39.-132. hét

Három jelenetet szeretnék megosztani Borka életéből.

1.

Bori csúszdázott és ahogy lezuttyant beleütötte a fejét a sípcsontomba. Szerintem neki fájt jobban, de ahogy felállt megsimogatta a lábam és bátorító hangon azt mondta:

-         Semmi baj Anya!

2.

A zöldségesnél Borka észrevette, hogy pucolt diót is árulnak, egyből ott pipiskedett, és belemarkolt, hogy szeretne enni belőle. Kértem, hogy rakja vissza, mire egyet kiválasztott, hogy csak az hagy egye meg. Erre mondta a zöldséges, hogy persze, egye meg nyugodtan. Erre az én élelmes Borkám pillanatok alatt újra belemarkolt és úgy teletömte a száját, hogy még megköszönni sem tudta.

3.

Este észrevettem, hogy előkerült Emese egy régebbi hálózsákja. Bori mostanság szívesen öltözteti Bobó babát Meske ruháiba, gondoltam biztos ő vette elő, de a helyén, a fiókban megtaláltam a mostanit is. Valahogy a sötétben nem tudtam becipzározni, hiányzott a kocsi, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget… egészen reggelig. Borkának ugyanis az volt az első kérdése hajnalban, hogy Emese melyik hálózsákban aludt. Mondtam, hogy az elefántosban és nem tudja-e véletlenül hová lett a cipzárja. Mire közölte, hogy a fiókban van. És igen, ő szedte le.

         Szóval először a kezében maradt a cipzárt, rájött, hogy ezáltal elromlott és rosszat csinált, majd a két és fél éves fejével megoldotta a problémát: betette a helyére a fiókba, majd elővett egy újat.

Meske pedig egész héten azt gyakorolta, hogy hogyan tud kapaszkodás nélkül állni. Irtó büszke magára minden alkalommal, amikor sikerül, és rámnéz, hogy figyelek-e és olyan hálás ha örvendezek neki, én meg csak pislogok milyen kitartó. Persze mindemellett mint a csík úgy szalad négykézláb és a héten a nővére nyomdokaiba lépett: elindult ugyanis a lépcsőn felfelé. Írtó cukin cincálja fel a pelenkától hatalmas popsiját.  A baj csupán csak annyi, hogy a tetején aztán minden félelemérzet nélkül ugyanolyan vehemenciával elindul fejjel előre lefelé is. A hétvégét a nagyszülőknél töltöttük, így volt ideje gyakorolni, mi meg csak felváltva rohangáltunk, hogy ki kapja el… Most el is bizonytalanodtam, hogy mi tetszett neki jobban a macska vagy a lépcső?

Ja, és kellett is nekem mondanom (és leginkább írásba adnom), hogy Meske nem pakol? Másnap már teljes egyetértésben ültek Borkával a kacatos fiókom előtt és szinkronban dobálták a hátuk mögé a cuccaimat…

GySzR:

Ha szóba kerül, hogy tél van, Bori azonnal hozzáteszi:

-         kopaszak a fák és nincs fagyi?

Hiába számára ezt jelenti ez az évszak. Mit neked karácsony és Mikulás? Fagyi!

38.-131. hét

Kezdek elbizonytalanodni a nevelésem jelentőségében. Eddig ha Borka jól viselkedett, mindig nagyon elégedett voltam, hogy lám-lám, a kitartó és következetes nevelésem gyümölcse… aztán ha néha mégsem viselkedett olyan jól, akkor betudtam annak, hogy elrontották a nagyszülők (vagy az apjától örökölte. Tiszta sor). Aztán itt van ez a két kis Vakarcs, akik még ráadásul testvérek is, ugyanazon irányelvek mentén nevelkedtek, és teljesen mások. Emlékszem Bori ilyenkor már rég leltározta a fiókokat és legszívesebben egész nap pakolt volna. Meskét meg tökéletesen kielégíti és eltelíti az a játéktömeg, ami Bori szobájában felhalmozódott és még soha ki nem vett semmit egy fiókból. Nincs úgy oda a hintáért, de imád fürdeni. Míg Borkát anno egy lepedőre rakott cumival rá lehetett venni arra, hogy lefeküdjön, Mesi mint az örült forgatja a fejét, ha cumit lát (kivéve a babakocsiba és az autósülésbe szíjazott helyzetet) és még soha életében nem tette be önként a szájába. Borkánál nincsenek olyan emlékeim, hogy valaha is odacsípte volna az ujjait (lehet, hogy a pakolási gyakorlat miatt, vagy pont ezért nem tartott a pakolástól), addig Emesém napi szinten odacsípi az kis virsli ujjait valahova, de még akár egy kemény fedeles könyvvel is képes ilyen balesetet elszenvedni. Míg Borka hónapokig gyakorolta az álló helyből leülést, Meske már szinte az első pillanattól kezdve irtó vagányán huppant le a földre. Míg Bori fix tárgyakba szeretett kapaszkodni és ha akartuk sem tudtuk volna a két kezét fogva vezetgetni, mert azt valahogy nem érezte biztonságosnak, addig Emese kicsit strapásabb, mert ő meg azt érzi biztosabbnak, ha tereptárgyak helyett az ő igényeihez igazodó felnőttekbe kapaszkodhat és már sétáltatni is lehet. Amiben viszont nagyon hasonlít a mostani Emese és a korábbi Borkára, hogy életcélja, hogy megkaparintsa a szemüvegemet, imádja a madzagokat és a vágyálmai netovábbja a számítógép töltőkábele a transzformátorral és persze nagy kedvenc a mobiltelefon is. De összességében mégis igazolódik az az elcsépelt mondás, hogy minden gyerek más, és sokra megyek a korábbi tapasztalatokkal, ha azok úgyse működnek a másik gyerkőcön. És most hogy már ilyen hosszan felvezettem, hogy mennyire nem rajtam múlik, hogy milyen a lányom, hanem mégis a genetika adja a jellemét és a habitusát elárulom, hogy mostanság bizony, 11 és 1 óra között fél órát menetrendszerűen, megelőzhetetlenül és menthetetlenül hisztizik. Olyan klasszikus földön vergődős módon. Hiába, nehéz a sorsa egy két és fél évesnek, hát még az anyukájának, de nem adom fel a reményt, hogy egyszer ezt is kinövi! 

 GySzR:

Ismét pár gyöngyszem, a habarás, csalamádé és a szalámi:

- havagarázs, csamaládé, szamáli.

37.-130. hét

A hét nagy eseménye kétségtelenül a hétvégi velencei kiruccanásunk volt az anyai nagyszülőkkel. Nem is tudom, mi jelentett Borkának nagyobb szenzációt az egész napos kényeztetés, a svédasztalos etetés, a játszószoba egy óvodányi játékkal, a farsangi programok, táncoló plüsselefánttal, vagy a Velencei tó. Rájöttem, egyik sem! A legeslegnagyobb örömöt az uszoda jelentette… Igen, megtört a jég és Bori kifejezetten élvezte a pancsolást, ehhez persze hozzájárult a vízi babacsúszda és a nála is nagyobb spriccelő kacsa, na meg az, hogy a medencéből remek kilátás nyílt a vasútállomásra és a vonatokra. Mivel viszonylag hamar világossá vált számomra, hogy az úszópelenka takaráson kívüli hatékonysága közelít a nullához, úgy gondoltam, Emese pancsolását, zsenge korára való tekintettel, továbbra is a fürdőkádakra korlátozzuk. Mivel nem tudta miből marad ki annyira nem vette zokon, cserébe azonban iszonyú patáliát rendezett, ha nem trónolhatott valakinek a karján, ahonnan mindent szemmel tarthatott és képtelenségnek tűnt elaltatni, egyszerűen kifulladásig nyitva tartotta a szemét, nehogy elmulasszon valamit. Borka is teljesen fel volt pörögve, azóta hajtogatja, hogy máskor is menjünk szállodába, mi viszont még egy kicsit rápihenünk a dologra.

GySzR:

Élénken él Borkában a hétvége emléke. Azóta ha elé teszek valami az asztalnál elégedetten megjegyzi:

- Pincérbácsi vagy!

36.-129. hét

Emesét továbbra sem kell az túlzott súlygyarapodástól féltenem. Azt kimondottan nem csípi, ha én kanállal próbálok kalóriát juttatni a szájába, viszont ha ő maga gyömöszölhet oda dolgokat, akkor határozottan lelkes. Konkrétan úgy viselkedik, mint egy kis hörcsög és csak tömi-tömi be, amit csak megkaparint, legyen szó főtt krumpliról vagy kölesgolyóról. Aztán csak próbálja ide-oda forgatni a szájában, néha sikerül egy kis adagot kidolgozni, amit aztán szétoszlathat az etetőszéken, de ha véletlenül valami lefelé távozik a szájüregéből, akkor köhög, prüszköl és olyan szemrehányóan néz rám, mintha az én hibám lenne. Ennek ellenére minden nap lelkesen gyártom neki a finomabbnál finomabb trutyikat. Ami viszont nagy szerencse, hogy Borka már az első falat előtt ajánlkozik, hogy megegye a maradékot (bár múltkor a répás cukkinifőzelékemre volt képe azt mondani, hogy nem finom). Szerencsére azonban nem látom reménytelennek a dolgot. Ha ugyanis előkerül Borinak a kolbász, akkor majd kiugrik az etetőszékből, annyira látványosan érdeklődik. Ha én feladom az etetést, mert már a kanál látványától szájzárat kap, akkor még Boritól elfogad egy pár kanálnyit, nehogy már az ővé legyen az összes maradék, ha már egyszer az az ő kajája. És ebédidő után egy órával, mint valami kis porszívó mindent igyekszik összegyűjteni az étkező padlójáról (lehet, hogy eleve ezek az ínséges idők miatt dobálja le tartalék gyanánt az ebédje nagy részét). És a végén még így is marad hely a gyomrában, azt kitölti papírral, vagy bármivel, ami egy köbcentiméternél kisebb és 50 centinél alacsonyabban van. Így járt a Bori által gyűjtött fagyalbogyó is… (hogy hogyan jutott hozzá? Inkább ne firtassuk, nem ez az első dolog, amiért idén sem jelölnek az ’Év Anyukája’ díjra). Aztán csak sikerült kideríteni, hogy a fagyal mérgező, aminek következtében egy éjszakát a gyerektoxikológián vendégeskedtünk. Itt pedig megtudtam, hogy a gyerekgyógyászatban már az is kihívás, hogy például egy EKG elkészüljön, mert egy nyolc hónapos vagy az elektródákkal játszik, vagy ha ebben korlátozzák, akkor üvölt, mert az elektródákkal szeretne játszani.

És ha már így az evésnél tartunk, Borka egyre inkább édesszájú, irtó jó füle van és ha csak egy kis zörgést hall a konyhából már kiabál, hogy „Apa mit eszel? Én is kérek!” A kedvence azért továbbra is pont az, amit Emese eszik, illetve a kolbász, reggelente pedig a müzli. Ez olyannyira beépült a mindennapjaiba, hogy szent meggyőződése, hogy Piroska a Nagyanyónak a tejecske mellé müzlit is vitt.

GySzR:

Borka már egész ügyesen tud egyedül öltözni és vetkőzni. Pár napja az eddig mumusnak számító bodyt is egyedül vette le és nagyon megdicsértük, mire megkérdezte:

-         Most már felnőtt vagyok?