2013. december 29., vasárnap

83.-176. hét



Igazán jól sikerült a karácsonyunk. Reggelre meghozták az angyalok a karácsonyfát, Emese le sem vette róla szemét. Borkán viszont látszott, hogy nem teljesen elégedett. Szerencsére idén nem volt problémája a fa méretéve, bár azt megkérdezte, hogy nekünk miért nem hoztak gyertyát az angyalok a karácsonyfánkra és még így is igazi-e. Aztán kb. tízig bírta, amikor végre megkérdezte, hogy és mi van a fa alatt? Mondtam, hogy szőnyeg. Na itt végképp eltört a mécses és alig lehetett meggyőzni, hogy lesznek még a fa alatt ajándékok, nem kell aggódnia. Legnagyobb megkönnyebbülésére a pásztorjáték alatt tényleg járt nálunk a Jézuska. Határtalan volt az öröme (főleg miután számbavette, hogy ő kapott több ajándékot), Emesét viszont nem lehetett megingatni a hitében, hogy ez ismét a Bácsi műve. Gyerekkorom egyik eleven emléke, hogy minden sátras ünnepen, ügyeleti időben fájt a nagymamám foga. Az átlagon felüli genetikai ismereteim szerint az ilyen jellegű képesség nem örökletes, mégis úgy tűnik, hogy Meske dédije nyomdokaiba lépett. A Húsvétot a János kórházban töltöttük, Karácsonykor pedig végighányta az összes ünneplős ruháját és hálózsákját. Az ünnepi túlsúlyra legalább nem lesz gondja… A legnagyobb ajándékot azonban így is Emesétől kaptam, aki 25-én önként és dalolva ráült a bilire és még produkált is bele. És ezt nem csak a karácsony ihletett hangulata okozta, hanem azóta többször is megismételte, és miden alkalommal büszkén megtapsolja magát. (úgy látszik a kunsztokból is hagyományt csinál, tavaly ilyenkor 7 hónaposan állt fel először) Borkának még talán a bejglinél és a sütemény ellátmánynál is nagyobb örömet okoz, hogy ünneplős ruhában lehet. A karácsony napján felvett rózsaszín ruháját még nem sikerült lecserélni, csak azért nem alszik abban, mert fürdés előtt levesszük róla, amit természetesen csak akkor engedélyez, ha megígérem, hogy másnap is azt veheti fel. A nagyszülőket körbelátogató turnénk is jól sikerült, a lányok elégedettek az ajándékmennyiséggel és Borka már kérdezgeti, hogy mikor lesz újra karácsony! De bevallom, már én is várom, mert ismét megállapítottam, hogy csillogó gyerekszemek kíséretében tényleg csoda ez az ünnep.

GySzR:

Borinak akkor van a legnagyobb problémája a szobatisztasággal, ha valami izgalmas dolog történik, és így karácsony táján bővelkedtünk az izgalmakban. Talán innen az áthallás, hogy úgy énekli a ’Tavaszi szél’-t, hogy
- Tavaszi szél vizelet áraszt…

2013. december 22., vasárnap

82.-175. hét



Borka teljes karácsonyi lázban ég, minden hétvégén bepróbálkozik, hogy gyújtsunk meg eggyel több gyertyát az adventi koszorún, hátha akkor hamarabb lesz karácsony. Emese meg ugyanazt csinálja, mint Borka két éve, ha gyertyát lát, megadja a hangot: éééé! és ilyenkor el kell énekelni az ’Ég a gyertya ég’-et. Ha Borka is otthon van, maximális hangerővel csatlakozik, amit Emese nem bír elviselni és nővérét túlordítva tiltakozik és még toporzékolni is képes. Aztán amikor elhallgatunk újra kéri, hogy énekeljem, és egészen addig örül, míg Bori nem száll be.
   A Jézuska dolog idén is kezdi megülni Borka gyomrát. Az természetes persze, hogy mindent elkövetünk, nehogy meglássák a saját ajándékaikat, az viszont elkerülhetetlen, hogy észrevegyék, ahogy készítjük, vesszük, csomagoljuk, pakoljuk a többiek ajándékait. Kéznyomot kellett vinni az ovónénik közös ajándékához, látták a nagyszülőknek készült fotókönyveket és együtt csináltunk mézeskalácsokat. Azt a rémes ötletet még időben elhessegettem, hogy ők is rajzoljanak valamit ajándékba, de még így is láttam Borkán, hogy ugyan nem kérdez semmit, de nagyon forognak az agytekervényei. Arra a logisztikából adódó logikai bukfencre pedig még mindig nem találtam ki jó magyarázatot, hogy miért hozza a Jézuska annyi különböző helyre az ajándékot és hogy van ez a miénk, a Mamiék, a Nagyiék, meg a mindenki más Jézuskája. Egy biztos, jövőre jobban fel kell készülnöm ezekre az ideológiai magyarázatokra, mert akkor még az ovis háttérinformációk mellett is szilárd alapokon kell nyugodniuk.

GySzR:

Gyöngyszemek Emesétől:
-         A pöttyös tálcát látva felderült az arca és mutogatta: Golyó! Golyó!
-         Fejére tett egy kalapot, majd közölte, hogy: Tető!

2013. december 15., vasárnap

81.-174. hét



Meskete egy csoda pofa. Egyre több szót használ, már legalább 50-60 szava van, de lehet, hogy még több, csak még nem nyílt alkalma megmutatni. Teljesen lenyűgöz, amikor olyanokat mond, hogy bohóc, babakocsi, morzsa, alszik, játszik, alma, kulcs, kés, villa (ugyanis megrögzötten kés-villával eszik, még ha nem is a szó leghagyományosabb értelmében). Érdekes módon a szó elején lévő ’h’ betűt nem tudja ejteni, ezért szerinte a kacsa azt mondja áp, amikor tüsszentünk, az apci, és ismeri még az intát, ajót, ázat, és a pulcsiján van egy ód. A leggyakrabban használt szava: a NEM, szerintem kifejezetten sportot űz abból, hogy hányszor tudja mondani egy nap. Sőt kimondta első mondatát is: Boji sí – azaz Bori sír. Ami már csak azért is érdekes, mert Borkának is az első mondatai között volt, hogy Ese baba sír! Hatalmas tornyokat épít Duplóból és minden egyes kocka után büszkén megmutatja, hogy megdicsérhessem. Nagyokat kuncog ha pupuzik és meg is mutatja honnan jött. Lecincálja magáról a nadrágját és vigyorogva ül a bilin, pedig soha nem próbáltuk erre rávenni. Ő is minden alkalommal felkéredzkedik a konyhapultra ha ott tüsténkedem és segít hogy lassabban és még nagyobb felfordulás árán legyek kész és már szinte helyem sem marad a főzéshez. És ha már ennyit dicsértem, panaszkodom is egy kicsit, mert Emesével egyáltalán nem könnyű az életem. Az étkezések horrorisztikussá váltak. Visít, ha be merem kötni az etetőszékbe, de amúgy meg két perc után felugrál, csak úgy eszik, ha közben rohangálhat. Kész tortúra a pelenkázás vagy az öltöztetés, olyan érzés, mintha egy zsáknyi bolhát kéne becsomagolnom a ruháiba. Ennél már csak az estéim elkeserítőbbek, minden nap egyre később alszik el, néha órákig elhúzódik az altatás. Nem könnyű naponta több órát azzal tölteni, hogy próbálom rávenni arra, amit én a legjobban szeretnék csinálni: aludni. Ha nem vagyok eközben mellette, akkor ha hálózsákban van, fejjel előre kiesik, hálózsák nélkül pedig kimászik az ágyból. Ha lefektetem, egyből felpattan, mint akinek rugó van a fenekében, de magától nem hajlandó elfeküdni. Még akkor sem, ha már annyira fáradt, hogy ülő helyében szó szerint lebukik a feje, akkor is az utolsó idegsejtjével és izomrostjával is küzd, hogy ébren maradjon. Az egyetlen fejlemény ebből a szempontból, hogy három hét után arra következtetésre jutott, hogy holmi száraz kenyérért és fenékrázogatásért nem érdemes felkelni éjszaka. Ehhez képest Borikámmal annyira könnyű az élet és nem csak most, hanem retrospektív nézve 20 hónappal ezelőtt is. És hogy róla is szó essék a héten, képzeljétek Borka elkezdett úgy rajzolni, hogy nem csak firkál, hanem figuratív mintákat is készít, még ha nem is teljesen egyértelműen, de legalább ő felismeri őket. Sőt, nem tudom, hogy mennyire tudatosan, de az oviban rajzolt egy olyan polipot, amelyiknek tényleg 8 karja volt!

GySzR:

Hazafelé bicikliztünk az oviból, amikor a lámpafényben Borka észrevette az árnyékát.
- Anya, én nem akarom, hogy velem jöjjön!
Mondtam, neki, hogy megpróbálhatja lerázni, így rekordsebességgel érhettünk haza!

2013. december 8., vasárnap

80.-173. hét



Nálunk nem Bori nap vagy Mikulás napja van, hanem ezeket egy hétig tartó ünnepléssorozatban üljük meg. Az első felvonás már múlt vasárnap lezajlott a céges mikulásos cirkuszi előadás során. (A Fővárosi Nagycirkuszt átépítették? Az én gyerekkoromban tuti nagyobb volt!) Borka az előadás alatt végig azt kérdezgette, mikor lesz vége. Mint utólag kiderült nem azért, mert nem tetszett neki, hanem mert a bevezetőben elárulták, hogy a végén jön a Mikulás. Ötödikén este egymás mellett suvickolták a csizmáikat és hatodikán megkezdődött a nagy csokievés. Igen, bizony megtörtem, és még Meske is kapott. Emese ugyanis úgy viselkedik a bácsikkal, ahogyan a babákkal – három másodperc alatt lecsupálja róluk a ruhát és így nem tudtam tovább titkolni, hogy ennivalóból vannak. Emesét teljesen lázba hozta ez a Mikulás dolog, bácsi, ahogy ő nevezi. Bácsi minden nyalánkság, ami az ablakpárkányon sorakozik, bácsi a piros ruhás maci figura és minden sapkás és szakállas férfi. Mivel télidőben ez egy viszonylag gyakori jelenség, így Mesinek naponta többször derül fel az arca, felkiált, hogy bácsi! és tartja a tenyerét.
Borkának alaposan megünnepeltük a neve napját, ajándékhegyeket kapott és több tortát, rendelése szerint készült málnás is, valamint mindegyiken volt Bori betű. Mivel a születésnapja a nyári szünetre esik, az oviban is megünnepelték, és az én Borkámnak talán ettől csillogott a legjobban a szeme.
Az ajándékdömpinget tovább fokoztam azzal, hogy előkerültek az adventi kalendárium kis zsákocskái. Borkának ez az első dolga reggel, és meglepő módon Emese is számon tartja a dolgot. Olyannyira, hogy ha átalussza Borka reggeli zsákosztását, akkor is eszébe jut, hoz egy üreset és követelődzik. Azt hiszem jövőre módosítunk a rendszeren, mert mire karácsony lesz, teljesen kiégnek a sok ajándéktól.

GySzR:

Borka egyik reggel búcsúzáskor váratlanul azt mondta,
- Anya, ma később gyere értem az oviba, hogy játszhassak még egy kicsit.
Majd gyorsan hozzátette:
- De anya, siess!

2013. december 1., vasárnap

79.-172. hét



Végre valahára meggyógyultak a lányok. Borka másfél hét kényszerszünet után visszatérhetett az oviba, és hogy finoman fogalmazzak kicsit sem volt lelkes. Hősiesen tartotta magát egészen addig a pillanatig, amíg meglátta a csoportszobában zsizsegő 15 gyereket. Na akkor eltört a mécses… ráadásul szőrösszívű anyaként Emesét is rendesen megríkattam a héten. A kis vakarcs ugyanis másfél éves lett, ezért úgy döntöttem, ezennel ünnepélyesen berekesztem az éjszakai 2-3 óránkénti szoptatást. Nem lettem népszerű, illetve máshogy: egész éjjel sírva kiabálja, hogy anya-ANYA-AAAANYA-anyaaaa! Hol ébren, hol félálomban, de olyan hangerővel, hogy még a felső szomszéd is felébred. Egyedül az nyújt némi változatosságot, hogy ha néha azt sírja, hogy cici-CIIIICIII. És mindaz teljesen indifferens, hogy közben gügyögök, énekelek, simogatom vagy a karomban ringatom… Aztán hajnali három tájékán teljesen kivehetően kiabálta, hogy ám-ám, ami Mesketénél azt jelenti, hogy éhes. Gondolhatjátok, hogy nem csináltam nagy traktát, hanem egyszerűen kiültettem a konyhapultra, és a mikrosütő órájának pislákoló fényénél elkezdtem egy kis kenyérbelet adagolni a szájába. Úgy három szeletnyit meg is eszegetett, egy pohár vízzel. Én meg azt hittem, hogy ez az éjszakai szoptatás már csak lelki táplálék neki, erre tessék, most meg éhezik, én kegyetlen, meg (száraz)kenyéren és vízen tartom… Mindenesetre annak reményében tagadtam meg az éjjeli anyatejet, hogy egy kicsit többet aludhatok, de ezt bebuktam, mert pillanatnyilag a korábbinál is sokkal kevesebbet tölthetek az ágyban. Néha már ott tartok, hogy inkább mégis megszoptatom… Nem tudom, melyikünk bírja tovább, drukkoljatok!

GySzR:

Meske végre tudja mondani, hogy Bori, vagyis hogy Boji! Rém aranyosan kiabálja, és egész nap ismételgeti. Rendszeresen megkérdezi, hogy Boji mit csinál, hol van. Borka persze nem teljesen elégedett, mert ő nem Boji, hanem Bori, ezért rendszeresen kijavítja Emesét, és ugyan egy kicsit már ügyesebben ropogtatja az R betűt, mint a húga, mégis leginkább úgy hangzik,
- Emese! Én nem Boji vagyok, hanem Boji!