83.-176. hét

Igazán jól sikerült a karácsonyunk. Reggelre meghozták az angyalok a karácsonyfát, Emese le sem vette róla szemét. Borkán viszont látszott, hogy nem teljesen elégedett. Szerencsére idén nem volt problémája a fa méretéve, bár azt megkérdezte, hogy nekünk miért nem hoztak gyertyát az angyalok a karácsonyfánkra és még így is igazi-e. Aztán kb. tízig bírta, amikor végre megkérdezte, hogy és mi van a fa alatt? Mondtam, hogy szőnyeg. Na itt végképp eltört a mécses és alig lehetett meggyőzni, hogy lesznek még a fa alatt ajándékok, nem kell aggódnia. Legnagyobb megkönnyebbülésére a pásztorjáték alatt tényleg járt nálunk a Jézuska. Határtalan volt az öröme (főleg miután számbavette, hogy ő kapott több ajándékot), Emesét viszont nem lehetett megingatni a hitében, hogy ez ismét a Bácsi műve. Gyerekkorom egyik eleven emléke, hogy minden sátras ünnepen, ügyeleti időben fájt a nagymamám foga. Az átlagon felüli genetikai ismereteim szerint az ilyen jellegű képesség nem örökletes, mégis úgy tűnik, hogy Meske dédije nyomdokaiba lépett. A Húsvétot a János kórházban töltöttük, Karácsonykor pedig végighányta az összes ünneplős ruháját és hálózsákját. Az ünnepi túlsúlyra legalább nem lesz gondja… A legnagyobb ajándékot azonban így is Emesétől kaptam, aki 25-én önként és dalolva ráült a bilire és még produkált is bele. És ezt nem csak a karácsony ihletett hangulata okozta, hanem azóta többször is megismételte, és miden alkalommal büszkén megtapsolja magát. (úgy látszik a kunsztokból is hagyományt csinál, tavaly ilyenkor 7 hónaposan állt fel először) Borkának még talán a bejglinél és a sütemény ellátmánynál is nagyobb örömet okoz, hogy ünneplős ruhában lehet. A karácsony napján felvett rózsaszín ruháját még nem sikerült lecserélni, csak azért nem alszik abban, mert fürdés előtt levesszük róla, amit természetesen csak akkor engedélyez, ha megígérem, hogy másnap is azt veheti fel. A nagyszülőket körbelátogató turnénk is jól sikerült, a lányok elégedettek az ajándékmennyiséggel és Borka már kérdezgeti, hogy mikor lesz újra karácsony! De bevallom, már én is várom, mert ismét megállapítottam, hogy csillogó gyerekszemek kíséretében tényleg csoda ez az ünnep.

GySzR:

Borinak akkor van a legnagyobb problémája a szobatisztasággal, ha valami izgalmas dolog történik, és így karácsony táján bővelkedtünk az izgalmakban. Talán innen az áthallás, hogy úgy énekli a ’Tavaszi szél’-t, hogy

- Tavaszi szél vizelet áraszt…

Boldog Karácsonyt!

82.-175. hét

Borka teljes karácsonyi lázban ég, minden hétvégén bepróbálkozik, hogy gyújtsunk meg eggyel több gyertyát az adventi koszorún, hátha akkor hamarabb lesz karácsony. Emese meg ugyanazt csinálja, mint Borka két éve, ha gyertyát lát, megadja a hangot: éééé! és ilyenkor el kell énekelni az ’Ég a gyertya ég’-et. Ha Borka is otthon van, maximális hangerővel csatlakozik, amit Emese nem bír elviselni és nővérét túlordítva tiltakozik és még toporzékolni is képes. Aztán amikor elhallgatunk újra kéri, hogy énekeljem, és egészen addig örül, míg Bori nem száll be.

   A Jézuska dolog idén is kezdi megülni Borka gyomrát. Az természetes persze, hogy mindent elkövetünk, nehogy meglássák a saját ajándékaikat, az viszont elkerülhetetlen, hogy észrevegyék, ahogy készítjük, vesszük, csomagoljuk, pakoljuk a többiek ajándékait. Kéznyomot kellett vinni az ovónénik közös ajándékához, látták a nagyszülőknek készült fotókönyveket és együtt csináltunk mézeskalácsokat. Azt a rémes ötletet még időben elhessegettem, hogy ők is rajzoljanak valamit ajándékba, de még így is láttam Borkán, hogy ugyan nem kérdez semmit, de nagyon forognak az agytekervényei. Arra a logisztikából adódó logikai bukfencre pedig még mindig nem találtam ki jó magyarázatot, hogy miért hozza a Jézuska annyi különböző helyre az ajándékot és hogy van ez a miénk, a Mamiék, a Nagyiék, meg a mindenki más Jézuskája. Egy biztos, jövőre jobban fel kell készülnöm ezekre az ideológiai magyarázatokra, mert akkor még az ovis háttérinformációk mellett is szilárd alapokon kell nyugodniuk.

GySzR:

Gyöngyszemek Emesétől:

-         A pöttyös tálcát látva felderült az arca és mutogatta: Golyó! Golyó!

-         Fejére tett egy kalapot, majd közölte, hogy: Tető!

81.-174. hét

Meskete egy csoda pofa. Egyre több szót használ, már legalább 50-60 szava van, de lehet, hogy még több, csak még nem nyílt alkalma megmutatni. Teljesen lenyűgöz, amikor olyanokat mond, hogy bohóc, babakocsi, morzsa, alszik, játszik, alma, kulcs, kés, villa (ugyanis megrögzötten kés-villával eszik, még ha nem is a szó leghagyományosabb értelmében). Érdekes módon a szó elején lévő ’h’ betűt nem tudja ejteni, ezért szerinte a kacsa azt mondja áp, amikor tüsszentünk, az apci, és ismeri még az intát, ajót, ázat, és a pulcsiján van egy ód. A leggyakrabban használt szava: a NEM, szerintem kifejezetten sportot űz abból, hogy hányszor tudja mondani egy nap. Sőt kimondta első mondatát is: Boji sí – azaz Bori sír. Ami már csak azért is érdekes, mert Borkának is az első mondatai között volt, hogy Ese baba sír! Hatalmas tornyokat épít Duplóból és minden egyes kocka után büszkén megmutatja, hogy megdicsérhessem. Nagyokat kuncog ha pupuzik és meg is mutatja honnan jött. Lecincálja magáról a nadrágját és vigyorogva ül a bilin, pedig soha nem próbáltuk erre rávenni. Ő is minden alkalommal felkéredzkedik a konyhapultra ha ott tüsténkedem és segít hogy lassabban és még nagyobb felfordulás árán legyek kész és már szinte helyem sem marad a főzéshez. És ha már ennyit dicsértem, panaszkodom is egy kicsit, mert Emesével egyáltalán nem könnyű az életem. Az étkezések horrorisztikussá váltak. Visít, ha be merem kötni az etetőszékbe, de amúgy meg két perc után felugrál, csak úgy eszik, ha közben rohangálhat. Kész tortúra a pelenkázás vagy az öltöztetés, olyan érzés, mintha egy zsáknyi bolhát kéne becsomagolnom a ruháiba. Ennél már csak az estéim elkeserítőbbek, minden nap egyre később alszik el, néha órákig elhúzódik az altatás. Nem könnyű naponta több órát azzal tölteni, hogy próbálom rávenni arra, amit én a legjobban szeretnék csinálni: aludni. Ha nem vagyok eközben mellette, akkor ha hálózsákban van, fejjel előre kiesik, hálózsák nélkül pedig kimászik az ágyból. Ha lefektetem, egyből felpattan, mint akinek rugó van a fenekében, de magától nem hajlandó elfeküdni. Még akkor sem, ha már annyira fáradt, hogy ülő helyében szó szerint lebukik a feje, akkor is az utolsó idegsejtjével és izomrostjával is küzd, hogy ébren maradjon. Az egyetlen fejlemény ebből a szempontból, hogy három hét után arra következtetésre jutott, hogy holmi száraz kenyérért és fenékrázogatásért nem érdemes felkelni éjszaka. Ehhez képest Borikámmal annyira könnyű az élet és nem csak most, hanem retrospektív nézve 20 hónappal ezelőtt is. És hogy róla is szó essék a héten, képzeljétek Borka elkezdett úgy rajzolni, hogy nem csak firkál, hanem figuratív mintákat is készít, még ha nem is teljesen egyértelműen, de legalább ő felismeri őket. Sőt, nem tudom, hogy mennyire tudatosan, de az oviban rajzolt egy olyan polipot, amelyiknek tényleg 8 karja volt!

GySzR:

Hazafelé bicikliztünk az oviból, amikor a lámpafényben Borka észrevette az árnyékát.

- Anya, én nem akarom, hogy velem jöjjön!

Mondtam, neki, hogy megpróbálhatja lerázni, így rekordsebességgel érhettünk haza!

80.-173. hét

Nálunk nem Bori nap vagy Mikulás napja van, hanem ezeket egy hétig tartó ünnepléssorozatban üljük meg. Az első felvonás már múlt vasárnap lezajlott a céges mikulásos cirkuszi előadás során. (A Fővárosi Nagycirkuszt átépítették? Az én gyerekkoromban tuti nagyobb volt!) Borka az előadás alatt végig azt kérdezgette, mikor lesz vége. Mint utólag kiderült nem azért, mert nem tetszett neki, hanem mert a bevezetőben elárulták, hogy a végén jön a Mikulás. Ötödikén este egymás mellett suvickolták a csizmáikat és hatodikán megkezdődött a nagy csokievés. Igen, bizony megtörtem, és még Meske is kapott. Emese ugyanis úgy viselkedik a bácsikkal, ahogyan a babákkal – három másodperc alatt lecsupálja róluk a ruhát és így nem tudtam tovább titkolni, hogy ennivalóból vannak. Emesét teljesen lázba hozta ez a Mikulás dolog, bácsi, ahogy ő nevezi. Bácsi minden nyalánkság, ami az ablakpárkányon sorakozik, bácsi a piros ruhás maci figura és minden sapkás és szakállas férfi. Mivel télidőben ez egy viszonylag gyakori jelenség, így Mesinek naponta többször derül fel az arca, felkiált, hogy bácsi! és tartja a tenyerét.

Borkának alaposan megünnepeltük a neve napját, ajándékhegyeket kapott és több tortát, rendelése szerint készült málnás is, valamint mindegyiken volt Bori betű. Mivel a születésnapja a nyári szünetre esik, az oviban is megünnepelték, és az én Borkámnak talán ettől csillogott a legjobban a szeme.

Az ajándékdömpinget tovább fokoztam azzal, hogy előkerültek az adventi kalendárium kis zsákocskái. Borkának ez az első dolga reggel, és meglepő módon Emese is számon tartja a dolgot. Olyannyira, hogy ha átalussza Borka reggeli zsákosztását, akkor is eszébe jut, hoz egy üreset és követelődzik. Azt hiszem jövőre módosítunk a rendszeren, mert mire karácsony lesz, teljesen kiégnek a sok ajándéktól.

GySzR:

Borka egyik reggel búcsúzáskor váratlanul azt mondta,

- Anya, ma később gyere értem az oviba, hogy játszhassak még egy kicsit.

Majd gyorsan hozzátette:

- De anya, siess!

79.-172. hét

Végre valahára meggyógyultak a lányok. Borka másfél hét kényszerszünet után visszatérhetett az oviba, és hogy finoman fogalmazzak kicsit sem volt lelkes. Hősiesen tartotta magát egészen addig a pillanatig, amíg meglátta a csoportszobában zsizsegő 15 gyereket. Na akkor eltört a mécses… ráadásul szőrösszívű anyaként Emesét is rendesen megríkattam a héten. A kis vakarcs ugyanis másfél éves lett, ezért úgy döntöttem, ezennel ünnepélyesen berekesztem az éjszakai 2-3 óránkénti szoptatást. Nem lettem népszerű, illetve máshogy: egész éjjel sírva kiabálja, hogy anya-ANYA-AAAANYA-anyaaaa! Hol ébren, hol félálomban, de olyan hangerővel, hogy még a felső szomszéd is felébred. Egyedül az nyújt némi változatosságot, hogy ha néha azt sírja, hogy cici-CIIIICIII. És mindaz teljesen indifferens, hogy közben gügyögök, énekelek, simogatom vagy a karomban ringatom… Aztán hajnali három tájékán teljesen kivehetően kiabálta, hogy ám-ám, ami Mesketénél azt jelenti, hogy éhes. Gondolhatjátok, hogy nem csináltam nagy traktát, hanem egyszerűen kiültettem a konyhapultra, és a mikrosütő órájának pislákoló fényénél elkezdtem egy kis kenyérbelet adagolni a szájába. Úgy három szeletnyit meg is eszegetett, egy pohár vízzel. Én meg azt hittem, hogy ez az éjszakai szoptatás már csak lelki táplálék neki, erre tessék, most meg éhezik, én kegyetlen, meg (száraz)kenyéren és vízen tartom… Mindenesetre annak reményében tagadtam meg az éjjeli anyatejet, hogy egy kicsit többet aludhatok, de ezt bebuktam, mert pillanatnyilag a korábbinál is sokkal kevesebbet tölthetek az ágyban. Néha már ott tartok, hogy inkább mégis megszoptatom… Nem tudom, melyikünk bírja tovább, drukkoljatok!

GySzR:

Meske végre tudja mondani, hogy Bori, vagyis hogy Boji! Rém aranyosan kiabálja, és egész nap ismételgeti. Rendszeresen megkérdezi, hogy Boji mit csinál, hol van. Borka persze nem teljesen elégedett, mert ő nem Boji, hanem Bori, ezért rendszeresen kijavítja Emesét, és ugyan egy kicsit már ügyesebben ropogtatja az R betűt, mint a húga, mégis leginkább úgy hangzik,

- Emese! Én nem Boji vagyok, hanem Boji!

78.-171. hét

Borka ismét frissítette az otthoni kórokozóállományt, most egy taknyos-köhögős típussal, ami mindannyiunkat kiütött. Az első nap, amikor nem ment oviba, kijelentette:

-         Anya, én nem fogok meggyógyulni.

-         Miért?

-         Mert, nem akarok oviba menni.

Na, erre varrjatok gombot! Pár óra alatt felmérte a másodlagos betegségelőnyöket. Aztán akkor is lenyűgözött, amikor szólt, hogy fáj a füle, majd a fül-orr-gégészeten gond nélkül forgatta a fejét és hagyta, hogy mindenféle oda nem illő dolgot dugdossanak a fülébe. Végül egy jó kis középfülgyulladás miatt antibiotikum kúrára ítéltetett. Aztán mivel Meskének ugyanolyan zöld genny folyt az orrából és ugyanolyan randán krahácsolt, hogy engedtem a kérlelésnek (én is, énis, ÉNIS!), hogy ő is kapjon abból az áhított szirupból, melytől pár hónapja még öklendezett. Ez az utánzás dolog mostanában csúcspontra jutott. Emese mindenhová követi Borkát, és egész nap azt hajtogatja, hogy énis, énis! A kedvencem az, hogy ő is leguggol amikor Borka pisil, sőt még néha nyög is hozzá! Ha bújócskázunk és megtalálja Borkát ő is gyorsan odabújik. De a legjobb az, amikor például Borka ráül a motorra erre Mesike ott toporzékol, mire én nagy nehezen meggyőzöm, hogy az autó sokkal jobb. Ebben annyira jó vagyok, hogy mire Meske végre ráülne az autóra, addigra Bori is az autót szeretné és így újabb alkalom nyílik a vitára. A korábbi konfliktus célpontja, a motor, meg már senkit sem érdekel egy cseppet sem, hiába hasonulok meg és vallom teljes mellszélességgel, hogy a motor a legjobb. A közös nyavalya, meg a hirtelen betörő rossz idő végképp a lakásba szorított minket és feladják a leckét a lányok rendesen. De azért gyógyulgatunk, gyógyulgatunk.

GySzR:

Sose találnátok ki, mi Emese két legújabb szava: bubojé (avagy buborék) és ojjszo (orrszívó). Most már legalább tudom, hogy az élet mely területén van mondanivalója számunkra.

77.-170. hét

Idén kényszerűségből stréber módon, igen korán nekikezdtem a karácsonyi készülődésnek. Elsőként kifaggattam Borkát, hogy mégis mit szeretne. Egy rózsaszín labdát, fehér pöttyökkel. Eleinte örültem, hogy milyen szerény, de rájöttem, hogy ez egy piaci rés, ugyanis vagy piros-fehér pöttyös vagy sima rózsaszín labdákat tartanak. Aztán egy újabb kört futottam, és Borka elmondta, hogy neki a Jézuska játékot fog hozni, nagylányosat, amivel Emese nem játszhat és csak az övé. A labda biztos nem ilyen, úgyhogy célpontot váltottam. Az igazán nagy bajban azonban mégis Mesketével vagyok. Mindene megvan, amit csak egy másfél éves be tud fogadni, sőt még annál is több. Hegyben állnak otthon a ruhák és be sem férünk a gyerekszobába a sok játéktól. Ráadásul mindkettő pont ugyanazzal az eggyel szeretne játszani, ami a másik kezében van. A havi könyvtárlátogatások után egy új könyv sem tűnik túl nagy dolognak a szemükben. Aztán arra gondoltam, hogy Emesének nem fogom tönkretenni a karácsonyi misztériumba vetett hitét, ha elviszem egy játékboltba és választ magának ajándékot. Tuti nem találnátok ki mit választott: egy kis piros műanyag kukát, de annyira tetszett neki, hogy mélységesen felháborodott, mikor a pénztárnál ki kellett adnia a kezéből. (Valami kukalények vannak benne, és akár százat is össze lehet gyűjteni. Mily nagyszerű, rózsaszín pöttyös labda meg nincs…) Aztán majdnem összeverekedett egy kisfiúval egy hangosan szirénázó mentőautón, de ezt még megfontolom, hogy szeretném-e otthon napi nyolc órában hallgatni. A könyvesboltba vetődve pedig nem tudott ellenállni egy kirakós vonatos könyvnek. Remélem, mind elfelejti karácsonyig!

GySzR:

Emese egyik nap megtanulta azt mondani, hogy ni-no-ni-no. Ennek a nagyszerű tudásnak a birtokában már elaludni sem tudott, így este a sötétben, alvás helyett legalább fél órán keresztül szirénázott. Ni-no-ni-no-ni-no-ni-no-NIII-NOOO…. Tényleg az az egyetlen szerencséje, hogy amúgy ellenállhatatlanul cuki. Annyira, hogy lehet, hogy tényleg kap szirénázó mentőautót.

76.-169. hét

Egy séta közben eszembe jutott, hogy milyen nagyszerű, hogy számításaimmal ellentétben Bori a kezdeti enyhe, de tartós orrfolyást leszámítva nem is betegeskedik, hiába friss ovis. Abban a pillanatban, hogy megfogalmazódott bennem a gondolat, sejtettem, hogy ez nem lesz így sokáig. Szombaton be is ütött a krach, egy hányós-hasmenéses nyavalya képében. A mélypont az volt, amikor összeverekedtek, hogy ki hányjon a vödörbe, ha ugyanis Borka fölé hajolt, akkor Emesének is oda kellett mennie és minimum annyit kellett mondania a vödör szájánál, hogy "pfüüü".  Aztán a délutánra már jelentősen megcsappant Meske lelkesedése, na meg az edény mérete is, mert rájöttem, hogy az ő gyomortérfogata nem indokolja a vödröt. Ezért egy pitlit próbáltam elé tartani, ő meg maximális amplitúdóval rázta a fejét, jelezve, hogy nem szeretne ő oda semmit juttatni. Ennek eredményeképpen röpke 12 óra alatt sikerült két adagnyi szennyest termelnünk, ami azért még a mi családunkban is szép teljesítmény.  Amúgy így betegen egészen úgy viselkedtek, mint a hagyományos, rendes gyerekek: viszonylag sokáig egy helyben maradtak, néha még ültek is, rendeltetésszerűen játszottak és (ta-da-da-dam:) aludtak! De szerencsére hipp-hopp meggyógyultak, úgyhogy nem sokáig élvezhettem ez utóbbit. 

Na de a hét nem csak a hétvégéből állt, gondoltam Emesének mégse a kacsaúsztató tóban kelljen pancsolnia, elvittem babaúszásra. Itt nem vált annyira hallá, mint Balázs, de apja lánya, úgyhogy tetszett neki. Borka meg egészen beleszokott abba rendbe, hogy hétfőtől csütörtökig ovi, pénteken meg anyanap, amikorra valami közös programot találunk ki. Már hetek óta várja, hogy fogaskerekezzünk, hiszen gondoljatok bele, vonat és piros! Nagyon tetszett nekik, a második megállóig kuncogtak azon, hogy zötyög, a csengőt meg csak utána vették észre...

GySzR:

Az oviban úgy zajlik az ébresztő, hogy az ovónéni és a dadusnéni kánonban éneklik a Pál Kata Pétert. Borkának nagyon tetszik, otthon is előszeretettel énekli, az alábbi saját feldolgozásában:

-         Páltakapéter jó reggelt,

Szól a kakasunk taraja

Gyere ki a jétre kukurikui

75.-168. hét

A Millenárison sétáltunk, amikor egy pillanatra levettem a szemem Meskéről. A következőben azt láttam, hogy egy kacsát kerget, miközben azt szajkózza, hogy áááp-áááp, amiről a kacsa nem tudta, hogy azt jelenti, hogy háp-háp, ezért menekülőre fogta és gondolta, hogy a tó vizén keres biztos menedéket. Hát tévedett, Emese ugyanis halálmegvető bátorsággal utána vetette magát, elhasalt majd a halakat is veszélyeztetve elmerült a vízben. Szerencsére inni nem ivott belőle, mert addigra kikaptam és mielőtt aggódnátok, a kacsa is megúszta. Őrült sprintbe kezdtem a karomban csöpögő és sírdogáló Emesével, a babakocsival és a mögöttem zokogó Borkával, aki végre tényleg futott a futóbiciklijével, bár kivülállók szemében némiképp csökkentette az érdemét, hogy közben azt visította, hogy „ne hagyjatok itt!!!” Szerencsére épp a közelben volt Mami, akinek leadtam a drótot telefonon, hogy fűtse az autót (szegény nem tudta elképzelni mi történhetett). Emese már a kocsiban megnyugodott, az esést követő 10 percben pedig otthon ült egy kád forró vízben és épp mélységes felháborodásának adott hangot, mondván, hogy lehet máris fürdés, úgy hogy kimaradt a vacsora. Azóta is emlegeti az esetet, ha kacsa, tó vagy a Millenáris szóba kerül, akkor mondja, hogy „taccs”, mire mi elmondjuk, hogy igen Emese beleesett a tóba. Erre aztán kuncog egy nagyot, amiből arra következtetek, hogy túl nagy traumát nem jelenthetett neki a dolog.

         Az én egyetlen Borkámat pedig nagyon megdicsérte az ovónéni, mert bárki is sír az oviban, ő odamegy és megvigasztalja. Sőt egyik nap fura volt nekik, hogy milyen sok gyerek sír egyszerre és kiderült, hogy azt játszották, hogy ők a gyerekek, akik zokognak, Bori meg az anyukájuk, aki megvigasztalja őket. És azt is mondta az ovónéni, hogy legyek nagyon büszke rá és én tényleg az is vagyok.

GySzR:

A hétvégén a nagyszülőknél jártunk és Bori elment misére a Nagyival. Nagyon szépen viselkedett, csendben ült és nézelődött, egészen az átváltoztatásig, amikor a legnagyobb áhítat közepén a harangozásnál jó hangosan megkérdezte:

- Most ebédidő van?

74.-167. hét

Emesém 17 hónapos, fenekén a tojáshéj és mégis már ott tartunk, hogy ellentmond nekem. Este közöltem vele, hogy megyünk aludni, mire rázta a fejét, hogy nem és otthagyott. Ide jutottunk, vége a jó világnak, végképp elmúlt a babakor, még pár hónap és vissza is beszél. Főleg ha továbbra is ilyen rohamosan fejlődik a beszéde. A kedvenc szava továbbra is a kuka, mindig megnézzük a kukásautókat, imádja ha kidobhat valami szemetet. Minden jármű, ami nem személyautó, motor vagy busz, az szerinte kukac, és erre irtó boldogan fel is hívja a figyelmünket. A másik kedvence a néni és a bácsiis. A nénit tanulta meg először és ahogy mondtam neki, hogy van bácsi is, ez így egybe rögzült. De végre pár igazán hasznos kifejezéssel is bővült a szókincse: inni és ám. Így végre tudom mikor szomjas vagy éhes, azt az esetet leszámítva, amikor épp az időt szeretné húzni elalvás előtt, mert akkor hirtelen mindig nagyon kér inni. Aztán teljesen adekvátan használja még a korábbiak mellett,  hogy szia, baba, oppá (ami a hoppá). A legnagyobb sikereket azonban a nevekkel aratja, az Anya és az Apa mellé megtanulta a Dédit, Mami Mama, Papi Papa. Egyedül Borka nem elégedett, ugyanis egy sajátos, de mindenképpen létező, logika alapján Aba lett, amit kikér magának. Ja és egyszer azt mondta magára, hogy Eme.

Szegényre nehéz idők járnak rá mostanában, mert megkeményítettem a szívem és kipateroltam az ágyunkból. Az elmúlt hónapokban ugyanis oda fajultak a dolgok, hogy kb. hajnali 2-tól beköltözik közénk, keresztbe fordul és reggel hatig az apját boksz-zsáknak, engem pedig cuminak használ. Mostantól viszont sanyarú sorsra jutott, a tőlünk fél méterre lévő ágyában, rácsokkal kellően bebiztosítva kell aludnia. Vagyis hát kellene, mert így kizökkentve még a korábbinál is kevesebbé töltjük ilyen konzervatív, unalmas dolgokkal az éjjeli órákat. Ha tudnátok, mit nem adnék egy egyedül töltött éjszakáért… Így, viszont kénytelen vagyok a nappalokkal vigasztalódni, ami azért annyira nem nehéz. A lányok most aztán tényleg rákaptak a mondókázásra, olyannyira, hogy összeverekednek, ki üljön az ölemben. Meske mindig hozza a mondókás könyveket és lapozgat. Kedvencei zötyögtetősek illetve a tenyérben rajzolgatósak és ezeket annyiszor kell egymás után megismételni, hogy már jól lakom a sok borsó főzéstől. A ráadás pedig a talp patkolós, ami nélkül Mesinek nincs alvás, felváltva emelgeti a kis tappancsait és komolyan olyan mintha egy százlábúval élnénk együtt.

GySzR:

Emese nem túl szófogadó, amikor hazafelé indulnánk a játszótérről. Konkrétan a füle botját sem mozdítja, ha hívom. Néha ahhoz a trükkhöz folyamodom, hogy színpadiasan elköszönök, majd elindulunk. Mesketének a szeme se rebben, játszik tovább, Borka viszont nem bírja a feszültséget, ilyenkor kibukik belőle a testvéri szeretet és sírva kérlel:

- Anyaaaaa, ne hagyjuk itt!!

Nem is tettük még soha.

73.-166. hét

Annyi minden történt az utóbbi hetekben, hogy teljesen elmaradtam a helyzetjelentéssel, hogy mi-mindent tanultak meg mostanában a lányok.

Meskete például megtanult pohárból inni, még nem tökéletes a hatásfok és legszívesebben Borka babáknak való játék étkészletének a bögréjét használja, de indulásnak mindenképpen bíztató. Bori meg most már tényleg tudja hajtani a hintát, ráérzett végre a ritmusra, és persze nagyon büszke magára, de egy kis lökésért simán letagadja. Mesketém pedig egész ügyesen megtanulta hajtani a kismotort, lelkesen lohol Borka után, míg engem a frász kerülget. A játszótéren neki is első dolga, hogy kipróbálja mindenki másét, de azt a tér túloldaláról kiszúrja, ha valaki csak ránéz az övére, és olyan krokodilkönnyeket potyogtat, hogy 5 év felett mindenkinek megesik a szíve rajta. Kár hogy a célcsoportja pont az ez alatti korosztály… Borkám pedig már egész ügyesen számol. Szerintem úgy kb. 4-ig tudja kezelni a számok fogalmát (bár lehet, hogy csokiból többet is számon tudna tartani). Utána már csak sorolja őket, de valamiért a kilences szám nagyon tetszik neki, ezért mindig igyekszik előre venni. Így viszont még hétig sem tudja elsorolni a számokat, ami azért nagyon fura, mert a hét napjait viszont bármikor felsorolja, és még azt is tudja, hogy vasárnap után újra hétfő jön. Meskete pedig megtanult egy új hasznos szót: jó! Ezt igen helyett használja és annyiféle hanghordozással mondja, hogy ki tudja vele fejezni a határtalan lelkesedésétől (jóóóóó!), az „egye fene beleegyezem”-ig (jo.) az összes érzelmét. A másik új kifejezése pedig az énis és ez Borka társaságában kb. 5 percenként tényleg elhangzik, Borka bármit kap, eszi, csinál, néz, Meske garantáltam bejelenti, hogy énis, és tényelg.

GySzR:

Tudom, nem volt a legpraktikusabb vétel, de nem tudtam ellenállni és vettem Borkának egy tornacipőt, ami fűzős. Nagyon tetszik neki, mikor életében először levette, nem csak a masnit kötötte ki, hanem elkezdte az egészet kifűzni. Mikor szóltam neki, hogy azt nem szükséges, felháborodottan közölte velem, hogy:

- Anya, én így szoktam!

72.-165. hét

Borka azt hiszem beletört az oviba. Valószínűleg egy cseppet sem venné zokon, ha reggel azt mondanám neki, hogy nem kell menni, de elfogadja, ha már egyszer muszáj. Reggelente apával mennek, és megállapodásunk szerint, ha heti négyszer bent alszik, pénteken otthon maradhat velünk, amikor mindig kitalálunk valami izgit. Már hajókáztunk, jártunk gyerekkorom helyszínén, ezen a héten pedig Lillafüreden voltunk. Most ünnepeljük Mami névnapját és azt kérte kísérjük el, mi meg ennyire nagyvonalúak vagyunk. Ismét mázlink volt az időjárással, fogtunk békát, ettünk szemes halat, Borka kisvonatozott, és többször oda-vissza végigmotorozták a Hámori-tavat, pancsoltak, kiették az összes olajbogyót a salátákból, idegenekhez kopogtattak, hintáztak, rohangáltak, kavicsot dobáltak. Nagyon éltek, jól érezték magukat.

A közös pancsoláson felbuzdulva gondoltuk, hogy itthon is végre összeengedjük a lányokat a nagykádban. Egyszer meg is történt, de azóta Emese minden fürdés előtt előcincálja a kis kádját, és kétségbe esik, ha nem engedünk bele azonnal vizet. Egy másik fürdőszobai mumust azonban sikerült legyőzni, méghozzá Borka hajmosás fóbiáját. A megoldás pedig az lett, hogy ő mossa saját magának (és ha nem vagyunk résen Emeskének), az öblítésnél meg törülközőt fog a szeméhez, mint az APG-ben. Ezért pedig minden morgolódásom ellenére fejet hajtok Bartos Erika nagysága előtt és megkönnyebbültem, hogy eggyel kevesebb alkalom nyílik arra, hogy az éktelen nagy visítás miatt kihívják hozzánk a Gyámhivatalt. Mami meg a hajukat is megnyírta a csajoknak, Meskének már majdnem mikrofon frizurája nőtt, Borka meg elég csapzott volt, mivel minden segítséget elutasít, és csak egyedül fésülködik. Meske próbálja feldolgozni az esetet és azóta a hajára mutogatva mondja, hogy nyi-nyi, mire el kell mesélni, hogy igen bizony Mami megnyírta. És ettől mindannyian nagyon elégedettek vagyunk…

GySzR:

Ha Bori felül valamilyen járműre a játszótéren, mindig megkérdezem tőle, hová megy. Eddig legtöbbször az állatkertbe „mentünk” vagy vendégségbe, mostanában viszont azt mondja, hogy:
- Szállodába!

71.-164. hét

Rég nem hallottátok, hogy vagyunk? Köszönjük, jól. Borka a harmadik oviban töltött nap után lett náthás, ez már közel egy hónapja történt, de azóta kis családunkban folyamatosan legalább másfelen betegek vagyunk. Semmi komoly, szerencsére, csak egy kis nátha, de az kiirthatatlanul. Borka a díler, aki folyamatosan hozza az új cuccot az óvodából, mi meg szívunk. Vagyis fújunk, most már Meske is, nagyon hangosan és kizárólag a száján keresztül, de úgy mindenféle papírba, amit csak a lakásban fellel. És olyan zabálnivalóan gondoskodó, hogy utána végigjár, és az összes családtag orrát megtörölgeti azzal a kicsit taknyos újság- vagy wc-papír darabbal (és most jogosan kérdezitek, hogy miért csodálkozom, hogy nem gyógyulunk meg…).

Már hetek óta készülünk, hogy Borka végre bent aludjon az oviban, oda-vissza végigbeszéltük a dolgot, és a héten debütált. Úgy kettő óra körül felhívott az óvónő, hogy akkor mégis miért nem jöttem érte… Bori ugyanis olyan meggyőzően bizonygatta, hogy márpedig ő nem alszik itt, hanem hazaviszik, hogy elhitték (a reggeli és a délutános ovónéni közötti információáramlás közelít a nullához, ezért Borin kívül másra nem nagyon tudtak alapozni). Következő nap, már nem volt menekvés, Borka viszont egy fél órával hamarabb felébredt és olyan hangosan sírt, hogy a fele társaságot felébresztette, a többieket csak azért nem, mert utána a dadusnéni sétálgatott vele a folyosón. Tiszta öröm, hogy itt a hétvége… Ez viszont Emesének kritikus néha, mert nem bírja az autózást. Bár mostanra elég magas lett ahhoz, hogy kilásson és így sokkal jobb a helyzet. De amint az most a nagyszülőkhöz menet kiderült, ennek is vannak hátulütői. Amikor Budaörsnél felhajtottunk az autópályára hirtelen csend lett, ezért ránéztünk. Meskete halálra vált arccal ült, riadtan nézett előre és elfehéredtek az ujjai annyira kapaszkodott. Szegénykém, sírni sem mert annyira izgult. Szerencsére épségben odaértünk és szerintem a nagyszülős hétvége kárpótolta!

GySzR:

Emese szókincse rohamosan bővül és megvan az első olyan szava, amely nem az életfenntartásához (Anya! Cici!) valamint a diktátorságához (Oda! Ott!) szükséges, hanem csak úgy, hobbiból mondhatja:

-         Kuka!

Annyira örült magának, hogy ezt ki tudja mondani, hogy esténként lefekvés előtt perceken keresztül ismételgeti.

70.-163. hét

Ta-ta-ta-dam! Borka szobatiszta lett. Vagyis hát majdnem. Lényeg az, hogy stratégiát váltottam. Elolvastam a legújabb szakirodalmat a gyereknevelésről, mely szerint az első lépés, hogy le kell ülni a gyerekkel, megbeszélni a problémát és közös megoldási stratégiát kidolgozni. Nem mondom, hogy hittem benne, de leültünk, mint felnőtt a tiszteletbeli felnőttel, és csak pislogtam. Bori első számú megoldása az volt a problémára, hogy szeretne újra pelenkát hordani! Aztán abba maradtunk, hogy elkísérem pisilni, tulajdonképpen így is figyelmet kap. Második lépés: büntetés helyett valahogy szembesítsük a gyereket a következményekkel. Rendben, minden bepisilés után zuhanyzás, és nincs ruhaválogatás, meg másik rózsaszín nadrág. Ha pisis lesz, azt veszi fel, amit én adok! Borkának irtó szuper új tréningruhákat vettem, az egyetlen szépséghibájuk, hogy hiába rózsaszínek a felsők, az nadrágjuk sötétkék és szürke, mondanom sem kell, hogy a büdös kölke nem volt hajlandó őket felvenni! Na gondoltam itt a remek lehetőség, hogy használjuk, mielőtt Emese belenő, ezek lettek a bepisilés utáni nacik. Nem fogjátok elhinni, két nap alatt eljutottunk oda, ahová

három hónap alatt nem sikerült: eltelt úgy 24 óra, hogy Borka nem pisilt be! Végre megkapta a nyuszit, és állítom, még sose örült így semminek. Lám, lám, a gyerekek is jobban megbecsülik, amiért megküzdöttek! Azóta azzal alszik és még az oviba is magával viszi…

         Meskete rákapott a motorozásra. Motor nélkül már nem mehetünk sehova, egyszer majdnem otthon hagytuk, és szinte hisztérikusan kiabálta, hogy „motyóóó!”. Sőt, a babakocsiban is csak akkor marad ülve, ha ölébe teszem a kismotort és egész úton a kormányba kapaszkodhat. Borkát ugyan még nem éri utol (bár nagyon igyekszik), de már egész gyorsan tudja hajtani, csak éppen fékezni és kanyarodni nem tud. Tiszta életveszély, ha nagyon felgyorsul először kiül a halálfélelem az arcára, aztán sírva fakad és szíve mélyén reméli, hogy valaki elkapja. A kormányt meg legtöbbször arra fordítja, amerre éppen néz, ha meg rászólunk, hogy kormányozzon, akkor ide-oda rángatja, jelezvén, hogy azért kapizsgálja, mire gondolunk. A fölfelé menetbe is beletörik néha a bicskája, ilyenkor viszont rám kiabál, hogy „Anya!”, aztán megpaskolja a fenekét, mutatván, hogy hogyan toljam.  Persze gyakorlat teszi a mestert és remélem előbb-utóbb belejön, én meg maximum megőszülök addigra, de legalábbis lefogyok…

GySzR:

Borka egyik nap hazajött az oviból és megkérdezte:

- Anya, te ismered a Bálint?

(azóta nem tudom meggyőzni, hogy a Bálintban a t nem tárgyrag, de még mindig jobban járt, mint szegény Humorka.) Már azt is tudjuk, hogy Bálinnak gomba a jele, kék csíkos a pulóvere és azóta talán egy kicsit szívesebben megy oviba.

69.-162. hét

Bori meg az ovi továbbra sincsenek túl jóban. Ugyan már nem sír reggelente, de egy csöppet sem lelkes. Iszonyú fáradt és nyűgös, mert újfent nem alszik délutánonként (az oviban még nem alszik bent, otthon meg annyira örül, hogy hazaért, hogy képtelenség az ágyban tartani). Reggelente annyira álmos, hogy csak egyszerűen hagyja történni a dolgokat, délutánonként meg tombol. Mikor hazajön, ijesztő milyen feszültség dúl benne, amit persze leggyakrabban Mesketén vezet le. De elképzelni sem tudom, mi dúlhat a kis lelkében, amikor egy éve csak azt hallja itthon, hogy nem szabad kivenni a játékot a másik kezéből, tilos mást megütni… erre az oviban mindent elvesznek tőle és gondolom, gyepálják is rendesen, de az biztos, hogy a hajtépést megtanították neki. Az óvónő csak sokat sejtetően annyit mondott, hogy mostanában megkezdődtek a hatalmi harcok a gyerekek között… Én meg nyilván nem szeretném, hogy megkopassza Emesét, vagy mindent kicsupáljon a kezéből, de az sem lenne jó, ha ő lenne a legnagyobb lúzer az oviban… Ez még nekem is nehéz ügy, nemhogy egy három évesnek!

Meske viszont túltette magát a traumán, hogy Bori nélkül telnek a délelőttjei és kifejezetten kivirult. Ahogy a nővére kiteszi a lábát otthonról, egyből felmászik a székére, megeszi a reggeli maradékát, csak Bori poharából hajlandó inni, befekszik az ágyába és mindent széthúz, megrág és kiborít, amit amúgy Borka nem hagy neki. Legújabb hóbortja, hogy előráncigálja a cipőket és azokban totyog fel-alá. Persze van ebben némi célzás is, hogy induljunk már, mert sétálni szeret a világon a legjobban. Már szinte mindent megért, az önkifejezésben még vannak gondjai, de ha eltalálom, mit szeretne, akkor felderül az arca és megtapsol. A legjobb, hogy megtanult simogatni és irtóra koncentrál, ahogy húzogatja a husis kis kezét az arcunkon. A távollétemet pedig meglepően jól bírja, amikor indulok, egyszerűen hátrafordul és közli velem, hogy pá-pá.

A hét elején pár napot Galyatetőn töltöttünk, ahol kitombolhatták magukat a lányok. A képek a beszédesebbek, szóban csak annyit, hogy volt többek között, nagy pancsolás, visítozva rohangálás, makkgyűjtés és irtózatos trutymákolás a vacsoráknál. Tuti fellélegeztek, amikor eljöttünk!

GySzR:

Én naiv, kiscsészéket vittem fürdős játéknak, Borka pedig rendszeresen beleivott a medence vizébe. Mikor rászóltam, fogta a poharat és elvonult a túloldalra. Mondtam neki, hogy azért mert elmegy, még látom, ha nem fogad szót. Erre tudjátok mit kérdezett a kis fifikás?

- És ha elfordulok?

68.-161. hét

Kicsit elbizonytalanodtam, hogy helyes irányba folyik-e Meske beszédfejlődése. Ott tartunk ugyanis, hogy kedvencei az állathangok, és már tud hápogni (áááp-áááp), brummogni (ez az én kedvencem: bu-bu), nyávog, ugat, sziszeg, bőg mint az oroszlán, szuszog mint a süni, tátog mint a halacska (ezért a hal az egyetlen dolog amit meg lehet vele etetni – tizedikre is bedől és nyitja a száját, ha mondom neki, hogy ez hal). De tud harangozni és tik-takkolni, én meg csak reménykedem benne, hogy az emberi beszédhez is kedvet kap. Főleg, mert már tényleg olyan lett, mint egy kiskutya. Csórikámnak nő a foga, és nagyon szenved miatta. Még nem jött rá, hogy már csak egy kis ínydarab választja el attól, hogy végre rendesen rághasson, de azért mindent megtesz az eltávolításáért. Egész konkrétan harap! De nem akárhogy, a legváratlanabb pillanatokban, minden ok nélkül, néha már tátott szájjal közelítve. Most már Borkát is megharapja, aki ezáltal nagyon gyorsan leszokott arról a gyötrési módról, hogy szeretgetésnek álcázva teljes erejéből magához szorítja Emesét, épp hogy szusz marad benne. Csak egyszer kellett beleharapnia!  Ez a kiskutyám nővére meg továbbra sem képes arra, ami már egy jobban nevelt kutyától is elvárható, hogy ne pisiljen a szoba közepére! Ami azért mélységesen felháborító, mert közben már „játszótértiszta” és „óvodatiszta”, csak és kizárólag engem tisztel meg azzal, hogy ha úgy hozza a szükség terpeszállásban megáll a szoba közepén és nézi, ahogy csorog. Aztán amikor az ötödik váltásruhánál kifejtettem, hogy ez igazságtalanság, hogy bezzeg az oviban tud a wc-be pisilni itthon meg nem, akkor másnap nagy lelkesen újságolta, hogy ott is bepisilt. Ráadásul az óvónő nálam kevésbé volt toleráns, főleg, mert nem arról van szó, hogy véletlen becsorog, vagy nem ér ki a wc-ig. Szent meggyőződésem, hogy direkt csinálja a műsort, mert ilyenkor új bugyit, nadrágot lehet választani, én meg ugyan dúlok-fúlok egy kicsit, de az is akkor végre valami, amikor csak rá figyelek… Néha már ott tartok, hogy legszívesebben újra pelenkát adnék rá. Apropó, miért is gyártanak pelenkát 30 kilós gyerekekre is???

GySzR:

Most már közel két hónapja majdnem olyan, mintha mosható pelenkát használnánk, csak mégsem, de mosni tuti többet kell, amiért elég gyakran szoktam zsörtölődni Borival. Mikor minap a következő adag pisis cuccot dobta a kupacra, közölte velem:

- Mosónő vagy Anya.

67.-160. hét

Borka első napja az oviban igazán jól telt. Lelkesen és kíváncsian ment, hiszen már annyit meséltem, hogy ez milyen szuper lesz. Aztán megérkeztek a már korábbi bölcsisek, akik tudták mi itt a dörgés és keservesen és szivetszaggatóan zokogtak. Bori meg csak kérdezgette, hogy miért sírnak és kezdett gyanakodni. Végig vele maradtam, így könnyek nélkül átvészelte a dolgot. Aztán éjszaka életében először bepisilt, reggel már zokogva ébredt, hogy ő nem is akar oviba menni. De Borka művésznő nagyjelenete reggeli után kezdődött egy földön fetrengős, krokodilkönnyes hisztivel, hogy maradjunk itthon. Aztán hullámzó intenzitással folytatódott is a nagy családi dráma egészen addig a katartikus pillanatig, hogy ő az ovónéni karján ülve zokog, hogy anyaaaaa, ne hagyj itt!!, nekem majd megszakad a szívem és gyötör a lelkiismeret, az óvónéni meg szúrós szemmel mutat az ajtóra, hogy tűnjek el, de gyorsan. Függöny legördül, én összetörve kibotorkálok, majd a távozást követő második percben az ablakon kukucskálva látom, hogy Borka, a tragika, gond nélkül szemlélődik. Aztán mikor ebéd után megérkeztem volt nagy összeborulás és hősnőnk biggyesztve közölte:

- Anya, nagyon hiányoztam neked!

Meskete pedig teljesen elanyátlanodott Borka nélkül. A játszótéren fogja magát és beül a babakocsiba, hogy menjünk haza, itthon pedig első dolga, hogy betrappol a gyerekszobába, hogy aztán a fejét rázva kibotorkáljon. Amikor meg megyünk Borkáért már alig várja, hogy kijöjjön és ha meglátja, odaszalad, bökdösi az ujjával, és mondogatja, hogy „itt! Itt!”. Azért ő is tud nagyot alakítani, általában babakocsiban ülve hozza a legnagyobb formáját (mármint abban a közel tíz percben, amíg hajlandó ott maradni). Mint egy sztár mosolyogva integet és pá-pázik minden szembejövőnek, ha pedig igazán nagyvonalú hangulatban van, akkor még puszikat is dobál a rajongóinak. Ha motort, biciklit, galambot vagy érdekesebb járművet (pl. trabantot!) lát, akkor rám néz és őőő-őő-zik, majd elégedetten nyugtázza ha helyesen mondom meg neki, hogy az éppen mi volt. Megtanult ő is kismotorozni és legújabb mulatsága, hogy a testrészeket mutogatja, talptól az orrig csomó mindent ismer, vigyorogva nyúlkál a szemünkbe és cibálja a fülünket, mellem viszont meggyőzhetetlenül csak nekem van.

GySzR:

Mióta Borka oviba jár gyakran megkérdezi Emesét:

- Te a barátnőm vagy???

66.-159. hét

Ez volt az utolsó hetünk édeshármasban. Már szülői értekezletre kellett mennem és jövő héten kezdődik az ovi. Titok, de nektek elárulom, hogy szeparációs szorongásom van. El kell engednem az én Borkámat, akinek eddig az összes rezdülésének szemtanúja voltam. Nem fogom majd látni, hogy boldogul egyedül, milyen új és vicces dolgokat mond, hogyan pakolássza a babákat, nem nekem főzi majd a játékkávét a tűzhelyen (amit nem tudom miért játsszuk, mert kb. 4 éve nem is ittam kávét), nem tudom majd, hogy ügyesen együtt tudott-e játszani a többiekkel, maradt-e nála is játék, meg tudta-e védeni az érdekeit. Nem fog tudni majd egyből segítségkérően rámnézni, ha valamilyen konfliktusa van és nem tud a fenekembe bújni, ha zavarba jön. És egyébként is már Emese is olyan nagy és nincs nekem már kisbabám és Bori is hipp-hopp kamasz lesz, aztán egyetemista és elköltözik és képzeljétek, már előre látom, hogy ez a két kis csajszi lesz olyan pimasz, hogy előbb utóbb felnő! Már pár könnycseppet is elmorzsolgattam titokban. És persze tudom, hogy Borkának még nehezebb, bár egyelőre még szerintem körvonalaiban sem sejti, hogy miről fog szólni ez az ovi dolog, hiába beszélünk róla egy csomót, amikor is nagyon derűsen próbálom magyarázni, hogy milyen szuper kedvesek az ovónénik (mert tényleg) és az oviban milyen aranyos kis wc csészék lesznek (mert tényleg) és milyen rengeteg játék (mert tényleg) és potenciális barát (minden bizonnyal) lesz ott.

         És míg minden igyekezetemmel próbáltam a lehető legidillibbé varázsolni ezt a hetet, annyira sok dolog futott kudarcba. Borkának kicsit nehezen megy a visszarázkódás a rideg valóságba, miután az elmúlt pár hónapban úgy kellett győzködni a körülöttünk lévő segítőket, hogy semmi baja nem lesz egy 3 éves gyereknek, ha véletlenül, néha, nem pont az történik, amit elképzelt. Meskete pedig egy igazi kis agresszor lett, míg Borkát végre le lehetne kötni a mesekönyvtől kezdve a gyöngyfűzésen át, a festésig bármivel, Emese mellett ezt képtelenség kivitelezni, mert ilyenkor semmi más nem érdekli, egyből ott terem, rámászik, kiborítja, szétszakítja, tönkreteszi. Aztán legtöbbször oda torkollik a dolog, hogy mindkettő toporzékolva hisztizik én meg több kevesebb sikerrel próbálom megőrizni a hidegvérem, de legalábbis elővenni a humorérzékem, mégis azon kapom magam, hogy emelt hangon mantrázom, hogy elég legyen lányok! Ilyenkor legjobb megoldás, ha lemegyünk a játszótérre - semleges terep, tér. De már ez sem az igazi, a csúszda létráján is össze tudnak veszni. Ráadásul már nem köti le őket órákra a homokozás, folyamatosan zsizsegnek, mindenre felmásznak, felkapaszkodnak, lehetőleg egyszerre és a játszótér két különböző pontján. Én meg alapjában véve egy optimista, védőangyalokban bízó típus vagyok, de most már a folyamatosan a frász kerülget. Főleg miután Borkát egy erősen terhelt gyerek minden indíték és előzmény nélkül belelökte a szökőkútba, úgy hogy majdnem kiverte a fogát (ez is megérne egy misét, hogy milyen pocsék érzés, hogy nem tudtam megvédeni, de már így is túlléptem az eheti keretet… mégis: ti mit tanítotok a gyereknek, mit csináljon, ha bántják? Meneküljön? Üssön vissza? Árulkodjon? Bori egészen addig nem tudta feldolgozni a dolgot, míg nem mondtam neki, hogy sajnálom, hogy nem tudtam időben elkapni, de cserébe leordítottam fejét a kisfiú anyukájának (mert tényleg). Mégis kellett a kis lelkének egy csöppnyi elégtétel!) Ezek után már csak hab a tortán, hogy rá két nappal Mesike esett úgy, hogy letört a fogából. Szerencsére mindkettőből szimmetrikusan egy kis darabot, és mindenképpen jó hír, hogy mire férjhez kell adni, addigra új fogakat növeszt. De azóta is aggódom, ha bármelyik a földfelszíntől tíz centinél magasabbra merészkedik – ez nagyjából az ébren töltött idő 98 százalékára igaz...

         De hogy jót is meséljek a végére, a hétvégén remekül sikerült Borka babazsúrja, megkapta a negyedik tortáját (hiába, tud élni), eljöttek a barátai és többek között még Bogyó és Babócás matricát is kapott (köszi mindenkinek!!!). Igaz annyira meg volt illetődve, hogy a búcsúzáskor elmotyogott sziasztok-on kívül nem szólalt meg egyszer sem, de én láttam a szemén, hogy nagyon boldog. Aztán még a Dédi szülinapját is megültük nagy családilag, ahol ismét annyit kényeztették, hogy önbizalommal telve és vidáman indulhat holnap az oviba!

GySzR:

És hogy állunk a szobatisztasággal? Már a szoba is egyre kevésbé tiszta… és ha pocsolyát találok, szemrebbenés nélkül állítja:

-         Emese volt!

-         Biztos nem!

-         Akkor te Anya!

65.-158. hét

Jelentem visszaértünk a maratoni nyaralásból, egy hegynyi szennyessel, és csak egy kicsit fáradtabban, mint indulás előtt. Visszahoztuk a két bronzbőrű, kiszőkült hajú gyermeket is. Borka loknijai aranylóak és szép egyenletesen sötétszőkék lettek, Emesének meg egy-egy hajszála platinaszőkévé vált, és tisztára úgy néz ki, mintha órákig melíroztatta volna egy fodrásszal. Így hogy hazaértünk családilag megültük Borka harmadik születésnapját, ahogy kérte, úgy hogy minden felnőtt itt legyen. Volt sok lufi, két torta gyertyával és ami a legfontosabb, marcipánfigurával, valalmint hegyben érkeztek az ajándékok.

         Fura, hogy az itthoni közegben könnyebb észrevenni milyen sokat fejlődött Meskete. Borka nagy húzóerő, irtóra igyekszik mindent utánacsinálni. Felül már a motorra és már nem csak hátrafelé tud menni (ezen a téren Bori nagy konkurenciát lát benne és félti a bringáját rendesen). Már egész ügyesen kanalaz, sőt a villával is eszik: gondosan kézzel rászúrja az ételt, majd betornázza a szájába. Már ő is próbálgat rajzolni a ceruzákkal, ha a nővére babázik ő is megeteti az övéit egy cumisüveggel. A legcukibb, hogy már tudja rázni a fejét, úgy mutatja, hogy „nem”. Ráadásul még hangsúlyosabbá teszi a dolgot azzal, hogy közben lehunyja a szemét. Egyelőre mindenre nem a válasza, és Bori előszeretettel kérdez tőle, aztán jókat kuncognak, amikor Emese szédülésig rázz a fejét. Pedig már igent is tud bólogatni, ezt egyértelműen Bori tanította neki, ilyenkor teljes testéből helyesel, de szerintem ezt még nem kapcsolta össze az „igen” jelentésével. Ha ugyanis azt szeretné jelezni, úgy tesz, mint anno Borka, a két kis kezével csapkod, mint egy felszállni készülő kismadár. Persze ha utánzásról van szó, Borkát sem kell félteni, egy kis extra figyelem reményében ő is gond nélkül visszavedlik kisbabába és elfelejt beszélni, vagy szobatisztává érni. Az a reményem, ugyanis, hogy nyár végére Bori túl lesz ezen, most már végképp elszállt. Leginkább tojik az egészre, de szó szerint. Ha akar, akkor igenis tudja a wc-be intézni a dolgát, éjszaka már nincs is gond, viszont legtöbbször esze ágában sincs emiatt bármilyen tevékenységet is megszakítani, vagy egyszerűen sokkal szórakoztatóbb pocsolyákat csinálni a lakás legváratlanabb helyein – az asztal alatt, a váltásnadrágja tetején, vagy egyszerűen a szoba közepén. Ilyenkor terpeszállásban áll és nézi hogyan csorog a pisi. Ezt Emese is irtó érdekesnek találja, csak nekem áll égnek a hajam, amit viszont mindketten nagyon szórakoztatónak találnak. És valószínűleg ezért csinálja Bori ezt az egészet, meg látja, hogy ez fontos nekem. De hát hogy ne lenne fontos, amikor már a hócipőm tele van, hogy napi 4-5 váltásruhát mosok, plusz még Emese vagy az én zoknijaimat, mert a váratlanul szembejövő pisitócsákba egy nap egyszer tuti valaki belelép. Utolsó reményem, hogy majd az oviban nem Emesét, hanem a többi gyereket utánozva sikerül…

GySzR:

Most csak gyöngyszemeim vannak:

Versely, mint persely és kipojbáj a kipróbálra.

64.-157. hét

A nyaralásunk utolsó állomásaként még feltekeregtünk a Bakonyba egy pár napra, nem elhanyagolható szempontként ekkor volt a Honvéd kupa tájfutó verseny is… Borka is indult a gyerekversenyen, ha már igazi bozótruhája is van (igaz, még nem volt hajlandó felvenni, mert nem rózsaszín.) A futamon 2 méter után belelépett a csalánba, ez már egy kicsit elvette a lelkesedését, aztán hárman megelőzték, ami továbbra sem sarkallta futásra, majd a cél előtt 10 méterrel bepisilt és egy centit sem volt hajlandó száraz bugyi nélkül megtenni (ilyenkor persze nagyon zavarja), így átöltözéssel együtt azt hiszem nem sok esélye maradt. Abban bíztam, hogy mire hazaérünk a szőnyegekkel teli lakásba, addigra sikerül Borkának szobatisztává válnia, de a jelek nem erre utalnak. Azt hittem annál már nem lehet rosszabb, amikor egyik nap miután a negyedik váltás ruhájába is belepisilt, mondtam neki, hogy nincs több, de nem gond, majd megszárad. Innentől kezdve többet már nem is szólt, ha bement, kivéve akkor, amikor egy étterem közepén állva keletkezett alatta tócsa, de akkor jó hangosan, még a konyhán is hallották. Apa még sosem fizetett ilyen gyorsan. Emesém is kitett magáért, mert pont ekkorra időzített a két felső négyes fogának növesztését. Ezt az állapotot legkönnyebben függőleges helyzetben tudja átvészelni, ami számomra főleg éjszakánként jelentett nehézséget. Azért voltak vidámabb pillanatok is, hiszen végigjártuk a veszprémi állatkertet, rengeteg játszótéren rohangáltak, Bori annyi fagyit evett, hogy odaáig is eljutottunk, hogy volt, hogy nem kért, láttunk bicikli versenyt (Emese szerint höööööő!) és még erdőben is kirándultunk. Itt kiderült, hogy a lányok szemében a kirándulás kvintesszenciája a bot. Bot nélkül nem lehet kirándulni, az első és legfontosabb, a megfelelő bot miharabbi fellelése. Botból sosem lehet elég, eleve minimum kettő kell. A bot egyszerre lehet túl hosszú, túl rövid és túl görbe vagy túl egyenes, túl göcsörtös és túl elágazó, de lényeg az, hogy hiába kell hamar, sose szabad túl gyorsan megtalálni. A botot, (mit botot, botokat!) egy idő után nehéz vinni, de eldobni sem lehet, így „csak fogd egy kicsit” felkiáltással a séta jelentős részén én cipelem. És ami még jó hír, hogy már Meskete is belenőtt a botozásba, így egy kiirtott erdőnyi bot mellett is össze tudnak veszni egyetlen egyen. De a lényeg az, hogy egyik sem szúrta ki a másik vagy saját szemét, jó levegőn voltunk, lebarnultunk, elfáradtunk, úgyhogy irány vissza a szürke hétköznapokba...

GySzR:

Borka egész este arról magyarázott, hogy hogyan kell a gólyákat keresni az erdőben. Beletelt pár mondatba, mire leesett, hogy a bójákról beszél!