19.-20. hét - Karácsony

Ezen a héten volt egy éve, hogy megtudtuk, bővül a családunk. Biztos ti is ismeritek azt az ambivalens érzést, amikor egyszerre tűnik úgy, hogy "mintha csak tegnap lett volna", és "te jó ég, mennyi minden történt azóta". Csak hogy egy kicsit szentimentális legyek, hihetetlen, hogy abból az ultrahang képen nehezen beazonosítható kis cseresznyemagból (aminek a szárárról nehezen lehetett meggyőzni leendő gyermekünk apját, hogy az nem azt jelenti, hogy fiú, hanem, hogy van köldökzsinórja), lett egy hat kilós néha vigyorgó, néha visító gyerek.
Tavaly könnyű dolgunk volt a szülők karácsonyi ajándékát illetően, beraktuk a felvételt egy borítékba és a többi ajándék már úgyse érdekelt senkit a nagy hír után. Ahogy a képek is tanúskodnak róla, a kisasszonyt (ismét) bevontuk a karácsonyi előkészületekbe, de alapjában véve a nagyszülőknél és dédszülőknél eleve ő volt a legnagyobb karácsonyi attrakció. Borka meg csak úgy lubickolt a figyelemben, ha már annyi ember lófrált körülötte kikövetelte, hogy folyamatosan dajkálják és szórakoztassák. Már előre rettegek mi lesz velünk januárban, ha jönnek a magányos, unalmas hétköznapok. Az ünnepek alatt rengeteg új arcot látott, kapott egy ládányi játékot, egy egész stafírungra elegendő ruhaneműt, szánkózott, órákig bámulta a gyertyákat és a csillagszóróval is ezt tette volna, ha valaki úgy gyújtogatta volna neki, mint a láncdohányosok a cigit. További kedvence volt a zörgős csomagolópapír és a masni, és teljesen lázba hozták a pezsgővel teli csillogó poharak. A Borbála-ág pedig ugyan nem borult virágba, de karácsonyra kihajtott! Ezt nem tudom igazán jól értelmezni, viszont kétségkívül jól néz ki.

Jó dolog ha az ember le tudja nyűgözni a lányát. Borkát három dologgal lehet: ha kibontom majd összekötöm a hajam, ha nézegetheti a fürdőszoba polcot és ha eszünk. Nem tudom, hogy rájött-e már arra, hogy amit megeszem az olyan, mint neki az anyatej, vagy egyszerűen csak azon csodálkozik, hogy én úgy rágcsálom a dolgokat, hogy azok végérvényesen el is tűnnek a számban. Mindenesetre tátott szájjal bámulja. Viszont az is jó dolog, hogy ő is teljesen lenyűgöz engem, ugyanis ezen a héten rohamosan fejlődött. Most már nem elégszik meg azzal, hogy nézi a dolgokat, mindent igyekszik megfogni és megkóstolni. Belekapaszkodik az orrunkba, belemarkol az arcunkba, ha teheti megrángatja nagyapja szakállát, letépi a terítőt és minden lesöpör amit elér. Ráadásul úgy tűnik hamarosan véget ér a "leteszem és ottmarad" időszak. Ha lefektetjük aludni és bemegyünk megnézni, minden alkalommal meglepetés, hogy éppen milyen szöget zár be az ágy tengelyével. Van amikor sikerül egy egész kört is tennie, de előfordul, hogy megakad, amikor épp keresztben fekszik. Általában nem zavartatja magát, képes az ágy rácsai közé beakasztott, feltett lábbal is aludni. Ezenkívül vidáman és minden erőlködés nélkül az oldalára gördül és néha véletlenül hasra is fordul. Ráadásul nem csak fejlődik, hanem rohamosan nő is, már hurkásodik a karja is, olyan ducik a kis ujjai, hogy ha egymás mellé rakja őket, az utolsó percek nem érnek össze. Amikor ismét abban a kék lavórban fürdettük, amiben újszülöttként, nem is akartuk elhinni, hogy az ugyanaz a lavór. Egyszerűen kinőtte. Pedig nem is locsoljuk...

18.hét

A hét nagy híre, hogy kontrollon jártunk az ortopédián, ahol szó szerint azt mondák, hogy "ez a gyerek tök jó". A végső kengyeltől megszabadító diagnózishoz azonban kellett készíttetnünk egy röntgen felvétel. Minden empátiás készségemet elő kellett vennem ahhoz, hogy együtt érezzek az ott várakozó 10 másik anyukával, és tudatosítsam magamban, hogy azért nem veszik előre az én egyedül egészséges 4 hónapos csecsemőmet a többi krahácsoló, mellkasröntgenre váró, tüdőgyulladás gyanús gyerek elé, mert már ők is nagyon szeretnének hazamenni. Amikor két kisfiú már 20 perce azt játszotta, hogy karamboloznak a műanyag dömperükkel és az én enyhén mimóza lelkű lányom minden egyes ütközésnél összerezzent, pláne elég nehéz volt magamban tartanom az anyatigrist, de végül sikerült. Ettől majdnem olyan hősnek éreztem magam, mint Borkát, akinél csak akkor tört el a mécses, amikor a felvételhez összezárt nyújtott lábbakkal kellett feküdnie és szegénynek összenyomódtak a hurkái. De végül mondhatom, hogy megérte, mert minden rendben van és azóta szabadon ficánkolhat. Vicces, hogy azt, hogy simán ki tudja nyújtani a lábait, majdnem ugyanolyan nehezen szokta meg, mint a kengyelt. De hogy továbbra is legyen kihívás, most meg felvettük a harcot a koszmóval! Úgy néz ki itt is nyerésre állunk.

Azt olvastam, hogy ennyi idős gyerekek már megismerik a saját nevüket. Szegény lányunk azonban biztos nem, mert elég bonyolult a nevezéktana: Borbálaként anyakönyvezték, legtöbbször Boriként vagy Borkaként emlegetjük, de anyai dédnagyanyja Borinkának hívja, apai nagyanyja Borcsikának, nagyapja Borikának, nagynénje Borcsinak, anyai nagyapja Kicsi Csillagnak vagy Borbálának, nagyanyja Döminek, mi meg Cuncinak, mert olyan.... kis cunci. Azért majd vigyázunk nehogy rajta ragadjon.

17. hét

Nem tudom, milyen csaj lesz a lányomból. Két dolog van, ami biztosan kiborítja: az öltözködés és a konyhai robotgép hangja. Ráadásul hiába hurkásodik már a karja is a kis tokásnak, mostanában következetesen szabotálja a baba-mama tornát, és egész héten a tornaterem előtti teraszon alszik a legmélyebben. Úgyhogy kénytelen vagyok kölcsön-gyerekkel, a csoportban lévő ikerpár egyik tagjával tornázni. Ennek ellenére, továbbra is fenntartom azt az állításomat, hogy Borka nem kövér, hanem egyszerűen egy formás-hurkás kisbaba.
Ezen a héten volt Bori névnapja, a Mikulásról nem is beszélve. Sorra jöttek a hódolók és elárasztották ajándékokkal, mondanom sem kell, hogy Borkát legjobban a zörgős csomagolópapírok hozták lázba, illetve teljesen eksztázisba jött a tortától. Hiába, apja lánya. A képek csalókák, én smucig, poroszos szigort alkalmazó anyuka megakadályoztam, hogy megkóstolja, de azért megengedtük neki, hogy megfogja. Mégiscsak ő volt az ünnepelt. Tudtátok, hogy Szent Borbála (http://www.katolikus.hu/szentek/1204-235.html) nem csak a bányászok, hanem a tűzérek, a harangöntők és a jó halál védőszentje is. Jó, mi? De hogy valami biztató is legyen, neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket, illetve a védőszentjükként tisztelik a hegymászók is! És képzeljétek, kapott Borbála-ágat is. Ez egy Borbála napján lemetszett cseresznye ág, amely állítólag karácsonyra virágba borul. Remélem, mert másnap már inkább egy robusztusabb virgácsra asszociáltam, ha megláttam. Ráadásul, a népszokás szerint ha tényleg kivirágzik, akkor férjhez megy a hajadon. Mi jelenleg nem erre, hanem a másik jelentésére hajtunk: kivirágzik szívünkben a szeretet. Reméljük.

Mikulás

16. hét

Borka ezen a héten bármit a szájába töm, amit csak sikerül megkaparintania. Csak a nagyon nagy és a hatósugarán kívül eső dolgok vannak biztonságban, de hogy ezek se bízzák el magukat, igyekszik őket nyálával bevonni. Kedvencei a kezek, bárkiét szívesen elrágcsálja, de jobb híján a sajátjával is beéri. Komolyan kész szerencse, hogy még nincsenek fogai, mert kimondottan félnék tőle.

Ráadásul ezen a héten sok „Először” is volt. Hiszen most látott életében először havat. Azt hiszem, a dolog egyelőre minket jobban lázba hozott, mint őt. Ugyanis vagy nagyon jól leplezte izgatottságát és azért nézelődött lakonikus nyugalommal, vagy egyszerűen nem vett észre semmit és nem értette mire ment ki az a nagy hűHÓ. Remélem, ez azért majd változik, ha már igen előrelátóan a júliusi 30 fokban, hatalmas hassal cincáltam a babaszánkóját (hmmm igen, ez azt hiszem jellemzi az értékrendünket, hogy a gyereknek még születése előtt szereztünk túrázós háti hordozót és szánkót (természetesen mindkettő kihagyhatatlan lehetőség volt!), míg pl. vízhőmérő és bébi-őr nélkül fog felnőni – hiába, sanyarú gyerekkora lesz).

Továbbá Borka ezen a héten életében először átaludta az éjszakát! Na azért ezt ne úgy tessék elképzelni, hogy 10-től aludt 8-ig (az én korábbi felfogásomban ez ezt jelentette volna), hanem 11-től 5-ig. Ha épp aznap este nem fél egykor feküdtünk volna le, még akár ki is aludtuk volna magunkat (az én korábbi felfogásomban nem az az intervallum jelentette volna ezt…). Sajnos ezt a remek cselekedetet még nem ismételte meg és nagy bánatomra még nem vált szokásává, de most már legalább tudjuk, hogy képes rá!

Ráadásul ezen a héten először oldalra fordult és hason fekve is vigyorgott. Hiába ha így fejlődik, nem figyelünk oda, aztán egyszer csak visszabeszél!

Meglepetésként itt egy kis videó is, gondoljatok rá este, amikor mossátok a nyakatokat! :-)

15. hét

Képzeljétek bele magatokat egy kicsit Borka életébe: egy nap rájöttök arra, hogy az az amorf izé ami néha megjelent a látóteretekben és legtöbbször a frászt hozta rátok, hozzátok tartozik! Sőt ha nagyon akarjátok még akár mozgatni is tudjátok! De persze sose úgy, ahogy eredendően elképzeltétek. Aztán napok múlva gyanússá válik, hogy ennek a valaminek köze lehet ahhoz a másik gömbölyű és sajnos túlságosan nagy dologhoz, amit néha sikerül valahogy részlegesen a szátokba gyömöszölni. És ilyenkor az egyik kedvenc szolgátok (e konkrét esetben ez remélem én vagyok) valami olyan érthetetlen dolgot hablatyol, hogy "azért ne edd meg az egész kezed, még később szükséged lehet rá"...
Stresszes egy élet, nem?
Borka evésbe folytja a feszültségét, ahogy az apja szeretetteljesen mondta, falánk egy kis jószág. Persze szegény, mi mást tudna tenni, a köztünk lévő kommunikációs szakadék egyelőre nem teszi lehetővé ilyen kifinomult téma megvitatását, csokit nem tud enni és a sportolás is kimerül a végtagkalimpálásban, ráadásul alkoholt nem kap és még szerencsére, rá sem gyújthat. Abból ítélve, azonban hogy mennyit vigyorog, úgy tűnik hatásos a módszere. Ráadásul ennek folyományaként mostanra megduplázta a születési súlyát és ez most már az alakján is meglátszik: nem érem át a combját azzal a kezemmel, aminek a kisujját nem éri át az ő keze! Na erre varrjatok gombot!

Félreértés ne essék, nem azért készül annyi alvós kép, mert olyan sokat alszik, hanem amikor éber, annyira ficánkol, hogy nehéz rendesen lekapni (mint ahogy ez az egyik remekművön látszik is).

14. hét

Borka ezen a héten 3 hónapos lett, egynegyed éves! Azt mondják az okosok, hogyha egy baba betölti ezt a nemes kort és meghaladja az 5 kilót, akkor az anyagcseréje már alkalmas arra, hogy átaludjon evés nélkül egy éjszakát. Bori ugyan mindkét kritériumot teljesíti, de sajnálatos módon nem olvas szakirodalmat, szinte óramű pontossággal 3 óránként felébred és félreérthetetlenül követelőzik. Írásos források arra is utalnak, hogy bizonyos trükkökkel le lehet beszélni éjjelente a babákat arról hogy sírjanak és elhiggyék, hogy amit éreznek az nem éhség, de az én anyai szívem még nem elég szőrös az alkalmazásukhoz. Hiszen ha ilyenkor felveszem és enni adok neki, akkor körülbelül olyan intenzitással cuppog, mintha minimum 3 napja anyatejnek még csak a közelébe sem került volna. És egyszerűen olyan boldog, hogy inkább én nem alszom. Aztán reggel amikor felébreszt, mindig az az első gondolatom, hogy "jaj, csak még tíz percet...", de általában nincs menekvés. Viszont ha összeszedem magam és feltápászkodom, meglát és azt mondja, hogy űűhü és huncutul rám mosolyog. Ilyenkor úgyse lehet mást tenni, mint visszamosolygni, és akkor úgy elkezd vigyorogni, hogy még a nyakát is behúzza és annyira fülig ér a szája, hogy ha lennének fogai még az ötösei is látszódnának, mind a négy végtagjával kalimpál és azt mondja hogy öhöhö... akkor elolvadok és elfelejtem, hogy már megint nem aludtam ki magam. Szóval ki van ez találva, ha nem így lenne kihalna az emberiség.

13. hét

Előre leszögezem, hogy nem vagyunk babonásak, ennek ellenére ez a 13. feltűnően nem volt Borka kedvenc hete. Nem elég hogy megint kapott oltást, ráadásul a Match pontgyűjtő akcióban szerzett Duploját is felbontottuk és egész este azzal játszottunk, amíg ő aludt, a legrosszabb mégis az orthopedián történt vele. Ricsi kudarcot vallott... a bal csípője még mindig nem az igazi, ezért most Bori váltott és Pavlik-kengyelt hord. Ha eddig úgy gondoltam, hogy a ricsi olyan mint egy középkori kínzóeszköz, akkor tévedtem, mert EZ olyan. Az ortopedus nő azt állította, hogy a babák észre sem veszik és tulajdonképpen jó nekik benne, ráadásul csak 2-3 hónapig kell hordani. Majdnem mondtam neki, hogy akkor hordja ő CSAK 1 napig, de nem tettem. Részben azért, mert gondoltam mégse annyira rossz ötlet jóban lenni vele, ha már hetente fogunk odajárni kontrollra, másrészt meg azt mondta amikor meglátott minket, hogy gyönyörű feje van a lányomnak. Szóval ilyen pragmatikus és lekenyerezhető vagyok ha a gyermekemről van szó. Viszont Borka a vártnál lényegesen jobban tűri a szíjakat, aminek két magyarázata lehet, vagy tényleg nem annyira kényelmetlen neki, vagy (a számomra valószínűbb verzió szerint) a lányom egy hős és a jókedvét ilyen apróságokkal nem lehet letörni. Rugdalózót viszont a kengyel miatt nem tud hordani, úgyhogy kislányosan szoknyában jár. Ezeket a ruhadarabokat az üzletben hálózsáknak titulálják, de ebből látszik, hogy nem értenek a divathoz.

És csak hogy folytatódjon a pechsorozat, míg ezt a levelet írtam Bori kint levegőzött a teraszon és nem vettem észre, hogy eleredt az eső. De mielőtt szólnátok a gyámhatóságnak, mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a lábzsák nem ázott át, a gyerek nem lett vizes és békésen alszik továbbra a nappaliban!

12.hét

A babás szakirodalom hemzseg az olyan leírásoktól, hogy mikor mit kellene tudnia egy csecsemőnek. Van egy pár dolog azonban amit senki nem mondott előre, a mi Borka lányunk ugyanis a leírtaknál sokkal többet tud!

Lássuk csak, mi mindenre képes:

• hatalmas nyálbuborékot fújni és napi több deci nyálat a lakás különböző pontjain illetve hódolói vállán és saját ruháján eloszlatni
• méretét meghazudtoló módon olyan hangosan sikítani, hogy csukott ablak mellett is hallatszik az utca végén
• hajnali négykor teli szájjal és hosszasan vigyorogni
• felnőtt emberek idejét beosztani
• szopizás közben úgy köhögni, hogy közben nem csökken a vákuum
• a háta közepéig felkakálni és ezáltal akár 3 réteg ruhát átáztatni. Mindezt lehetőleg a tisztábatétel utáni 10 percben és kifejezetten hangos, félreérthetetlen hanghatásokkal
• egy rozsdás ajtót megszégyenítő módon nyekeregni
• 3 másodpercen belül teljes átéléssel zokogni, majd minden átmenet nélkül vigyorogni - mindezt fordított sorrendben is
• úgy megizzadni, hogy büdös (=lábszagú) legyen a 7 centis talpa
• a lehető legkényelmetlenebb pozitúrákban, akár égbe emelt kezekkel és olyan mozgó hintában elaludni, amelyiknek én már a látványától is szédülök
• perceken keresztül teljes erőbedobással rúgkapálni - lehetőleg a mérlegen
• 6 felnőttet 2 másodperc alatt levenni a lábáról egy röpke kis huncut mosollyal
• egyszerre akár mindkét öklét begyömöszölni a szájába
  

Persze igyekszik hozni a papírformát is, jövő hétre már talán tudatosan fog fogni. De egyelőre ez a legújabb képességére okozza a legnagyobb örömet:


A hétvégén továbbá világot látott, elutazott apai nagyszüleihez, ideiglenesen kegyvesztetté tett egy értetlenkedő macskát, újabb hódolóknak tette lehetővé, hogy személyesen is leróhassák tiszteletüket és legfőképpen agyon dajkáltatta magát (mentségére legyen mondva, ez ügyben csöppnyi ellenállásba sem ütközött). Szóval szerintem elégedett.

11.hét

A mi pici lányunk egy sózsák, már több, mint 5 kilós! Belegondoltatok, hogy az már egy huszad mázsa? Kétségtelenül szeret enni, meg én is szeretem ha eszik, mert akkor tele van a szája és tuti csöndben van. Korábban mindig olyan idilli kép élt bennem a szoptatásról: baba az anyja karjában, elégedetten és elernyedten nyel és szuszog, közben tekintetük áhítatosan összefonódik... ehhez képest a rideg valóság az, hogy az én lányom még rám se veti a tekintetét ilyenkor, vagy kéjesen, ínyenc módon becsukja a szemét, vagy meredten néz előre és fixírozza a mellem, hátha akkor gyorsabban folyik. Továbbá van annyira életrevaló, hogy görcsösen kapaszkodik a pólómba és valami rejtélyes oknál fogva a magasba tartja a felső lábát. Ráadásul mostanában igen gyorsan elintézi a dolgot, teli hassal nagyon vidám, kuncog és beszélgetünk. Körülbelül úgy néz ki, mint amikor a világ végére keveredett turista beszélget a helyiekkel. Mindenki karattyol a saját nyelvén, senki nem ért semmit, de közben mindenki mosolyog, ezért mégis jó. Szóval én mondogatom neki, hogy egészségére és Borka is mondja nekem hogy grüüüüüü-grü-grü. Reményeim szerint ez azt jelenti, hogy "hű ez finom volt, de jól laktam" és nem azt, hogy "már megint ugyanazt kaptam mint az elmúlt két és fél hónapban minden alkalommal. Mikor adsz már pacalt?", de azért mosolyog, nehogy megsértse érzékeny lelkemet.
Már egész bő szókincse van. Reggelente úgy kezdi, hogy "ava-ava-avaaa", ami az apja szerint apa-apa-apa, de szerintem csupán azt jelenti, hogy "reggel van, gyerünk szórakoztassatok". Ha sírás után megvigasztalódik, akkor vagy azt mondja hogy "ühü-ühü" vagy azt hogy "nnnnya". Az előbbi azt jelenti "jaj nekem, de jó azért hogy itt vagytok!" és általában akkor használja ha tényleg valami rémes dolog történt vele (sapkát húztak a fejére, kivették a fürdővízből stb.) és a vállunkra tesszük megvigasztalni. A másodikat mérgelődés után használja, ha valami aljas dolog (pl. túl sokáig nem lökték meg a hintában, vagy abbahagyták a legyek a körzést) kihozta a sodrából, majd teljesül a kívánsága a kis türelmetlennek és az én fordításomban kb. azt jelenti "na végre!! mi a csuda tartott ennyi ideig!".
Továbbá üzeni a hódolóinak, hogy abaguuuuuu, ami ugyan nem tudom, hogy mit jelent, de én átadtam!

10. hét

Kontrollon jártunk az ortopédián, ahol kiderült, hogy annyit értek az erőfeszítéseink, mint sünnek a dauer. Ezért kapott Borka egy babaszempontból középkori kínzóeszköznek tűnő ruhadarabot. Úgy hívják 'Ricsi hevederes tépőzáras terpeszpelenka' (mi egyszerűen ricsinek becézzük). Persze a legrosszabb az igazi Ricsinek lehetett, mert nem elég hogy valószínűleg neki is hordania kellett, de kamaszkorában rájött, hogy barkácsoló kedvű lelkes anyukája elnevezett róla egy szövettel borított műanyagdarabot, ami arra kényszerít ártatlan csecsemőket, hogy órákon keresztül széttegyék a lábukat. De meg kell jegyezni, lányunk egy hős, szó nélkül eltűri ricsit! A mellékelt tájékoztató meglepő módon nem azt taglalja, hogy hogyan és mennyi ideig kell használni az eszközt, és mennyire hatékony, hanem hogy mennyire esztétikus megoldás. Sok jelző eszembe jut ha ránézek (szadista, idétlen, kényelmetlen, nevetséges...) de az esztétikus biztos, hogy az utolsók között lenne. De mindegy, csak használjon!
Hétvégén ültettünk Borkának fát. Minden gyerekünknek szeretnénk majd egyet. Mert fát ültetni jó, mert jó nézni ahogy cseperedik (mint a gyerek) és terebélyesedik (mint mértékkel a gyerek) és mert az első gyereknél még olyan könnyű hagyományt teremteni. És hogy még valami haszna is legyen, besztercei szilvát választottunk. Remélem mire Bori érteni fogja, hogy mi az, már termés is lesz rajta!
Továbbá lányunk rájött, hogy a keze másra is jó, minthogy betömje a szájába és összenyálazza, mostanában előszeretettel kapaszkodik a hajamba. Ha minden így megy tovább, előbb-utóbb az apját két kopasz nő várja itthon!

09.hét

Képzeljétek, ezen a héten először voltunk baba-mama tornán. Az elnevezés olyan szempontból félrevezető, hogy másnapra természetesen csak nekem lett izomlázam, Borka viszont már a saját korosztályából is szert tett pár hódolóra. A mellette fekvő, egy hónappal és jó pár számmal nagyobb Gergővel ugyanis pár percig döbbenten méregették egymást, majd az ifjú titán a tettek mezejére lépett, megfogta, majd vigyorogva megrágta a lányom kezét. Egy idő után (az anyukája engedelmével) közbeléptem, mint valami szigorú gardedám, de az első randira egy ilyen kezdetleges kézcsók is elegendő. Eközben egy másik kisfiú hódolata jeléül lenyalta a babakocsink bal hátsó kerekét. Persze nem tudom, hogy ez a hódolat mennyire szólt Borinak, mindenesetre mondtam neki, hogy annyira ne bízza el magát, mert a pasiknál sose lehet tudni, főleg ha kocsikról van szó!
Aztán oltást is kapott a héten a kisasszony, ennyire még sose volt megsértődve. Attól a szemrehányó, "hova-hoztál-engem-és-hogy-hagyhatod-hogy-bántsanak" pillantástól napokig nem tudtam a tükörbe nézni és hiába magyaráztam neki az immunizáció előnyeit, azt hiszem nem sikerült meggyőznöm. Engesztelésképpen kapott a dédnagymamájától egy hintát (http://www.adamo.hu/), amit sikerült bombabiztosan, szinte a felső lakó parkettáját átfúrva (köszi Szabi) rögzíteni a plafonba. Hogy a megfelelő kilengést biztosíthassuk, természetesen a lakás mértani közepére, így drága lányunk most már nem csak képletesen, hanem fizikailag is állandóan a középpontban lehet. Ez a hinta, a várttal ellentétben, minőségi változást nem a Főnökasszony, hanem a saját életünkbe hozott, mert kicsit sem elkényeztetett Borka lányunk eddig is sokat hintázott: terpeszállásban himbáltam a lábam között a 4-5 kilós hordozóban vigyorgó lassan 5 kilós lányomat, vagy az apja lóbálta egy pokrócba bugyolálva, míg el nem aludt. Idő szempontjából azonban nem tűnt túl nyereségesnek a vállalkozás, mert az így nyert nyugis perceket a derékfájásunk kúrálásával töltöttük...

08. hét

Ezen a héten Borka megismerkedett a kendővel. Ugyanis egy ortopédus, akinek még a lányomnál is kevesebb haja (és 17-es pecsétszáma) van, kétségbe merte vonni a kisasszony tökéletességét és azt állította, hogy bizony kötött a csípője. Csámpás meg mégsem lehet (hogy fog akkor futni, férjhez menni, stb.) és a hason fekvést kb. 1 percig tűri, ezért visszatértünk a terpesztartásra késztetés ősi módszeréhez. Ez állítólag a csimpánzoknak is bevált és mivel nekem nincs szőröm amibe kapaszkodhatna, kénytelen vagyok magamhoz kötni. Eleinte nem arattam osztatlan sikert, de aztán sikerült meggyőzni, hogy ez jó neki.
Úgy néz ki a lányomból tudós lesz. Olyan értelmes arccal hallgatja a védésre szánt előadásomat, ami a majdani hallgatóságnak sem válna szégyenére, bár meg kell jegyeznem, hogy a végére gyakran bealszik (ez valószínűleg a majdani hallgatóságban is elő fog fordulni). Viszont ha grimaszolok közben akkor akár kacagni is hajlandó. Még megfontolom, hogy hétfőn is bevessem-e ezt a módszert az ébrenlét fokozására.
Rájöttem továbbá, hogy nagyon jó lehet csecsemőnek lenni: 2 fős állandó és időszakosan tovább bővülő személyzet lesi minden kívánságát (a legyekről nem is beszélve), teljes ellátás, napi 24 órás szórakoztatás, sétáltatás, panasz esetén órákig has simogatás, dajkálás, pedikűr, manikűr, wellness: fürdés, masszázs és abszolult extraként még a kis popsiját is kitörlik! Ráadásul ha azon múlik, bármekkora bohócot csinálok magamból, csak hogy egy mosolyt csaljak az arcára - ilyenkor persze örülök, hogy nem lát senki. :-)
A publikus pillanatainkról van egy pár új kép is és pluszban íme egy meglepetés!

07.hét

Borka lányunk ezen a héten ugyan nem pisilt le senkit, de így is nagyon kalandos élete volt. Részt vett például élete első túráján, és a definícióból adódóan egyből magassági rekordot is döntött: 527m, a Jánoshegy. Valahol el kell kezdeni!
Kapott továbbá egy cipőt (köszi Trixi, Fefi), bár lehet, hogy előbb fogja rágni mint taposni, de kétségtelenül nagyon csini. A legyekkel egyre kevésbé szoros a barátsága, szerintem kezdenek kifogyni a közös témákból, de én nem hibáztatom. Most őszintén, ti tudnátok hetekig beszélgetni pár plüss léggyel?
A legújabb hobbija az újság olvasás. Először gondoltam valami könnyedebbel kezdjük és aztán le is ragadtunk a képes újságoknál. A babás magazinoknál megfigyeltem, hogy sokkal szívesebben nézi az arcokat, mint a mellszívó reklámokat (hiába, az én lányom, van ízlése), úgyhogy már megismertettem a bedobott szóróanyagokon keresztül a kerület összes képviselőjelöltjével. Remélem hamarosan megtanul lapozni is, mert így elég strapás az olvasgatása. Továbbá egyre többet mosolyog, még rám is, sőt most már mindenkire és mindenre, még a főpolgármester jelöltek fotóira is, ami ugyan csökkenti a rám mosolygás értékét, na de ne legyek telhetetlen, nem igaz?

06.hét

Ismét eltelt egy hét, újra jelentkezünk.

Lányunk felfedezte, hogy a síráson és röfögésen kívül akaratlagosan képes egyéb hangok kiadására. Mindent kommentál ami történik vele, és olyannyira lelkes, hogy még az álmait is próbálja megosztani velünk. Így amikor végre édesdeden alszik, mi akkor is felébredünk és ébren hallgathatjuk, ahogy álmában sikongat, kacag és nyüszög.

A héten kapott továbbá egy járókát. Így már nem csak éjszakai ketrece, hanem nappali kifutója is van az apja szerint. Egyelőre csupa jó és izgalmas dolog történik vele ott (még nem jött rá, hogy ez csak beetetés), úgyhogy tetszik neki, mi meg reméljük, hogy "this is the beginning of a beautiful friendship". Eleinte nem tűnt a járóka gyerekbarát megoldásnak, bár az a koncepció hogy van egy kis kuckója a lakás közepén ahonnan mindent lát és ahol biztonságban és vidáman játszik míg nekem lesz egyszerre két szabad kezem alapvető háztartási feladatokra, igen tetszetős. Még viccesen arra is gondoltam, hogy a járóka arra is jó lesz, hogy majd amikor már mászkál biztos, hogy nem fogok rálépni. De így, hogy a fényviszonyokon kívül nincs jelentős különbség a nappal és éjszaka között, és napi 24 órában alvajáróként közlekedek, nem is olyan megvetendő ez az előny. A járókája felett prüntyögő zenére legyek és katicák szállnak egy virág körül (köszi Eszter!), kb. 3 percig vigyorogva nézi és lelkesen elbeszélget velük a világ fontos kérdéseiről, aztán elunja. Ekkor manuálisan új mozgáskombinációkat kell rakni a szerkezetbe hogy ne nyüszögjön a szórakoztatásért - igazán nem értem a játékgyártókat, hogy miért nincs több funkció ezeken a kütyükön. Továbba a lányunk zenei izlése is sokkal kifinomultabb mint az az ismétlődő fél perces dallam, Vivaldi és a speciális babás Queen feldolgozás (http://www.rockabyebabymusic.com/ecom2/index.php/music/rockabye-baby-lullaby-renditions-of-queen.html ) a kedvencei.

Borka már a 4 kilós babák vidám táborát népesíti, de még mindig mindenki azt mondja, hogy "húú, de kicsi!", amikor elsőként meglátja. Jó, jó értem én, hogy van aki ekkora súllyal születik. Számomra azonban elképzelhetetlen, hogy egy ekkora baba hogy fért volna el bennem, a szülésre már nem is gondolok. Persze sokkal nagyobb is lehetne, de amatőr módon arra pazarolja a nagy nehezen megszerzett kalóriáit, hogy ficánkoljon ahelyett, hogy zsírszövetet építene.

Vannak új képek is, de gyenge idegzetűeknek csak óvatosan! Hurkák is láthatóak!

05. hét

Nagy híreim vannak!
Kezdjük a rosszal. A Plüssfejű kopaszodik!!! Teljesen földhöz vágott a felismerés. Pont télre lesz kopasz? Bár az apja szerint csak cseréli a bundáját és télre növeszt majd egy jobbat. Remélem. Minden csecsemőnek úgy hullik ki a babahaja, hogy lehet látni hogy hogyan fektetik, na mármost a mi gyerekünk először a homlokán és a feje búbján kezdett el kopaszodni. Mielőtt bárki is meggyanúsítana, hogy fejjel lefelé altatjuk egy szem lányunkat, elárulom, hogy azért ott, mert ott szoktam a kis plüss fejét a legtöbbször simogatni. Oh, nem, amúgy nem kényeztetjük el. És hogy további bizonyítékokat szolgáljak arról, hogy tényleg nem is bírna a lányunk (akit így kopaszon a plüssfejű helyett kénytelen leszek a hasonlóan találó, Hordóhas elnevezéssel illetni) fejjel lefelé lenni, elárulom, hogy nyűgösebb napjain azt is nehezményezi, ha lefelé megyünk a babakocsival. Mivel dombon lakunk, kicsit nehéz megoldani, hogy csak vízszintesen sétáljunk és a mindig fölfelé haladó útvonalat sem fedeztem még fel. Szóval miután hónapokon keresztül fontolgattuk, hogy 3 vagy 4 kerekű legyen a babakocsink és azok a kerekek hogyan helyezkedjenek el, gyakran megesik, hogy a hátsó két kerekére billentett babakocsival lavírozok. Mondtam már, hogy amúgy nem kényeztetem el?
A másik nagy hír, hogy kinőtte az első ruháit. Tudom ez később nem fog ilyen katartikus örömet okozni, de mégis első gyerek...
Továbbá ha sokáig gügyögnek neki, akkor MOSOLYOG. De rám még sose. Úgy látszik ezzel a szívességgel csak a hódolóit illeti, engem egyszerű kiszolgáló személyzetnek tart. Pedig egyre gyakrabban adom tudtára, hogy az a finom belőlem jön, de hiába. Ma este ismét félredobtuk elveinket és korábbi elhatározásunk ellenére még mi is elkezdtünk neki gügyögni, hátha, de ezzel csak azt értük el, hogy teljesen megrökönyödve, tátott szájjal meredt ránk. Bosszúból azt terjesztem, hogy amit a többiek látnak, az nem is mosoly, hanem csak véletlenül úgy grimaszol, de senki nem hisz nekem.