131.-224. hét

A csajok minden este (leginkább vacsora helyett) motorcsónakosat játszanak. Ez abból áll, hogy a szőnyeg a tenger, a hinta a motorcsónak. Valamelyikük beül a csónakba, míg a másik rohan körbe-körbe és hajtja, majd egy váratlan pillanatban a bent ülő elkiáltja magát, hogy „Cápa!!”, mire a kint rohanó beleveti magát a hintába és akkor egy ideig együtt forognak. Kimeríthetetlen mulatság, épp elég arra, hogy azonnal lerohangálják az összes kalóriát, amit a csonka vacsora alatt sikerült beléjük diktálni.

A másik mindennapos játék a szendvicses. Ez a legkedvesebb esti, elalvás előtti (és helyette lévő), időhúzó tevékenységük. Miután ágyba parancsolom őket, lekapcsolom a villanyt és lefekszem közéjük a csúszdára. Ilyenkor pillanatokon belül ott teremnek. Én leszek a kenyér, ők meg némi perpatvar után elosztják a vaj és a szalámi szerepét, majd összeáll a szendvics. A vaj általában arra panaszkodik, hogy kilapítják, a szalámi pedig arra, hogy vaj szeretne lenni, a kenyér meg csak mosolyog az egészen és engedi, hogy a vaj néha sajttá váljon. Aztán borul a szendvics, visszaváltozom anyukává és kíméletlenül próbálom őket alvásra bírni… és még szerencse, hogy legalább az élet sok már területén hatékonyabb vagyok…

GySzR:

A lányokat kezdi foglalkoztatni a Mikulás téma. Emeske egyből leadta a kívánságlistáját:

- Olyat szeretnék kapni a Mikulástól, amit meg lehet enni. Olajbogyót! De nem csípőset! Hogy mind én ehessem meg.

Nem hazudtolja meg magát a kis haspók!

130.-223. hét

A lányok egyre intenzívebben kampányolnak valami igazi állat mellett. Borka stabilan cicát szeretne, azt nem látom túl esélyesnek, Emese ingadozik, de zsenge korára való tekintettel, amúgy sem vesszük túl komolyan abbéli kívánságait, hogy mostantól tartsunk otthon oroszlánt vagy lovacskát. Valamelyik este egy katicabogár mászott a szőnyegen a meseolvasás közben és egy hirtelen ötlettől vezérelve háziasítottuk a jószágot. Kapott egy gyönyörű befőttesüveget, Borka vágott bele papírmászókákat (majdnem olyan, mint a hörcsögéknél a mókuskerék). A névadásból eredő konfliktusoknak viszonylag hamar elejét vettem, és az egyedi Lillipanni névre kereszteltük újdonsült háziállatunkat. A lányok minden nap megkeresgették az üvegben kedvencüket, néha szellőztettük az üvegét. Nekik ugyan nem tűnt fel a probléma, de én határozottan aggódtam a katica táplálása miatt. Valószínűleg nem alaptalanul, ugyanis egyik reggel, Lillipannit egy nem túl egészséges testhelyzetben, háton fekve, égnek meredő lábbal találtam. Azt hiszem, katicáéknál ez nem a hosszú élet titka. Gyorsan úgy döntöttem, hogy a lányokat nem szembesítem a tragédiával, hogy az első háziállatunk közel öt napot bírt ki körünkben és azt is hamar felmértem, hogy november végén nem fogok egykönnyen új katicát szerezni, ezért a csajok legnagyobb megrökönyödésére Lillipannit szabadon engedtük és kirepítettem a negyedikről. Borka azóta is cicát szeretne, Emese pedig cápát vagy zsiráfot. Nem is tudom, a katica nagyon praktikus volt…

GySzR:

Kettesben vásároltunk Emesével és a pénztárnál egy Dörmi szeletért rimánkodott. Nem szoktam bedőlni az ilyesminek, de most ellágyultam, mert azt kérte, hogy vegyünk egyet Borkának is, aki ezalatt a távolban épp az oviban nyögte a csendespihenőt. Ki tudna ellenállni egy ilyen figyelmes kis testvérnek? Én nem, úgyhogy vettem egyből kettőt. Fizetés után Mesi jóízűen megette a sajátját, majd közöltek, hogy:

- Akkor most kérem a Boriét is!

129.-222. hét

Már hetek óta köhögnek és taknyosok a lányaim, hol jobban, hol kevésbé. Borka immunrendszere hősiesebben állja a küzdelmet és sokkal jobban van, mint a húga. Emese annyira befulladt egyik éjjel, hogy felfüggesztettem a sarlatánkodást és kértem egy gyermekorvosi konzíliumot. Estére egy Ventolin sprayjel és nem kevés utánajárás után egy bébihalerrel gyarapodtunk. Én tökéletesen értem a koncepciót, de egy két és fél éves gyereknek még erősebb a tudatánál az ösztöne és nem fogja szelepeken keresztül venni a levegőt, ha fullad és amúgy is nehezére esik. Szegénykém az orrszívó és az orrcseppek után még ez is…

         A jó hír viszont, hogy megérkeztek az új ágyak, alakul a gyerekszoba. Mindketten emeleten alszanak, a két ágy között csúszda van, ugyanis Borka helye magasabban van, így viszont elfért alatta egy egész babakuckó. Bori annyira izgatottan várta mikor pillanthatja meg és próbálhatja ki először, hogy aznap még balettre sem mentünk, ovi után egyből haza kellett jönnünk. A lányokat felesleges lett volna féltenem, pillanatok alatt belakták a szerzeményüket, a siker egyértelmű. Azon viszont őszintén meglepődtem, hogy az első pár napban egyik sem törte össze magát, mert az az őrültködés amit csaptak, ezt simán lehetővé tette volna. Ráadásul még egyik sem esett le az éjjel az ágyról, bár néha aggódom, hogy Emese elveszik benne (olyan kicsinek látszik amikor belefekszik!), de az összes kacat elfér és valahogy az egész szoba tágasabbnak tűnik. Szóval én is elégedett vagyok és szép lassan kezdek megnyugodni!

GySzR:

És hogy mit mondanak a lányok az új ágyakról?

Borka minden lefekvésnél elégedetten közli, hogy:

- Szép kis kilátás van innen!

Emese pedig aziránt lelkesedik a leginkább, hogy az ágyából látszanak a repülők meg a csillagok. Ennek megfelelően minden este mélységesen felháborodik:

- Ma megint felhős az ég!

Ugyanis mióta az új helyén alszik tényleg borús az idő. Na de minden nem lehet tökéletes!

128.-221. hét

A hétvégén lakásfelújításba kezdtünk. Egyrészt a lányok kinőtték az ágyaikat. Bori egészen egyértelműen végigéri a sajátját, Emese pedig eleve hátrányból indul, mert fél köbméternyi plüssállat tobzódik a lábának fenntartott helyen. Az ágyrács inkább kihívást jelent neki, mint akadályt a ki- és bemászás tekintetében és talán csak annyiban segítség, hogy altatásnál pár másodperc előnyhöz jutok, amikor el kell kapni a grabancát szökés közben. Másrészt pedig az indokolja a lakásfelújítást, vagy legalábbis a festést, hogy az eredetileg fehér falaink úgy egy méter magasságig finoman szólva is legfeljebb csak emlékeztetnek az eredet árnyalatukra. Harmadrészt pedig telítődött a gyerekszoba: több kincs, baba, kis ez, kis az és legfőképp kacat már nem fér el. Elérkezett a selejtezés ideje. Ez ügyben hatalmas hibát követtem el, amikor egy anyanapi program keretében terveztem el a dobozolást. A lányok persze semmit nem tartottak feleslegesnek és felváltva tették le a nagyesküt, hogy létfontosságú és nélkülözhetetlen minden olyan vacak is, amire hónapok óta rá sem néztek. Sőt így, hogy felszínre kerültek, még annyira meg is örültek ezeknek a kacatoknak is, hogy míg én két dolgot betettem a dobozokba, ők hármat vettek ki. Azért így is sikerült sutyiban eltüntetnem jó pár doboznyi motyót, szóval még van remény, hogy beférnek az új helyükre. És hogy milyen lesz az új hely? A csajok szemében az elsődleges szempont az volt, hogy legyen benne csúszda, úgyhogy hetek óta intenzív tárgyalásban állok egy asztalossal. Emesével egy egész napot töltöttünk az Ikeaban és barkácsáruházakban (még szerencse, hogy a költözés óta tudom, hogy a Baumax a nyerő, mert ott autós bevásárlókocsi is van). A gyerekszoba falának színében nem volt teljes az egyetértés, ugyanis Borka határozattan rózsaszínt szeretett volna (és mivel szerintem minden lányos anyukának is van egy második rózsaszín korszaka a gyermeke 3-4 éves kora körül), én is könnyen beadtam a derekam. Mesi ingadozott, de végül megegyeztünk abban, hogy a fal nem lehet egyszerre rózsaszín és zöld is és az ágyánál lehet zöld a falvédője. Így tehát öt percig fontolgattam a választékot nézve, hogy fakó eperhab, mandulavirág vagy rózsaszín köd fantázianevű festéket vegyünk. Végül a scampi tapasnál majdnem elcsábultam, de maradtunk az unalmas babarózsánál. Az egész vásárlásban Emese azt élvezte a legjobban, hogy a sok cucc miatt előre szorult és mellettem ült az anyósülésen, a lábával váltogatta a CD-n a számokat, hogy megtalálja a nem létező kedvencét.

GySzR:

Több napnyi előkészület, festés és takarítás után eljött a nagy pillanat, amikor hazajöttek Mamiéktól a lányok és megnézték a még félkész, de már rózsaszín falú lányszobájukat. Borkának ragyogott a szeme és egyértelműen tetszett neki. Emese viszont totál kiborult:

- Nekem nem tetszik a rózsaszín.

Csak azzal lehetett nagy nehezen megbékíteni, hogy ennek legalább eperillata van (igen, illatosított gyerekfestéket vettem. Nyugi, eddig én sem tudtam, hogy ilyen is létezik). Másnap reggel azonban újra mélységesen felháborodott:

- Anya! Ez még mindig rózsaszín!
Szegény, vajon miben reménykedett? Hogy az egész csak egy rossz álom volt, vagy hogy éjjel átfestették a manók?