Azt hiszem
Bokra oviutálata csúcspontra jutott. Alapjában véve megértem, hogy nem
lelkesedik az óvodáért, hiszen ahelyett, hogy felváltva járna a környék játszótereire
vagy itthon tobzódna a játékokban Emesével ketten 75 négyzetméteren, vagy az 50
négyzetméternyi csoportszobában vannak 25-en vagy ugyanazon az udvaron minden
nap ahol van vagy 3 játék és egy nagy homokozó, amit még szinte sosem nyitottak
ki. Ráadásul kétlem, hogy ilyen terhelés mellett lenne olyan óvónő, aki
hajlandó akár egymás után 15x válaszolni ugyanarra az értelmetlen kérdésre, tíz
percen belül előveszi a gyurmát, majd a nyomdát, ezt követően pedig azonnal a
festéket is, ráadásul a kaja is finomabb itthon, és még a csendespihenő is
rövidebb. Az egyetlen érv az ovi mellett a társaság lenne és a barátok, de
Borka ez ügyben, sajnos lyukra futott. A kislány, akivel nagy barátnők lettek,
kicsit máshogy értelmezi a barátságot, mint mifelénk szokás. Addig, amíg Bori
is ugyanazt szeretné csinálni, addig teljes az összhang és a boldogság, de
amint Borkának más elképzelései vannak, megszűnik a harmónia és a kislány a
plusz 10 hónapjával, 5 kilójával, 15 centijével és az ebből eredő erőfölényével
próbálja megoldani a helyzetet. Bori pedig minden nap új kék foltokkal érkezett
haza, azt a tudatot meg semelyik anyának sem kívánom, hogy bántják a gyerekét.
Aztán felváltva jártunk az óvónők és a kislány anyukájának nyakára és próbáltuk
Borkának megmagyarázni, hogy igen, itthon nincs verekedés és nem ütheti meg
Emesét, az oviban igenis vissza lehet, sőt kell ütni. A fizikai erőszak végül
megszűnt, helyette pedig a lelki terror kezdődött, ami még ennél is rosszabbnak
tűnik. Az eddig is világos volt számomra, hogy nem előnyös az olyan munkahely,
ahol sok nő dolgozik együtt, de azon azért őszintén meglepődtem, hogy már 3-4
éves kislányokból álló közösségben is ilyen szinten jelen vannak a női intrikák
és csipkelődések. Biztos van olyan, akiről lepereg, viszont Borkát teljesen
szíven üti, ha az a valaki, akit a barátnőjének tart és akinek amúgy nagyon
igyekszik megfelelni, azt mondja a reggel nagy gonddal kiválasztott ruhájára,
hogy nem csinos, vagy a kedvenc szoknyája nem elég pörgős, vagy csúnya a virág
amit rajzol, vagy csak egyszerűen buta. Szerintem borzasztó nehéz egy három és
fél évesnek megértenie (még egy nagyobbnak is), hogy egyszerre nem tud valaki
mindenkinek tetszeni és az ízlés dolgában az a fontos, amit ő gondol. Aztán
hosszas propaganda munkával sikerült átadni Borikámnak, hogy az igazi barát
támogat és nem kritizál, kompromisszumkész és kedves, nem gondolja (de
legalábbis nem mondja el minden nap) saját magáról, hogy ő a legszebb és a
legokosabb és nem vágja a másik fejéhez 5 percenként, hogy „nem leszek soha
többet a barátod!” . Aztán Borka eljutott odaáig, hogy nem szeretne többet ezzel
a kislánnyal barátkozni (amiért amúgy, nagyon büszke vagyok rá), de amint ezt
megérezte a „barátnő” egyszerre akaszkodott rá Borira és közben fokozta a
csúfolódást. Az meg külön nehezíti a dolgot, hogy Borka azt hiszi, hogy a
barátság olyan, mint egy házasság és csak két ember fér el benne. Aztán napokig
gyűjtötte a barátságot, hogy odamenjen egy ilyen pároshoz, akik közölték vele,
hogy nem játszhat velük. Szóval higgyétek el nekem, nem könnyű egy kis ovis
élete, és most már biztos értitek, miért kérdezi meg Bori minden este, hogy
ugye, holnap nem kell oviba menni és már hétfőn számolja a napokat, hogy mikor
lesz már végre a pénteki anyanap. Emese viszont jól állja a sarat, ugyanis
Borka legtöbbször rajta vezeti le az oviban felgyülemlett feszültséget (lehet,
hogy neki meg venni kéne egy kutyát – csak vicceltem!). És onnan látszik, hogy
nem állt össze neki a kép az oviról, hogy mégis minden reggel megkérdezi:
(GySzR:)
- Én mikor mehetek majd oviba? Én is
megyek majd oviba?
És minden
nap meg kell nyugtatni, hogy igen. De egyelőre Bori ovis tapasztalatai
megerősítettek abban a döntésemben, hogy csak előnyére válik, ha ő is kihagyja
a bölcsödét és inkább itthon, szeretetben nevelgetjük még egy évet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése