59.hét

Eleinte egy idilli kis soproni hosszú hétvégéről szerettem volna mesélni, de aztán kevésbé idilli, de annál izgalmasabb dolgok történtek és nehogy váratlanul megbotránkoztassam a Nagyérdeműt, előre szólok, hogy bizony kakiról is szó lesz.
Szóval Sopronban jártunk, nagyokat kirándultunk, Borka már hol a saját lábán, hol a hátihordóban mutogatva trónolt. Történt aztán az egyik délután, hogy míg a szállodában a kulcsot kértem a recepción, levettem két másodpercre a szemem a nyuszimotorral cikázó Boriról. Mire visszanéztem eltűnt és bár már nagyon gyorsan megy a motorral, azért fénysebességgel még nem, úgyhogy hamar kiderült, beszállt a liftbe. (sikongat örömében ha liftet lát, de hát van-e annál izgalmasabb, mint egy hatalmas varázsdoboz, aminek becsukódik az ajtaja, majd pár másodperc után kinyílva mögötte egy másik világ tárul elénk? Ráadásul még gombokat is lehet benne nyomogatni). Persze nekem egyből a legrosszabb jutott az eszembe, hogy biztos beesett abba az 5 centis résbe és lezuhant a liftaknába, vagy az ajtónak támaszkodott, és ahogy az kinyílt becsípte az ujját, vagy egyszerűen összenyomta a csukódó két ajtószárny, de minimum teljes kétségbeesésében sír valahol egyedül. A rémület az arcomra is kiülhetett, mert a recepcióról azonnal központilag lehívták mind a négy liftet, tele csodálkozó vendégekkel, és Borka nélkül... Gyalog nekivágtam a lépcsőnek és igen hamar, már a másodikon megtaláltam a kisasszonyt, amint éppen vigyorogva kokettál egy két éves forma kis sráccal és amikor felkaptam nagy megkönnyebbülésemben, kifejezetten fel volt háborodva, amiért félbeszakítottam a diskurzust. Ennyit a szeparációs szorongásról, ami egyre inkább úgy tűnik, főképp engem súlyt. A traumát kiheverendő kiültünk a teraszra szilvát majszolni és épp csak visszatért a pulzusszámom az alapértékre, amikor is Borka megelégelve a piszmogást, kikapott a  kezemből egy szilvát és pillanatok alatt eltüntette a szájában. Természetesen magostól. Semmi gond gondoltam, a gesztenyét, a kavicsot és minden egyéb kincset hajlandó visszaköpni, ha az ember elég erélyes, mondtam is neki határozottan, hogy 'kérem'. Először értetlenkedve nézett rám ('de hát ez egy szilva!'), majd egy huncut mosoly kíséretében úgy egyben gyorsan lenyelte az egészet. Persze ismét a legrosszabbra gondolva már láttam magam előtt kiterítve a sebészeten, amint épp vékonybél perforáció miatt műtik és neki lesz az oviban a legvagányabb hasfali hege. Aztán Márti megnyugtatott (még egyszer köszi!), hogy hiába jár pici gyerekhez pici bél, azért egy szilvamag még kifér rajta, figyeljük a kakiját. OK. Aztán kezdtük a gyakorlatiasabb oldaláról megközelíteni a kérdést. Nem tudom miért, de hiába néznek ki a gyerekek olyan kis cukin és gyámoltalanul a felnőtteknél nagyságrendekkel büdösebbet tudnak produkálni. Ráadásul a mi Borka lányunk kakija általában nagy, kerek és kb. annyira lehet lehet róla megállapítani, hogy van-e benne mag, mint egy szilvás-gombócról. A szállodai szobában eszköz híján felvetettem az apjának, hogy esetleg nem adná-e kölcsön erre a nemes célra a svájci bicskáját, de nem kellett megvárnom a választ, már a tekintetén láttam, hogy nem. Inkább nagyvonalúan felajánlotta, hogy a pelenkát kívülről áttapogatva, minden alkalommal vizsgálódik. Szerencsére már másnap este nagy örömömre (és neki még nagyobb megkönnyebbülésére) meg is lett az a jellegzetes alakú kemény mag! Megkérdezte, hogy akarom-e eltenni emlékbe, de nem kellett megvárnia a választ, látszott a tekintetemen, hogy azt azért nem.
Szerencsére azért volt időnk kiheverni az izgalmakat, szedtünk rengeteg makkot és szelídgesztenyét, Borka akkorákat kismotorozott, hogy kimelegedett tőle, elbűvölt egy busznyi nyugdíjast, ebédelt a páneurópai piknik helyszínén és megnézhette, milyen volt a vasfüggöny. A szállodai kínálatból a marhapörkölt ízlett neki a legjobban és reggel majd ki esett a székéből, hogy megkaparintsa a cupákot a főtt sonkámról, amit aztán jóízűen elmajszolt (van remény, hogy nem csak csokis golyókat fog reggelizni!). Kergetett kacsákat a Fertő-tó partján és megmászta az összes útba eső kilátót. Szóval jó dolga volt.

58.hét

Borka nem kis pogány többé, szombaton ugyanis megkeresztelték. Nagyon méltóságteljesen tűrte a dolgot, azt leszámítva, hogy a templomban eltökélte, hogy márpedig  őt most meg fogom szoptatni és mindent megtett annak érdekében, hogy a ruhám ebben ne jelentsen akadályt. De amúgy szinte meg volt illetődve, sőt mintha tökéletesen tisztában lett volna azzal, hogy ez most róla szól, ő van a középpontban. Igazán aranyos volt, szép ünnep lett, köszönjük mindenkinek, aki eljött!
Mindemellett a héten Borka gondolatai más körül forogtak, ezt bizonyítja az új szava is: motyo. És ha nem jöttetek volna rá azonnal, ez a kis motorja. És hétfő óta különösen nagy becsben van, ugyanis a játszótéren észrevett egy rózsaszín rollert. Nagy őő-őőő-őő-k kíséretében persze egyből odatotyogott, hosszas vizsgálódás után rá is ült. Aztán fokozatosan lehervadt a mosoly az arcáról, mert valahogy túl alacsonynak találta az ülést és iszonyúan kellett nyújtózkodni, hogy elérje a roller kormányát. A tisztesség kedvéért azért ment vele egy kicsit, majd nagy elégedetten átszállt a sajátjára, ami ugyan nem olyan csilli-villi rózsaszín, de legalább ergonomikus. Aztán ahogy figyelt minket, szöget ütött a fejébe, hogy mi sose ülünk fel a nyuszimotorra, hanem a kormányánál fogva visszük ide-oda. Borka meg semmi jóból nem szeretne kimaradni, úgyhogy ma egész nap ő is hasonlóképpen cincálta a kis motort, látszott rajta, hogy majd meg szakad, csetlik-botlik, de igen kitartó.
Szóval, ha kérdeznétek, így vagyunk mostanában.

57. hét

Most már értem miért nevezik az egy év körüli gyerekeket totyogóknak és miért is jó a pelenka azon kívül, hogy nem pisili össze a szőnyeget. Borka ugyanis egész nap fel-alá mászkál. Kellően széles alapú járással, előredugott pók hassal, oldalra kitartott kezekkel, üdvözült mosollyal és adekvált hanghatásokkal. Az könnyítésnek számít, ha nincs rajta cipő és ha valamit szorongathat a kezében. Körülbelül olyan támaszték neki egy papírfecni vagy egy lehetőleg vasalt ruha a kis praclijában, mint az egyszeri kezdő síelőnek a bot: a szorongatásából bátorságot lehet meríteni. A síelőkkel szemben pedig annyi előnye van még, hogy jó közel van a popsija a földhöz és itt jön képbe a pelenka is, ami sokkal jobban kipárnázza azokat a fokhagyma gerezd fenekeket, mint a síeléshez felvett dupla cicanadrág.
A héten még előtört plusz két fogacska is, így már 12-nél tartunk, no és a haja is nőtt, bár nem eléggé, ugyanis a minap az alábbi beszélgetés zajlott le a játszótéren egy 4 éves forma kislány és közöttem:
- Hogy hívják? - kérdezték Boriról, aki szokásához híven tátott szájjal bámészkodott
- Bori
- Bori??? - kapta a szája elé a kezét a kislány - én azt hittem fiú!
- De szoknya van rajta. - mentegetőztem
- na jó, jó, de nincs haja! - mondta és a helyzet komolyságát átérezve elszaladt, én meg csak álltam...
Na erre varrjatok gombot! Még az a szerencse, hogy Borka nem értette, én meg valahogy majdcsak kiheverem.

56.hét

Borkának újabb szóval gyarapodott a szókincse. Már mondja azt is, hogy oda! De a leggyakrabban mégis az hagyja el a száját, hogy ö-ö-őő-ŐŐŐ! És közben határozottan mutat valamire. Eleinte még olyan kis kedvesen mondja, hogy ö, aztán felváltva néz a kiszemelt tárgyra és rám. Az idő előrehaladtával pedig egyre hangosabb és hosszabb lesz az az ŐŐ, egyre többször vonja össze a szemöldökét, szinte centiket nyúlik a mutatóujja és a végén kifejezetten dühös lesz. Előfordul, hogy őszintén fogalmam sincs, hogy épp mire gondol, és 5 köbméternyi helyről egyesével mindent megmutatok neki, hiába. De az is megesik, hogy pontosan tudom, hogy mit szeretne, csak éppen azt meg én nem szeretném odaadni és egyszerűen szelektív értetlenséget mutatok, mint ahogy ő is, amikor azt magyarázom neki (sok ezredszerre), hogy nem szabad kipakolni az apja kincses fiókját. Szóval jól elvagyunk. És hogy egy kicsit dicsekedjek is, már bejárja a lakást egyedül két lábon, tud puszit cuppantani a levegőbe és már elég erősek ahhoz a kukac ujjai, hogy megnyomja a gombot a liftben. Mivel még csak a -1-es gombot éri el, ha mi kiszállunk, még garantáltan megy egy kört a lift. A megoldóképessége pedig irigylésréméltó. Kedvenc játéka ugyanis az Éviéktől kapott klasszikus, egy ládikó (köszi! :-)), amelybe különböző formájú tárgyakat csak azonos alakú lyukakon lehet bejuttatni. Borka egy ideig taszigálja és izomból igyekszik megoldani a kérdést, aztán fogja magát és egyszerűen leveszi a tetejét, majd elégedetten belepakol. Nem egy elveszett gyerek, na.

55.hét

Borka beszél. Megvan az első szava. Én pedig olyan büszke vagyok magunkra, hogy ez nem a "nem!", hanem a pá-pá. Eddig is visszamondott már hangsort, például azt hogy "maci", vagy amikor megkérdeztem tőle, hogy "te tudod, hogy ezt nem szabad, igaz?" - akkor ismételte, hogy "igaz", és amikor sokat mondogattuk neki, hogy galamb, minden kistestű élőlényre lelkesen mutogatott, hogy "ga-ga" és ha bármi szívfájdalma van mindig azt kiabálja, hogy "anya-nya-jajaja", ami persze akár nagyon hízelgő is lehetne, de túl objektív vagyok. Erre most itt az első szava, amit konzekvensen és adekváltan már napok óta használ és integet hozzá. Hát nem hihetetlen? Én meg mindig nagyon örülök és megdicsérem, így már oda fajult a dolog, hogy ha kinyílik egy ajtó integet és azon a cuki csajos hangján csipogja, hogy pa-pa. Szinte már csalódott, ha az ömlengés után esetleg megjegyzem, hogy nem egyedül megy sétálni, hanem én is elkísérem, tehát feleslegesen búcsúzkodik.
Aztán újabb átalakításokat kellett foganatosítani a lakásban. Az egy dolog, hogy minden törékeny tárgy egyre feljebb vándorol, de már a szőnyegeket is fel kellett szedni. A kisasszony ugyanis még mindig nem tud biztosan járni, négykézláb viszont nem olyan jó a kilátás, úgyhogy motorozik. Leszedhetetlenül, a nyuszimotorjával. Legszívesebben az etetőszékébe, a kádba, az ágyba és az ölembe is magával vinné és már sétálni is úgy megyünk. Persze a sebesség még hagy némi kívánnivalót maga után, de vissza fogom én még sírni ezt az állapotot, amikor a lejtőn száguld lefelé és én meg töprenghetek, hogy megáll-e a zebránál. És képzeljétek, írtó népszerű lett Borka (motorja) a játszótéren, majdnem annyira mint a kislány, akinek egy rózsaszín talicskája van. Tegnap egy kisfiú még a traktoros motorját is elcserélte volna a miénkre (persze Bori nem adta), ma meg az egyik kis srác odajött megkérdezni, hogy tényleg a nyuszi fülével kell-e kormányozni (és tényleg). Szóval már ilyen kis korban is így lehet lenyűgözni a pasikat.