Születésnapi különszám - Emese 2 éves

Most már hivatalos, nincsen többé kisbabám, Emese papíron is komoly kis hölggyé vált, és két éves lett. Az elmúlt egy évben ugyan csak két és fél kilót hízott, de a mennyiség helyett inkább a minőségre hajtott. Rengeteget ügyesedett, okosodott, még huncutabb és elbűvölőbb lett. Bizonyára elfogult is vagyok, de Meskete az egyik legkedvesebb kislány, akivel valaha is találkoztam. Aki egy kicsit is kedves szívének, annak szívből jövően és eredendő bájjal hízeleg. Egy igazi kis bújós gyermek, aki bármikor kapható egy ölelésre és ugyan nem ér át a praclijaival mégis úgy tud ilyenkor szorítani, mint aki egész nap erre vágyott. Egész nap csupa mosoly és a vigyoránál csak a csodás, huncut szemei nagyobbak. Folyékonyan beszél, imád énekelni és az a csacsogós típusú csajszi, akit nem kell faggatni, szíves örömest elmeséli mi történt vele. Mindeközben pedig igazi kis Móka Miki, akinek csak úgy csillog a szeme, ha sikerül valakit - legszívesebben Borkát – megnevettetnie, kimondottan produkálja is magát a kedvéért. Egy kis kuncogáshoz bármikor szívesen csatlakozik, ilyenkor gribedlik lesznek a pofiján, sőt még a kis fitos orrát is ráncolja. Borzasztóan igyekszik megérteni a világ folyását, mindig érdeklődik mikor miért és mit csinálunk és irtóra foglalkoztatja, hogy miért dörög az ég. Ha valamit úgy tesz, hogy közben nagyon koncentrál, nyitva marad a száját, sőt az igazi összpontosítást igénylő tevékenységeknél még a kis nyelvét is kinyújtja. Mostanra rádöbbent, hogy jó dolog hintázni és ugyan sosem tanítottuk, tudja hajtani a hintát, méghozzá nem a klasszikus stílusban, hanem egyszerűen csak a súlypontját áthelyezgetve, mégis hatékonyan. A játszótéren azóta kirobbanthatatlan a kis hintából és egy cseppet sem zavartatja magát, ha már kész sor alakul ki mögötte, sőt éles visítással védelmezi érdekeit, ha bárki a hintájához merne érni. Imádja a hasát, kedvence az olajbogyó, a hús, a tartalmas leves (a gyümölcslevest értetlenkedve visszaadta, hogy ez hideg), aktuálisan az eper és a piros dinnye, de nem vet meg semmiféle édességet sem. Mostanában megint hurkásodik a combja, de sok túlsúlyt ne keressen senki rajta, mert egy igazi sajtkukac, aki egy másodpercig sem marad nyugton, mindent lemozog. Ha valamit tényleg nem szeret, az az alvás, még amikor éjjel felriad, akkor is képes felállni az ágyban és közölni velem, hogy nem akar aludni. Ha valaminek nagyon örül, páros lábban ugrál és azt kiabálja, hogy „Jaj de jó! Jaj de jó!”. Szerencsére az elmúlt évben sok ilyen alkalomban volt részünk és remélem legalább ennyi jövőre is lesz! Ő a szívem legféltettebb csücske, Isten éltesse sokáig!

GySzR:

Mióta Emese is tud beszélni, sokkal jobban eljátszanak egymással a lányok. Meske viszont még nem igazán érti a szerepjátékokat, míg Bori szívesen foglalkozik ilyesmivel. Így előfordulhatnak ilyen konfliktusok, mint minap a fürdőkádban:

- Emese! Én vagyok a nagy kjokodij, te meg kis kjokodij!

- NEEEEM! Én Emese vagyok! – visít Meske teljesen magán kívül.

104.-197. hét

A lányok szülinapi lázban égnek és folyamatosan azt játsszák, hogy megünnepelik egymást, tortát gyártanak a homokozóban, emeletes tortát építenek a fürdőjátékokból, és a bottól kezdve a kiskanálon át mindenben gyertyát látnak. Valamikor engem is szerettek volna bevenni a buliba, és meg is kérdezték, hogy hány gyertyát rakjanak, aztán mikor észlelték, hogy a szám túl esik azon a határon, amit akárcsak elképzelni tudnak, akkor inkább megállapodtunk abban, hogy Mesinek kettő kell. A szülinapi torta másik lényeges eleme a marcipánfigura, Emese heteken óta őrlődik, hogy mit válasszon és egyelőre a cica áll nyerésre. Ezzel párhuzamosan hosszas tárgyalásokat folytat Borkával, hogy milyen mértékben hajlandó osztozkodni, illetve Bori a saját szülinapi adagjából mennyit ígér ezért cserébe.

Végérvényesen lecsúsztam a szuperanyu címről, amikor két napnyi sütés-főzés után, akkor jutott eszembe, hogy nem vettem marcipánfigurát, mikor a zsúr reggelén Bori úgy ébredt, hogy felkiáltott: „Emese! Ma kapod a cicás tortádat!”. Szerencsére Mamit még épp időben tudtuk hadrendbe állítani, így lett fekete cica és hatalmas volt a boldogság. Emese legnagyobb meglepetésünkre (és büszkeségemre) tartotta magát a megállapodáshoz és első dolga volt, hogy egy kisebb darabot nővérének juttasson a cicából, majd a többit rövid időn belül eltüntette a pocakjában. A zsúr egyéb részeit is irtóra élvezte, csak úgy fürdött a rokonság figyelmében, annyi ruhát kapott, hogy akár férjhez is adhatjuk és azt hiszem a gyerekszoba végérvényesen telítődött a játékokkal.

A szülinapi ajándékprogram pedig egy egész napos fürdőzés lett az Aquaworld-ben, ahol Emese életében először a nővérétől különböző véleményt alkotott. Eddig mint a Szutyejev mesében a kispipi és a kisréce, Mesi ismételt mindent Borka után, épp csak nem mondta, hogy én is! Most pedig Bori visongva örömködött a csúszdákon (fő az óvatosság alapon azért csak az ölemben ülve), addig Emese ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette:

- Én nem csúszdázom, csak pancsolok. 

Ezen egy kicsit meglepődtünk, lévén ő a legnagyobb víz- és közepes csúszdaimádó a családban, azt gondoltuk, jobban testhezálló lesz számára a program. Így viszont az apjukkal nekünk lett csak izomlázunk a csúszdákhoz vezető lépcsőkön való rohangálástól. De összességében a lányok is kifejezetten jól érezték magukat, Emese úgy bealudt hazafelé az autóban, hogy arra sem ébredt fel, amikor otthon kivettük a garázsban és felvittük, sőt úgy, ahogy volt, aludt reggelig.

GySzR:

Faggattam Emesét, hogy mit szeretne születésnapjára.

- Zöldet!

- Egy igazi nyuszit! – vágta rá Bori egyből.

- Egy lovacskát!! – kontrázott Emese – egy zöld lovacskát!

Azóta a zöld lovacska szállóige lett nálunk, naponta többször elmondja, én meg majdnem akkora bajban vagyok vele, mint anno Borka rózsaszín pöttyös labdájával, mert lovacskából gyártanak ló színűeket, valamint rózsaszín és lila pónikat. 

103.-196. hét

A napokban összefutottam Borka egyik ovistársának az anyukájával, aki nagy hévvel újságolta nekem, hogy Áron majdnem minden nap elmondja otthon, hogy Bori a legszebb lány az oviban. Meg is hívták Borit a nyáron játszani, de persze megyek én is gardedámnak. Bár hozzáteszem, hogy nem egy határozott egymásra találásnak lehetünk tanúi, inkább valamiféle szerelmi háromszög kezd kibontakozni, ugyanis Bálint kezd kiesni a kegyeltek közül, de most Borka szerint a legaranyosabb fiú a csoportban Vilmos, aki még ráadásul vicceseket is szokott mondani. Nehéz lesz felvenni vele a versenyt, de nem látom reménytelennek!

Ahogy közeledik Meske második születésnapja elhatároztam, hogy véglegesen elválasztom, mert míg Bori ennyi idős korára már rég elválasztódott magától, Emese esténként cicifüggő maradt. Az elmúlt 43 hónapban vagy terhes voltam, vagy szoptattam, vagy mindkettő egyszerre, és mostanra eljutottam oda, hogy a szoptatás egy kedves kis összebújásból egy olyan kényszerré vált, aminek minden alkalommal alig várom a végét. Meskének megmondtam, hogy lesz, ami lesz, tőlem azt kapja születésnapjára, hogy elválasztom. Tudom, nem túl kedves dolog, de ezt még azzal tetéztem, hogy minden alkalommal elmagyaráztam neki, hogy nekem ez már mennyire rossz és ő meg már milyen nagylány és mennyi minden mást is ehet. Na és képzeljétek, több, mint egy héttel a születésnapja előtt egyik este nem kérte többet. Még nem tudtam eldönteni, hogy ennyire házsártos vagyok, hogy megunta hallgatni a morgolódásomat, vagy ennyire kedves és megértő gyermekem van, de remélem az utóbbi.   

         Borka szocializációját segítendő meghívtuk az egyik ovistársát és a hét éves nővérét vendégségbe. Bori annyira várta már őket, hogy irtó zavarban volt, mikor megérkeztek, végül egy jó háromnegyed óra volt, mire feloldódott annyira, hogy a hárman nagyok elvonultak játszani. Eközben Meske ott rajzolgatott mellettünk, majd egyszer csak Bori megjelent, kézenfogta a húgát és elvitte magával, majd a négy kislány elkezdte együtt az „Elaludt az álmos cica” kezdetű körjátékot játszani. Irtó cukik voltak, Emese csak úgy ragyogott én meg oly büszke voltam Borkára.  

GySzR:

Emese az a típusú gyermek, akit hacsak nem próbálok valami miatt becserkészni, vagy épp nem menekül előlem a kézmosás vagy öltözés miatt, akkor előszeretettel tartózkodik az egy méteres körzetemben. Imád olyat játszani, hogy bujkál a lábaim között, bemászik a szoknyám alá, széknek képzel és kirobbanthatatlanul betelepszik az ölembe, de akkor tud a legjobban kibontakozni, ha leereszkedem hozzá a földre. Ilyenkor ott sürög-forog, rámmászik, feláll a combomra vagy a hasamra, felkúszik a hátamra és ha zsörtölődni merészelek egyszerűen közli velem:

- Anya, mászóka vagy!

102.-195. hét

Azt hiszem Bokra oviutálata csúcspontra jutott. Alapjában véve megértem, hogy nem lelkesedik az óvodáért, hiszen ahelyett, hogy felváltva járna a környék játszótereire vagy itthon tobzódna a játékokban Emesével ketten 75 négyzetméteren, vagy az 50 négyzetméternyi csoportszobában vannak 25-en vagy ugyanazon az udvaron minden nap ahol van vagy 3 játék és egy nagy homokozó, amit még szinte sosem nyitottak ki. Ráadásul kétlem, hogy ilyen terhelés mellett lenne olyan óvónő, aki hajlandó akár egymás után 15x válaszolni ugyanarra az értelmetlen kérdésre, tíz percen belül előveszi a gyurmát, majd a nyomdát, ezt követően pedig azonnal a festéket is, ráadásul a kaja is finomabb itthon, és még a csendespihenő is rövidebb. Az egyetlen érv az ovi mellett a társaság lenne és a barátok, de Borka ez ügyben, sajnos lyukra futott. A kislány, akivel nagy barátnők lettek, kicsit máshogy értelmezi a barátságot, mint mifelénk szokás. Addig, amíg Bori is ugyanazt szeretné csinálni, addig teljes az összhang és a boldogság, de amint Borkának más elképzelései vannak, megszűnik a harmónia és a kislány a plusz 10 hónapjával, 5 kilójával, 15 centijével és az ebből eredő erőfölényével próbálja megoldani a helyzetet. Bori pedig minden nap új kék foltokkal érkezett haza, azt a tudatot meg semelyik anyának sem kívánom, hogy bántják a gyerekét. Aztán felváltva jártunk az óvónők és a kislány anyukájának nyakára és próbáltuk Borkának megmagyarázni, hogy igen, itthon nincs verekedés és nem ütheti meg Emesét, az oviban igenis vissza lehet, sőt kell ütni. A fizikai erőszak végül megszűnt, helyette pedig a lelki terror kezdődött, ami még ennél is rosszabbnak tűnik. Az eddig is világos volt számomra, hogy nem előnyös az olyan munkahely, ahol sok nő dolgozik együtt, de azon azért őszintén meglepődtem, hogy már 3-4 éves kislányokból álló közösségben is ilyen szinten jelen vannak a női intrikák és csipkelődések. Biztos van olyan, akiről lepereg, viszont Borkát teljesen szíven üti, ha az a valaki, akit a barátnőjének tart és akinek amúgy nagyon igyekszik megfelelni, azt mondja a reggel nagy gonddal kiválasztott ruhájára, hogy nem csinos, vagy a kedvenc szoknyája nem elég pörgős, vagy csúnya a virág amit rajzol, vagy csak egyszerűen buta. Szerintem borzasztó nehéz egy három és fél évesnek megértenie (még egy nagyobbnak is), hogy egyszerre nem tud valaki mindenkinek tetszeni és az ízlés dolgában az a fontos, amit ő gondol. Aztán hosszas propaganda munkával sikerült átadni Borikámnak, hogy az igazi barát támogat és nem kritizál, kompromisszumkész és kedves, nem gondolja (de legalábbis nem mondja el minden nap) saját magáról, hogy ő a legszebb és a legokosabb és nem vágja a másik fejéhez 5 percenként, hogy „nem leszek soha többet a barátod!” . Aztán Borka eljutott odaáig, hogy nem szeretne többet ezzel a kislánnyal barátkozni (amiért amúgy, nagyon büszke vagyok rá), de amint ezt megérezte a „barátnő” egyszerre akaszkodott rá Borira és közben fokozta a csúfolódást. Az meg külön nehezíti a dolgot, hogy Borka azt hiszi, hogy a barátság olyan, mint egy házasság és csak két ember fér el benne. Aztán napokig gyűjtötte a barátságot, hogy odamenjen egy ilyen pároshoz, akik közölték vele, hogy nem játszhat velük. Szóval higgyétek el nekem, nem könnyű egy kis ovis élete, és most már biztos értitek, miért kérdezi meg Bori minden este, hogy ugye, holnap nem kell oviba menni és már hétfőn számolja a napokat, hogy mikor lesz már végre a pénteki anyanap. Emese viszont jól állja a sarat, ugyanis Borka legtöbbször rajta vezeti le az oviban felgyülemlett feszültséget (lehet, hogy neki meg venni kéne egy kutyát – csak vicceltem!). És onnan látszik, hogy nem állt össze neki a kép az oviról, hogy mégis minden reggel megkérdezi:

(GySzR:)

- Én mikor mehetek majd oviba? Én is megyek majd oviba?

És minden nap meg kell nyugtatni, hogy igen. De egyelőre Bori ovis tapasztalatai megerősítettek abban a döntésemben, hogy csak előnyére válik, ha ő is kihagyja a bölcsödét és inkább itthon, szeretetben nevelgetjük még egy évet.

101.-194. hét

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen létezik, de Emese egyik napról a másikra dackorszakba került. A szignifikánsan leggyakoribb szava a NEM és ilyen klasszikus párbeszédeink vannak:

-      Emese, gyere be!

-      NEM!

-      Kint maradsz?

-      NEM!

-      Akkor mit szeretnél?

-      SEMMIT! - és áll tovább a bejárati ajtó küszöbén.

Az egészet teljesen más stílusban csinálja, mint Borka, ő szerencsére nem az a nyafogós, nyávogós típus, hanem igazi Durci Murci. Szűkszavúan, leszegett fejjel és lebiggyesztett szájjal teszi mindezt, úgy hogy közben durcás arcot vág, de ettől annyira cuki feje lesz, hogy nehéz nevetés nélkül megállni (legalábbis egyelőre, de pár hónapnyi dackorszak után valószínűleg sikerülni fog). Egy biztos, jobb ha felkötöm a gatyámat!

         Borkáék sokat készülődtek az anyáknapjára az oviban. Nagyon gyerekbarát meglepetést találtak ki az óvónénik, mert nem egy központi ünnepséget szerveztek, hanem minden gyerek négyszemközt köszöntötte fel az anyukáját egy gyertyafényes, nyugodt helyen. Bori így is irtó zavarban volt, amint megérkeztem elpirult, oldalra billentette és leszegte a fejét, és teljesen megkukult, majd így is maradt egészen addig, míg el nem hagytuk az ovi területét. A köszöntő helyére úgy kísért be, hogy míg a nyakamban lógott mutatta az irányt, majd némán a kezembe nyomta azt a rózsaszín papírvirágot, amit ő készített. A verset nagyon előrelátóan kinyomtatva az asztalra tették, ezért szépen fel tudtam olvasni Borkának míg az ölemben ült. Mikor kijöttünk megkérdezte az óvónéni, hogy nagyon meghatódtam-e? (Annyira előrelátóak voltak ugyanis, hogy még papirzsebkendőt is bekészítettek.) Hát most annyira nem. De azért cuki volt Borka, mert délután hallottam, hogy próbaképp elmondta a verset Emesének, aztán este az altatásnál (alvás helyett) nekem is. Legalább tízszer egymás után!

GySzR:

Direkt anyáknapi köszöntés helyett szerencsére jut egyéb szeretetadag a lányoktól. Emese legkedvesebb megnyilvánulása, amikor minden izgágasága ellenére odajön, hogy: - Megölelsz, anya? – és ha igen, még azt is mondja, hogy – most jó. Borka pedig teljesen meghatott, amikor amiatt szomorkodtam, hogy a szállodában felejtettem a gyönyörű születésnapi virágomat. Napokig vigasztalt és próbált meggyőzni, hogy milyen szép a többi virágom. Végül pedig fájdalomdíjként még azt is felajánlotta, hogy ad majd nekem abból az eperből, ami az ő ablakpárkányán nő a virágládában és amit egyértelműen sajátjának érez. De ha még ez sem lenne elég, valamelyik este azt mondta:

- Anya, én nem szeretem a fiúkat - ez remélem még változik!-, én csak a lányokat szeretem. Én Anyát szeretem a legjobban!