2016. január 31., vasárnap

192.-286. hét



Megadtam magam, nem állok ellen tovább az árnak és azt hiszem tetőzött családunkban az Elza-mánia. A lányok minden hétvége reggel megnézik a Jégvarázst, már kívülről tudják, előre nevetnek a vicceket és éneklik a dalrészleteket. Csak akkor indul igazán jól a nap, ha az Elzás ruha alá Jégvarázsos bugyit és Elza mintás harisnyát tudnak venni és Bori minden este alaposan megfésülgeti az Elzáit. Kedvenc szerepjátékuk, hogy Elzává és Annává válnak, jeget varázsolnak és megmentik egymást. Jégvarázsos színezőt kell nyomtatnom és Jégvarázsos társast is rengeteget játszunk. Borkának persze Jégvarázsos memória kártyája is van, ami végképp a halálom, ha semmi másra nem figyelek, akkor sincs sok esélyem, mert számomra minden kártya egyforma: Elza és Anna van rajta esetleg már sorrendben. Már biztos tudjátok, hogy milyen mintája van Bori kedvenc poharának és melyik az a nadrág, amire Emese nagyon vigyáz, hogy ha rajta van, ne pisiljen be. Szóval elárasztott minket a Jégvarázs kultusz, ami nem nehéz, mert szerintem nincs olyan gyerekeknek való használati tárgy a világon, amit nem lehetne Jégvarázsos kiadásban kapni. Persze tudom én, hogy ki fogják nőni, új mánia jön majd, hiszen amúgy nem lehetne új témájú társast és poharat venni. Én meg csak reménykedem, hogy nem a Monster High lesz…

GySzM:

Úgy döntöttem, hogy már elég nagyok a lányaim ahhoz, hogy egyedül boldoguljanak a nagyvilágot jelentő lakásban és teljes magányban, a nyilvánosság kizárásával tölthessek el néha pár percet a mellékhelységben. Emese különösen nehezményezi, hogy ilyen drasztikusan kizártam az életemből, ezért ilyenkor kopogtat és az ajtó előtt állva teljes átéléssel énekli, hogy
- Csak egy pici hó kell és még egy jó barát…
(https://www.youtube.com/watch?v=_l58tS1IKb4 – csak ha esetleg a ti napjaitok nem a Jégvarázs jegyében telne)

2016. január 24., vasárnap

191.-285. hét



Olyan régen volt már ki-mit tud, pedig közben csomót ügyesedtek és okosodtak a lányok. Borka például képzeljétek gyönyörűen tud masnit kötni és bármit bármikor és végérvényesen összecsomóz, de szerintem ha lenne fűzős cipője azt is be tudná kötni, sőt nem csak örökre tartó módon. Tud fonni és gyönyörű copfokat csinál a babáinak és most már magának is. Teljesen a mai kor gyermeke és folyton próbálja elcsaklizni a telefonomat. Ugyan még soha nem mutattam meg neki, hogy hogyan működik és mi micsoda rajta, teljesen kiismeri magát. Simán feloldja a képernyőzárat, lapozgat a fényképek között, csendéleteket készít a lakásról és portrékat Emeséről és rólam, sőt mi több szelfizik!
         Meskete is egyre ügyesedik. Legtöbbször úgy rajzol, hogy kis vonalkákat húz egymás mellé és próbálgatja a színeket. Aztán egyszer csak megszállja az ihlet és figuratív rajzokat készít. Már tud virágot, házat, embert és egy csomó mindent, ami számunkra nem felismerhető, de a fantáziája szárnyal és szívesen elmeséli mi minden van rajta. A képek általában nem kötik röghöz, szóval ugyanarról a rajzról pár nap különbséggel teljesen más sztorit tud tálalni. Emese hivatalosan ugyan még mindig Duplózik, azonban egyre ügyesebben építget Borka Legojával is, de mindenképpen lelkesebben. Jókat mosolygok rajta, amikor odaáll Bori Elzás legója mellé és figyel, aztán amikor épp nem néz oda senki, kicsit megpiszkálja. De azért néha engedélyt kap és teljes erőbedobással játszhat vele!

GySzR:

Autóban ülve gyakran játszunk állatos kitalálóst a lányokkal. Mostanában Emese is egyre gyakrabban bekapcsolódik és visszhangként megismétli Borka kérdéseit. De ami a legjobb, ha épp ő gondol valamire. Például egy állatra, aminek három lába van és nem a sánta róka és nem is egy félbevágott katica, mert szőrös. És amikor hosszas kérdezgetés után végre kiderül, hogy béget és erre én kissé neheztelve megjegyzem, hogy a birkának nem három, hanem négy lába van, akkor lesajnáló hangon csak annyit válaszol:
- Jaj, Anya! Ez egy különleges birka, amire én gondoltam! A négylábú már annyira unalmas!

2016. január 17., vasárnap

190.-284. hét



Elvittem a lányokat bábszínházba, a Nyúl Péter című mesére. Ugyan komoly négy karikás korhatári besorolást adtak az előadásnak, nagyvonalúan úgy gondoltam az én stramm Emesém bírni fogja a gyűrődést. Mint utólag kiderült kissé elhamarkodott döntés volt. A történet röviden arról szól, hogy néhány nyuszi suttyomban Gergelyfi bácsi kertjében dézsmálja a gondosan megtermelt zöldségeket, aminek érthető módon nem örül túlzottan az öreg. A problémát tovább súlyosbítja, hogy kedvence a nyúlpástétom, és Nyúl Péter apja is ilyen formában került az örök vadászmezőkre. Mielőtt bárkit is rémálmok gyötörnének az éjjel, elárulom, hogy semmi ok az aggodalomra a nyúlpástétom tényleg finom, a mesében azonban mégis Gergelyfi bácsi marad hoppon és a nyuszik menekülnek meg. Emesét teljesen magával ragadta a történet, igazán átérezte Nyúl Péter helyzetét és utolsó porcikájáig remegve izgult érte. A legdrámaibb pillanatokban a fülét is befogva, szemét szorosan összeszorítva fúrta be a fejét a hónom alá és a menekülő nyuszikat túlordítva kiabálta, hogy „jaj szegény nyuszik! Fussatok! Jaj-jaj!”. Természetesen a nézőtér közepén, a legjobb helyen ültünk és a környezetünkben lévő ovisok szemében szinte a színpadon történteknél is nagyobb látványosságot jelentettünk. Szerencsére minden jó, ha a vége jó és Emese a történtek ellenére is szeretne még bábszínházba menni, de legközelebb tuti csak 3 karikásra megyünk.

GySzR:

A bábszínház szünetében viccből megkérdeztem a pihegő Emesémet, hogy kér-e egy kis nyúlpástétomos szendvicset. Szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy
- Igeeeen!