16.-109. hét

Valahol azt olvastam, hogy a kisbabák azért cukik (vagy azért látjuk őket cukinak), mert evolúciósan így biztosított, hogy szüleik pátyolgassák és óvják őket, így garantálva a túlélést. Emese lehet, hogy másodszülöttként veszélyeztetve érzi magát, de mindenesetre nagyon belehúzott. Ha valaki csak felé néz, már attól fülig ér a szája, úgy vigyorog, de még a saját tükörképére is lefegyverző mosolyokat küld. Egy kis has csikizésért vagy nyakba pusziért pedig képes hangosan kacagni. De ha még ez sem lenne elég, minden szemkontaktust hosszas gügyögéssel jutalmaz. A monológ záróakkordjaként azt mondogatja, hogy hőőő-hőőő és ha ez még mindig nem győzte meg a szemlélőt arról, hogy őt felvegye, akkor viszont csalódottságában legörbül a szája és sírva fakad. És itt újra bejön az evolúció, mert hát ugye ha egy baba az anyja karján lóg az biztosítja leginkább hogy nem esik bántódása. És ha működne a természetes szelekció és a szavannán laknánk, akkor Emesét már rég megették volna egy éjjel a gepárdok, mert ő esténként kifejezetten egyedül és nyugiban a saját ágyában szeret aludni. És ugyan Emesénket a valóságban nem fenyegetik az éhes oroszlánok, azt viszont megfigyeltem, hogy Borkától kifejezetten fél és jelenlétében sokkal nehezebben tűri azt, ha kipaterolom a biztonságot nyújtó karjaim közül. Azt azért hozzá kell tennem, hogy Borival való viszonyában sokat javult a helyzet. Taktikát váltottam és Borkának mesekönyvet ígértem, ha egy napig nem bántja a húgát. Így elsőre nem tűnik egy kifejezetten költséghatékony nevelési módszernek, de majdnem egy hét eltelt az első ajándékig, és azóta ahányszor abból mesélek elmondja, hogy ezt azért kapta, mert csak simogatta Emesét. Ráadásul úgy tűnik, Borinak a negatív figyelem is figyelem és még azt se bántja, ha veszekszünk vele, csak figyeljünk teljesen rá, úgyhogy kifogtunk szegényen és már nem csapunk akkora hajcihőt ha odacsap. És így már annyira nem is éri meg, bár ahhoz még mindig elég gyakran teszteli a reakciómat, hogy egy másodpercre se merjem egyedül hagyni őket. De hogy jót is mondjak, Borka a leglelkesebb, ha Emese éppen a napi hason fekvős idejét tölti és "hajrá Emse baba!" kántálással rázza az orra előtt a csörgőt. Ha előkerül valami finomság gyakran kéri, hogy Emese is kapjon belőle (bár csendben hozzáteszem, hogy azért annyira nem keseredik el, ha Emese nem kap és lelkesen hozzá is teszi, hogy mert kicsi is nincs még foga). Ha pedig a kishúg bekerül a járókába, nővére azon nyomban bemászik mellé és követeli, hogy fényképezzem le őket. Szóval azért látszik már a fény az alagút végén, hogy Borka egyszer megbarátkozik a helyzettel, legrosszabb esetben pedig Emese stramm csaj lesz és előbb-utóbb visszaüt, ha már egy súlycsoportba kerülnek.



Gyerekszáj rovat (különszedve, hogy könnyen átugorható legyen):

Borka imádja az autókat és minden vágya, hogy ő kormányozhasson. Ebből kifolyólag, ha nyitott autót talál azonnal a vezető ülésen terem (ha kell a csomagtartón keresztül bemászva) és irtó boldogan tekeri a kormányt és kapcsolgat mindent, amit csak elér és visít, ha hátratoloncoljuk az ülésébe. Mindig mondjuk neki, hogy nem vezethet, amíg nem ér le a lába a pedálig. Minap a kormányba kapaszkodva lógott, hátát az ülésnek támasztva és elégedetten közölte velem:
- Boji lába leér, Boji kormányoz!