56.hét

Borkának újabb szóval gyarapodott a szókincse. Már mondja azt is, hogy oda! De a leggyakrabban mégis az hagyja el a száját, hogy ö-ö-őő-ŐŐŐ! És közben határozottan mutat valamire. Eleinte még olyan kis kedvesen mondja, hogy ö, aztán felváltva néz a kiszemelt tárgyra és rám. Az idő előrehaladtával pedig egyre hangosabb és hosszabb lesz az az ŐŐ, egyre többször vonja össze a szemöldökét, szinte centiket nyúlik a mutatóujja és a végén kifejezetten dühös lesz. Előfordul, hogy őszintén fogalmam sincs, hogy épp mire gondol, és 5 köbméternyi helyről egyesével mindent megmutatok neki, hiába. De az is megesik, hogy pontosan tudom, hogy mit szeretne, csak éppen azt meg én nem szeretném odaadni és egyszerűen szelektív értetlenséget mutatok, mint ahogy ő is, amikor azt magyarázom neki (sok ezredszerre), hogy nem szabad kipakolni az apja kincses fiókját. Szóval jól elvagyunk. És hogy egy kicsit dicsekedjek is, már bejárja a lakást egyedül két lábon, tud puszit cuppantani a levegőbe és már elég erősek ahhoz a kukac ujjai, hogy megnyomja a gombot a liftben. Mivel még csak a -1-es gombot éri el, ha mi kiszállunk, még garantáltan megy egy kört a lift. A megoldóképessége pedig irigylésréméltó. Kedvenc játéka ugyanis az Éviéktől kapott klasszikus, egy ládikó (köszi! :-)), amelybe különböző formájú tárgyakat csak azonos alakú lyukakon lehet bejuttatni. Borka egy ideig taszigálja és izomból igyekszik megoldani a kérdést, aztán fogja magát és egyszerűen leveszi a tetejét, majd elégedetten belepakol. Nem egy elveszett gyerek, na.