148.-241. hét

Sose szerettem az óraátállítást, de mióta gyerekeim vannak, a korábbiaknál is jobban utálom, mert mutasson nekem valaki egy olyan gyermeket, aki ilyenkor bólint egyet, és azt mondja, hogy „áh, már tényleg 9 óra van és nem 8, amikor épp a legélénkebbek vagyok?”, majd fogja magát, lefekszik, betakarózik és álomra hajtja azt a gyönyörű kis buksiját. Mondjuk Emese óraátállítás nélkül sem cselekszik az imént vázolt módon, de ilyenkor pláne esélytelen. Azt hiszem mostanra már egyértelművé vált, hogy míg Borka egy pacsirta típus, aki megfelelő mennyiségű fárasztás után képes kilenckor két perc alatt elaludni, függetlenül attól, mekkora ricsaj van körülötte, cserébe viszont még soha életében nem kellett reggel ébreszteni, minden nap felébred. Ha van ovi 7 és fél 8 között, ha nincs, főleg ha vasárnapra virradunk, akkor még garantáltan 7 előtt. Ezzel szemben Emese tipikus éjjeli bagoly. Képtelenség ágyba dugni és ha rajta múlna, hiába van még a fenekén a tojáshéj, simán ugrálna 11-ig a fejemen, és tulajdonképpen 10-ig meg is teszi. Cserébe viszont reggelente kivakarhatatlan az ágyból. Én mindkét típusnak látom az előnyét, de így hogy este is hajnalban is ébren van egy-egy gyermek… azt hiszem a legrosszabb kombináció.

GySzR:

A Normafához indultunk focizni. Emese kétségbeesetten reklamált:

- Én nem akarok a Normafán focizni!

- Miért, hol szeretnél?

- Lent a földön!

147.-240. hét

A lányokat a heti anyanapi program keretében lovagolni vittem és a vártnál sokkal nagyobb örömet okoztam ezzel. Emese irtó bátran jelentkezett, hogy ő legyen az első, nyeregbe pattant és még a folyamatos koncentrálás mellett is üdvözült mosollyal kapaszkodott, illetve halálmegvető bátorsággal engedte el a nyerget és simogatta a ló sörényét. Borka meg még ennél is ügyesebb volt. Eleve úgy ült a nyeregben, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Egyenes háttal, lábbal kapaszkodva, még a gyeplőt is jól tartotta. Hiába, előtört belőle a nemesi vér! Én úgy nőttem fel, hogy a ló az elől harap, hátul rúg, középen meg ráz, de a lányoknak erről egy szót sem szóltam. Aztán az alájuk rakott pónit megismerve csitultak az előítéleteim és igazándiból még most sem vagyok egészen biztos abban, hogy ez a ló öregségére lett ilyen békés egy állat, vagy sutyiban szedálják a gyereklovagoltatások előtt, mert szerintem ha fát vágnának a hátán az is mozdulatlanul állva tűrné. A lányokat a lovaglás végeztével is alig lehetett elrángatni a lovardából. Az összes lovat végig simogatták és egy vödörnyi répa sem lett volna elég, hogy mindenkit kellőképp megetethessenek. És hogy melyik ló volt a kedvenc? A legfalánkabb, aki még a forgalmit is majd kiette a táskámból és mindent felborogatott amit csak elért némi kósza falat reményében! A rokonlelkek azonnal egymásra hangolódtak!

         A csajokat elvittem fodrászhoz. Jó döntés volt, mert Emese nyírása nekünk Mamival egy délutánnyi program. Az első körben öt percet hajlandó megnyugtató mértékű nyugalmi helyzetben eltölteni, aztán minden újabb próbálkozásnál egyre kevesebbet. Ezért a dolog úgy néz ki, hogy gyorsan lenyírjuk a nagyját, aztán egy kis frufru igazítás a homokozóban, egy kis hátsó ritkítás a hintában és estére egész vállalható lesz a kisasszony feje és még a szemét sem szúrtuk ki az ollóval a kapálódzás közben (ami azért lássuk be, nagy előny). Így gondoltam majd jól feladjuk a leckét a fodrásznak és kíváncsian vártam a kimenetelt. Emese leült a tükörrel szemben és irtó megilletődötten csendben csak pislogott és békében tűrte a spriccelést, nyírást, forgatást, söprögetést. Igazi kis bubifrizurája lett, irtó cuki, na de persze ilyen viselkedés mellett nem nagy kunszt ilyet nyírni! Borka is csini lett, és mire engem is megnyírtak elpárolgott a megilletődöttség és pillanatok alatt felforgatták a fodrászüzletet. Ami egy kissé visszaadta a hitelem, mert egyébként értetlenkedve néztek rám, hogy minek harangoztam be ennyire körültekintően, hogy a lányok finoman szólva elevenek.

GySzR:

Mamiéktól haza induláskor Emese belekezdett a klasszikus nagyjelenetébe. A Hisztibe. A toporzékolós, krokodilkönnyes, földrevetődős hisztibe:

- Nem akarok hazamenni! Itt akarok maradni! Nem megyek haza!!!

Az autóval túl közel parkoltam a falhoz, ezért úgy döntöttem, először kiállok, utána száll csak be Emese, addig is legalább a nagyanyját boldogítja. Azonban abban a másodpercben, hogy beszálltam és beindítottam a motort, hatalmas pálfordulás történt. A hiszti és a toporzékolás ugyan maradt, de a szöveg más lett:

- Anyaaaaa ne hagyj itt! Elmennek! Én is menni akarok!

146.-239. hét

A lányok viszonya igen ellentmondásos és ingatag. Képesek 5 percen belül túlcsordulóan imádni, majd szívből gyűlölni egymást és fordítva. Mivel még ebben a korban nem is igyekeznek leplezni az érzéseiket, a viselkedésük tökéletesen tükrözi az éppen aktuális helyzetet. Néha magukra csukják az ajtót és játszanak, én meg imádom hallgatni, ahogy dumálnak egymással. Aztán egy váratlan pillanatban borul a bili és simán egymásnak esnek. De nem akárhogy! Rugdosva, pofozkodva, hajattépősen. A kádban ülve is egyik percben teljes egyetértésben mossák egymás hátát, majd egy perccel később egymás haját mossák, de nem annyira kedveskedésből, hanem dühből, visítva. Emese néha hosszasan kesereg azon délelőttönként, hogy Borka oviba megy és nem tudnak együtt játszani, majd délután mindent megtesz azért, hogy minél lassabban érjünk oda Boriért az oviba majd ölre mennek, hogy kire figyeljek és eszük ágában sincs együtt játszani. Néha irtó kedvesen megosztják egymással még akár a szentnek számító csokijaikat is, máskor meg azon képesek vérig sértődni és örök haragba kerülni, ha valamelyik csupán 2 másodperccel előbb kap egy szeletet a 10 dkg szalámiból. Néha örömmel játszanak fodrászosat, Borka fésüli a húgát, és mintha hájjal kenegetnék egymást úgy dicsérgetik kölcsönösen egymás frizurája és copfjait, aztán mire legközelebb odanézek, épp a tükör előtt lökdösődnek, és azt üvöltik, hogy „én vagyok a leggyönyörűbb, te pedig csúnyaaaa vagy!”.

         Szerintem néha ők maguk sem képesek követni a saját hangulatváltozásaikat. De valószínűleg erről szól a testvéri lét. Egyszerre testvérek, a legállandóbb játszótársak, a legfőbb szövetségesek (főleg ellenem), a legjobb cinkosok és szerencsére a legjobb barátnők és mindezzel egy időben a legfőbb riválisok. A figyelemért, az elsőbbségért, a kizárólagosságért és az összes materiális és nem materiális javakért. Összességében azért talán és remélem mégis pozitív az egyenleg…  

GySzR:

A lányok a játszótéren homokoztak épp egy kölcsön lapáttal, hármasban Borka egyik ovis barátnőjével. Hirtelen megjelent a színen két hat éves forma kisfiú, akik a homokozó lapátot kérték. A két nagyobb lány lefagyott és épp kezdett legörbülni a szájuk, amikor Emese hirtelen talpra szökkent épp, hogy nem tette csípőre a kezét és rámordult a két nagyfiúra:

- De hát nektek már van lapátotok!

Mire ők fogták magukat és eloldalogtak, Emese meg mint aki jól végezte dolgát, visszaült várat építeni.