, hogy emiatt jössz egy pár engesztelő puszival a Maminak, aki már születésed előtt lestoppolta ezt a nevet magának, mondván, hogy azt majd milyen korán ki tudod mondani.) Aztán Bori már azt is mondja nekem, hogy Gyeje Aja!, ami ebben az esetben épp elegendő ahhoz, hogy zsarnokság ide, diktátorság oda, anyai szívem nem tud ellen állni.

Emese babán pedig kitört a hasfájósság, ami ráadásul leggyakrabban hajnaltájban manifesztálódik, és hát amilyen kicsi olyan nagy hangja tud lenni, így a kánikula ellenére ha belelendül az ordításba, a hűvös hajnalokon is csapódnak a környéken az ablakok. Amúgy pedig az az érzésem, hogy összebeszéltek Borkával, mert most már ő sem hajlandó az éjszakákat alvással tölteni. Már csak abban reménykedhetem, hogy egyszer csak felnőnek (és hogy fogom sajnálni…)!