2011. január 27., csütörtök

24. hét

Fogat növesztett a lányom! Egyet. Alulra. Még csak egy kis fehér csíknak látszik, de már tud vele harapni - úgy vettem észre. Nem, írni-olvasni még nem tud. Még!
Röviden és távirati stílusban ez történt ezen a héten, de ha további részletekre is kíváncsiak vagytok, íme:
Kapott a kis Cuncink etetőszéket, úgyhogy most már abban trónolva hódolhat kedvenc
elfoglaltságának: bámulja, ahogy a felnőttek szájában, furcsa arcmozgás kísértetében végérvényesen eltűnnek a dolgok. És hogy tovább fokozzuk az élvezeteket, eközben még egy kanalat is kap, hogy azt is szokja, amit természetesen azonnal a szájába gyömöszöl és a gyönyörűségtől hörögve rágcsálja. Végre valami, amit legálisan is harapdálhat!
Hétvégén az apja távollétében kettesben bitorolhattuk Borival a nagy ágyat, én meg gondoltam, elkapatom egy kicsit és együtt aludtunk. Tudni kell, hogy Borka ugyan oldalra fordulva, összegubózva szeret elaludni, de ha már egyszer mélyen alszik, akkor
hanyatt vágja magát, szétteszi a két karját és elterül, mint az Alföld. Fesztávolsága 60cm, így az éjszaka közepén úgy találtam magam, hogy a Kisasszony fekszik középen az 160cm széles ágyon, én meg a szoptatáshoz készülve felváltva kucorgok a két oldalt hagyott 50-50cm-n és rettegek, nehogy ráfeküdjek. Alig vártam már, hogy hazajöjjön az apja és kiebrudaljam a kiságyába. Az összebújós, szuszogást hallgató együtt-alvásokat meg továbbra is fenntartjuk a délelőtti szunyókálásra.

Ráadásként egy videó arról, hogy már csak azért is jó gyereknek lenni, mert akkor az ember akár egy párnától is sikítva tud kacagni:

2011. január 20., csütörtök

23.hét

Ezen a héten kiderült, hogy a mozgáshoz lányunknak az a legnagyobb motiváló erő, ha fél, hogy kimarad valamiből. Beraktam a hintába, meglöktem, leültem és mikor legközelebb odanéztem, egy vigyorgó fej nyújtózkodott ki a rúd mögül... Borka FELÜLT!! azóta már többször is megismételte, amikor a hintában feküdve látókörén kívül kerültünk és akár fél percig is képes volt így pipiskedve leselkedni.
Egyéb dolgokban nincs lényegi változás. Továbbra sem tudom eldönteni hogy esténként ki fürdet kit, továbbra is imádja nézni ha eszünk, csak most már cuppog is hozzá és közben már szinte gyötör a lelkiismeret-furdalás, hogy neki nem adunk semmit. Azt, hogy egyforma frizuránk lehessen továbbra sem a hajnövesztéssel igyekszik elérni,
hanem az én hajam kitépésével. Szerencsére ezen a téren még akad tennivalója, valószínűleg ezért jelentett olyan katartikus élményt számára, hogy ma találkozhatott egy olyan felnőttel, aki hozzá hasonló khmm... "hajkoronával" dicsekedhet (köszi, Kálmán!). Ez annyira lenyűgözte, hogy percekig le sem vette róla a szemét (bocs, Kálmán!), amíg itt volt, gátlástalanul, mozdulatlanul, tátott szájjal bámulta (lsd. fürdés utáni kép) és még elaludni sem volt hajlandó. De most végre alszik, úgyhogy lassan megyek, csatlakozom.

2011. január 13., csütörtök

22. hét

Ezen a héten elvittem Borit Ringató foglalkozásra. Zenei téren ugyanis nem elég, hogy a mi génállományunkat örökölte, de még elalvás előtt is én szoktam neki énekelni. Az apja szerint ez azért ilyen hatékony, mert inkább elalszik, csak hagyjam már végre abba. Gondoltam ezeken az alkalmakon meg hátha ragad rá valami a koszon kívül (na jó, bevallom, szíves örömest megragadok minden alkalmat, amely révén napközben is kommunikálhatok felnőtt emberekkel). De azt hiszem, Borkának is tetszett, mert 20 percig elfelejtette becsukni a száját, annyira csodálkozott. Még azt is kibírta, hogy éppen nem gyömöszölt bele semmit, ami igen nagy teljesítmény mostanában, hiszen ez a fő napi program. Már a legyek sem érezhetik magukat biztonságban, barátság ide, barátság oda, most, hogy oldalra fordulva már eléri őket, gyakran lesz nyálas a lábuk. A játszószőnyegéről is gyakorlatilag letépdesi a felfüggesztett játékokat, és ha valamit mégsem sikerül a szájáig elhúzni, szabályosan dühbe gurul. Csak azért nem toporzékol, mert még nem tud állni, de cserébe, felháborodása jeléül mind a négy végtagját a földhöz csapkodja és hogy félreértés ne essék, hörög hozzá. Ráadásul a szokásosnál is több nyála folyik, kevesebbet és nehezebben alszik és napközben is nyűgösebb. Úgy gondolom, hogy ezek után a minimum, hogy növeszt legalább egy fogat. Mentségére legyen mondva, más módon is igyekszik kompenzálni: már háromszor is sikerült elkápráztatnia azzal, hogy hasról hátra fordult és megtanult puszit cuppantani. Ezzel persze nem azt jelzi, hogy viszontszeret, hanem, hogy éhes, de azért anyai szívem így is repes.

2011. január 6., csütörtök

21.hét

Nem volt könnyű hetünk. Egyedül nem tudtam biztosítani azt a kényeztetést, amit az ünnepek alatt nyújtott a hódolók raja a kisasszonynak. Kénytelen volt újra beérni csak velem és a legyekkel, illetve a legjobb haverjával, a játszószőnyeges kígyóval. Még a karácsonyfával sem tudtam kiengesztelni. Aztán a hét vége felé sikerült visszazökkenni a régi kerékvágásba. Illetve még tovább, ugyanis Borka lányunk az elmúlt napokban egyre gyakrabban és ügyesebben fordul hasra. Ez úgy zajlik, hogy kinéz magának valamit, amit nem ér el, de nagyon tetszik neki, ekkor magasra emeli a lábát, kidönti oldalra, utánagördül és lendületből próbál hasra átbillenni. Eleinte persze megakadt a holtponton és ilyenkor nagy nyögések közepette erőlködött, minél többedik próbálkozásnál tartott, annál dühösebben, de most már nagyon rutinos. Miután átfordul, nagy elégedetten begyömöszöli a szájába a kiszemelt játékot, még pár percig nézelődik, aztán rájön, hogy nagyon strapás dolog hason feküdni és tartani a fejét, és ezt ő tulajdonképpen nem is szereti. Fülsiketítő módon hangot is ad felháborodásának, ekkor visszafordítjuk, mire ő nagy durcásan méltatlankodik, hogy akkor most kezdheti az egészet elölről. De szerintem nem ez lesz az a gyermekkori trauma, amit majd elemezget felnőttként a pszichológusával, hanem az öltöztetés. Sanyarú sorsa van ugyanis egy szem lányunknak: minden fürdés után fel kell öltöznie. Érdekes módon azt utálja legjobban, amikor a karjait próbáljuk mindenféle végeláthatatlanul hosszú csövekbe kényszeríteni. Néha olyan keservesen sír emiatt, hogy az is felmerül bennem, hogy ki kellene hagyni a fürdetést is, pedig azt nagyon szereti. Nagy hancúrozást csap a kádban és már nem elégszik meg azzal, hogy úszik az egész fürdőszoba, hanem eltökélt szándéka, hogy mi is lehetőleg a fejünk búbjáig vizesek legyünk. Csupán jó szándékból, nehogy kimaradjunk a jóból. Szóval már csak emiatt is alig várjuk a rövid-ujjas tavaszt! Továbbá megfejtést várok arra a rejtélyre is, hogy az alig több, mint 6 és fél kilós gyermekünk hogyan tud több szennyes ruhát termelni, mint mi ketten az apjával?