232.-326. hét

Az igen kedves volt főnököm, gyakorló 4 gyermekes apuka, gyakran zsörtölődött amiatt, hogy a gyerekek milyen hálátlanok. A héten intenzíven emlegettem. Reggel hétkor indulok dolgozni, hogy 4-kor elsőként lábujjhegyen és szemlesütve kisurranhassak az a még további 2-3 órát dolgozó kollégáim közül. Loholva beesek az oviba, ahol már nem is azzal fogadnak a lányaim, hogy mit hoztál enni, hanem hogy „miért jöttél ilyen későn?”. Hazaérve ébredező lelkifurdalásomat tompítandó a „Anya, süssünk palacsintát!” kezdetű fülrágást nem is hagytam kibontakozni, hanem egyből beadtam a derekam. Kisütöttem a palacsintákat, kellő látványosságot jelentve dobáltam őket, lejátszottam pár kör társast, vásároltam a Bori-boltban, gyúrtam a gyurma kígyókat, majd a palacsintát mutogatva még a vacsoraasztalhoz is leültettem a családot. A kakaótól és lekvártól maszatos lányok elkerekedett szemmel figyelték, amint nyugtáztuk, hogy bizony a már félig elfogyasztott sajt bizony penészes volt.
- Mi lesz most Anya? Meg fogtok halni? – kérdezi Bori teli szájjal.
- Hát egyszer biztosan, de ettől a sajttól most nem. – próbálom megnyugtatni, bár azért annyira nem tűnik kétségbeesettnek.
- Ha meghalok tiétek lehetnek a biciklijeim. – jelenti be az apjuk. És innentől kicsúszott a kezünkből az irányítás, és a mi szemünk kerekedett el leginkább.
- Hurrá! – csattant ki az örömtől Emese – Bori! Ha anyáék meghalnak miénk lesz az egész lakás! Érted? Csak a miénk! Azt csinálunk, amit csak szeretnénk.
- És ki fog dolgozni? – kérdezte bárgyún Apa. Persze ez nem hatotta meg őket.
- És akkor ki fog elhozni titeket az oviból? – próbálkoztam miután magamhoz tértem a döbbenettől.
- De hát akkor nem is megyünk oviba, Anyaaaa! – kiáltották boldogan, már már lesajnálóan rám néztek. Hirtelen nagy volt az egyetértés közöttük.
- És ki fog nektek ennivalót venni? És honnan lesz új ruhátok? És új cipőtök? Ki süt nektek palacsintát és ki mesél nektek esténként? Ki vigasztal meg titeket ha rosszat álmodtok? – kezdtem belejönni. – És ki fogja kitörölni a feneketeket? – na itt kitört a röhögés, majd Emese elvágta a gordiuszi csomót és felkiáltott:
- Megvan! A Mami! Majd a Mami meg a Papi! Meg a Nagyiék!
- Majd odaköltözünk a Dédihez, ő úgyis egyedül lakik! – kontrázott rá Bori is.
Erre pedig mi lehet mondani, a „na jól van most már, ülj rendesen és egyél!”-en kívül? Nézzük a jó oldalát, nem elveszettek.
GySzR:
- Anya, nagyon szeretlek! – bújik hozzám Bori.
- Én is téged Borikám! – és épp kezdek elolvadni.
- Jó, akkor kaphatok egy cukrot?

231.-325. hét

Ti észrevettétek már, hogy Emese nem tud menni? Csak úgy szimplán menni. Tud viszont szaladni, futni, szökellni, sasszézni, ugrándozva és pörögve haladni vagy egy lábon ugrándozni, valamint az ovi felé menet vánszorogni vagy reggelente az étkező felé félálomban négykézláb mászni. Irtó látványosan tudja vonszolni magát és ugyanolyan szembeszökő, amikor repesve szökell. De hogy csak úgy simán menjen? Na nem, az egyáltalán nem jellemző.

Szerintem az embereket két nagy csoportra lehet osztani aszerint, hogy ha kapnak egy maroknyi különböző cukorkát, melyiket eszik meg először: amelyiket a legjobban szeretik, vagy amelyiket a legkevésbé és a végére hagyják a legjobbat. Hosszasan tudnám mindkét hozzáállás szempontjait és érveit sorolni de talán nem is kell őket ismerni ahhoz, hogy az ember eldönthesse, a szíve melyik csoporthoz húzza. Bori ez ügyben színt vallott és egyértelműen a tartogatósok közé tartozik. Raktároz, őrizget, válogat, beoszt és a legjobbakat hagyja a végére. Pedig lássuk be, nem túl előnyös mindez egy olyan húggal, aki viszont az „amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra” elvek szerint viszonyul az édességekhez, majd később Boritól kunyerál. Illetve akkor sem túl praktikus, ha valaki olyan egyszál belű, mint Bori és mire megeszi az összes pizzatésztát a feltét alól, addigra tele lesz és a sok igazán finom falat már nem is fér bele.

GySzR:

Imádom hallgatni, ahogy a lányok beszélgetnek egymással. Ilyenkor Bori gyakran hívja Emesét picikémnek, de a legjobb, amikor az mondja neki, hogy kis pajtásom!

230.-324. hét

Mamiék beújítottak, és nem ismét Velencére Ele-Fülöphöz, hanem a Bükkbe, Felsőtárkányra
vittek el minket és meg kell hagynom, hogy igazán jó döntés volt az újítás. A lányok szokás szerint nagyon éltek, itt is volt pancsolás és medence, mondjuk a barlangfürdő résztől inkább megijedtek, mint hogy lenyűgözte volna őket, de volt játékszoba, gyerekdiszkó, jól főztek, a szálloda kertje, pedig igazán fantasztikus. Igazi fa labirintussal, kengurukkal, mindenféle majom szobrokat kereső rejtvényekkel és feladványokkal és egészen különleges játszótéri játékokkal. Az már csak igazán hab volt a tortán, hogy mindenhez pluszban igazán gyönyörű őszi időnk volt, képeslapba illő sárguló levelekkel és erdei tájjal. És akkor a legjobbat még csak a végére tartogattam. A szálloda közepén lévő belső udvarban szurikáták laknak és irtó helyesek. Borira szinte szedálóan hatott, ha kiültettük hajnalban a szurikátákhoz és ott meglepő módon békében ücsörgött nézte őket és még azt is hagyta, hogy ezalatt rendesen megfésüljük. Állítom még a mesénél is jobban tetszett neki, pedig azért az esetében nagy szó. Azt már csak csendben teszem hozzá, hogy én is legalább annyira élveztem a látványukat-

(GySzR) 

El is nevezték a helyet a lányok egész egyszerűen a szurikátás szállodának.

229.-323. hét

Az óvoda fő nevelési elve arra alapul, hogy a gyerekeknél a szabad játéknak van a legnagyobb építő ereje. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de abban egészen biztos vagyok, hogy ez a legkényelmesebb és azt is feltételezem, hogy némi átmenet nem ártana Borkának az óvodai szabad játék és az iskolai élet között ezért beírattuk az ovisuliba. Borikám azóta szépen be tud mutatkozni, tudja mikor született, hol lakik és hogy hívják szüleit. Most már nagyjából sejti melyik a jobb és bal keze (néha magabiztosabban mint én) és rengeteget olyan feladatot kapott, amiben színeznie kellett. És arra jöttem rá, hogy ez bizony kellett ahhoz, hogy megerősödjenek a kis kéztőizmai és ügyesebben tudjon rajzolni vagy bármilyen más finom-mozgást végezni. Arról nem is beszélve, hogy irtó nagy boldogsággal tölti el, hogy van tolltartója, táskája és még uzsonnát is csomagolok neki. Arról nem is beszélve, hogy ezen a heti egy délelőttön szabotálhatja az ovit…

GySzR:
Bármilyen meglepő, Borinak több, mint 3 évet kellett eltöltenie az oviban, hogy legyen olyan ovistársa, akitől megtanulhat káromkodni, Emesének pedig mindezt 20 másodpercig tartott eltanulni tőle. Nem tudom mennyire hasznos nevelési módszer, de nálunk 1 káromkodásra 10 guggolás a tarifa. És ha valamelyikük hangosan ordítva szalad ki a gyerekszobából árulkodni:
- Anya, képzeld Emese azt mondta, hogy …!!!!
Na akkor ez is kimondásnak számít és együtt guggolhatnak.
Ennek az lett az eredménye, hogy múltkor azt hallom, ahogy szépen békében guggoltatják egymást a gyerekszobában és örvendeznek, hogy majd milyen jó popsijuk lesz (igen, a szó szinonimájáért is jár 10 guggolás).

228.-332. hét

Így, hogy Emese középsős lett, járhat ovis focira. Erre várt már mióta és irtó lelkesen indult neki az ovónénik legnagyobb meglepetésére. Aztán ő is meglepődött, amikor kiderült, hogy a csoportból ő az egyetlen lány és az egész focin is egyébként is csak egy kislány van. Ez azért még nem lohasztotta le a lelkesedését és igazándiból a foci az egyetlen alkalom, amikor hajlandó szoknya nélkül leledzeni. Az edző Lionel bácsi, akinek kicsit nehezen sikerült megjegyeznie a nevét. Az edzés első részében mindenkinek saját labdája van, amivel mindenki maga ügyeskedik, és már ez maga kész eufória. Az óra vége pedig játék. Három csapattal, így bizony néha Emese kispadozik, de mikor pályára kerül egész sok esélye van kibontakozni, úgyanis egyszerre két labda is a pályán van, hogy pörgősebb legyen a játék. 

GySzR:
Emese otthon lelkesen mesélte, hogy az összes kisfiút lepipálva ő 13 gólt rúgott a focin. Miután kellően kiörvendeztük magunkat ezen, megkérdeztem tőle, hogy mégis hogyan csinálta:
- Hát úgy, hogy odaálltam a kapu elé és ha arra jött a labda berúgtam.
Ennyi.

227.-321. hét

Emese alig várta már hogy elég nagy legyen ahhoz, hogy idén már ő is járhasson balettra és persze Borka is folytatja. Idén Mami viszi őket minden csütörtökön balettórára, kitartóan, útbaejtve minden héten a cukrászdát is. Sokat persze nem tudok róla így mesélni, hogy nem vagyok jelen, de otthon én is rengeteget látom őket balettozni. Fel-alá sasszéznak a szönyegen, már mindkettőjüknek megy a kiskosár és a karika és csupa olyan dolog, amit én már vagy 20 éve nem tudnék megcsinálni. Egymás félrelökve pipiskednek a tükör előtt, Emese legszívesebben aludni is csak tütüben aludna. Eleinte külön csoportba jártak, de hamar kiderült, hogy egyikőjük sem bírja elviselni a tényt, hogy amig balettozik, Mami kettesben van a másikójukkal. Állandósult a hiszti és nem lehetett őket úgy otthagyni az órán, hogy nem maradt volna Mami a függöny mögött leselkedni. Ebből aztán az lett, hogy most már együtt járnak, mindketten a nagylányos csoportba és Mami egyszerre gyönyörködik bennük.

GySzR:
Mondanom sem kell, hogy feltétlen el kellett mennünk megnézni a Balerina című filmet is és mikor mondták a lányok, hogy majd ők is balerinák lesznek, ha megnőnek, megjegyeztem hogy ahhoz majd nagyon sokat kell ám gyakorolni és balettórára járni. Mire Emese szemrebbenés nélkül közölte:
- Nekem már most is nagyon jól megy és én már most is annyira jól tudok balettozni, nézd!
És ellejtett egy 10 perces táncbemutatót.

226.-320. hét

A héten férjhez ment Kati, lányok pedig már évek óta várták ezt a pillanatot. Kati fehér, földig érő menyasszonyi ruhában, hatalmas torta és még szép ruhát is lehet venni, sokáig fent lehet maradni és még lehet, hogy tánc is lesz? Miért lelkesedne két 5 év körüli kislány, ha nem egy esküvőért? A lányaim habos-babos csipkeruhában díszelegtek és tervek szerint ketten párban lettek voltak a koszorúslányok, Bori azonban az utolsó pillanatban visszamondta a fellépést (hiába, a lámpalázas primadonnák szeszélyesek), így Emese egyedül látta el a nemes felkérést. Nagyon megilletődve vonult elsőként a padok között, az én színpadra vágyó kislányom arcán látszott, hogy minden bátorságára szükség volt a menethez. Aztán bebizonyította, hogy szíve mélyén ő is egy szeszélyes primadonna és határozottan fellázadt a fényképezés ellen. A bulit jól bírták a csajok, végigették a menüt, lelőhetetlenül megvárták a tortát, táncoltak és tovább bírták ébren, mint a násznép többsége. Az egyetlen bánatuk, hogy a közeljövőben a rokonságban nincs túl sok lagzi kilátásban.

GySzR:
Az esküvő vége felé Emese megszólalt:
- Anya! Ha nagy leszek és nekem is lesz esküvőm, téged majd meghívlak! Meg a Borit, Apát, Mamit, Papit is. Meg a Dédit. És majd oda is eljön a Nagyi, Nagypapa és Kati is.
- És ha már így összeállítottad a vendéglistát, ki lesz a vőlegény?
- Hát a Marci! Jaj, Anya, tényleg! Akkor majd a Marci anyukáját és testvérét is meg kell hívni!

225.-319. hét

A lányok idén elkezdtek síiskolába járni. Nagyon szeretnének majd velünk jönni síelni, úgyhogy igazán motiváltak. Szerintem igazán előnyös úgy kezdeni, hogy az ember nem fázik, nem párás a szemüvege a szakadó hóban és lát, össze tudja zárni a lábát, mert nincs Michelin babának öltöztetve (bár kipárnázás szempontjából van előnye) és eleinte egyszerre csak egy óráig tart. Na meg tanítani is könnyebb őket úgy, hogyha valaki elesik vagy elcsúszik, egyszerűen a hóna alá nyúl az oktató és röpke 15 kilójukat egy könnyed mozdulattal arrébb pakolja.
A csoportban Borka a legnagyobb (és a legügyesebb) és a kezdő osztrák kis kölkökkel ellentétben már Emese is nagyobb, mint a bukósisakja. Igazán jól vették az első akadályokat, már az első alkalommal többször felgyalogoltak és lecsúsztak a lejtőn. Már tudnak fel- és lecsatolni és végig fülig ért a szájuk. Én meg megtudtam, hogy manapság már senki nem hívja hóekének a hóekét, a mai gyerekeknél ha uncsi, akkor háztető, de az igazán menő helyeken ez a lábtartás a pizzaszelet. Sőt! Ha nagyon be akarnak a gyerekeknél vágódni, eldönthetik, hogy epres vagy csokis tortaszelet. 

GySzR:
Hajnali fél háromkor felharsan a kétségbeesett Anyaaaa! kiáltás. Kikecmeregtem az ágyból, félig csukott szemmel átvánszorogtam a gyerekszobába, mire a tökéletesen ébernek tűnő Emese nekem szegezte a halaszthatatlan kérdését:
- Ősszel miért van hamarabb sötét?

224.-318. hét

Mióta Bori tudja, hogy nem marad a pénztárosnál a pénz, amit összegyűjt, már nem vonzza annyira ez a pálya, de továbbra is imád vásárolni és boltosat játszani. Az ágya alatt működik a Bori Bolt, ami minden
nap 8-kor zár. Hogy mikor nyit arról nem szól a fáma, de lényeg az, hogy ha nyitva van, akkor sietni kell és sürgősen oda kell járulni vásárolni. Emese utál vásárolni, cserébe ő az áru, ő ugyanis robotosat szeret játszani. Így rám jut a vásárló szerepe, akinek a balhé elkerülése végett minden alkalommal robotot kell vásárolnia. Ott áll bent a boltban Mesi-robot is, aki szépen mosolyog és az eladó hosszasan győzköd, hogy milyen segítőkész, jól viselkedő kedves kis robot ő, aki soha nem fog elromlani, hosszú rá a garancia. Majd hosszasan megalkudunk az árán, én gálánsan fizetek, elkérem a visszajárót és megkapom a robotom, aki robot járásban megy egy kört a szobában, majd elromlik. Ekkor hosszasan reklamálok a boltosnál, aki műanyag ételekkel és láthatatlan kávéval próbál megvesztegetni, hogy ne vigyem vissza az árut, majd jobb híján elkezdek saját magam robotot szerelni. Ez abból áll, hogy minden potenciálisan mozdítható alkatrészt, a fülektől a lábujjakig alaposan megvizsgálok és megtekergetek, majd láthatatlan kapcsolókat és gombokat nyomogatok a készülék hastájákán, amire a javulófélben lévő robotom egyre kevésbé szögletes mozgással reagál. Megjavul, így már persze a boltos is visszaveszi és kezdődhet az egész elölről.

GySzR:
Borinak lett egy új csoporttársa az oviban. Egy indonéz kisfiú, akinek magyarul lány neve van és az anyukája melegben is kendőt hord. Ez már magában nagyon izgalmas, de újabb érdekességek derültek ki:
- Képzeld el, Niki allergiás a disznóhúsra. Anya, te hallottál már ilyet?

223.-317. hét

Igazán empatikus vagyok az óvónőkkel és megértem, hogy elemi érdekük, hogy a rájuk bízott 25 gyerek egyszerre maradjon csöndben délutánonként két órát. Bevallom, én is vágynék akár csak egy óra délutáni nyugira hétvégénként, de ezt már évek óta nem sikerült összehozni, úgyhogy feladtam. Amit viszont nem fogok feladni az a fél 9-es villanyoltás. Márpedig ha Emese délután 3-ig alszik, esze ágában sincs fél 9-kor lefeküdni, sőt aktivitása csúcsán van… Bori sokszor már a mese alatt elalszik, Mesi viszont simán bírja fél 11-ig és még így is hajnali 4-kor felkelt megkérdezni, mikor lesz már reggel, vagy elvárja, hogy fél kettőkor is még énekelgessem addig a Bóbitát, míg vissza nem alszik. És hogy mégis miért alszik az oviban délután? Ott ugyanis körbejár a plüssmaci, amit akkor lehet megkapni, ha valaki szépen alszik. Az 50. Bóbita után egyik este 10 körül azon morfondíroztam, mivel lehetne a macit überelni? Mi lehetne nagyobb nála? Mert ha ezen múlik, én esküszöm, veszek egy hatalmas plüss BÁLNÁT és megkapja minden reggel az, aki 9 és reggel 7 között alszik, csendben van és végre hagy egy teljes éjszakát az ágyamban végigaludni.

GySzR:
Borka igazán fogékony az összes marketingfogásra. Tuti, hogy minden lehetséges matricát és kártyát gyűjt, bármit el lehetne adni neki, amin valamilyen kedvenc mesefigura van és bármilyen extra ajándékért lelkesedik. Legnagyobb örömére sikerült olyan dobozos tejet vettünk, amelyiknek halak vannak az oldalán. Ráadásul nem is akármilyenek, halak a Szenilla nyomában című meséből. Borit a halacskás tej teljesen lázba hozta és leállíthatatlanul áradozott, hogy milyen aranyos és mennyire jó, hogy ilyet vettünk és mennyivel finomabb ez az új tejecske. Emese, aki nem sokkal azelőtt ébredt, félig nyitott szemmel az asztalon könyökölve támasztotta a fejét, rezignáltan kanalazta a müzlijét és csak ennyit mormolt az orra alá:
- Pont ugyanolyan, mint a sima tej.

222.-316. hét

Hét hétnyi nyaralás után a lányok ismét elkezdték az ovit. Háááát, finoman szólva nem lelkesedtek. A kezdeti sokkot enyhítendő a hét minden napján már alvás után leléphettek az meg külön hab a tortán, hogy mindezt úgy sikerült megoldani, hogy minden nap más ment értük. A hét legnagyobb szenzációja mégis az, hogy lett egy kisállatunk. Az eső után hazafelé menet Borival a járdán mászó éticsigákat mentettük és segítettük át a járdáról a füves szakaszra (hogy mérgelődhetett egyik másik, hogy végre sikerült eltávolodnia egy méterrel a kiindulási pontjától mi meg egy szempillantás alatt visszatettük). Ekkor találkoztunk a csigánkkal, aki zsenge korának köszönhetően igen bájos adottságokkal (érts méretekkel) rendelkezett ahhoz, hogy hazavigyük Emesének megmutatni. Azt nem tudom, hogy szintén a korából adódó tapasztalatlanságának köszönhető, vagy egyszerűen ennyire szerencsések vagyunk, hogy egyből egy ilyen jófej és bátor csigával hozott minket össze a sors, de csigánk a „csiga biga gyere ki” kezdetű örökbecsű végtelenre hosszított verziójára kidugta a fejét és nem rettentette el az sem, hogy a lányok simogatják, és előmászott. Ezen a ponton végképp eldőlt, hogy ideiglenesen otthonunkba fogadjuk. Kapott egy sikkes befőttesüveget egy kis vizet, leveleket és a lányok csodálatát. Emese irtó boldog, hogy végre nekünk is van kisállatunk. Minden este előkeresik, kiveszik, énekelnek neki és megsétáltatják. Csigánk minden alkalommal előbújik és fajtáját megszégyenítő sebességgel végig hasít a lányok tenyerén. Sajnos lehet, hogy halálfélelme van és épp menekül, de lehet, hogy felülértékelem a csigák agybéli kapacitását. Mindenesetre ezt a napi öt percet leszámítva igazán gondatlan élete van minálunk. Én meg irtó elégedett vagyok egy olyan kisállattal, amelyik nem hangos, nem hullajtja a szőrét, nincs szaga, egyedül lehet hagyni, kis helyen is elfér és nincsenek túl nagy igényei. Sőt, garantált, hogy még a lakásban sem rohangál fel-alá!

GySzR:
Emesét épp egy durcás pillanatában zuhanyoztam. Amikor beállítom a vizet, mindig fröcskölök egy kicsit a lábára, hogy megmondhassa, hogy jó-e a hőfok. Mivel olyan jól sikerült a beállítás, hogy nem mondhatta rá sem azt, hogy túl forró, sem azt, hogy túl hideg, nagy duzzogva csak ennyit mondott:
- Túl közepes!

221.-315. hét

A nyaralás utolsó etapjaként Krétán töltöttünk egy hetet Mamiékkal megerősítve. Az első napokban garantálta az időjárás, hogy ne égjünk le egyből és a hatalmas hullámok is adottak voltak. Emese nagyon bátor volt, egészen addig, amíg a vízszint térd alatt maradt. Borka eleinte kicsit megszeppent, de amint egy kicsit megszelídültek a hullámok már ki sem lehetett szedni a vízből. Valóban könnyebb sós vízben úszni, mint édesben, mégis frászt kaptam, amikor minden úszógumi és karúszó nélkül vetette magát a habokba és játszott lemerülőset. A medencékben is elemükben voltak, ismét megnyaraltattuk a felfújható ikerkrokodilokat (a viták elkerülése végett Fridolin 1.-t és Fridolin 2.-t). A lányok figyelemben is kellően sokat fürödhettek, Bori eleve Mamiékkal is aludt és napközben is több felnőtt juthatott a lányokra. Emese az ellátással is elégedett volt, végigette a rákokat, halakat és húshalmokat és biológiai csoda, hogy még a sütiknek is jutott hely. Borka kellő mennyiségű fagylalthoz jutott és rózsaszín sütikből is kellően nagy volt a választék és még sültkrumplit is adtak, így tőle se hallottunk panaszt. A hét végére az orosz és német gyerekdalokra is ropták a minidiszkóban és holmi balettelőadás kedvéért tátott szájjal és csöppet sem lecsukódó szemekkel bírták a gyűrődést akár este 10-ig is. Készült homokvár, kergetőztek a hullámokkal, rengeteg kagylót és csigát gyűjtöttek, utaztunk ugyanolyan márkájú gumikerekű kisvonaton, mint amilyen Margitszigeten is közlekedik, esténkén saját gekkót csodálhattak a teraszon, rengeteget pancsoltak, homokváraztak és még sorolhatnám. Csodálkozik ezek után bárki is, hogy eszük ágában sem volt hazajönni?

GySzR:

Bori egyszer, amikor mint egy boldogan ázott ürge, csatakosan úgy, hogy még az orrából is folyt a tengervíz és már a 80.-adik hullámon ugrott visongva keresztül megkérdezte, hogy most álmodik-e? Emese pedig úgy adott hangot a feltétlen örömének, hogy megkérdezte, mikor fogunk újra repülni. Értetlenkedtem, hogy miért kérdi, szeretne már hazarepülni?

- Nem, újra elfelé szeretnék repülni!

220.-314. hét

A közös nyaralásunk első hetén sátraztunk a Fertő tónál. Leginkább azért, hogy táguljon a lányok komfortzónája és hogy rájöjjenek milyen jópofa dolog.

Ime az egy hét alatt levont tapasztalataink:

- Emese még a hálózsákból is ki tud úgy mászni, hogy az sehol se borítsa be, de ameddig rajta van, addig sem akadályozza meg abban, hogy álmában akár rajtam átmászva mindenkit kitúrjon a helyéről

- Egy sima hétköznapi éjszakai bepisilésnél és hajnali ágyhúzásnál van sokkal rosszabb: egy élményteli nap utáni sátras, hálózsákos bepisilés, főleg, ha közben több száz éves hidegrekord dől meg így augusztus elején

- Hiába beszéltünk a lányokkal arról és várták már rég óta, hogy piknikezzünk a kockás takarón a sátor előtt, amint előkerültek a nászajándékba kapott összecsukható kempingszékink, mindketten azonnal beletelepedtek, mi meg ültünk a pléden. Ja, és ha bárki is azt gondolná, hogy ültek a székben, akkor mondom, hogy nem. Feküdtek.

- Tulajdonképpen a gyerekek fetrengését leszámítva nem is volt szükség kempingszékekre. Otthon még úgy terveztük, hogy miután a lányok elalszanak ebben ücsörögve nézzük a csillagokat és sörözünk (még sörtartó is van a széken). De aztán a csajok annyira felpörögtek a sátorban alvástól, hogy én hamarabb elaludtam esténként (de így legalább nem vettem észre, hogy nem látszanak a csillagok és hogy 10 fokban nincs is kedvem sört inni)

- A lányokkal még a Fertő tóig sem érdemes eljönni, mert a legnagyobb élményt a szomszéd lakókocsiban lakó kutya és a soproni tűztoronyban lévő vonalkód leolvasó jelentette

- Egy kisgyermekes család körül mindig keletkezik üres hely egy kempingben.

Mindeközben igen eseménydúsra sikerült az egy hét. Jártunk falunapon lovaskocsival és korlátlan ugrálóvárral, gyalogos és kenus madárlesen (ahol viszonylag kevés madárral találkoztunk), fertő tavi strandokon, gólya nézőben, háziállatos látogatóközpontban, a fertődi kastélyban (ahol felháborító módon egyetlen egy hercegnővel sem találkoztunk), kőfejtőben, rendszeres határellenőrzéseken ahol embercsempésznek néztek minket, szakadó esőben a soproni pláza mozijában és a nyaralás megkoronázásaként az utolsó napon, Borka hatodik szülinapján, egy hatalmas vidámparkban.

GySzR:

A lányok irtóra élvezték a vidámparkot és mindenre felültek, amire csak lehetett (amennyit a sok sorban állás miatt az idő engedett). A legjobban az óriáscsúszdák tetszettek neki, de az is egész biztos, hogy nálunk sokkal jobban bírták a pörgős, rázós, ugrálós dolgokat. Borka négy kört ment a hullámvasúton, és Emese is halálmegvető bátorsággal lejött rajta. Igaz, hogy végig becsukta a szemét és izgalmában nem csak szorította, de meg is harapta a kezem, végtelenül büszke volt magára. Annyira örült, hogy még azt is bátorkodtam megkérdezni tőle, van-e kedve még egy körre. És mit válaszolt az én kis diplomatám:

- Hát, nagyon jó volt, de inkább majd legközelebb jó, Anya?