Szóval Sopronban jártunk, nagyokat kirándultunk, Borka már hol a saját lábán, hol a hátihordóban mutogatva trónolt. Történt aztán az egyik délután, hogy míg a szállodában a kulcsot kértem a recepción, levettem két másodpercre a szemem a nyuszimotorral cikázó Boriról. Mire visszanéztem eltűnt és bár már nagyon gyorsan megy a motorral, azért fénysebességgel még nem, úgyhogy hamar kiderült, beszállt a liftbe. (sikongat örömében ha liftet lát, de hát van-e annál izgalmasabb, mint egy hatalmas varázsdoboz, aminek becsukódik az ajtaja, majd pár másodperc után kinyílva mögötte egy másik világ tárul elénk? Ráadásul még gombokat is lehet benne nyomogatni). Persze nekem egyből a legrosszabb jutott az eszembe, hogy biztos beesett abba az 5 centis résbe és lezuhant a liftaknába, vagy az ajtónak támaszkodott, és ahogy az kinyílt becsípte az ujját, vagy egyszerűen összenyomta a csukódó két ajtószárny, de minimum teljes kétségbeesésében sír valahol egyedül. A rémület az arcomra is kiülhetett, mert a recepcióról azonnal központilag lehívták mind a négy liftet, tele csodálkozó vendégekkel, és Borka nélkül... Gyalog nekivágtam a lépcsőnek és igen hamar, már a másodikon megtaláltam a kisasszonyt, amint éppen vigyorogva kokettál egy két éves forma kis sráccal és amikor felkaptam nagy megkönnyebbülésemben, kifejezetten fel volt háborodva, amiért félbeszakítottam a diskurzust. Ennyit a szeparációs szorongásról, ami egyre inkább úgy tűnik, főképp engem súlyt. A traumát kiheverendő kiültünk a teraszra szilvát majszolni és épp csak visszatért a pulzusszámom az alapértékre, amikor is Borka megelégelve a piszmogást, kikapott a kezemből egy szilvát és pillanatok alatt eltüntette a szájában. Természetesen magostól. Semmi gond gondoltam, a gesztenyét, a kavicsot és minden egyéb kincset hajlandó visszaköpni, ha az ember elég erélyes, mondtam is neki határozottan, hogy 'kérem'. Először értetlenkedve nézett rám ('de hát ez egy szilva!'), majd egy huncut mosoly kíséretében úgy egyben gyorsan lenyelte az egészet. Persze ismét a legrosszabbra gondolva már láttam magam előtt kiterítve a sebészeten, amint épp vékonybél perforáció miatt műtik és neki lesz az oviban a legvagányabb hasfali hege. Aztán Márti megnyugtatott (még egyszer köszi!), hogy hiába jár pici gyerekhez pici bél, azért egy szilvamag még kifér rajta, figyeljük a kakiját. OK. Aztán kezdtük a gyakorlatiasabb oldaláról megközelíteni a kérdést. Nem tudom miért, de hiába néznek ki a gyerekek olyan kis cukin és gyámoltalanul a felnőtteknél nagyságrendekkel büdösebbet tudnak produkálni. Ráadásul a mi Borka lányunk kakija általában nagy, kerek és kb. annyira lehet lehet róla megállapítani, hogy van-e benne mag, mint egy szilvás-gombócról. A szállodai szobában eszköz híján felvetettem az apjának, hogy esetleg nem adná-e kölcsön erre a nemes célra a svájci bicskáját, de nem kellett megvárnom a választ, már a tekintetén láttam, hogy nem. Inkább nagyvonalúan felajánlotta, hogy a pelenkát kívülről áttapogatva, minden alkalommal vizsgálódik. Szerencsére már másnap este nagy örömömre (és neki még nagyobb megkönnyebbülésére) meg is lett az a jellegzetes alakú kemény mag! Megkérdezte, hogy akarom-e eltenni emlékbe, de nem kellett megvárnia a választ, látszott a tekintetemen, hogy azt azért nem.
Szerencsére azért volt időnk kiheverni az izgalmakat, szedtünk rengeteg makkot és szelídgesztenyét, Borka akkorákat kismotorozott, hogy kimelegedett tőle, elbűvölt egy busznyi nyugdíjast, ebédelt a páneurópai piknik helyszínén és megnézhette, milyen volt a vasfüggöny. A szállodai kínálatból a marhapörkölt ízlett neki a legjobban és reggel majd ki esett a székéből, hogy megkaparintsa a cupákot a főtt sonkámról, amit aztán jóízűen elmajszolt (van remény, hogy nem csak csokis golyókat fog reggelizni!). Kergetett kacsákat a Fertő-tó partján és megmászta az összes útba eső kilátót. Szóval jó dolga volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése