125.-218. hét

Az én vagány, bátor Mesikém mostanában kezd félős lenni. A hajnali mesenézés kész stresszé vált számára, már a Maszkabált is ijesztőnek tartja, főleg ha jön a tigris. Ilyenkor felemelkedik és a két kis kezével úgy csapkod, mint egy felszállni készülő madárfióka, sőt még néha azt is mondja, hogy jaj!, de a szemeit egy másodpercre sem veszi le a képernyőről. Igazi kis mesefüggő lett, és tv ugyan nincs itthon, de a YouTube korában ez igazán nem akadály. Érdekes, hogy Bori egy idő után megunja, de Emese levakarhatatlan, ha egyszer elindul a Bogyó és Babóca. Kész kihívás elvontatni. Aztán mostanában attól is fél, ha túl magasra megy a hinta, de ennek ellenére igazi kis hajcsárként követeli, hogy lökjem minél magasabbra. De a legjobb mégis az, amikor kifulladásig csúszdázunk a Hajógyári szigeten, újra és újra, de amint elhelyezkednek az ölemben és indulunk lefelé, gyorsan becsukja a szemét és még a kezét is a szemhéja elé teszi! A szívem csücske, annyira helyes és már ilyen okos is, hogy rájött, hogy van alapja a félelmeknek.

GySzR:

Lett egy kedvenc számom és az autóban, ha csak a gyerekekkel utaztunk, én galád arra kényszerítettem őket, hogy végtelenítve hallgassák. Megkaptam érte méltó büntetésem, mert azóta már semmit sem tudunk veszekedés nélkül hallgatni, ugyanis a lányok is választottak kedvencet, és amint megszólal a zene mindkettő a sajátját követeli. Borkánál ide tartozik az összes olyan dal, amiben szerepel az, hogy hej!, Emesénél pedig ezek eleve kizártak, de bármelyik másikra teljes határozottsággal ki tudja jelenteni, hogy

- Ez az én kedvencem, Anya! Anya! Ez az én kedvencem! Anya!!!!

És ezt egészen a szám végéig mondogatja, és képtelen vagyok meggyőzni arról, hogy hallottam és ha annyira a kedvence akkor inkább csendben élvezze...

124.-217. hét

Emese sem pogány többé, a héten megtartottuk a keresztelőt. Valóban nem kapkodtuk el a dolgot, de az eredendően is cél volt, hogy ha nem is érti meg, de így legalább megéli, hogy valami történik vele. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan fog reagálni és vajon kell-e majd szaladnia utána az atyának a szenteltvízzel, de Emese egészen angyalszerűen viselkedett. Megszállta a szentlélek vagy megilletődött a sok rokontól, vagy mindkettő, de egész végig rajtam csimpaszkodott vagy nyugton ült az ölemben. Irtó helyes volt a fehér kis csipke ruhájában, a fehér harisnyás görbe lábaival és a kis lakkcipőjében. Természetesen ő is fel lett ékszerezve, és Borka aranyláncát is előszedtük, hogy lássa ő is kapott ilyet. De mondanom sem kell, hogy a süti-babáknak és a rózsaszín Duplóknak sokkal jobban örült, de pár évtized múlva majd talán fordulni fog a kocka. Emesének egyébként határozott elképzelései voltak az ajándékokról, az egészet, mint valami plusz születésnap élte meg, amit gyakorlatilag Bori zsúrja óta vár. Vendéglistát is kaptam tőle, amiben a szokásos családtagokon kívül Patrik, Borka ovis társa is szerepelt, és ahogy az utolsó estén kifejtette, szíve mélyén egy igazi zöld autóra vágyott. Nem tudom, ezt az igazit mennyire gondolta komolyan, de Papi egy pár mini méretű zöld járgányt sikeresen beszerzett és Emese egy csöppet sem tiltakozott.  És mi sem bizonyítja jobban, hogy Borka sem lett elhanyagolva a nagy esemény alatt, hogy azóta olyan mondatok hagyják el a száját, amelyek úgy végződnek, hogy:

- … amit Emese keresztelőjére kaptam.

GySzR:

A közelgő választások miatt elárasztották a környéket a különböző színű lufikat osztogató aktivisták. A koncepció számomra nem teljesen világos, mert akiket mindez igazán lázba hoz, még nem bírnak szavazati joggal, de belátom, hogy a marketing ennél összetettebb dolog. Mindenesetre Emese kinézett magának egy igazán tetszetős piros lufit, de nem ismerték fel venne a potenciális választót és hiába nézett igazán szépen, nem kapott. Egy élelmesebb nő aztán hamar kapcsolt és megkörnyékezte egy narancssárgával, de Emese színt vallott és csak durcásan a fejét rázta:

- Nem. Pirosat!

123.-216. hét

Emese száját mostanában az a mondat hagyja el leggyakrabban, hogy „Én már nagylány vagyok!”. Szemrebbenés nélkül bármikor bárkinek elmeséli, hogy ő már bizony óvodás és azzal sem lehet zavarba hozni, hogyha az ember kérdéseket tesz fel ezzel kapcsolatban. Azzal viszont megfogtam, hogy a nagylányok már nem hordanak pelust. Ezen láttam, hogy mélyen elgondolkodott és talán újra felcsillan a remény, hogy egyszer ő is szobatiszta lesz. Ha úgy jön ki a lépés, és kellően motivált ez ügyben, akkor szíves örömest pisil. Azt azért hozzáteszem, hogy legszívesebben csendespihenő helyett, altatás alatt jut eszébe, valamint akkor ha legalább 3 réteg van rajta, illetve természetesen akkor, ha Borka már rajta ül a WC-n, hiszen nincs is jobb egy kis perpatvarnál.

Fokozatosan véget ér egy korszak és heti két nap ismét munkába álltam. Így pont jó, mert ez épp csak annyi, hogy irtóra élvezzem a benti csendet és nyugalmat és mire kipihenem magam a munkahelyemen, és ismét hiányoznak a csajok, kezdődhet újra az itthoni lét. A lányokat egyáltalán nem viselte meg ez a váltás. Sőt! Borka kifejezetten örül annak, hogy ezeken a napokon én viszem oviba és szerencsére még nem ismeri annyira az órát, hogy észrevette volna, hogy ilyenkor bizony korábban indulunk. Emese számára nagyobb váltás jelent a dolog, de azt hiszem Mami és Sziszi kellően sokat kényeztetik ahhoz, hogy mikor indulunk, lazán elköszön, mikor hazaérek, akkor pedig csacsogva meséli mi történt vele aznap. Meg kell zabálni!

GySzR:

Borkában mostanában tudatosult, hogy egyszer ő is fel fog nőni. Minap azt mondta:

- Anya, tudod, hogy én mi leszek, ha nagy leszek?

- ?

- Anyuka!

Mit szóltok, lehet hogy nagymama is lesz majd egyszer belőlem! És már azt is tudom, hogy Lilinek fogják hívni. Arról egyelőre még nem beszéltünk, hogy mi lesz, ha megtörik a sorozat és fiú gyermek is születik a családba, de talán még keríthetünk rá alkalmat.