70.-163. hét

Ta-ta-ta-dam! Borka szobatiszta lett. Vagyis hát majdnem. Lényeg az, hogy stratégiát váltottam. Elolvastam a legújabb szakirodalmat a gyereknevelésről, mely szerint az első lépés, hogy le kell ülni a gyerekkel, megbeszélni a problémát és közös megoldási stratégiát kidolgozni. Nem mondom, hogy hittem benne, de leültünk, mint felnőtt a tiszteletbeli felnőttel, és csak pislogtam. Bori első számú megoldása az volt a problémára, hogy szeretne újra pelenkát hordani! Aztán abba maradtunk, hogy elkísérem pisilni, tulajdonképpen így is figyelmet kap. Második lépés: büntetés helyett valahogy szembesítsük a gyereket a következményekkel. Rendben, minden bepisilés után zuhanyzás, és nincs ruhaválogatás, meg másik rózsaszín nadrág. Ha pisis lesz, azt veszi fel, amit én adok! Borkának irtó szuper új tréningruhákat vettem, az egyetlen szépséghibájuk, hogy hiába rózsaszínek a felsők, az nadrágjuk sötétkék és szürke, mondanom sem kell, hogy a büdös kölke nem volt hajlandó őket felvenni! Na gondoltam itt a remek lehetőség, hogy használjuk, mielőtt Emese belenő, ezek lettek a bepisilés utáni nacik. Nem fogjátok elhinni, két nap alatt eljutottunk oda, ahová

három hónap alatt nem sikerült: eltelt úgy 24 óra, hogy Borka nem pisilt be! Végre megkapta a nyuszit, és állítom, még sose örült így semminek. Lám, lám, a gyerekek is jobban megbecsülik, amiért megküzdöttek! Azóta azzal alszik és még az oviba is magával viszi…

         Meskete rákapott a motorozásra. Motor nélkül már nem mehetünk sehova, egyszer majdnem otthon hagytuk, és szinte hisztérikusan kiabálta, hogy „motyóóó!”. Sőt, a babakocsiban is csak akkor marad ülve, ha ölébe teszem a kismotort és egész úton a kormányba kapaszkodhat. Borkát ugyan még nem éri utol (bár nagyon igyekszik), de már egész gyorsan tudja hajtani, csak éppen fékezni és kanyarodni nem tud. Tiszta életveszély, ha nagyon felgyorsul először kiül a halálfélelem az arcára, aztán sírva fakad és szíve mélyén reméli, hogy valaki elkapja. A kormányt meg legtöbbször arra fordítja, amerre éppen néz, ha meg rászólunk, hogy kormányozzon, akkor ide-oda rángatja, jelezvén, hogy azért kapizsgálja, mire gondolunk. A fölfelé menetbe is beletörik néha a bicskája, ilyenkor viszont rám kiabál, hogy „Anya!”, aztán megpaskolja a fenekét, mutatván, hogy hogyan toljam.  Persze gyakorlat teszi a mestert és remélem előbb-utóbb belejön, én meg maximum megőszülök addigra, de legalábbis lefogyok…

GySzR:

Borka egyik nap hazajött az oviból és megkérdezte:

- Anya, te ismered a Bálint?

(azóta nem tudom meggyőzni, hogy a Bálintban a t nem tárgyrag, de még mindig jobban járt, mint szegény Humorka.) Már azt is tudjuk, hogy Bálinnak gomba a jele, kék csíkos a pulóvere és azóta talán egy kicsit szívesebben megy oviba.

69.-162. hét

Bori meg az ovi továbbra sincsenek túl jóban. Ugyan már nem sír reggelente, de egy csöppet sem lelkes. Iszonyú fáradt és nyűgös, mert újfent nem alszik délutánonként (az oviban még nem alszik bent, otthon meg annyira örül, hogy hazaért, hogy képtelenség az ágyban tartani). Reggelente annyira álmos, hogy csak egyszerűen hagyja történni a dolgokat, délutánonként meg tombol. Mikor hazajön, ijesztő milyen feszültség dúl benne, amit persze leggyakrabban Mesketén vezet le. De elképzelni sem tudom, mi dúlhat a kis lelkében, amikor egy éve csak azt hallja itthon, hogy nem szabad kivenni a játékot a másik kezéből, tilos mást megütni… erre az oviban mindent elvesznek tőle és gondolom, gyepálják is rendesen, de az biztos, hogy a hajtépést megtanították neki. Az óvónő csak sokat sejtetően annyit mondott, hogy mostanában megkezdődtek a hatalmi harcok a gyerekek között… Én meg nyilván nem szeretném, hogy megkopassza Emesét, vagy mindent kicsupáljon a kezéből, de az sem lenne jó, ha ő lenne a legnagyobb lúzer az oviban… Ez még nekem is nehéz ügy, nemhogy egy három évesnek!

Meske viszont túltette magát a traumán, hogy Bori nélkül telnek a délelőttjei és kifejezetten kivirult. Ahogy a nővére kiteszi a lábát otthonról, egyből felmászik a székére, megeszi a reggeli maradékát, csak Bori poharából hajlandó inni, befekszik az ágyába és mindent széthúz, megrág és kiborít, amit amúgy Borka nem hagy neki. Legújabb hóbortja, hogy előráncigálja a cipőket és azokban totyog fel-alá. Persze van ebben némi célzás is, hogy induljunk már, mert sétálni szeret a világon a legjobban. Már szinte mindent megért, az önkifejezésben még vannak gondjai, de ha eltalálom, mit szeretne, akkor felderül az arca és megtapsol. A legjobb, hogy megtanult simogatni és irtóra koncentrál, ahogy húzogatja a husis kis kezét az arcunkon. A távollétemet pedig meglepően jól bírja, amikor indulok, egyszerűen hátrafordul és közli velem, hogy pá-pá.

A hét elején pár napot Galyatetőn töltöttünk, ahol kitombolhatták magukat a lányok. A képek a beszédesebbek, szóban csak annyit, hogy volt többek között, nagy pancsolás, visítozva rohangálás, makkgyűjtés és irtózatos trutymákolás a vacsoráknál. Tuti fellélegeztek, amikor eljöttünk!

GySzR:

Én naiv, kiscsészéket vittem fürdős játéknak, Borka pedig rendszeresen beleivott a medence vizébe. Mikor rászóltam, fogta a poharat és elvonult a túloldalra. Mondtam neki, hogy azért mert elmegy, még látom, ha nem fogad szót. Erre tudjátok mit kérdezett a kis fifikás?

- És ha elfordulok?

68.-161. hét

Kicsit elbizonytalanodtam, hogy helyes irányba folyik-e Meske beszédfejlődése. Ott tartunk ugyanis, hogy kedvencei az állathangok, és már tud hápogni (áááp-áááp), brummogni (ez az én kedvencem: bu-bu), nyávog, ugat, sziszeg, bőg mint az oroszlán, szuszog mint a süni, tátog mint a halacska (ezért a hal az egyetlen dolog amit meg lehet vele etetni – tizedikre is bedől és nyitja a száját, ha mondom neki, hogy ez hal). De tud harangozni és tik-takkolni, én meg csak reménykedem benne, hogy az emberi beszédhez is kedvet kap. Főleg, mert már tényleg olyan lett, mint egy kiskutya. Csórikámnak nő a foga, és nagyon szenved miatta. Még nem jött rá, hogy már csak egy kis ínydarab választja el attól, hogy végre rendesen rághasson, de azért mindent megtesz az eltávolításáért. Egész konkrétan harap! De nem akárhogy, a legváratlanabb pillanatokban, minden ok nélkül, néha már tátott szájjal közelítve. Most már Borkát is megharapja, aki ezáltal nagyon gyorsan leszokott arról a gyötrési módról, hogy szeretgetésnek álcázva teljes erejéből magához szorítja Emesét, épp hogy szusz marad benne. Csak egyszer kellett beleharapnia!  Ez a kiskutyám nővére meg továbbra sem képes arra, ami már egy jobban nevelt kutyától is elvárható, hogy ne pisiljen a szoba közepére! Ami azért mélységesen felháborító, mert közben már „játszótértiszta” és „óvodatiszta”, csak és kizárólag engem tisztel meg azzal, hogy ha úgy hozza a szükség terpeszállásban megáll a szoba közepén és nézi, ahogy csorog. Aztán amikor az ötödik váltásruhánál kifejtettem, hogy ez igazságtalanság, hogy bezzeg az oviban tud a wc-be pisilni itthon meg nem, akkor másnap nagy lelkesen újságolta, hogy ott is bepisilt. Ráadásul az óvónő nálam kevésbé volt toleráns, főleg, mert nem arról van szó, hogy véletlen becsorog, vagy nem ér ki a wc-ig. Szent meggyőződésem, hogy direkt csinálja a műsort, mert ilyenkor új bugyit, nadrágot lehet választani, én meg ugyan dúlok-fúlok egy kicsit, de az is akkor végre valami, amikor csak rá figyelek… Néha már ott tartok, hogy legszívesebben újra pelenkát adnék rá. Apropó, miért is gyártanak pelenkát 30 kilós gyerekekre is???

GySzR:

Most már közel két hónapja majdnem olyan, mintha mosható pelenkát használnánk, csak mégsem, de mosni tuti többet kell, amiért elég gyakran szoktam zsörtölődni Borival. Mikor minap a következő adag pisis cuccot dobta a kupacra, közölte velem:

- Mosónő vagy Anya.

67.-160. hét

Borka első napja az oviban igazán jól telt. Lelkesen és kíváncsian ment, hiszen már annyit meséltem, hogy ez milyen szuper lesz. Aztán megérkeztek a már korábbi bölcsisek, akik tudták mi itt a dörgés és keservesen és szivetszaggatóan zokogtak. Bori meg csak kérdezgette, hogy miért sírnak és kezdett gyanakodni. Végig vele maradtam, így könnyek nélkül átvészelte a dolgot. Aztán éjszaka életében először bepisilt, reggel már zokogva ébredt, hogy ő nem is akar oviba menni. De Borka művésznő nagyjelenete reggeli után kezdődött egy földön fetrengős, krokodilkönnyes hisztivel, hogy maradjunk itthon. Aztán hullámzó intenzitással folytatódott is a nagy családi dráma egészen addig a katartikus pillanatig, hogy ő az ovónéni karján ülve zokog, hogy anyaaaaa, ne hagyj itt!!, nekem majd megszakad a szívem és gyötör a lelkiismeret, az óvónéni meg szúrós szemmel mutat az ajtóra, hogy tűnjek el, de gyorsan. Függöny legördül, én összetörve kibotorkálok, majd a távozást követő második percben az ablakon kukucskálva látom, hogy Borka, a tragika, gond nélkül szemlélődik. Aztán mikor ebéd után megérkeztem volt nagy összeborulás és hősnőnk biggyesztve közölte:

- Anya, nagyon hiányoztam neked!

Meskete pedig teljesen elanyátlanodott Borka nélkül. A játszótéren fogja magát és beül a babakocsiba, hogy menjünk haza, itthon pedig első dolga, hogy betrappol a gyerekszobába, hogy aztán a fejét rázva kibotorkáljon. Amikor meg megyünk Borkáért már alig várja, hogy kijöjjön és ha meglátja, odaszalad, bökdösi az ujjával, és mondogatja, hogy „itt! Itt!”. Azért ő is tud nagyot alakítani, általában babakocsiban ülve hozza a legnagyobb formáját (mármint abban a közel tíz percben, amíg hajlandó ott maradni). Mint egy sztár mosolyogva integet és pá-pázik minden szembejövőnek, ha pedig igazán nagyvonalú hangulatban van, akkor még puszikat is dobál a rajongóinak. Ha motort, biciklit, galambot vagy érdekesebb járművet (pl. trabantot!) lát, akkor rám néz és őőő-őő-zik, majd elégedetten nyugtázza ha helyesen mondom meg neki, hogy az éppen mi volt. Megtanult ő is kismotorozni és legújabb mulatsága, hogy a testrészeket mutogatja, talptól az orrig csomó mindent ismer, vigyorogva nyúlkál a szemünkbe és cibálja a fülünket, mellem viszont meggyőzhetetlenül csak nekem van.

GySzR:

Mióta Borka oviba jár gyakran megkérdezi Emesét:

- Te a barátnőm vagy???

66.-159. hét

Ez volt az utolsó hetünk édeshármasban. Már szülői értekezletre kellett mennem és jövő héten kezdődik az ovi. Titok, de nektek elárulom, hogy szeparációs szorongásom van. El kell engednem az én Borkámat, akinek eddig az összes rezdülésének szemtanúja voltam. Nem fogom majd látni, hogy boldogul egyedül, milyen új és vicces dolgokat mond, hogyan pakolássza a babákat, nem nekem főzi majd a játékkávét a tűzhelyen (amit nem tudom miért játsszuk, mert kb. 4 éve nem is ittam kávét), nem tudom majd, hogy ügyesen együtt tudott-e játszani a többiekkel, maradt-e nála is játék, meg tudta-e védeni az érdekeit. Nem fog tudni majd egyből segítségkérően rámnézni, ha valamilyen konfliktusa van és nem tud a fenekembe bújni, ha zavarba jön. És egyébként is már Emese is olyan nagy és nincs nekem már kisbabám és Bori is hipp-hopp kamasz lesz, aztán egyetemista és elköltözik és képzeljétek, már előre látom, hogy ez a két kis csajszi lesz olyan pimasz, hogy előbb utóbb felnő! Már pár könnycseppet is elmorzsolgattam titokban. És persze tudom, hogy Borkának még nehezebb, bár egyelőre még szerintem körvonalaiban sem sejti, hogy miről fog szólni ez az ovi dolog, hiába beszélünk róla egy csomót, amikor is nagyon derűsen próbálom magyarázni, hogy milyen szuper kedvesek az ovónénik (mert tényleg) és az oviban milyen aranyos kis wc csészék lesznek (mert tényleg) és milyen rengeteg játék (mert tényleg) és potenciális barát (minden bizonnyal) lesz ott.

         És míg minden igyekezetemmel próbáltam a lehető legidillibbé varázsolni ezt a hetet, annyira sok dolog futott kudarcba. Borkának kicsit nehezen megy a visszarázkódás a rideg valóságba, miután az elmúlt pár hónapban úgy kellett győzködni a körülöttünk lévő segítőket, hogy semmi baja nem lesz egy 3 éves gyereknek, ha véletlenül, néha, nem pont az történik, amit elképzelt. Meskete pedig egy igazi kis agresszor lett, míg Borkát végre le lehetne kötni a mesekönyvtől kezdve a gyöngyfűzésen át, a festésig bármivel, Emese mellett ezt képtelenség kivitelezni, mert ilyenkor semmi más nem érdekli, egyből ott terem, rámászik, kiborítja, szétszakítja, tönkreteszi. Aztán legtöbbször oda torkollik a dolog, hogy mindkettő toporzékolva hisztizik én meg több kevesebb sikerrel próbálom megőrizni a hidegvérem, de legalábbis elővenni a humorérzékem, mégis azon kapom magam, hogy emelt hangon mantrázom, hogy elég legyen lányok! Ilyenkor legjobb megoldás, ha lemegyünk a játszótérre - semleges terep, tér. De már ez sem az igazi, a csúszda létráján is össze tudnak veszni. Ráadásul már nem köti le őket órákra a homokozás, folyamatosan zsizsegnek, mindenre felmásznak, felkapaszkodnak, lehetőleg egyszerre és a játszótér két különböző pontján. Én meg alapjában véve egy optimista, védőangyalokban bízó típus vagyok, de most már a folyamatosan a frász kerülget. Főleg miután Borkát egy erősen terhelt gyerek minden indíték és előzmény nélkül belelökte a szökőkútba, úgy hogy majdnem kiverte a fogát (ez is megérne egy misét, hogy milyen pocsék érzés, hogy nem tudtam megvédeni, de már így is túlléptem az eheti keretet… mégis: ti mit tanítotok a gyereknek, mit csináljon, ha bántják? Meneküljön? Üssön vissza? Árulkodjon? Bori egészen addig nem tudta feldolgozni a dolgot, míg nem mondtam neki, hogy sajnálom, hogy nem tudtam időben elkapni, de cserébe leordítottam fejét a kisfiú anyukájának (mert tényleg). Mégis kellett a kis lelkének egy csöppnyi elégtétel!) Ezek után már csak hab a tortán, hogy rá két nappal Mesike esett úgy, hogy letört a fogából. Szerencsére mindkettőből szimmetrikusan egy kis darabot, és mindenképpen jó hír, hogy mire férjhez kell adni, addigra új fogakat növeszt. De azóta is aggódom, ha bármelyik a földfelszíntől tíz centinél magasabbra merészkedik – ez nagyjából az ébren töltött idő 98 százalékára igaz...

         De hogy jót is meséljek a végére, a hétvégén remekül sikerült Borka babazsúrja, megkapta a negyedik tortáját (hiába, tud élni), eljöttek a barátai és többek között még Bogyó és Babócás matricát is kapott (köszi mindenkinek!!!). Igaz annyira meg volt illetődve, hogy a búcsúzáskor elmotyogott sziasztok-on kívül nem szólalt meg egyszer sem, de én láttam a szemén, hogy nagyon boldog. Aztán még a Dédi szülinapját is megültük nagy családilag, ahol ismét annyit kényeztették, hogy önbizalommal telve és vidáman indulhat holnap az oviba!

GySzR:

És hogy állunk a szobatisztasággal? Már a szoba is egyre kevésbé tiszta… és ha pocsolyát találok, szemrebbenés nélkül állítja:

-         Emese volt!

-         Biztos nem!

-         Akkor te Anya!