Kezdek elbizonytalanodni a
nevelésem jelentőségében. Eddig ha Borka jól viselkedett, mindig nagyon
elégedett voltam, hogy lám-lám, a kitartó és következetes nevelésem gyümölcse…
aztán ha néha mégsem viselkedett olyan jól, akkor betudtam annak, hogy
elrontották a nagyszülők (vagy az apjától örökölte. Tiszta sor). Aztán itt van
ez a két kis Vakarcs, akik még ráadásul testvérek is, ugyanazon irányelvek
mentén nevelkedtek, és teljesen mások. Emlékszem Bori ilyenkor már rég
leltározta a fiókokat és legszívesebben egész nap pakolt volna. Meskét meg tökéletesen
kielégíti és eltelíti az a játéktömeg, ami Bori szobájában felhalmozódott és
még soha ki nem vett semmit egy fiókból. Nincs úgy oda a hintáért, de imád
fürdeni. Míg Borkát anno egy lepedőre rakott cumival rá lehetett venni arra,
hogy lefeküdjön, Mesi mint az örült forgatja a fejét, ha cumit lát (kivéve a
babakocsiba és az autósülésbe szíjazott helyzetet) és még soha életében nem
tette be önként a szájába. Borkánál nincsenek olyan emlékeim, hogy valaha is
odacsípte volna az ujjait (lehet, hogy a pakolási gyakorlat miatt, vagy pont
ezért nem tartott a pakolástól), addig Emesém napi szinten odacsípi az kis
virsli ujjait valahova, de még akár egy kemény fedeles könyvvel is képes ilyen
balesetet elszenvedni. Míg Borka hónapokig gyakorolta az álló helyből leülést,
Meske már szinte az első pillanattól kezdve irtó vagányán huppant le a földre.
Míg Bori fix tárgyakba szeretett kapaszkodni és ha akartuk sem tudtuk volna a
két kezét fogva vezetgetni, mert azt valahogy nem érezte biztonságosnak, addig
Emese kicsit strapásabb, mert ő meg azt érzi biztosabbnak, ha tereptárgyak
helyett az ő igényeihez igazodó felnőttekbe kapaszkodhat és már sétáltatni is
lehet. Amiben viszont nagyon hasonlít a mostani Emese és a korábbi Borkára, hogy
életcélja, hogy megkaparintsa a szemüvegemet, imádja a madzagokat és a
vágyálmai netovábbja a számítógép töltőkábele a transzformátorral és persze
nagy kedvenc a mobiltelefon is. De összességében mégis igazolódik az az
elcsépelt mondás, hogy minden gyerek más, és sokra megyek a korábbi
tapasztalatokkal, ha azok úgyse működnek a másik gyerkőcön. És most hogy már
ilyen hosszan felvezettem, hogy mennyire nem rajtam múlik, hogy milyen a
lányom, hanem mégis a genetika adja a jellemét és a habitusát elárulom, hogy
mostanság bizony, 11 és 1 óra között fél órát menetrendszerűen,
megelőzhetetlenül és menthetetlenül hisztizik. Olyan klasszikus földön vergődős
módon. Hiába, nehéz a sorsa egy két és fél évesnek, hát még az anyukájának, de
nem adom fel a reményt, hogy egyszer ezt is kinövi!
GySzR:
Ismét pár gyöngyszem, a
habarás, csalamádé és a szalámi:
- havagarázs, csamaládé, szamáli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése