190.-284. hét

Elvittem a lányokat bábszínházba, a Nyúl Péter című mesére. Ugyan komoly négy karikás korhatári besorolást adtak az előadásnak, nagyvonalúan úgy gondoltam az én stramm Emesém bírni fogja a gyűrődést. Mint utólag kiderült kissé elhamarkodott döntés volt. A történet röviden arról szól, hogy néhány nyuszi suttyomban Gergelyfi bácsi kertjében dézsmálja a gondosan megtermelt zöldségeket, aminek érthető módon nem örül túlzottan az öreg. A problémát tovább súlyosbítja, hogy kedvence a nyúlpástétom, és Nyúl Péter apja is ilyen formában került az örök vadászmezőkre. Mielőtt bárkit is rémálmok gyötörnének az éjjel, elárulom, hogy semmi ok az aggodalomra a nyúlpástétom tényleg finom, a mesében azonban mégis Gergelyfi bácsi marad hoppon és a nyuszik menekülnek meg. Emesét teljesen magával ragadta a történet, igazán átérezte Nyúl Péter helyzetét és utolsó porcikájáig remegve izgult érte. A legdrámaibb pillanatokban a fülét is befogva, szemét szorosan összeszorítva fúrta be a fejét a hónom alá és a menekülő nyuszikat túlordítva kiabálta, hogy „jaj szegény nyuszik! Fussatok! Jaj-jaj!”. Természetesen a nézőtér közepén, a legjobb helyen ültünk és a környezetünkben lévő ovisok szemében szinte a színpadon történteknél is nagyobb látványosságot jelentettünk. Szerencsére minden jó, ha a vége jó és Emese a történtek ellenére is szeretne még bábszínházba menni, de legközelebb tuti csak 3 karikásra megyünk.

GySzR:

A bábszínház szünetében viccből megkérdeztem a pihegő Emesémet, hogy kér-e egy kis nyúlpástétomos szendvicset. Szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy

- Igeeeen!