2010. október 28., csütörtök

11.hét


A mi pici lányunk egy sózsák, már több, mint 5 kilós! Belegondoltatok, hogy az már egy huszad mázsa? Kétségtelenül szeret enni, meg én is szeretem ha eszik, mert akkor tele van a szája és tuti csöndben van. Korábban mindig olyan idilli kép élt bennem a szoptatásról: baba az anyja karjában, elégedetten és elernyedten nyel és szuszog, közben tekintetük áhítatosan összefonódik... ehhez képest a rideg valóság az, hogy az én lányom még rám se veti a tekintetét ilyenkor, vagy kéjesen, ínyenc módon becsukja a szemét, vagy meredten néz előre és fixírozza a mellem, hátha akkor gyorsabban folyik. Továbbá van annyira életrevaló, hogy görcsösen kapaszkodik a pólómba és valami rejtélyes oknál fogva a magasba tartja a felső lábát. Ráadásul mostanában igen gyorsan elintézi a dolgot, teli hassal nagyon vidám, kuncog és beszélgetünk. Körülbelül úgy néz ki, mint amikor a világ végére keveredett turista beszélget a helyiekkel. Mindenki karattyol a saját nyelvén, senki nem ért semmit, de közben mindenki mosolyog, ezért mégis jó. Szóval én mondogatom neki, hogy egészségére és Borka is mondja nekem hogy grüüüüüü-grü-grü. Reményeim szerint ez azt jelenti, hogy "hű ez finom volt, de jól laktam" és nem azt, hogy "már megint ugyanazt kaptam mint az elmúlt két és fél hónapban minden alkalommal. Mikor adsz már pacalt?", de azért mosolyog, nehogy megsértse érzékeny lelkemet.
Már egész bő szókincse van. Reggelente úgy kezdi, hogy "ava-ava-avaaa", ami az apja szerint apa-apa-apa, de szerintem csupán azt jelenti, hogy "reggel van, gyerünk szórakoztassatok". Ha sírás után megvigasztalódik, akkor vagy azt mondja hogy "ühü-ühü" vagy azt hogy "nnnnya". Az előbbi azt jelenti "jaj nekem, de jó azért hogy itt vagytok!" és általában akkor használja ha tényleg valami rémes dolog történt vele (sapkát húztak a fejére, kivették a fürdővízből stb.) és a vállunkra tesszük megvigasztalni. A másodikat mérgelődés után használja, ha valami aljas dolog (pl. túl sokáig nem lökték meg a hintában, vagy abbahagyták a legyek a körzést) kihozta a sodrából, majd teljesül a kívánsága a kis türelmetlennek és az én fordításomban kb. azt jelenti "na végre!! mi a csuda tartott ennyi ideig!".
Továbbá üzeni a hódolóinak, hogy abaguuuuuu, ami ugyan nem tudom, hogy mit jelent, de én átadtam!

2010. október 21., csütörtök

10. hét


Kontrollon jártunk az ortopédián, ahol kiderült, hogy annyit értek az erőfeszítéseink, mint sünnek a dauer. Ezért kapott Borka egy babaszempontból középkori kínzóeszköznek tűnő ruhadarabot. Úgy hívják 'Ricsi hevederes tépőzáras terpeszpelenka' (mi egyszerűen ricsinek becézzük). Persze a legrosszabb az igazi Ricsinek lehetett, mert nem elég hogy valószínűleg neki is hordania kellett, de kamaszkorában rájött, hogy barkácsoló kedvű lelkes anyukája elnevezett róla egy szövettel borított műanyagdarabot, ami arra kényszerít ártatlan csecsemőket, hogy órákon keresztül széttegyék a lábukat. De meg kell jegyezni, lányunk egy hős, szó nélkül eltűri ricsit! A mellékelt tájékoztató meglepő módon nem azt taglalja, hogy hogyan és mennyi ideig kell használni az eszközt, és mennyire hatékony, hanem hogy mennyire esztétikus megoldás. Sok jelző eszembe jut ha ránézek (szadista, idétlen, kényelmetlen, nevetséges...) de az esztétikus biztos, hogy az utolsók között lenne. De mindegy, csak használjon!
Hétvégén ültettünk Borkának fát. Minden gyerekünknek szeretnénk majd egyet. Mert fát ültetni jó, mert jó nézni ahogy cseperedik (mint a gyerek) és
terebélyesedik (mint mértékkel a gyerek) és mert az első gyereknél még olyan könnyű hagyományt teremteni. És hogy még valami haszna is legyen, besztercei szilvát választottunk. Remélem mire Bori érteni fogja, hogy mi az, már termés is lesz rajta!
Továbbá lányunk rájött, hogy a keze másra is jó, minthogy betömje a szájába és összenyálazza, mostanában előszeretettel kapaszkodik a hajamba. Ha minden így megy tovább, előbb-utóbb az apját két kopasz nő várja itthon!

2010. október 14., csütörtök

09.hét

Képzeljétek, ezen a héten először voltunk baba-mama tornán. Az elnevezés olyan szempontból félrevezető, hogy másnapra természetesen csak nekem lett izomlázam, Borka viszont már a saját korosztályából is szert tett pár hódolóra. A mellette fekvő, egy hónappal és jó pár számmal nagyobb Gergővel ugyanis pár percig döbbenten méregették egymást, majd az ifjú titán a tettek mezejére lépett, megfogta, majd vigyorogva megrágta a lányom kezét. Egy idő után (az anyukája engedelmével) közbeléptem, mint valami szigorú gardedám, de az első randira egy ilyen kezdetleges kézcsók is elegendő. Eközben egy másik kisfiú hódolata jeléül lenyalta a babakocsink bal hátsó kerekét. Persze nem tudom, hogy ez a hódolat mennyire szólt Borinak, mindenesetre mondtam neki, hogy annyira ne bízza el magát, mert a pasiknál sose lehet tudni, főleg ha kocsikról van szó!
Aztán oltást is kapott a héten a kisasszony, ennyire még sose volt
megsértődve. Attól a szemrehányó, "hova-hoztál-engem-és-hogy-hagyhatod-hogy-bántsanak" pillantástól napokig nem tudtam a tükörbe nézni és hiába magyaráztam neki az immunizáció előnyeit, azt hiszem nem sikerült meggyőznöm. Engesztelésképpen kapott a dédnagymamájától egy hintát (http://www.adamo.hu/), amit sikerült bombabiztosan, szinte a felső lakó parkettáját átfúrva (köszi Szabi) rögzíteni a plafonba. Hogy a megfelelő kilengést biztosíthassuk, természetesen a lakás mértani közepére, így drága lányunk most már nem csak képletesen, hanem fizikailag is állandóan a középpontban lehet. Ez a hinta, a várttal ellentétben, minőségi változást nem a Főnökasszony, hanem a saját életünkbe hozott, mert kicsit sem elkényeztetett Borka lányunk eddig is sokat hintázott: terpeszállásban himbáltam a lábam között a 4-5 kilós hordozóban vigyorgó lassan 5 kilós lányomat, vagy az apja lóbálta egy pokrócba bugyolálva, míg el nem aludt. Idő szempontjából azonban nem tűnt túl nyereségesnek a vállalkozás, mert az így nyert nyugis perceket a derékfájásunk kúrálásával töltöttük...

2010. október 7., csütörtök

08. hét

Ezen a héten Borka megismerkedett a kendővel. Ugyanis egy ortopédus, akinek még a lányomnál is kevesebb haja (és 17-es pecsétszáma) van, kétségbe merte vonni a kisasszony tökéletességét és azt állította, hogy bizony kötött a csípője. Csámpás meg mégsem lehet (hogy fog akkor futni, férjhez menni, stb.) és a hason fekvést kb. 1 percig tűri, ezért visszatértünk a terpesztartásra késztetés ősi módszeréhez. Ez állítólag a csimpánzoknak is bevált és mivel nekem nincs szőröm amibe kapaszkodhatna, kénytelen vagyok magamhoz kötni. Eleinte nem arattam osztatlan sikert, de aztán sikerült meggyőzni, hogy ez jó neki.
Úgy néz ki a lányomból tudós lesz. Olyan értelmes arccal hallgatja a védésre szánt előadásomat, ami a majdani hallgatóságnak sem válna
szégyenére, bár meg kell jegyeznem, hogy a végére gyakran bealszik (ez valószínűleg a majdani hallgatóságban is elő fog fordulni). Viszont ha grimaszolok közben akkor akár kacagni is hajlandó. Még megfontolom, hogy hétfőn is bevessem-e ezt a módszert az ébrenlét fokozására.
Rájöttem továbbá, hogy nagyon jó lehet csecsemőnek lenni: 2 fős állandó és időszakosan tovább bővülő személyzet lesi minden kívánságát (a legyekről nem is beszélve), teljes ellátás, napi 24 órás szórakoztatás, sétáltatás, panasz esetén órákig has simogatás, dajkálás, pedikűr, manikűr, wellness: fürdés, masszázs és abszolult extraként még a kis popsiját is kitörlik! Ráadásul ha azon múlik, bármekkora bohócot csinálok magamból, csak hogy egy mosolyt csaljak az arcára - ilyenkor persze örülök, hogy nem lát senki. :-)
A publikus pillanatainkról van egy pár új kép is és pluszban íme egy meglepetés!